Sziasztok!
Mivel ma olyan hangulatba voltam és vagyok, így viszonylag hamar sikerült összehoznom a legújabb részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket! Remélem többen írtok majd ehhez véleményt,-külön köszönöm Pusszy-nak, Alexxa626-nak,mesi28-nak és Annamarcsinak, akik megírták, hogy mit is gondolnak, illetve a dicsérő szavaikat is köszönöm- mert úgy érzem a történet előre haladásával egyre jobban szükségem van Rátok és a véleményeitekre:) Szóval ne kíméljetek, mert így hamarabb tudom mindig hozni a frisst, ha látom, hogy mekkora érdeklődést vált ki Rob és Sarah története:)
Rajtatok múlik tehát a frissítés:)
Puszi!Jó olvasást!
25.rész
Robert feldúltan hagyta el az épületet, rettenetesen csalódott abban a lányban, aki iránt végre, -olyan sok idő után- gyengédebb érzelmeket is táplált a testi vonzalmon kívül, mégha ezt talán magának sem vallotta be, eddig csak a tudatalattijában motoszkálhatott mindez. Azonban úgy érezte, hogy csak a saját maga részéről van meg ez az érzés. Egy kapcsolathoz ugyanis két ember kell, nem elég csak az egyiknek szeretnie, tisztelnie a másikat, jelenleg pedig úgy érezte, hogy igencsak egyoldalú lenne ez a kapcsolat, ha folytatnák. De talán már maga se tudta, hogy mégis mit várt. Igaza volt Sarah-nak, amikor azt mondta, hogy két külön világban élnek, de még milyen igaza! Sarah tanul, egyetemre jár, vagyis küzd azért, hogy legyen belőle valaki, míg ő mondhatni „csak” szépen mosolyog és a nők szerint jól néz ki, ami abban az életben, amiben él, úgy néz ki, hogy elég. Persze küzdött ő is régen, de az már a múlt, amiben még nem találkozott a lánnyal. Jelenleg viszont csak sodródik az árral és kívülről minden olyan tökéletesnek tűnik, pedig korántsem tökéletes semmi. Mindene megvan egy valamin kívül, ami pedig a viszonzott szerelem, mivel azzal egyre jobban kezdett tisztában lenni, hogy Sarah viselkedése, döntése azért boríthatta ki ennyire, mert szerelmes a lányba. A csalódottsága azonban lassan dühbe fordult át, amikor a fotósok megtámadták. Legszívesebben ordítozott volna velük, hogy hagyják már békén, de nem tette meg, mert pontosan tudta, hogy nem teheti meg. Így csendben tűrte, ahogy beletolják az arcába azokat az átkozott gépeket, miközben leintett egy taxit. Nagy nehezen sikerült beverekednie magát az autóba, hogy visszamehessen a szállodába, ahol szintén ugyanaz várta, mint pár perccel ezelőtt. Tébolynak érezte az életét és egyáltalán nem látta még a kialakult helyzetből a kiutat, bármennyire is szerette volna, hogy vége legyen az állandó cirkusznak körülötte. Talán most szembesült igazán azzal a valós ténnyel, hogy a hírnévnek nagy ára van, bármennyire is csak a vonzó dolgokat látja benne a legtöbb ember. Akik a hírnév ilyen formájára, az állandó figyelemre és külső csillogásra vágynak, azok őrületesen tévúton járnak, fogalmuk sincs, hogy mivel is jár ez az egész. Na persze ez kétélű dolog, ugyanis maguk az emberek az egyik fő okai annak, hogy a média olyan pofátlan, amilyen. Hisz ha nem lenne kereslet a csomó alaptalan, néha már már abszurd kitalációkra, pletykákra, akkor a média sem ezekhez az eszközökhöz nyúlna például a példányszámuk növelése érdekében, de sajnos erre van igény. Persze saját maga is hibás, hisz ő maga jelentkezett a válogatásokra, mindenféle nyomástól mentesen, tehát nem foghat mindent másokra és mégis, hisz soha nem gondolta volna, hogy ekkora hisztéria fogja majd övezni Edward és Bella történetét, hiszen ha tudta volna…De mindegy is! Kár most már ezen rágódnia, hiszen a helyzet már adott, belekerült már a mókuskerékbe, akár tetszik, akár nem és ezt ő maga is tudta. Felesleges gyötrődnie a dolgokon, bele kell törődnie abba, hogy ez az élete és hogy Sarah-t pedig elvesztette, mielőtt még bármi is elkezdődhetett volna közöttük. –lépett be a terembe, ahol úgy tűnt ismételten csak rá várt mindenki. Hát ez remek!-gondolta magában, majd elsétált a helyére, ami történetesen most Kellan és Peter között volt.
- Valami baj van?-nézett rá aggódva filmbéli apja, mire azonban csak egy vállrándítást kapott válaszul.
- Haver, úgy látom rád férne egy sör!Megbeszélés után bedobunk egyet!-jelentette ki neki Kellan, ő pedig nem ellenkezett, végülis kétségtelenül ráfért volna.
Hamar véget ért a rendező tájékoztatása, amit külön unalommal hallgatott végig, ugyanis már pontosan értesült arról, hogy a hétvégén már Kanadában lesznek. Hogyan is felejthette volna el, hisz pontosan ez indított el egy lavinát közte és Sarah között. Mire észbe kaphatott volna, Kellan már rángatta is a hotel bárja felé, miközben csatlakozott hozzájuk Peter és Jackson is.
- Négy sört kérünk!-adta le a rendelését az ötletgazda, majd pedig helyet foglaltak egy eldugottabb kis sarokban
- Most pedig halljuk Rob, mi a baj? Amióta visszajöttél Sarahtól jobban hasonlítasz egy szellemre, mint önmagadra, szóval?-nézett rá fürkészően Jackson, miközben az italjaik is megérkeztek
- Remek észrevétel…- mormogta a férfi- Az a helyzet, hogy befejeztük Sarah-val!-sóhajtott, mire 4 kidülledt szempár szegeződött rá
- Micsoda?-értetlenkedett Peter és csak remélni tudta, hogy semmi köze az egészhez-De hát mi történt?Sarah olyan kedves lány….
- Így van, csak hát kissé kétszínű is…
- Na ne haver, most ugye csak viccelsz?!-vette át a kérdést Kellan
- Nem-fintorgott- Krétára akartam vinni a hétvégén, de ugye közbejött Kanada…Ezért úgy gondoltam, hogy eljöhetne velem Vancouverbe is, végülis legalább együtt lehetnénk, de ő kategorikusan „nem”-et mondott, mivel szerinte túl gyors vagyok…Össze-vissza beszélt nekem a médiáról meg mindenről, na persze azonnal átláttam rajta… Egyszerűen nem akar velem jönni, mert nem akar velem lenni, Kréta nyilván jobban izgatta nálam-fejezte be a monológját Rob, de nem azokkal az arckifejezésekkel találta szembe magát amire számított. A megértés helyett mindenki arcán a szörnyülködést, a meg nem értést fedezte fel, ami még jobban lelombozta. –Egy marha vagyok, igaz?-babrált a sörös pohár alátétjével, remélvén, hogy nem helyeselnek majd neki a többiek, ám csalódnia kellett:
- Őszintén? Igen, az vagy-dőlt hátra Kellan egyszerűen, mire Rob ránézett a másik két férfira is
- Nem szívesen adok igazat Kell-nek, mint tudod Rob, de most azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletesen igaza van!Hogy a francba juthatott ilyen egyáltalán eszedbe?-tárta szét a karját Jackson
- Az még hagyján, hogy az eszedbe jutott, de mégis miért vágtad ezt a marhaságot szegény Sarah fejéhez, hm?-korholta le Peter is, az utolsó „mentsvára”
- Annyira egyértelműnek tűnt a dolog, főleg miután kiakadt, hogy azt mondtam neki, hogy hazudott-motyogta
- Oh, hát én még fel is pofoztalak volna ezért a gyönyörűséges kijelentésedért-magyarázta Jackson
- Tényleg!Nem is ütött meg vagy vágott hozzád egy vázát, ilyesmit?-csodálkozott Kellan
- Nem, annyit mondott, hogy örül, hogy még az elején kiderültek a dolgok…
- Mire Te?-érdeklődte meg az „apja”
- Mire én is helyeseltem neki, majd eljöttem…-itta ki a poharából a sört
- Hát Rob, most már világos miért vagy így lelombozva!Csúnyán megbántottad azt a lányt, akibe kegyetlenül beleestél…- vázolta fel a helyzetet a „bátyja”
- Mert beleestél, igaz?-tette fel a kérdést Peter
- Igen, azt hiszem!De értsétek meg, hogy rettentően bántott, hogy nem akar velem lenni!
- Jajj haver, Sarah nem veled nem akart együtt lenni, hanem a drága sajtóval!Tudod egyetértek vele, hogy nem akart elkísérni. Tudod, hogy ebből milyen címlapokat gyártana néhány élénkebb fantáziájú firkász? Úgy állítanák be szerencsétlen lányt, mint valami törtető, hírnévre éhes kis szukát, már ne is haragudj! Szerinted kell ez neki?!Szüksége van neki erre?!-méltatlankodott Kellan, Robertet pedig a keserű felismerés teljesen lebénította
- Ő is valami ilyesmit mondott….- suttogta
- Na látod!Te meg önző módon elhordtad egy hazug nőszemélynek!-vágott közbe Jackson
- Tudom, de előre figyelmeztettem, hogy velem nem minden rózsaszín!-védekezett egy utolsót Rob
- És te vajon tudtad, hogy mégis mi ez az egész, amíg saját magad meg nem tapasztaltad?Mert én nem!
- Ezt senki sem tudhatja mindaddig- jegyezte meg Peter- Ráadásul szerintem nem akar állandóan a nyakadon sem lógni, ami nem jelenti azt, hogy nem szeretne Téged, csupán az „élni és élni hagyni elvet” gyakorolja, ami nem hátrány….
- Tudom, hogy igazatok van!Iszonyatosan hülye voltam, de nem tudom már visszacsinálni!Kétlem, hogy ezek után szóba állna velem!Az is már kész csoda lesz, ha a barátnője nem dob ki ezek után a szállodából!
- Hát…nézd, szerintem sem állna most veled szóba-bólintott Peter neki,mire a két srác közbe akart szólni, de leintette őket- de mégsem hinném, hogy nem tudnál vele beszélni, mielőtt elutaznánk. Adj most neki egy kis időt, aztán csütörtökön keresd meg és beszélj vele, addigra lehiggad már annyira, hogy talán végig hallgat…
- Igen, de addig próbáld meg ne keresni!- szólt közbe Kell
- De akkor nem úgy fog tűnni neki, hogy nem is érdekelt igazából?
- Minden lehetséges, de szerintem nem…Sarah sokkal okosabb annál, mint hogy ilyeneket gondoljon…Rob látjuk, hogy szégyelled magad, de ez még nem elég! Neki is át kell gondolnia a történteket, és utána majd tudtok róla beszélni. Adj neki egy kis időt….
- Rendben, akkor csütörtökön elmegyek az egyetem elé és addig szobrozok ott, ameddig meg nem hallgat…
- Na ez az első épkézláb mondatod ma este!-örült meg Jackson
- Nem igaz!Az első az volt, amikor beismerte, hogy szerelmes-nevetett Kellan, majd a többiek is mosolyogni kezdtek
- Köszönöm!-nézett rájuk komolyan Rob
- Ugyan, erre való a család!- mondták neki egyszerre bíztató mosollyal az arcukon a „vámpír férficsalád tagjai”.
2009. december 29., kedd
2009. december 28., hétfő
24
Sziasztok!
El se hiszitek milyen boldogan olvastam a komijaitokat:D Mivel ilyen hamar túlléptétek a komment "limitet", így megérdemlitek az új részt, amit remélem ugyanilyen lelkesen fogtok fogadni, ugyanis most iszonyatosan kiváncsi vagyok a véleményeitekre, szóval csak bátran!:)
Jó olvasást!Puszi!
u.i.: A komikra igyekszem válaszolni:)
24.rész
Azonnal megfagyott a levegő, miután kimondtam a válaszomat. Rob egy pillanat alatt elengedett és mélyen a szemembe nézett:
- Miért nem?- kérdezte csalódottan, vagy inkább ingerülten?
- Nézd Rob, őszinte leszek hozzád, tudom, hogy az lehetek-kezdtem bele a mondandómba-Nekem ez túl gyors…-sóhajtottam
- És erre most jössz csak rá?-tette fel eléggé undok stílusban a kérdését, mire kissé megszeppentem
- Nem, vagyis igen, vagy jajj…Kicsit összezavarodtam-nyúltam a keze után, amit elhúzott előlem és inkább felállt, ami nem sok jóval kecsegtetett-Úgy értem, hogy ne érts félre, semmit sem bántam meg, de kicsit gyorsan történtek a dolgok…Kérlek érts meg! Egy héttel ezelőtt még szimplán Sarah voltam, senki nem akarta minden mozdulatomat megörökíteni, most meg a Te barátnőd vagyok, vagyis érdekessé váltam…-láttam, hogy szólni akar valamit, ezért gyorsan folytattam:- Várj, hadd mondjam végig! Szóval én nem szeretném, ha azt hinnék, hogy csak a hírnevedre pályázok…Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ha most elmegyek veled, akkor valljuk be talán még jogosan is állít majd penge élre a sajtó, mivel alig vagyunk együtt pár napja, de már nem először jelennék meg veled egy nyilvános rendezvényen…Értesz már?Nem szeretnék kirakat baba lenni….
- Én értelek-mondta, de akkor mégis miért néz rám olyan furcsán?-de előre figyelmeztettelek, hogy megfog változni az életed, ha összejövünk. Emlékszel? Semmit sem kényszerítettem rád, saját magad döntöttél úgy, hogy felvállalsz engem és mindent, ami velem együtt jár, vagy rosszul emlékszem?-végtelenül fagyosnak, ám egyben dühösnek is tűnt
- Jól emlékszel- szegtem le a fejemet-Ezt a mai napig így is gondolom….
- Igen?-nevetett fel keserűen-Akkor miért nem tudsz velem jönni?
- Még mindig nem érted?!-álltam most már én is fel
- A fenébe mégis mit, Sarah?!Azt, hogy egyik szavaddal ütöd a másikat?!Azt, hogy visszakozol a kapcsolatunkból??!Mit kellene értenem ezen kívül???!-most már kiabált, ami kicsit megrémisztett. Félre értés ne essék, nem változott vadállattá vagy ilyesmi, csak egyszerűen ilyennek, ilyen idegesnek még nem láttam. Ennyire érthetetlenül magyaráztam el neki a lényeget?
- Nagyon szépen kérlek, hogy ne kiabálj velem!-próbáltam csitítani, de eredménytelenül
- Már hogy az ördögbe ne kiabálnék, amikor hazudtál nekem?!
- Micsoda?!Rob, de hisz én nem hazudtam neked!-csattantam most már én is fel, van amit azért már én sem tűrök szó, jelen esetben inkább hang nélkül.
- Oh, dehogyisnem!Amikor azt mondtad, hogy nem érdekel semmi más, csak én!Az istenért Sarah, te hitegettél engem azzal, hogy kitartasz mellettem!És most, ahogy te is mondtad, pár nap együttlét után próbálsz kibújni minden eddigiből!
- Rob most ugye tudod, hogy nagyon igazságtalan vagy?!Én csak reálisan látom a dolgokat!
- Igen?Hát mindjárt gondolhattam volna, hisz te jársz kettőnk közül egyetemre…De tudod, már nem is az fáj, hogy nem akarsz velem jönni a Krétánál mindenképpen hidegebb Vancouverbe!
- Ezzel mégis mire célzol?!-ugye most nem arra gondol, hogy…?
- Gondolom oda sokkal szívesebben eljöttél volna velem, amit persze megértek…
- Esküszöm, te nem tudod, hogy miről beszélsz!Magasról teszek arra, hogy Kréta vagy Vancouver!-halkultam le, mert éppen megjelent az ajtóban a döbbent Marie
- Ne haragudjatok, nem akarok zavarni-kezdett kihátrálni a szobából-lemegyek inkább a boltba, gondolom üres a hűtő-magyarázta zavartan, majd már el is tűnt, mire feleszmélhettem volna
- Tudod mit Sarah?Legyen ahogy akarod!Maradj itt Londonban!-kapta fel a kabátját és elindult kifelé, de egy pillanatra visszafordult:
- Csalódtam benned Sarah Bright!- a nézése szinte marta az arcomat
- Én is benned Robert Pattinson!Soha nem hittem volna, hogy ilyeneket gondolsz rólam!De tudod mit?Talán jobb is, hogy az elején kiderültek a dolgok!
- Szerintem is!Na szia!-hagyott faképnél, jól becsapva maga mögött az ajtót.
Fájt, hogy így ért véget ez az egész, ami talán még el sem kezdődött igazán, de Robert szavai még jobban fájtak. Miért annyira nehéz felfogni, hogy nem akarom, hogy az oldalbordájának tartsanak engem?Miért nem ért meg engem is egy kicsit?-folytak le az első könnycseppek az arcomon, amikor ismét megjelent Marie az ajtóban, de amikor meglátott azonnal odaszaladt hozzám:
- Sarah, mégis mi történt? Min vesztetek össze ennyire csúnyán Robbal?-ölelt át óvóan
- Azon, hogy nem akarom elkísérni Vancouverbe…
- Öhm, várj, nem úgy volt, hogy Krétára mentek?
- De, csak előbb Kanadába kell utaznia valami promóciós rendezvény miatt, így elmarad a krétai út és azt hiszem..minden más is….- most már egyre erőteljesebben folytak a könnyeim
- Én egyikőtöket sem értem igazából!Mégis hogyan veszíthették el ennyire az önkontrolljaitokat, hogy így ordítoztatok egymással?
- Először ő akadt ki, aztán amikor a fejemhez vágta, hogy hazudtam neki, akkor már én is felhúztam magamat…
- Azt hiszem tudom, hogy mire értette, hogy hazudtál neki, de hidd el, hogy idővel rájön, hogy igazad volt, amiért nem mentél vele…
- Nem tudom Marie, hogy akarom-e egyáltalán, hogy rájöjjön erre… -ráztam meg a fejemet
- Akkor is Sarah!A harag rossz tanácsadó!Hidd el nekem, hogy bocsánatot fog kérni…
- De én nem a bocsánatkérésére vágyok, hanem arra, hogy megértse az érveimet. Nehéz egy egyszerű egyetemista lányból egyszercsak egy világhírű színész párjává lenni, akiért nők ezrei vagy talán milliói vannak oda!Tudom, hogy azt mondtam neki, hogy nem érdekel a média, de ez nem olyan egyszerű, mint gondoltam!
- Tudom, de most azt hiszem nem is ez a fő gond köztetek…
- Hanem micsoda?
- Az, hogy nagyon „csúnya” módon egymásba szeretettek, csak még egyikőtök sem mondta ki a másiknak! Rob ezért reagált így, mert a visszautasításodat úgy vette, mintha nem viszonoznád az érzéseit…Te pedig a meg nem értésével éreztél hasonlót, ennyi az egész. De szépen lenyugszotok és akkor minden rendben lesz…
- Jajj Marie!Remélem igazad van és nem úgy megy el, hogy haragban váltunk el egymástól-sóhajtottam egy jó mélyet
El se hiszitek milyen boldogan olvastam a komijaitokat:D Mivel ilyen hamar túlléptétek a komment "limitet", így megérdemlitek az új részt, amit remélem ugyanilyen lelkesen fogtok fogadni, ugyanis most iszonyatosan kiváncsi vagyok a véleményeitekre, szóval csak bátran!:)
Jó olvasást!Puszi!
u.i.: A komikra igyekszem válaszolni:)
24.rész
Azonnal megfagyott a levegő, miután kimondtam a válaszomat. Rob egy pillanat alatt elengedett és mélyen a szemembe nézett:
- Miért nem?- kérdezte csalódottan, vagy inkább ingerülten?
- Nézd Rob, őszinte leszek hozzád, tudom, hogy az lehetek-kezdtem bele a mondandómba-Nekem ez túl gyors…-sóhajtottam
- És erre most jössz csak rá?-tette fel eléggé undok stílusban a kérdését, mire kissé megszeppentem
- Nem, vagyis igen, vagy jajj…Kicsit összezavarodtam-nyúltam a keze után, amit elhúzott előlem és inkább felállt, ami nem sok jóval kecsegtetett-Úgy értem, hogy ne érts félre, semmit sem bántam meg, de kicsit gyorsan történtek a dolgok…Kérlek érts meg! Egy héttel ezelőtt még szimplán Sarah voltam, senki nem akarta minden mozdulatomat megörökíteni, most meg a Te barátnőd vagyok, vagyis érdekessé váltam…-láttam, hogy szólni akar valamit, ezért gyorsan folytattam:- Várj, hadd mondjam végig! Szóval én nem szeretném, ha azt hinnék, hogy csak a hírnevedre pályázok…Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ha most elmegyek veled, akkor valljuk be talán még jogosan is állít majd penge élre a sajtó, mivel alig vagyunk együtt pár napja, de már nem először jelennék meg veled egy nyilvános rendezvényen…Értesz már?Nem szeretnék kirakat baba lenni….
- Én értelek-mondta, de akkor mégis miért néz rám olyan furcsán?-de előre figyelmeztettelek, hogy megfog változni az életed, ha összejövünk. Emlékszel? Semmit sem kényszerítettem rád, saját magad döntöttél úgy, hogy felvállalsz engem és mindent, ami velem együtt jár, vagy rosszul emlékszem?-végtelenül fagyosnak, ám egyben dühösnek is tűnt
- Jól emlékszel- szegtem le a fejemet-Ezt a mai napig így is gondolom….
- Igen?-nevetett fel keserűen-Akkor miért nem tudsz velem jönni?
- Még mindig nem érted?!-álltam most már én is fel
- A fenébe mégis mit, Sarah?!Azt, hogy egyik szavaddal ütöd a másikat?!Azt, hogy visszakozol a kapcsolatunkból??!Mit kellene értenem ezen kívül???!-most már kiabált, ami kicsit megrémisztett. Félre értés ne essék, nem változott vadállattá vagy ilyesmi, csak egyszerűen ilyennek, ilyen idegesnek még nem láttam. Ennyire érthetetlenül magyaráztam el neki a lényeget?
- Nagyon szépen kérlek, hogy ne kiabálj velem!-próbáltam csitítani, de eredménytelenül
- Már hogy az ördögbe ne kiabálnék, amikor hazudtál nekem?!
- Micsoda?!Rob, de hisz én nem hazudtam neked!-csattantam most már én is fel, van amit azért már én sem tűrök szó, jelen esetben inkább hang nélkül.
- Oh, dehogyisnem!Amikor azt mondtad, hogy nem érdekel semmi más, csak én!Az istenért Sarah, te hitegettél engem azzal, hogy kitartasz mellettem!És most, ahogy te is mondtad, pár nap együttlét után próbálsz kibújni minden eddigiből!
- Rob most ugye tudod, hogy nagyon igazságtalan vagy?!Én csak reálisan látom a dolgokat!
- Igen?Hát mindjárt gondolhattam volna, hisz te jársz kettőnk közül egyetemre…De tudod, már nem is az fáj, hogy nem akarsz velem jönni a Krétánál mindenképpen hidegebb Vancouverbe!
- Ezzel mégis mire célzol?!-ugye most nem arra gondol, hogy…?
- Gondolom oda sokkal szívesebben eljöttél volna velem, amit persze megértek…
- Esküszöm, te nem tudod, hogy miről beszélsz!Magasról teszek arra, hogy Kréta vagy Vancouver!-halkultam le, mert éppen megjelent az ajtóban a döbbent Marie
- Ne haragudjatok, nem akarok zavarni-kezdett kihátrálni a szobából-lemegyek inkább a boltba, gondolom üres a hűtő-magyarázta zavartan, majd már el is tűnt, mire feleszmélhettem volna
- Tudod mit Sarah?Legyen ahogy akarod!Maradj itt Londonban!-kapta fel a kabátját és elindult kifelé, de egy pillanatra visszafordult:
- Csalódtam benned Sarah Bright!- a nézése szinte marta az arcomat
- Én is benned Robert Pattinson!Soha nem hittem volna, hogy ilyeneket gondolsz rólam!De tudod mit?Talán jobb is, hogy az elején kiderültek a dolgok!
- Szerintem is!Na szia!-hagyott faképnél, jól becsapva maga mögött az ajtót.
Fájt, hogy így ért véget ez az egész, ami talán még el sem kezdődött igazán, de Robert szavai még jobban fájtak. Miért annyira nehéz felfogni, hogy nem akarom, hogy az oldalbordájának tartsanak engem?Miért nem ért meg engem is egy kicsit?-folytak le az első könnycseppek az arcomon, amikor ismét megjelent Marie az ajtóban, de amikor meglátott azonnal odaszaladt hozzám:
- Sarah, mégis mi történt? Min vesztetek össze ennyire csúnyán Robbal?-ölelt át óvóan
- Azon, hogy nem akarom elkísérni Vancouverbe…
- Öhm, várj, nem úgy volt, hogy Krétára mentek?
- De, csak előbb Kanadába kell utaznia valami promóciós rendezvény miatt, így elmarad a krétai út és azt hiszem..minden más is….- most már egyre erőteljesebben folytak a könnyeim
- Én egyikőtöket sem értem igazából!Mégis hogyan veszíthették el ennyire az önkontrolljaitokat, hogy így ordítoztatok egymással?
- Először ő akadt ki, aztán amikor a fejemhez vágta, hogy hazudtam neki, akkor már én is felhúztam magamat…
- Azt hiszem tudom, hogy mire értette, hogy hazudtál neki, de hidd el, hogy idővel rájön, hogy igazad volt, amiért nem mentél vele…
- Nem tudom Marie, hogy akarom-e egyáltalán, hogy rájöjjön erre… -ráztam meg a fejemet
- Akkor is Sarah!A harag rossz tanácsadó!Hidd el nekem, hogy bocsánatot fog kérni…
- De én nem a bocsánatkérésére vágyok, hanem arra, hogy megértse az érveimet. Nehéz egy egyszerű egyetemista lányból egyszercsak egy világhírű színész párjává lenni, akiért nők ezrei vagy talán milliói vannak oda!Tudom, hogy azt mondtam neki, hogy nem érdekel a média, de ez nem olyan egyszerű, mint gondoltam!
- Tudom, de most azt hiszem nem is ez a fő gond köztetek…
- Hanem micsoda?
- Az, hogy nagyon „csúnya” módon egymásba szeretettek, csak még egyikőtök sem mondta ki a másiknak! Rob ezért reagált így, mert a visszautasításodat úgy vette, mintha nem viszonoznád az érzéseit…Te pedig a meg nem értésével éreztél hasonlót, ennyi az egész. De szépen lenyugszotok és akkor minden rendben lesz…
- Jajj Marie!Remélem igazad van és nem úgy megy el, hogy haragban váltunk el egymástól-sóhajtottam egy jó mélyet
23.
Sziasztok!
Meghoztam a legújabb részt, ami talán kicsit hosszabb lett az átlagosnál, de remélem örültök neki:)
A következő részt minimum 6 komment után fogom felrakni, előbb semmiképp sem:) Szóval csak rajtatok múlik!
Jó olvasást!
23.rész
- Halló!- szóltam bele kómásan a telefonomba, a hátam közepére sem kívántam a beszélgetést
- Szia kicsim!Merre vagy?-hallottam meg Rob aggódó hangját a vonal túlsó végéről
- Az ágyamba-feleltem nemes egyszerűsségel, nem igazán értettem mi ez a nagy aggodalom
- Oh, hát ha beengedsz végre az ajtón, akkor akár én is melletted lehetek…-hallottam ahogy kajánul elneveti magát, én pedig varázsütésszerűen kipattantam az ágyamból, ahogy utolért a megvilágosodás, miszerint megbeszéltük, hogy jön. Ledobtam a mobilom az ágyamra, és már rohantam is az ajtó felé, amit szabályosan „kitéptem” a helyéről, így végre megláthattam Őt. Éppen nagyba „halló”-zott a mobiljába, de amikor meglátott egyből befejezte a „beszélgetését”
- Na mi az? Nem válaszol senki?-vigyorogtam rá, csuda se tudja, hogy mégis mi ütött belém
- Hát..nem. Nem is értem miért-vigyorgott ő is, majd lehajolt hozzám és megcsókolt, mindezt olyan hévvel tette, hogy egy határozatabb mozdulattal berántottam a lakásba, ő pedig berúgta a lábával az ajtót, hogy még véletlenül se keljen elszakadnunk egymástól. Mozdulataink, csókjaink egyre hevesebbé váltak, percről percre jobban vágytunk a másikra, ám Rob mobiljának a csörgése megszakította a vágyainkat. Gyorsan elhúzódtam tőle, ő pedig kelletlenül ugyan, de előhalászta a zsebéből a mobilját:
- Tessék!-szólt bele egy kissé lehangoltan a telefonomba, miközben az ujjával mutatta, hogy csak egy perc és ismét az enyém- De nem úgy volt, hogy még van 1 hét a forgatásig?...Tudom, de nekem már programom volt….Igen, tisztába vagyok vele, hogy a Summit a diktáló fél, de ez így akkor sem oké…Mint mondtam már programom volt…Eltudod te képzelni, hogy mennyi programot mondtam már le, mindazért mert a Summit kitalált valamit?!-lassan már kiabált a telefonba, ami nem sejtetett semmi jóra, főleg, hogy valami programról volt szó, de nem akartam tovább hallgatózni, így inkább kimentem az erkélyre egy kicsit friss levegőt szívni. Pár perc múlva két kar ölelte át a derekamat, tehát véget ért a telefonbeszélgetés:
- Ne haragudj kicsim, Juan volt az…-suttogta a fülembe
- Semmi baj-fordultam felé mosolyogva, de ő csak komoly arccal nézett rám- Vagy talán mégis van valami baj?-húztam fel a szemöldökömet, mire ő először csak sóhajtott egyet, majd megfogta a kezemet és beljebb húzott a szobába:
- Gyere beszélgessünk egy kicsit-ült le a kanapéra és maga mellé húzott engem is
- Oké, mondd csak…
- Azt se tudom, hogy hol kezdjem…Eredetileg is szerettem volna veled beszélni valamiről, de közbe jött még valami, amit muszáj elmondanom neked…
- Nyugi, Rob, ráérünk, hallgatlak!
- Jó..akkor kezdem az eredeti témával…
- Ahogy gondolod-bólintottam
- Szeretnék neked elmondani valamit, ami megmagyarázhat néhány dolgot, de előre szólok, hogy mindez a múltban történt..-azt hiszem sejtem miről van szó, ezért először úgy gondoltam, hogy leállítom, de mivel annyira elszánt volt, így inkább ráhagytam a dolgot és érdeklődve ránéztem
- Gondolom sokat olvastál az állítólagos románcról köztem és Kristen között-bólintottam egyet, jelezvén neki, hogy így van- nos, egy darabig csak újságírói koholmányok voltak a cikkek, de aztán történt valami, amitől igazzá váltak egy bizonyos értelemben…
- Rob, várj egy kicsit!-szakítottam félbe- Semmi közöm a múltadhoz, mármint ehhez a Kristenes dologhoz, nem szükséges, hogy elmeséld….-simogattam meg az arcát
- De én el szeretném mondani, hogy ebből később ne legyenek problémák, ráadásul meg is magyarázok ezzel dolgokat…
- Oké, akkor hallgatlak…
- Tehát elkezdtem vonzódni Krishez a sok együtt töltött idő után és ezzel valahogy ő is így volt, de egyikünk sem mert lépni, mert nagyon jó barátok voltunk. Azonban egyik este egy stáb buli alkalmával mind a ketten túl lőttünk a célon, már ami az italmennyiséget illeti és a szobámban kötöttünk ki, onnan pedig nem volt megállás…
- Értem-suttogtam, fogalmam nem volt, hogy mégis mit tehetnék. Sejtettem, hogy ezt fogja mondani, főleg miután Peter is elmondta a maga kis teóriáját, de most mégsem fogadtam annyira nyugodtam Robtól immár a tényt, de ezt próbáltam a lehető legkomolyabban palástolni.- Most már minden világos…Kristen féltékeny rám, igaz?
- Hát megpróbáltuk együtt, de nem igazán működött a dolog, így hamar vége is lett, ő pedig úgy tűnt, hogy tovább lépett rajtam, de azután a kis jelenet után már nem vagyok ebben annyira biztos…
- Oké…köszönöm, hogy elmondtad nekem…
- Ennyi?Nem akadsz ki, hogy miért nem mondtam ezt el előbb vagy mit tudom én?-nézett rám meglepődve
- Nem-húztam meg a vállam-Mint már te is mondtad, ez a múlt…De mégis mit hittél, hogy toporzékolni és hisztizni fogok?Az nem az én stílusom…
- Ezt jó tudni-csókolt meg lágyan
- És mi a másik dolog?-érdeklődtem szelíden
- Hát mivel a Kristenes dolgot ilyen meglepően jól fogadtad, így könnyebben elmondom neked a száraz tényt. Nem tudunk elmenni Krétára-hajtotta le a fejét- A hétvégén már Vancouverbe kell lennem valami promós izén…
- Igaz csak félig hallottam a telefonálásodat, de sejtettem, hogy ezt fogod mondani…
- Most nagyon haragszol rám, igaz?De hidd el, hogy nem tehetek róla…
- Egyáltalán nem haragszom, neked ez a munkád, tudom, hogy nem a te hibád…Azt nem mondom, hogy nem vagyok szomorú az út miatt, mert akkor hazudnék, de semmiképp sem haragszom rád ez miatt…
- Egy tündér vagy!-ölelt át- Megígérem, hogy amint lehet bepótoljuk az utat, rendben?
- Rendben-adtam egy puszit a tarkójára
- Viszont van egy ötletem…
- Micsoda?
- Gyere velem Vancouverbe!-csillantak fel a szemei, de én egy pillanat alatt rávágtam a válaszomat:
- Nem!
Meghoztam a legújabb részt, ami talán kicsit hosszabb lett az átlagosnál, de remélem örültök neki:)
A következő részt minimum 6 komment után fogom felrakni, előbb semmiképp sem:) Szóval csak rajtatok múlik!
Jó olvasást!
23.rész
- Halló!- szóltam bele kómásan a telefonomba, a hátam közepére sem kívántam a beszélgetést
- Szia kicsim!Merre vagy?-hallottam meg Rob aggódó hangját a vonal túlsó végéről
- Az ágyamba-feleltem nemes egyszerűsségel, nem igazán értettem mi ez a nagy aggodalom
- Oh, hát ha beengedsz végre az ajtón, akkor akár én is melletted lehetek…-hallottam ahogy kajánul elneveti magát, én pedig varázsütésszerűen kipattantam az ágyamból, ahogy utolért a megvilágosodás, miszerint megbeszéltük, hogy jön. Ledobtam a mobilom az ágyamra, és már rohantam is az ajtó felé, amit szabályosan „kitéptem” a helyéről, így végre megláthattam Őt. Éppen nagyba „halló”-zott a mobiljába, de amikor meglátott egyből befejezte a „beszélgetését”
- Na mi az? Nem válaszol senki?-vigyorogtam rá, csuda se tudja, hogy mégis mi ütött belém
- Hát..nem. Nem is értem miért-vigyorgott ő is, majd lehajolt hozzám és megcsókolt, mindezt olyan hévvel tette, hogy egy határozatabb mozdulattal berántottam a lakásba, ő pedig berúgta a lábával az ajtót, hogy még véletlenül se keljen elszakadnunk egymástól. Mozdulataink, csókjaink egyre hevesebbé váltak, percről percre jobban vágytunk a másikra, ám Rob mobiljának a csörgése megszakította a vágyainkat. Gyorsan elhúzódtam tőle, ő pedig kelletlenül ugyan, de előhalászta a zsebéből a mobilját:
- Tessék!-szólt bele egy kissé lehangoltan a telefonomba, miközben az ujjával mutatta, hogy csak egy perc és ismét az enyém- De nem úgy volt, hogy még van 1 hét a forgatásig?...Tudom, de nekem már programom volt….Igen, tisztába vagyok vele, hogy a Summit a diktáló fél, de ez így akkor sem oké…Mint mondtam már programom volt…Eltudod te képzelni, hogy mennyi programot mondtam már le, mindazért mert a Summit kitalált valamit?!-lassan már kiabált a telefonba, ami nem sejtetett semmi jóra, főleg, hogy valami programról volt szó, de nem akartam tovább hallgatózni, így inkább kimentem az erkélyre egy kicsit friss levegőt szívni. Pár perc múlva két kar ölelte át a derekamat, tehát véget ért a telefonbeszélgetés:
- Ne haragudj kicsim, Juan volt az…-suttogta a fülembe
- Semmi baj-fordultam felé mosolyogva, de ő csak komoly arccal nézett rám- Vagy talán mégis van valami baj?-húztam fel a szemöldökömet, mire ő először csak sóhajtott egyet, majd megfogta a kezemet és beljebb húzott a szobába:
- Gyere beszélgessünk egy kicsit-ült le a kanapéra és maga mellé húzott engem is
- Oké, mondd csak…
- Azt se tudom, hogy hol kezdjem…Eredetileg is szerettem volna veled beszélni valamiről, de közbe jött még valami, amit muszáj elmondanom neked…
- Nyugi, Rob, ráérünk, hallgatlak!
- Jó..akkor kezdem az eredeti témával…
- Ahogy gondolod-bólintottam
- Szeretnék neked elmondani valamit, ami megmagyarázhat néhány dolgot, de előre szólok, hogy mindez a múltban történt..-azt hiszem sejtem miről van szó, ezért először úgy gondoltam, hogy leállítom, de mivel annyira elszánt volt, így inkább ráhagytam a dolgot és érdeklődve ránéztem
- Gondolom sokat olvastál az állítólagos románcról köztem és Kristen között-bólintottam egyet, jelezvén neki, hogy így van- nos, egy darabig csak újságírói koholmányok voltak a cikkek, de aztán történt valami, amitől igazzá váltak egy bizonyos értelemben…
- Rob, várj egy kicsit!-szakítottam félbe- Semmi közöm a múltadhoz, mármint ehhez a Kristenes dologhoz, nem szükséges, hogy elmeséld….-simogattam meg az arcát
- De én el szeretném mondani, hogy ebből később ne legyenek problémák, ráadásul meg is magyarázok ezzel dolgokat…
- Oké, akkor hallgatlak…
- Tehát elkezdtem vonzódni Krishez a sok együtt töltött idő után és ezzel valahogy ő is így volt, de egyikünk sem mert lépni, mert nagyon jó barátok voltunk. Azonban egyik este egy stáb buli alkalmával mind a ketten túl lőttünk a célon, már ami az italmennyiséget illeti és a szobámban kötöttünk ki, onnan pedig nem volt megállás…
- Értem-suttogtam, fogalmam nem volt, hogy mégis mit tehetnék. Sejtettem, hogy ezt fogja mondani, főleg miután Peter is elmondta a maga kis teóriáját, de most mégsem fogadtam annyira nyugodtam Robtól immár a tényt, de ezt próbáltam a lehető legkomolyabban palástolni.- Most már minden világos…Kristen féltékeny rám, igaz?
- Hát megpróbáltuk együtt, de nem igazán működött a dolog, így hamar vége is lett, ő pedig úgy tűnt, hogy tovább lépett rajtam, de azután a kis jelenet után már nem vagyok ebben annyira biztos…
- Oké…köszönöm, hogy elmondtad nekem…
- Ennyi?Nem akadsz ki, hogy miért nem mondtam ezt el előbb vagy mit tudom én?-nézett rám meglepődve
- Nem-húztam meg a vállam-Mint már te is mondtad, ez a múlt…De mégis mit hittél, hogy toporzékolni és hisztizni fogok?Az nem az én stílusom…
- Ezt jó tudni-csókolt meg lágyan
- És mi a másik dolog?-érdeklődtem szelíden
- Hát mivel a Kristenes dolgot ilyen meglepően jól fogadtad, így könnyebben elmondom neked a száraz tényt. Nem tudunk elmenni Krétára-hajtotta le a fejét- A hétvégén már Vancouverbe kell lennem valami promós izén…
- Igaz csak félig hallottam a telefonálásodat, de sejtettem, hogy ezt fogod mondani…
- Most nagyon haragszol rám, igaz?De hidd el, hogy nem tehetek róla…
- Egyáltalán nem haragszom, neked ez a munkád, tudom, hogy nem a te hibád…Azt nem mondom, hogy nem vagyok szomorú az út miatt, mert akkor hazudnék, de semmiképp sem haragszom rád ez miatt…
- Egy tündér vagy!-ölelt át- Megígérem, hogy amint lehet bepótoljuk az utat, rendben?
- Rendben-adtam egy puszit a tarkójára
- Viszont van egy ötletem…
- Micsoda?
- Gyere velem Vancouverbe!-csillantak fel a szemei, de én egy pillanat alatt rávágtam a válaszomat:
- Nem!
2009. december 25., péntek
22. rész
Sziasztok!
Mégegyszer nagyon boldog karácsonyt kívánok Nektek!:)
Végre sikerült meghoznom az új fejezetet is, ami hát nem tudom milyen lett...Szóval számítok a véleményeitekre, bármilyen is legyen az:)
Jó olvasást!:
22.rész
Alig akartam hinni a szemeimnek, amikor megláttam Peter Facinellit az ajtóm előtt álldogálni. Nem egy megszokott dolog, hogy ismert színészek várnak rám:
- Hello Peter!- köszöntem neki mosolyogva - Mi járatban?- érdeklődtem kedvesen
- Szia Sarah!-adott két puszit- Gondoltam meglátogatlak, már ha nem gond, mert ha az, akkor küszöbön kívül maradok…-nevetett
- Ne viccelj, gyere csak beljebb!-tártam ki előtte az ajtót, de ő úriember módjára készségesen előre engedett. A kulcsomat szokás szerint ledobtam a fogas alatti komódra, majd mellé a mappámat és a táskámat is, végül pedig megszabadultam a cipőmtől is, kissé megfeledkezve a látogatomról.
- Ne haragudj, de alig vártam, hogy megszabadulhassak a cipőmtől, feltörte a lábamat-szabadkoztam-Foglalj helyet!-mutattam neki a nappaliban lévő fotelra
- Semmi gond, hisz otthon vagy-ült le
- Akkor sem volt túl szívélyesnek mondható a viselkedésem… Na de majd most, hozhatok valamit inni?-mosolyogtam rá
- Nem kérek, köszi. Nem szeretnélek sokáig feltartani…
- Egyáltalán nem tartasz fel a semmit tevésben. Mára nem terveztem semmit, örülök, hogy élek. Rob pedig csak később jön, szóval örülök, hogy itt vagy…
- Örülök, hogy örülsz. Igazából csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy mennyire örülök, hogy te és Rob egymásra találtatok…
- Aranyos vagy, de csak ezért jöttél ide? Félre ne érts, jól esik, hogy ezt elmondtad, csak furi egy kicsit…
- Oké, lebuktam-sóhajtott-Szóval mint mondtam nagyon örülök nektek, de…-láttam rajta, hogy keresi a szavakat
- De?-néztem rá kérdő tekintettel, nem igazán értettem, hogy hova akarhat kilyukadni, látszólag eléggé zavarba volt a mondandóját illetően
- Az a helyzet, hogy Rob ma eléggé szét volt esve az olvasó próbán, amit nem mindenki vett jónéven, ha érted, hogy mire gondolok…
- Lehetek őszinte?Nem igazán értem, hogy nekem ehhez mi közöm van, mármint azt értem, hogy Rob szétszórt volt, csak azt nem, hogy az efféle problémákat miért nem vele beszéled meg?
- Jogos kérdés, de úgy gondolják, hogy ehhez neked is közöd van…
- Gondolják? Egész pontosan kik is gondolják ezt, hm?
- Például Kristen..Nézzd Sarah nem szeretnék beleszólni a dolgaitokba, de azt se szeretném, ha a forgatások parázs hangulatba telnének…
- Peter még mindig nem értelek…Oké, hogy Robbal együtt vagyunk, de mégis miért gondolja ezt Kristen, hogy ennek köze van a munkátokhoz? Ne haragudj, de zavaros nekem ez az egész…-ráztam meg értetlenül a fejemet- Ennek semmi értelme nincs…
- Én csak arra akartam rávilágítani, hogy beszélned kellene Roberttel, hogy legyen összeszedettebb, különben feszültségek lehetnek…Kris nem igazán örül nektek….
- Nem gondolom, hogy bele kellene szólnom a munkájába…Viszont hogy érted azt, hogy Kristen nem örül nekünk?Van valami, amiről tudnom kellene?
- Ne haragudj, én azt hittem te tudsz róluk…De nekem most mennem kell-állt fel sietősen
- Peter, nem!Ülj vissza és mondd el, hogy mi az, hogy tudok róluk!-szóltam rá erélyesen a cél érdekében, úgy tűnt hatásosan, mert szófogadó gyerek módjára visszahuppant a fotelbe
- Sarah, én nem szeretnék bele kavarni a dolgaitokba, ezt inkább Robtól kellene megkérdezned….
- Meg lesz az is, ne aggódj. De szeretném tőled is hallani…
- Rendben, de ígérd meg, hogy nem támadsz Robnak miattam…
- Jól van, szóval?-sürgettem a válasszal
- Szóval Kristen és Rob között régebben szikrázott a levegő, érezhetően vonzódtak egymáshoz, de egyikük sem merte tovább mélyíteni a barátságukat egy ideig… Aztán egyik este kissé felszabadultak, mondhatni megszabadultak a gátlásaiktól is…
- Értem, szóval összejöttek, így gondolod?
- Én igazából csak sejtem, mert soha nem kérdeztem rá erre egyiküknél sem, tudod nem vagyok az a típus…Ezek után mondjuk ezt elég nehéz elhinni, de így van...
- Elhiszem rólad, nem tudhattad, hogy maximum ilyen dolgokat a sajtóból tudtam csak…
- Gondolom már Rob is mondta neked, hogy nem minden igaz, amit leírnak…
- Persze, mondta-bólintottam
- Oké, nem szeretném, ha ebből bármiféle galiba adódnak köztetek…
- Nem lesz és ezt megígérhetem. Nem tartozik elszámolnivalóval a múltját illetően, engem csak a jelene és a jövője érdekel…-mondtam határozottan- De minden esetre jó tudni, hogy Kris miért volt velem olyan ellenséges…
- Szóval köztünk marad, amit most meséltem neked?-lepődött meg egy kicsit
- Igen, ha majd akarja, akkor esetleg elmeséli ezt nekem, de semmin nem változtat ez a dolog…Úgy érzem, hogy fontos vagyok neki, és ez nekem jelenleg bőven elég…Bízom benne…
- Ennek nagyon örülök, komolyan mondom, azt pedig egész biztosan tudom, hogy fontos vagy a számára. Teljesen kicserélődött…De ha most nem haragszol mennék is, hagylak pihenni, mielőtt Rob ide érne…-indult kifelé
- Persze és azért köszönöm!
- Ugyan mit?-nézett rám
- Hogy eljöttélés szóltál…-rántottam meg a vállam
- Semmiség, én köszönöm, hogy meghallgattál-ölelt át-Szia!
- Szia!-csuktam be mögötte az ajtón, majd bementem a szobámba és végig dőltem az ágyamon. Lassan lecsukódtak a szemeim, de nekem mindössze néhány percnek tűnő idő után megcsörrent a mobilom…
Mégegyszer nagyon boldog karácsonyt kívánok Nektek!:)
Végre sikerült meghoznom az új fejezetet is, ami hát nem tudom milyen lett...Szóval számítok a véleményeitekre, bármilyen is legyen az:)
Jó olvasást!:
22.rész
Alig akartam hinni a szemeimnek, amikor megláttam Peter Facinellit az ajtóm előtt álldogálni. Nem egy megszokott dolog, hogy ismert színészek várnak rám:
- Hello Peter!- köszöntem neki mosolyogva - Mi járatban?- érdeklődtem kedvesen
- Szia Sarah!-adott két puszit- Gondoltam meglátogatlak, már ha nem gond, mert ha az, akkor küszöbön kívül maradok…-nevetett
- Ne viccelj, gyere csak beljebb!-tártam ki előtte az ajtót, de ő úriember módjára készségesen előre engedett. A kulcsomat szokás szerint ledobtam a fogas alatti komódra, majd mellé a mappámat és a táskámat is, végül pedig megszabadultam a cipőmtől is, kissé megfeledkezve a látogatomról.
- Ne haragudj, de alig vártam, hogy megszabadulhassak a cipőmtől, feltörte a lábamat-szabadkoztam-Foglalj helyet!-mutattam neki a nappaliban lévő fotelra
- Semmi gond, hisz otthon vagy-ült le
- Akkor sem volt túl szívélyesnek mondható a viselkedésem… Na de majd most, hozhatok valamit inni?-mosolyogtam rá
- Nem kérek, köszi. Nem szeretnélek sokáig feltartani…
- Egyáltalán nem tartasz fel a semmit tevésben. Mára nem terveztem semmit, örülök, hogy élek. Rob pedig csak később jön, szóval örülök, hogy itt vagy…
- Örülök, hogy örülsz. Igazából csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy mennyire örülök, hogy te és Rob egymásra találtatok…
- Aranyos vagy, de csak ezért jöttél ide? Félre ne érts, jól esik, hogy ezt elmondtad, csak furi egy kicsit…
- Oké, lebuktam-sóhajtott-Szóval mint mondtam nagyon örülök nektek, de…-láttam rajta, hogy keresi a szavakat
- De?-néztem rá kérdő tekintettel, nem igazán értettem, hogy hova akarhat kilyukadni, látszólag eléggé zavarba volt a mondandóját illetően
- Az a helyzet, hogy Rob ma eléggé szét volt esve az olvasó próbán, amit nem mindenki vett jónéven, ha érted, hogy mire gondolok…
- Lehetek őszinte?Nem igazán értem, hogy nekem ehhez mi közöm van, mármint azt értem, hogy Rob szétszórt volt, csak azt nem, hogy az efféle problémákat miért nem vele beszéled meg?
- Jogos kérdés, de úgy gondolják, hogy ehhez neked is közöd van…
- Gondolják? Egész pontosan kik is gondolják ezt, hm?
- Például Kristen..Nézzd Sarah nem szeretnék beleszólni a dolgaitokba, de azt se szeretném, ha a forgatások parázs hangulatba telnének…
- Peter még mindig nem értelek…Oké, hogy Robbal együtt vagyunk, de mégis miért gondolja ezt Kristen, hogy ennek köze van a munkátokhoz? Ne haragudj, de zavaros nekem ez az egész…-ráztam meg értetlenül a fejemet- Ennek semmi értelme nincs…
- Én csak arra akartam rávilágítani, hogy beszélned kellene Roberttel, hogy legyen összeszedettebb, különben feszültségek lehetnek…Kris nem igazán örül nektek….
- Nem gondolom, hogy bele kellene szólnom a munkájába…Viszont hogy érted azt, hogy Kristen nem örül nekünk?Van valami, amiről tudnom kellene?
- Ne haragudj, én azt hittem te tudsz róluk…De nekem most mennem kell-állt fel sietősen
- Peter, nem!Ülj vissza és mondd el, hogy mi az, hogy tudok róluk!-szóltam rá erélyesen a cél érdekében, úgy tűnt hatásosan, mert szófogadó gyerek módjára visszahuppant a fotelbe
- Sarah, én nem szeretnék bele kavarni a dolgaitokba, ezt inkább Robtól kellene megkérdezned….
- Meg lesz az is, ne aggódj. De szeretném tőled is hallani…
- Rendben, de ígérd meg, hogy nem támadsz Robnak miattam…
- Jól van, szóval?-sürgettem a válasszal
- Szóval Kristen és Rob között régebben szikrázott a levegő, érezhetően vonzódtak egymáshoz, de egyikük sem merte tovább mélyíteni a barátságukat egy ideig… Aztán egyik este kissé felszabadultak, mondhatni megszabadultak a gátlásaiktól is…
- Értem, szóval összejöttek, így gondolod?
- Én igazából csak sejtem, mert soha nem kérdeztem rá erre egyiküknél sem, tudod nem vagyok az a típus…Ezek után mondjuk ezt elég nehéz elhinni, de így van...
- Elhiszem rólad, nem tudhattad, hogy maximum ilyen dolgokat a sajtóból tudtam csak…
- Gondolom már Rob is mondta neked, hogy nem minden igaz, amit leírnak…
- Persze, mondta-bólintottam
- Oké, nem szeretném, ha ebből bármiféle galiba adódnak köztetek…
- Nem lesz és ezt megígérhetem. Nem tartozik elszámolnivalóval a múltját illetően, engem csak a jelene és a jövője érdekel…-mondtam határozottan- De minden esetre jó tudni, hogy Kris miért volt velem olyan ellenséges…
- Szóval köztünk marad, amit most meséltem neked?-lepődött meg egy kicsit
- Igen, ha majd akarja, akkor esetleg elmeséli ezt nekem, de semmin nem változtat ez a dolog…Úgy érzem, hogy fontos vagyok neki, és ez nekem jelenleg bőven elég…Bízom benne…
- Ennek nagyon örülök, komolyan mondom, azt pedig egész biztosan tudom, hogy fontos vagy a számára. Teljesen kicserélődött…De ha most nem haragszol mennék is, hagylak pihenni, mielőtt Rob ide érne…-indult kifelé
- Persze és azért köszönöm!
- Ugyan mit?-nézett rám
- Hogy eljöttélés szóltál…-rántottam meg a vállam
- Semmiség, én köszönöm, hogy meghallgattál-ölelt át-Szia!
- Szia!-csuktam be mögötte az ajtón, majd bementem a szobámba és végig dőltem az ágyamon. Lassan lecsukódtak a szemeim, de nekem mindössze néhány percnek tűnő idő után megcsörrent a mobilom…
2009. december 21., hétfő
Döntés
Sziasztok drága Olvasóim!
Először is nagyon szépen köszönöm a reagálásaitokat, kommentárjaitokat a folytatásért. Mivel közel 2 nap alatt 12-en jeleztétek felém, hogy továbbra is szeretnétek olvasni a Viharos szerelmet, ezért úgy döntöttem, hogy FOLYTATOM, tehát minden megy tovább:) Nagyon jól esett olvasni a véleményeiteket, no persze a negatív kritikát is elfogadtam volna:)
Másodszor pedig mivel az összes idei vizsgámat letudtam, így van esély arra, hogy többször tudok frissel szolgálni Nektek:)
Mégegyszer nagyon köszönöm, hogy olvassátok a történetemet!:)
Folytit igyekszem minél gyorsabban hozni, ha minden jól megy, akkor akár már MA este olvashatjátok a következő fejezetet, amelyből többek között az is kiderül, hogy ki álldogált Sarah ajtaja előtt.:)
Puszi!!!
Meré
Először is nagyon szépen köszönöm a reagálásaitokat, kommentárjaitokat a folytatásért. Mivel közel 2 nap alatt 12-en jeleztétek felém, hogy továbbra is szeretnétek olvasni a Viharos szerelmet, ezért úgy döntöttem, hogy FOLYTATOM, tehát minden megy tovább:) Nagyon jól esett olvasni a véleményeiteket, no persze a negatív kritikát is elfogadtam volna:)
Másodszor pedig mivel az összes idei vizsgámat letudtam, így van esély arra, hogy többször tudok frissel szolgálni Nektek:)
Mégegyszer nagyon köszönöm, hogy olvassátok a történetemet!:)
Folytit igyekszem minél gyorsabban hozni, ha minden jól megy, akkor akár már MA este olvashatjátok a következő fejezetet, amelyből többek között az is kiderül, hogy ki álldogált Sarah ajtaja előtt.:)
Puszi!!!
Meré
2009. december 19., szombat
Fontos kérdés/kérés
Sziasztok!
Ezer bocsánat a folyamatos eltűnéseimért, de a vizsgaidőszak kellős közepén vagyok, sajnos így kicsit lassabban megy az írás, mint szeretném, de igyekszem bepótolni mindent a szünetben, persze csak ha van igény rá...
Kérlek Titeket, hogy amennyiben továbbra is szeretnétek olvasni Rob és Sarah történetét, akkor ezt jelezzétek nekem kommentként, hogy tudjam, van-e egyáltalán igény a továbbiakban a történetemre. Ha nincs, akkor azt is nyugodtan írjátok meg, nem fogok megsértődni vagy ilyesmi. Ebben az esetben a blog bezárásra, törlésre kerül...
Válaszaitokat előre is köszönöm!!!
Puszi:Meré
Ezer bocsánat a folyamatos eltűnéseimért, de a vizsgaidőszak kellős közepén vagyok, sajnos így kicsit lassabban megy az írás, mint szeretném, de igyekszem bepótolni mindent a szünetben, persze csak ha van igény rá...
Kérlek Titeket, hogy amennyiben továbbra is szeretnétek olvasni Rob és Sarah történetét, akkor ezt jelezzétek nekem kommentként, hogy tudjam, van-e egyáltalán igény a továbbiakban a történetemre. Ha nincs, akkor azt is nyugodtan írjátok meg, nem fogok megsértődni vagy ilyesmi. Ebben az esetben a blog bezárásra, törlésre kerül...
Válaszaitokat előre is köszönöm!!!
Puszi:Meré
2009. december 12., szombat
21. rész
Sziasztok!
Először is ezer bocsi mindenkitől, aki várta a következő részt, nem tagadom, kicsit elvoltam merülve a dolgaimba, de most végre meghoztam a folytatást. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a történetemet, várom a véleményeiteket továbbra is:)
Puszi:):):)
21.rész
Alig hogy kiléptem a teremből elővettem a telefonomat és gyorsan visszakapcsoltam. Volt egy új üzenetem Roberttől:”Most is rád gondolok, remélem sikerült a zh-d. Hívj fel, ha végeztél!Csók!Rob” Tagadhatatlanul jól esett, hogy ennyire törődik velem és hogy ezek szerint hiányzok is neki, persze ő is nekem, de jelenleg annyira nincs kedvem senkihez. Pocsékul érzem magamat, amiért a megérzésem szerint nem sikerült az a nyavalyás zh-m. Pedig annyit tanultam rá, és tessék, nem ért semmit. Elpazarolt idő volt rá készülnöm, ha nem is azt kérdezte a tanár, amit leadott és kötelezőként feladott, á - filóztam ezen, amikor Rob neve kezdett el villogni a mobilom kijelzőjén. Nem akartam megbántani azzal, hogy kinyomom a hívását, így benyomtam a fogadó gombot:
- Szia kicsim!Ezek szerint végeztél…-hallottam egy vidám hangot a vonal túlsó végéről
- Szia!Igen, nemrég léptem ki a suli kapuján….-feleltem kelletlenül
- Szuper, akkor eléd megyek és elviszlek valahová..-lelkesült be
- Nem lenne nagy baj, ha inkább ezt ma kihagynánk?-kérdeztem egy kicsit félszegen
- Ööö, persze, hogy nem, de történt valami?Olyan szomorú a hangod!
- Fáradt vagyok, ennyi az egész…
- Oh, mondjuk azt nem csodálom egy zh után…Tényleg hogy ment, hm?
- Háát, nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy átmentem…
- Sajnálom kicsim, bár szerintem csak kishitű vagy, én biztos vagyok abban, hogy sikerült…
- Hagyjuk-sóhajtottam-Neked milyen napod volt?-tereltem másra szót
- Átlagos, bár nagyon hiányoztál egész délelőtt…Viszont történt valami, amit feltétlenül szeretnék veled megbeszélni…
- Micsoda?-érdeklődtem szelíden, bár nem sejtettem túl sok jót
- Inkább személyesen…Tudunk találkozni valahol?
- Persze, hogy tudunk találkozni. Kíváncsivá tettél….
- Csak azért tudunk találkozni, mert kíváncsi vagy?-incselkedett velem, pedig ehhez most semmi hangulatom nem volt
- Természetesen nem, de érdekel, hogy mi ez az egész…Szóval mikor érsz rá?
- Akár most is…Hol talizzunk?Nálad vagy a szállodába?
- Inkább nálunk, szeretném magamat kényelembe helyezni, ha nem gond…
- Okés, akkor fél óra múlva ott vagyok…
- Várlak-bontottam a vonalat, majd leintettem egy taxit, hogy minél hamarabb és feltűnés mentesebben haza érkezhessek.
Pechemre azonban pár kósza fotós a ház előtt várakozott, a fene se tudja, hogy miért, vagyis sejtéseim azért vannak, de most komolyan mi olyan érdekes lehet abban, ahogy lépkedek vagy netalántán Roberttel együtt lépkedünk? Annyira szánalmas, ahogy ezerrel kattintgatják a masináikat, csak azért, hogy pár percen belül ezek már a világhálón keringhessenek, na persze, mint valami nagy szenzáció. Pedig bennem aztán minden van, csak pont szenzáció nincs. Átlagos történész hallgató vagyok, a magam átlagos kis szokásaival. Jó, na persze korántsem nevezhető átlagosnak, ha az ember lánya egy világsztárral jár, de könyörgöm ettől még nem leszek érdekesebb a többi velem egykorú lánynál. Persze az más kérdés, hogy ezek az emberek is csak a munkájukat végzik, nyilván nem csupa szórakozásból figyelik meg a mozdulataimat, de ez így akkor sem jó. Nem tudom hallottak-e már arról a remek kis fogalomról, hogy privát szféra, amibe nem igazán illik belemászni, márpedig ők most igencsak azt teszik, főleg, hogy az egyik egyenesen az arcomba tolta azt az átkozott fényképezőgépet:
- Bocsánat, de kivenné a képemből ezt a vacakot?-toltam el egy kissé magam elől-Tudja szeretnék bejutni az otthonomba..
- Én csak a munkámat végzem kisasszony!
- Tisztában vagyok vele, de ha kérhetem akkor végezze valahol máshol….
- Azt nem lehet…
- Hát ha nem lehet, akkor nem lehet, nincs mit tenni!-sóhajtottam-Ha pár centivel arébb viszi ezt az izét az arcomból, akkor én cserébe egy teljes percen át hagyom, hogy nyugodtan fényképezgessenek mielőtt bemennék. Na mit szól?- javasoltam mosolyogva, bár azért ez eléggé nehezemre esett
- Áll az alku-lépett el előlem, én pedig szabad utat kaptam a kapuig, ahol feltűnően sokat vesztegeltem a kulcsomat keresve, de hát ilyen az alku ugyebár. Nagyjából egy perc elteltével beléptem a lépcsőházba, majd szép lassan felballagtam a lépcsőkön, hogy végre egyedül lehessek addig, ameddig Robert meg nem érkezik. Az ajtó előtt azonban egy váratlan látogató álldogált….
Először is ezer bocsi mindenkitől, aki várta a következő részt, nem tagadom, kicsit elvoltam merülve a dolgaimba, de most végre meghoztam a folytatást. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a történetemet, várom a véleményeiteket továbbra is:)
Puszi:):):)
21.rész
Alig hogy kiléptem a teremből elővettem a telefonomat és gyorsan visszakapcsoltam. Volt egy új üzenetem Roberttől:”Most is rád gondolok, remélem sikerült a zh-d. Hívj fel, ha végeztél!Csók!Rob” Tagadhatatlanul jól esett, hogy ennyire törődik velem és hogy ezek szerint hiányzok is neki, persze ő is nekem, de jelenleg annyira nincs kedvem senkihez. Pocsékul érzem magamat, amiért a megérzésem szerint nem sikerült az a nyavalyás zh-m. Pedig annyit tanultam rá, és tessék, nem ért semmit. Elpazarolt idő volt rá készülnöm, ha nem is azt kérdezte a tanár, amit leadott és kötelezőként feladott, á - filóztam ezen, amikor Rob neve kezdett el villogni a mobilom kijelzőjén. Nem akartam megbántani azzal, hogy kinyomom a hívását, így benyomtam a fogadó gombot:
- Szia kicsim!Ezek szerint végeztél…-hallottam egy vidám hangot a vonal túlsó végéről
- Szia!Igen, nemrég léptem ki a suli kapuján….-feleltem kelletlenül
- Szuper, akkor eléd megyek és elviszlek valahová..-lelkesült be
- Nem lenne nagy baj, ha inkább ezt ma kihagynánk?-kérdeztem egy kicsit félszegen
- Ööö, persze, hogy nem, de történt valami?Olyan szomorú a hangod!
- Fáradt vagyok, ennyi az egész…
- Oh, mondjuk azt nem csodálom egy zh után…Tényleg hogy ment, hm?
- Háát, nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy átmentem…
- Sajnálom kicsim, bár szerintem csak kishitű vagy, én biztos vagyok abban, hogy sikerült…
- Hagyjuk-sóhajtottam-Neked milyen napod volt?-tereltem másra szót
- Átlagos, bár nagyon hiányoztál egész délelőtt…Viszont történt valami, amit feltétlenül szeretnék veled megbeszélni…
- Micsoda?-érdeklődtem szelíden, bár nem sejtettem túl sok jót
- Inkább személyesen…Tudunk találkozni valahol?
- Persze, hogy tudunk találkozni. Kíváncsivá tettél….
- Csak azért tudunk találkozni, mert kíváncsi vagy?-incselkedett velem, pedig ehhez most semmi hangulatom nem volt
- Természetesen nem, de érdekel, hogy mi ez az egész…Szóval mikor érsz rá?
- Akár most is…Hol talizzunk?Nálad vagy a szállodába?
- Inkább nálunk, szeretném magamat kényelembe helyezni, ha nem gond…
- Okés, akkor fél óra múlva ott vagyok…
- Várlak-bontottam a vonalat, majd leintettem egy taxit, hogy minél hamarabb és feltűnés mentesebben haza érkezhessek.
Pechemre azonban pár kósza fotós a ház előtt várakozott, a fene se tudja, hogy miért, vagyis sejtéseim azért vannak, de most komolyan mi olyan érdekes lehet abban, ahogy lépkedek vagy netalántán Roberttel együtt lépkedünk? Annyira szánalmas, ahogy ezerrel kattintgatják a masináikat, csak azért, hogy pár percen belül ezek már a világhálón keringhessenek, na persze, mint valami nagy szenzáció. Pedig bennem aztán minden van, csak pont szenzáció nincs. Átlagos történész hallgató vagyok, a magam átlagos kis szokásaival. Jó, na persze korántsem nevezhető átlagosnak, ha az ember lánya egy világsztárral jár, de könyörgöm ettől még nem leszek érdekesebb a többi velem egykorú lánynál. Persze az más kérdés, hogy ezek az emberek is csak a munkájukat végzik, nyilván nem csupa szórakozásból figyelik meg a mozdulataimat, de ez így akkor sem jó. Nem tudom hallottak-e már arról a remek kis fogalomról, hogy privát szféra, amibe nem igazán illik belemászni, márpedig ők most igencsak azt teszik, főleg, hogy az egyik egyenesen az arcomba tolta azt az átkozott fényképezőgépet:
- Bocsánat, de kivenné a képemből ezt a vacakot?-toltam el egy kissé magam elől-Tudja szeretnék bejutni az otthonomba..
- Én csak a munkámat végzem kisasszony!
- Tisztában vagyok vele, de ha kérhetem akkor végezze valahol máshol….
- Azt nem lehet…
- Hát ha nem lehet, akkor nem lehet, nincs mit tenni!-sóhajtottam-Ha pár centivel arébb viszi ezt az izét az arcomból, akkor én cserébe egy teljes percen át hagyom, hogy nyugodtan fényképezgessenek mielőtt bemennék. Na mit szól?- javasoltam mosolyogva, bár azért ez eléggé nehezemre esett
- Áll az alku-lépett el előlem, én pedig szabad utat kaptam a kapuig, ahol feltűnően sokat vesztegeltem a kulcsomat keresve, de hát ilyen az alku ugyebár. Nagyjából egy perc elteltével beléptem a lépcsőházba, majd szép lassan felballagtam a lépcsőkön, hogy végre egyedül lehessek addig, ameddig Robert meg nem érkezik. Az ajtó előtt azonban egy váratlan látogató álldogált….
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)