Sziasztok drága olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm az eddigi összes hozzászólásotokat az egyes részekhez, hihetetlenül jól esik, hogy egyre többen olvassátok a történetemet. :)El se hiszitek mekkora lelkesedéssel írom mindig a következő részt, tudván, hogy mennyien várjátok azt:) Nagyon hálás vagyok a rengeteg dicsérő szóért, de tényleg:) Ha bármi negatív kritikátok lenne, bátran írjátok azt is meg, hogy tanulhassak az általatok észre vett hibákból...

Mivel holnap nagy valószínűséggel sokáig leszek suliba, ezért ma beteszem a folytatást.

Várom a kritikákat, tudjátok a negatívok is jöhetnek bátran;)

Jó olvasást!

Millió puszi!!!

11.rész

Ajkaink lassan elváltak egymástól, így elhúzódott tőlem, mélyen a szemeimbe nézve.

- Ne haragudj….-hajtotta le a fejét-de már nem bírtam tovább…

- Nem haragszom, inkább köszönöm!-fogtam meg a kezét és az arcomra tettem- Régóta nem éreztem ilyet…-mosolyogtam rá bátorítóan

- Komolyan mondod?

- A legkomolyabban…Igazad volt, jár nekünk egy esély…-bújtam hozzá lassan, de szorosan

- El se hiszed mennyire örülök, hogy ezt mondod…-simított végig az arcomon- Ígérem nem fogsz csalódni bennem-nézett rám komolyan

- Elhiszem, de kérlek, ha bármi bajod lesz velem, mondd meg nyíltan, légy hozzám őszinte, bármiről is van szó, oké?

- Megígérem, de te is légy az hozzám…Jah és még valami, amit most előre le kellene tisztáznunk...

- Igen?

- Ne higyj el mindent a sajtónak, bármit is állítanak és támasztanak alá képekkel…Kérdezz és hallgass meg engem is, mielőtt elhinnél bármit is…Ezt nagyon fontos, hogy betartsd és bízz bennem…-hú, ezt nagyon komolyan mondta

- Oké, sajtó elfelejtve…-bólintottam, de ő fájdalmasan felnevetett-Most mi baj van?

- Ne hidd és ne is reméld sajna, hogy elfelejthetjük a sajtót, a médiacirkuszt…Nézzd Sarah, ami körülöttem mostanába zajlik az valami katasztrófa, a szó legszorosabb értelmében…Lányok sikítoznak utánam az utcán, miközben százával villognak a vakuk a szemembe…Nehéz így élnem, és pontosan ezért jogod van tudni, hogy mi vár rád odakint….

- Szegény…Ez azért pocsék lehet..De hogy érted, hogy rám mi vár?-húztam össze a szemöldököm

- Nem is sejted?Figyelj kertelhetnék, de nem teszem…Ha kilépünk az utcára innen kézen fogva, onnantól kezdve te már nem az az egyszerű, ám nagyszerű lány leszel, hanem az én barátnőm-húzta ki magát, amin akaratlanul is elmosolyodtam- Találkozhatnánk titokban, de a sajtó előbb vagy utóbb is ránk találna és akkor még jobban rád szállnának, így azt hiszem jobb, ha az elején túl esel ezen a cirkuszon..Na mit mondasz?-nézett rám kérdőn, sőt inkább ijedten.

Ez azért váratlanul ért, fogalmam nincs, hogy miért nem gondoltam erre eddig, de nem hagyhatom ez miatt veszni Robot, egyszerűen nem. Majd csak túlélem…valahogy…

- Akkor menjünk, mire várunk még?- kezdtem el az ajtó felé húzni

- Komolyan ezt szeretnéd?Mert szívesen bújkálok veled, ha azt szeretnéd…

- Rob, nem szeretnék bújkálni és attól rettegni, hogy mikor találkozom szembe magammal egy reggeli újságban. Így legalább tudni fogom és számítok rá, na gyere!-mosolyogtam rá

- Okés, akkor menjünk együtt a földi pokolba-na az ilyen szavakat azért hanyagolhatná, mert görcsbe rándul tőle a gyomrom és liftezni kezd a végén

Kézen fogva tartottunk kifelé az épületből, le se tagadhattuk volna, hogy mennyire örülünk egymásnak.

Már a hotel előterében jókora feltűnést keltettünk, de amikor Rob kitárta előttem az ajtót hatalmas síkítozás és kamerák kereszttüze fogadott, így egy pillanatra megtorpantam, hezitáltam. Arra gondoltam talán ezt még mégse kellene, hiszen pár perccel ezelőtt mondtuk csak ki, hogy megpróbáljuk, adunk egy esélyt magunknak, most meg már fel is vállaljuk?-gondolkoztam, de aztán győzött a bátrabbik felem, megszorítottam Robert kezét és a kamerákba mosolyogtam. Kapásból vagy 20 kérdés záporozott felénk, amiből nem is értettem mindegyiket, annyira próbálták egymást túl kiabálni egymást a jelenlevő média képviselői.:

- Ki ez a hölgy Mr. Pattinson?

- Mióta tart a kapcsolatuk?

- Mit szól ehhez a szépséges Kristen?-ennél a kérdésnél éreztem, ahogy Rob még jobban megszorítja a kezemet

- Hölgyem tudja, hogy most lányok milliói féltékenyek magára?

Ezek azok a kérdések, amik elhatoltak a tudatomig, a többi elveszett a zajban. Természetesen egyik kérdésükre sem feleltünk, Robert céltudatosan törte az utat kifelé a tömegből, de sajnos egyre reménytelenebbül, miután egy csapat lány szabályosan megpróbálta kitépni a kezemet az övéből, és fordítva. Kezdtem rosszul érezni magamat, elfogott egyfajta pánik ezzel a tömeghisztériával kapcsolatban, így elszántan kapaszkodtam a kezébe. Megérezhette rajtam a kitörni készülő pánikot, mivel magához húzott, átkarolta a derekamat, és jó szorosan ölelt, ami picit lenyugtatott, de még mindig tartottam a lánycsapatoktól.

- Semmi baj kicsim, mindjárt vége-suttogta a fülembe Rob és végig simított az arcomon

- Oké - válaszoltam elhaló hangon és megpróbáltam mosolyogni

Rob babrált közbe valamit a telefonján, nem igazán értettem miért, de aztán amikor két igencsak megtermett fekete öltönyös férfi jelent meg mellettünk, rájöttem a babrálásának az okára. Értesítette a testőröket erről az egészről, akik a fene tudja honnan, de pillanatok alatt itt termettek és kisegítettek minket az őrjöngő emberek közül, hála az égnek. Elkísértek minket egy sötétített üvegű Volvóhoz, gondosan ügyelve, hogy még véletlenül se tudjanak a közelünkbe férkőzni mások, majd miután mi „biztonságba” érezhettünk magunkat a hátsó ülésen, ők is beszálltak előre és elhajtottak a szálloda elől.

- Már vége-ölelt át Rob

- Tudom-sóhajtottam egy hatalmasat és hozzá bújtam, szükségem volt pár percre, amíg sikerült teljesen megnyugodnom, de a karjaiban sokkal könnyebben ment, mint hittem.

- Köszi fiúk a segítséget!-szólt előre a testőröknek, az anyósülésen ülő pasas pedig hátranézett:

- Semmiség Rob, előbb is szólhattál volna, a barátnődet elnézve ott voltatok már pár perce a kutyaszorítóban- mondta szemrehányóan, de mégis kedvesen

- Tudom Dave, de azt hittem sikerül egyedül is, de belátom, ti pótolhatatlanok és nélkülözhetetlenek vagytok-nevetett

- Reméltük is-szólalt meg a másik férfi-Amúgy be se mutatsz minket a hölgynek?-nézett a visszapillantóba

- De, persze, csak szegény teljesen kikészült…-simogatta a karomat

- Nem csodálom, hihetetlenek ezek a kis libák..-húzta el a száját a vezető

- Már jól vagyok-ültem fel normálisan az ülésre, valljuk be, elég szánalmas lehettem a karjaiban, kb mint egy kisgyerek.

- Biztos jól vagy?-méregetett aggódó pillantásokat vetve rám

- Persze, szóval kiket is tisztelhetek a megmentőink személyében?

- Jonathan Wall vagyok, szolgálatára kisasszony-mutatkozott be a volán mögött ülő fekete hajú férfi-De szólítson csak Joe-nak, ha kérhetem…

- Oké, Joe!

- Én pedig Dave Board lennék-nyújtott kezet a barna hajú

- Örvendek, Sarah Bright vagyok…Ha kérhetem hanyagoljuk a kisasszony és egyéb formális megszólításokat, szólítsatok csak Sarahnak!

- Rendben van, Sarah!-mondták egyszerre

- Igazán szerencsés fickó vagy te Rob, ugye azt tudod?Ilyen kedves és gyönyörű barátnő van melletted…-mondta Dave

- Tudom, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere a Földön, amiért Sarah velem van-bújt hozzám közelebb

- Azért ne túlozzatok…-pirultam el

- Jól áll, amikor elpirulsz, mondták már?-mosolygott a visszapillantóba Jonathan

- Köszönöm…

- Hé, tessék csak az utat figyelni-tette szóvá viccesen Joe bókját Rob

- Okés, de hova is megyünk tulajdonképp?

- Tényleg hova is?-néztem rá a páromra, de furi, a párom, még csak most kezdem el felfogni, hogy Rob és én együtt lennénk?

- Igazából arra gondoltam, hogy hozzátok mennénk-nézett rám-Ha nem gond…Remélem nem követnek…

- Nyugi, már leráztuk őket…

- Akkor jó..Szóval nem gond Sarah?

- Nem, persze, úgyis szeretnék már otthon lenni…

- Okés, akkor hol is van az az otthon?-érdeklődött Dave

- Itt jobbra kell fordulni, majd a második utcában balra…-magyaráztam

- Lefogadom, hogy közel laksz az egyetemhez…-szólt Joe

- Igen, így nem kell olyan korán kelnem…

- Logikus az érv…Hallod Rob te tényleg megfogtad az Isten lábát Sarah-val, ezek szerint nem elég, hogy szép, de még okos is!

- Azért én se panaszkodhatok Roberttel, láttátok, hogy mennyien sikítoznak utána, nem?Kész csoda, hogy mellettem maradt-nevettem, és ránéztem Robertre, aki úgy tűnt nem vette annyira könnyedén ezt a kijelentésemet:

- Nekem csak te kellesz, és ha kiszálltunk ezt be is bizonyítom-puszilt meg….