Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de megvolt az okom, amiért nem folytattam a történetet. Higgyétek el, hogy Ti sem örültetek volna annak a folytinak. Most viszont itt van az új rész és remélem örültök még neki.
Ha kérhetek ilyet, akkor írjatok akár egy mondatot, hogy mi a véleményetek a részről.
Puszi!!!!
44.rész
Tengernyi lehetőség futott át az agyamon abban a másodpercben, ahogy meghallottam az általam annyira szeretett nevetést, de igyekeztem elfojtani magamban a kitörni készülő vulkánt és mélyeket kezdtem lélegezni. Ha eddig nem kaptam agyvérzést, akkor talán majd most. Mit tud Daniel, amit én nem? Neki miért tud úgy örülni, ahogy nekem kellene? Lehet, hogy még mindig szereti ezt a…? Nem, az nem lehet. Sarah soha nem tenne ilyet, vagy mégis?
- Rob, min gondolkozol ennyire?- zökkentett ki a saját magam gyártotta agyrémből Marie.
- Semmin. – vágtam rá túl gyorsan.
- Aham, persze. – húzta fel rosszallóan a szemöldökét. – Jó színész vagy, de most nem dolgozol, és ez látszik. Szóval?
- Nyertél, tényleg gondolkozok valamin, vagyis inkább valakin. – böktem a fejemmel a kórterem ajtaja felé, mire Sarah barátnője csak egy mélyet sóhajtott.
- Daniel.
- Igen. Bánt, hogy Sarah örült neki. És tudom, hogy azt fogod most mondani, hogy nekem is örült, de ez nem ugyanaz. Képtelen vagyok rájönni, hogy mi ennek az oka. Én vagyok a barátja, elméletileg engem szeret, még ha miattam került ebbe a helyzetbe, akkor is. – kezdtem el járkálni.
- Rob, megértem, hogy a miérteket keresed, de hidd el, hogy semmi okod a féltékenységre.
- Marie, érts meg egy kicsit. Tudom, hogy Sarah a legjobb barátnőd és értem, hogy mellette állsz. De most őszintén! Neked hogyan esne például, ha jobban örülne egy csoporttársának, mint neked?
- Valószínűleg nem túl jól. – gondolkozott el.
- Na, látod. Ez a helyzet velem is. Megbolondít a tudat, hogy nem én vagyok az, az ember, aki mosolyt csal az arcára. A fenébe is, nekem kellett volna így örülnie! – csaptam a falba egyet elkeseredettségemben.
- Figyelj Rob, próbálj megnyugodni. – tette a kezét a vállamra. – Sarah össze van zavarodva, ennyi az egész. Úgy gondolom a múltjába a kapaszkodik, mert nem hisz a jövőjében. De ha mi kitartunk mellette és erősek maradunk, akkor rá fog jönni, hogy a jövője sokkal szebb annál, mint amibe most bele se gondol. De kérlek, addig ne ítéld el őt.
- Tudod, hogy szeretem. – sóhajtottam. – És soha nem hagynám cserbe. – sétáltam el a székekig és ültem le kissé higgadtabban.
- Ide öntöttem ki véletlen a kávémat. – mutatott az időközben visszaérő Peter a fekete tócsára egy takarítónőnek, aki gyorsan fel is törölte azt. – Köszönöm és elnézést!
- Peter, ne haragudj!- mondtam lehajtott fejjel, mikor ismét csak hárman voltunk a kórterem előtti székeknél.
- Nem gond, megértem, hogy kiborultál. Az előbb hívott Ash, vagyis mindenki, mert kihangosította a készüléket, alig tudtam őket lebeszélni arról, hogy mind ide utazzanak. Arra jutottak, hogy ha beleegyezel, akkor felváltva jönnek majd meglátogatni Sarah-t, akik épp nem forgatnak.
- Persze, hogy bele egyezek, tudom, hogy Sarah is szereti őket.
- Rendben, akkor mindjárt vissza is hívom őket. – és így is tett. Igaz nem velem beszéltek, de amennyi kihallatszott a beszélgetésből, abból is leszűrhető volt, hogy mennyire aggódnak a barátnőmért, ami mérhetetlenül jól esett. Ezután egy kis ideig csendben ültünk, elmerülve a gondolatainkba, ameddig meg nem jelent előttünk egy harminc év körüli férfi, eléggé idegesen.
- Itt fekszik Sarah Bright? – kérdezte aggódva.
- Adam?! – kapta a szája elé a kezét Marie, majd a nyakába ugrott a pasinak. Na várjunk csak, ő lenne az az Adam, akire én gondolok? Ő lenne Sarah bátyja???? – Te meg hogy hogy itt vagy???
- Marie hogyan kérdezhetsz ilyet? Sarah, a húgom és tudod, hogy mennyire szeretem! Hogy van?- ezek szerint nem tévedtem.
- Fizikailag és lelkileg sincs jól. – gyűltek könnyek a lány szemeibe. - Beszéltél már az orvosaival?
- Még nem, mert előbb látni szerettem volna. Van most bent nála valaki?
- Igen, Daniel.
- Az a Daniel?- szorult ökölbe egyből a keze. – Mit keres az itt???- végre valaki, aki szintén ezt kérdezi, gondoltam magamban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve Marie helyett válaszoltam:
- Jött meglátogatni a volt mennyasszonyát. – álltam fel. – Aki mellesleg az én barátnőm.- keserűen csengett a hangom, mert úgy is éreztem magam.
- Szóval Te lennél a híres Robert Pattinson? – méregetett.
- Igen. És szeretném, ha tudnád, hogy így is épp eléggé hibáztatom magamat, szóval nyugodtan átugorhatjuk a vádolásomat.
- Adam Bright, nagyon örülök és nem hibáztatlak. Nem lenne fair, úgy gondolom. – nyújtott kezet, amit én azonnal elfogadtam.
- Köszönöm!
- Nem kell megköszönnöd. Viszont azt hiszem beszélnem kellene a kezelő orvosával, hogy megtudjam a pontos diagnózist. Hogy hívják?
- Dr. Collins. – vágta rá Marie.
- Remek, akkor megkeresem és konzultálok vele. Mindjárt jövök. – és már ott sem volt.
- Ő lenne Sarah bátyja?- nézett hitetlenkedve Peter a távolodó alak felé.
- Igen. – bólintott egy aprót Marie. – Fogalmam sincs, hogy kerül ide.
- Ezek szerint nem te hívtad ide? – kérdeztem bizonytalanul.
- Rob, szerinted én nem tudok a családi dolgokról, hm? Engem ugyanúgy meglep Adam felbukkanása, mint téged. És azt hiszem ő csak az első, aki megjelent a családból.
- Tessék? Ezt úgy érted, hogy? – hökkentem meg.
- Úgy. Ha Adam itt van, akkor a szüleik sincsenek messze, vagyis számíthatunk rájuk is.
- Na, de.
- Tudom, mit akarsz mondani, és igen, igazad van. De nem tehetsz ellenük semmit. Sarah mégiscsak a lányuk!
- Igen?! És akkor miért nem volt a lányuk, amikor elvetélt???
- Micsoda? Sarah várt már gyereket? – kérdezett közbe meglepetten Peter. – Na de mikor és kitől?
- Danieltől. – feleltem hidegen. – De ez maradjon köztünk.
- Ez csak természetes. Viszont most már értek dolgokat. És ahogy nézem, Adam is. – bökött a fejével a közeledő testvér alakjára.
- Mi az, hogy meg akar halni? – eléggé feldúlt volt, csakúgy mint én a hírtől. – Azonnal beszélek vele!
- Ne!- kaptam a karja után. – Hallani sem akar az életről.
- És ezt Te csak úgy hagyod, mi? Végülis egyszerűbb mindenféle szempontból, ha a húgom meghal, nem igaz? A karriered töretlen marad, sőt, még sajnálni is fognak, amiért elvesztetted őt. Ez lenne az a fene nagy szerelmed iránta? Hagynád meghalni? – nyoma sem volt már a higgadt bátynak.
- Adam! – szólt rá Marie. – Rob már megpróbálta meggyőzni és én is! Senkire sem hallgat, ne legyél igazságtalan.
- Hagyd Marie, igaza van! Mit tudhatok én Sarah-ról, amit esetleg Adam nem? Hiszen ő mindig mellette volt, nem de? – vágtam vissza.
- Elég legyen ebből!- csattant fel Peter, még mielőtt jobban elfajulhatott volna a dolog. – Tudom, hogy nincs jogom beleszólni a dolgokba, mert én csak egy barát vagyok, aki alig ismeri még Sarah-t, de egy valamit tudok. Határtalanul szereti Robertet, ahogy Rob is őt, efelől senkinek semmi kétsége nem lehet. Viszont azt is tudom, hogy elég makacs természet, szóval talán nem egymást kellene ölnötök az elkeseredettségetek miatt, hanem összefogni és együtt kitalálni, hogy mivel lehetne jobb belátásra bírni szerencsétlen lányt.
- Maga meg kicsoda?
- Peter Facinelli, szintén színész és igen, Rob és Sarah közös barátja. Örülök.
- Én is. És igaza van. Sajnálom Robert, én csak nagyon megijedtem.
- Ahogy én is. Biztosíthatlak, hogy amíg rajtam múlik, Sarah élni fog. – jelentettem ki magabiztosan.
2010. július 5., hétfő
2010. május 15., szombat
Kérdéses folytatás
Sziasztok!
Először is azt szeretném kérni, hogy ne gondoljátok, hogy most "hisztizek", de.... Szóval be kell vallanom, hogy nem esett túl jól, hogy mindösszesen 7-en írtatok komit, ami persze nem azt jelenti, hogy nem örültem ezeknek, nagyon köszönöm a véleményeiteket! Viszont a 30 rendszeres olvasó mellett ez sajnos elég kevésnek tűnik.:( Persze ne higgyétek, hogy telhetetlen vagyok, vagy ilyesmi... Amikor elkezdtem írni a történetet,álmomban sem gondoltam volna, hogy 30 rendszeres olvasóm lesz, ami jól esik!:) De be kell vallanom, hogy kétségeim vannak a folytatást illetően, és ez nem azt jelenti, hogy 7 embernek nem éri meg írni, mert ez nem így van!:) Csak annyit szerettem volna ebből kihozni, hogy ha Ti nem veszitek a fáradságot, hogy írjatok pár mondatot, miután elolvastátok az aktuális részt, akkor én is meggondolok dolgokat. Tudjátok az egész számomra úgy érthető, hogy csökken az érdeklődés, ami kissé lelomboz, mert azt hiszem, hogy nem jól csinálok valamit... Tehát, ha Ti írtok, én is fogok, aktívabb leszek, de ha nem, akkor én sem fogok... És ez nem kiszúrás akar lenni, azokkal szemben, akiket érdekelne a történet, remélem nem érzik így! Ha mégis, kérlek ne utáljatok érte nagyon!
Puszi!
Meré
Először is azt szeretném kérni, hogy ne gondoljátok, hogy most "hisztizek", de.... Szóval be kell vallanom, hogy nem esett túl jól, hogy mindösszesen 7-en írtatok komit, ami persze nem azt jelenti, hogy nem örültem ezeknek, nagyon köszönöm a véleményeiteket! Viszont a 30 rendszeres olvasó mellett ez sajnos elég kevésnek tűnik.:( Persze ne higgyétek, hogy telhetetlen vagyok, vagy ilyesmi... Amikor elkezdtem írni a történetet,álmomban sem gondoltam volna, hogy 30 rendszeres olvasóm lesz, ami jól esik!:) De be kell vallanom, hogy kétségeim vannak a folytatást illetően, és ez nem azt jelenti, hogy 7 embernek nem éri meg írni, mert ez nem így van!:) Csak annyit szerettem volna ebből kihozni, hogy ha Ti nem veszitek a fáradságot, hogy írjatok pár mondatot, miután elolvastátok az aktuális részt, akkor én is meggondolok dolgokat. Tudjátok az egész számomra úgy érthető, hogy csökken az érdeklődés, ami kissé lelomboz, mert azt hiszem, hogy nem jól csinálok valamit... Tehát, ha Ti írtok, én is fogok, aktívabb leszek, de ha nem, akkor én sem fogok... És ez nem kiszúrás akar lenni, azokkal szemben, akiket érdekelne a történet, remélem nem érzik így! Ha mégis, kérlek ne utáljatok érte nagyon!
Puszi!
Meré
2010. április 24., szombat
43.rész
Sziasztok!
Végre sikerült magamat annyira összeszednem, hogy megtudjam írni a folytatást. Nem fűznék hozzá semmit, mert azt hiszem ezek nem azok a részek, amikhez különösebb kommentárt kellene fűznöm. Remélem nem utáltok nagyon amiért ennyit kellett várnotok a folytira, és még mindig kíváncsiak vagytok arra, hogy hogyan is alakul Sarah és Rob élete....
Kommenjeiteket nagyon köszönöm, igazán meghatódva olvastam, hogy mennyire átéreztétek az előző részt, ami azt jelentette számomra, hogy sikerült olyanra megírnom, amilyenre szerettem volna. Most is érdekel a véleményetek!
Puszi!!!
Meré
43.rész
- Nézze hölgyem, nem tudom mennyire sikerült már lehiggadnia a legutóbbi itt létem óta, de mindenképpen szeretném elmondani, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mozgáskorlátozott marad. – magyarázta nekem Dr. Collins.
- Semennyire. Tudja jól a véleményem a dologról, amihez még mindig tartom magamat. – feleltem neki magabiztosan.
- Azt hittem a barátja jobb belátásra bírja majd, de ezek szerint tévedtem. Miért nem gondol rá, a családjára és a barátaira, akik szeretik magát?
- A családomra?!- keserűen felnevettem. – Miféle család az olyan, akik 3 éve felém sem néznek?! Nem is érdeklem őket! Szóval nekem csak ne emlegesse őket!!!- majdnem ordibáltam már. Hogy a fenébe képzeli, hogy a családom említése jobb belátásra bírhat?
- Elnézést, indiszkrét voltam. Bocsásson meg! Azt hiszem az lesz a legjobb, ha én most megyek, később visszajövök. – és már ki is ment, szerencsére. Így végre egyedül lehettem! Tudom, pontosan tudom, hogy kezdetben mennyire nehéz lesz Rob-nak és Marie-nak, ha én már nem leszek, de azzal is tisztában vagyok, hogy mindez csak múló fájdalom lesz és egy idő után már nem is fognak rám emlékezni. Beletörődnek abba a világba, amibe én már nem élek, ebben biztos vagyok.
- Rob!- tette Peter együtt érzően a kezét a vállamra. – Biztosan meggondolja majd magát!
- És mi van akkor, ha nem? –nyögtem fel. – A fejébe vette, hogy csak a terhünkre lenne, a fenébe is!- ütöttem bele egyet a falba, amitől egyáltalán nem éreztem jobban magamat, de pillanatnyi megoldásként nem tehettem mást.
- Rob, tudom, hogy nehéz! De most nem borulhatunk ki, hallod?- hallottam meg Marie szipogását- Ismerem Sarah-t, nem gondolja komolyan.
- De, komolyan gondolja!- fordultam végre velük szembe. - És ezt mind a hárman pontosan tudjuk!- még mielőtt bármit mondhattam volna ezen kívül, megláttam egy olyan személyt közeledni, akinek az ég adta földön semmi keresnivalója nincs itt. Elrugaszkodtam a faltól és nagy léptekkel megindultam felé:
- Daniel! Te meg mi a büdös francot keresel itt?
- Szerinted? Sarah-t, ki mást! Miért, mit hittél?- kérdezte flegmán.
- Azt, hogy eltévedtél! Semmi keresnivalód nincs itt!- viszket tőle a tenyerem.
- Azt hiszem, ezt nem te döntöd el!- és már ment is volna tovább, ha be nem álltam volna elé.
- De, azt hiszem, hogy ezt én döntöm el! Addig menj innen, ameddig szépen mondom!- szorult ökölbe a kezem.
- Én a helyedbe visszavennék Pattinson! Nincs jogod megtiltani nekem, hogy meglátogassam a volt menyasszonyomat a kórházban, aki nem mellesleg miattad került ide!- a mondata utolsó része mérhetetlenül fájt. Fájt az igazság. – Na mi van, megnémultál?- lökött rajtam egyet. – Állj félre!
- Daniel fejezd be!- érkezett meg Marie, nyomában Peterrel. – Nem kell a cirkusz!
- Nem én kezdtem, Marie! Én csak látni szeretném Sarah-t!- lépett hátrébb.
- Tekintettel a múltra, ez nem a legjobb ötlet!
- Ezt mondom én is!- csattantam fel. – Menj haza Daniel! Senki sem kíváncsi rád!
- Nem! Csak, ha Sarah tényleg nem akar látni!
- Erre mérget vehetsz!- néztem egyenesen a szemeibe.
- Ha nem gond, akkor inkább nem vennék. Az inkább Rómeó szerepe, akit a jelenkorban inkább Edwardnak hívnak!- ha Peter nem kap utánam, már tuti ütném ezt a majmot, ahol csak tudnám.
- Ne feszítsd túl a húrt!- sziszegtem neki.
- Milyen húrt, haver? Ne nevetess már! Mindannyian tudjuk, hogy ez az egész meg sem történt volna, ha te nem fűzted volna be szerencsétlen Sarah-t! És ezt még ő is tudja! Nem hinném, hogy ezek után bármit is akarna tőled!- ekkor sikerült leráznom magamról Peter kezeit és egy hatalmasat behúztam ennek az idiótának.
- Na de uraim! Azonnal fejezzék ezt be!- lépett ki a barátnőm kórterméből az orvos. – Ez egy kórház, hogyha nem tudnák!
- Elnézést, igaza van!- bólintottam megbánóan, és a kezemet nyújtottam Daniel felé, aki azonban ellökte azt.
- Nem fogok kezet egy olyan emberrel, aki a saját hibáját másokon verné le! És csak, hogy tudd, legközelebb visszaütök, akárhol is legyünk! Ezt jobb, ha megjegyzed!- szikrákat szórtak a szemei a gyűlölettől, és valahol igazat is adtam neki.
- Rendben van!- végül ennyit mondtam neki, majd a doktor felé fordultam:
- Doktor úr, akkor most beszélhetnénk?
- Természetesen, kérem, kövessen az irodámba!
- Rendben!- indultam utána. – Te addig maradj itt!- mutattam Danielre, aki azonban gúnyosan rám vigyorgott. Mégsem tettem semmit, fontosabbnak éreztem az orvossal való beszélgetést, mint azt, hogy laposra verjem a barátnőm ex-ét.
- Fáradjon beljebb!- tárt ki előttem egy ajtót Dr. Collins, amin én be is léptem. - Foglaljon helyet!- ültünk le egymással szembe. – Gondolom arra kíváncsi, hogy milyen lelki állapotban van a kedvese.
- Igen, tudja, doktor úr, rettenetesen aggódom Sarah-ért. Alig fél napja tudtam meg a balesetet, azonnal ide utaztam Vancouverből és akkor azt kellett hallanom, hogy meg akar halni. El se tudja képzelni milyen érzés ez nekem. - hajtottam le megtörten a fejemet.
- És akkor ráadásul saját magát okolja mindenért, igaz?- kérdezte kedvesen.
- Igen! Azok az átkozott paparazzik, azért üldözték, mert az én barátnőm! Még szép, hogy magamat hibáztatom!
- Tudom, hogy nehéz most magának is, Mr. Pattinson! De ez az önostorozás nem segíti a beteg állapotát, higgye el nekem. Ezzel csak még jobban azt a hitet erősíti meg benne, hogy a terhére van mindenkinek. A barátnője nem akarja, hogy maga szenvedjen a bűntudattól.
- Szóval maga szerint, Sarah nem is akar meghalni?- csak erre szerettem volna választ kapni, a saját lelkem nem igazán érdekelt, meg kell, hogy mondjam.
- Nos, ezt nem mondtam, mert ezt nem tudhatom. Eléggé el van keseredve az esetleges bénulása miatt, és nem hajlandó belegondolni abba, hogy van élet kerekesszékben is.
- És akkor mi mit tehetünk?
- Őszintén? Fogalmam nincs! –sóhajtotta- Beszélhetek egy pszichológussal, hogy beszélgessen el Miss Bright-tal, de ugye ez még nem garancia semmire. Nem biztos, hogy egyáltalán hajlandó lesz szóba állni a pszichológussal.
- Tudom. – bólintottam csalódottan. – De ugye még véletlenül sem hagyják meghalni?
- Természetesen nem!
- Rendben, ez egy kicsit megnyugtat. Ameddig itt van, nem eshet baja.
- Mindent megteszünk érte, de egy valamit tudnia kell. Csak akkor van értelme neki állni a gyógykezeléseknek, ha a barátnője együttműködő lesz és hisz a gyógyulásában, különben felesleges.
- Ez egyértelmű. De maga szerint mivel győzhetnénk meg?
- Nézze ez egy nagyon nehéz kérdés. Lehet, hogy a törődés és a szeretet megteszi a hatását, de az is lehetséges, hogy valami teljesen más billenti helyre a lelki világát a betegnek. Azonban az nagyon fontos, hogy érezze, mellette áll, hiszen láttam rajta, hogy mennyire szereti magát.
- Én is nagyon szeretem, de sajnos pár nap múlva vissza kell mennem Vancouverbe, forgatni. – egyből eszembe jutott, hogy szerződés ide vagy oda, de itt maradok mellette.
- Értem, nos, ez esetben addig is éreztesse vele, hogy mennyire szereti. De meg ne próbálja félre tolni a munkáját, mert csak ront a helyzeten. – mintha a vesémbe látott volna.
- Rendben van, köszönöm szépen doktor úr! Nem is tartom fel tovább!- fogtam kezet vele és elindultam kifelé, amikor bevillant valami:
- Elnézést, lehetne egy kérésem?
- Persze!- nézett fel a papírjaiból kíváncsian.
- Szeretném, ha a sajtónak semmit sem mondanának Sarah állapotáról. Megoldható a hírzárlat?
- Hogyne, ahogy óhajtja Mr. Pattinson! Akkor meghagyom a dolgozóknak, hogy semmilyen információval nem szolgálhatnak a hölgy állapotáról. – és már nyúlt is a telefonjáért.
- Köszönöm! Viszontlátásra! – ezt tartottam a legjobb döntésnek, hátha így nyugalmunk lehet ebben a mindenképpen kétségbeejtő helyzetben. Azonban az orvos korántsem tudott megnyugtatni Sarah lelkiállapotát illetően, annyira bizonytalan minden! Mégis hogyan győzhetném meg róla, hogy mindennél fontosabb nekem?
- Hol van Daniel?- húztam fel a szemöldökömet, ahogy visszaértem a kórterem elé.
- Sarah-nál. – szinte suttogta Marie a kérdésemre a választ
- Nem megmondtam neki világosan, hogy semmi keresnivalója nála?!- emeltem fel kissé a hangomat a hirtelen haragtól
- Rob, Sarah örült neki. – jelentette ki Peter, miközben felém nyújtott egy műanyagpoharat, amiben gondolom kávé lehetett, ahogy elnéztem a padlón, ugyanis dühömben kilöktem a barátom kezéből.
- Bocs Peter, de most nem kell. – egyszerűen nem tudtam volna nyugodtan kávézgatni, miközben az a barom Sarah-nál van.
- Jó- vett egy mély levegőt. – Keresek egy takarítónőt.
- Köszönöm!- ültem le az egyik székre. – Mióta van bent?- néztem rá Marie-ra.
- Nem olyan régen ment be. De nyugodj meg, Sarah már nem szereti őt, csak téged. - ült le mellém Marie és átkarolta a vállamat.- Bízz benne!
- Én bízom benne, csak ebben a …. – ezt azonban már nem fejeztem be, mert meghallottam Sarah nevetését, amitől összeugrott a gyomrom.
Végre sikerült magamat annyira összeszednem, hogy megtudjam írni a folytatást. Nem fűznék hozzá semmit, mert azt hiszem ezek nem azok a részek, amikhez különösebb kommentárt kellene fűznöm. Remélem nem utáltok nagyon amiért ennyit kellett várnotok a folytira, és még mindig kíváncsiak vagytok arra, hogy hogyan is alakul Sarah és Rob élete....
Kommenjeiteket nagyon köszönöm, igazán meghatódva olvastam, hogy mennyire átéreztétek az előző részt, ami azt jelentette számomra, hogy sikerült olyanra megírnom, amilyenre szerettem volna. Most is érdekel a véleményetek!
Puszi!!!
Meré
43.rész
- Nézze hölgyem, nem tudom mennyire sikerült már lehiggadnia a legutóbbi itt létem óta, de mindenképpen szeretném elmondani, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mozgáskorlátozott marad. – magyarázta nekem Dr. Collins.
- Semennyire. Tudja jól a véleményem a dologról, amihez még mindig tartom magamat. – feleltem neki magabiztosan.
- Azt hittem a barátja jobb belátásra bírja majd, de ezek szerint tévedtem. Miért nem gondol rá, a családjára és a barátaira, akik szeretik magát?
- A családomra?!- keserűen felnevettem. – Miféle család az olyan, akik 3 éve felém sem néznek?! Nem is érdeklem őket! Szóval nekem csak ne emlegesse őket!!!- majdnem ordibáltam már. Hogy a fenébe képzeli, hogy a családom említése jobb belátásra bírhat?
- Elnézést, indiszkrét voltam. Bocsásson meg! Azt hiszem az lesz a legjobb, ha én most megyek, később visszajövök. – és már ki is ment, szerencsére. Így végre egyedül lehettem! Tudom, pontosan tudom, hogy kezdetben mennyire nehéz lesz Rob-nak és Marie-nak, ha én már nem leszek, de azzal is tisztában vagyok, hogy mindez csak múló fájdalom lesz és egy idő után már nem is fognak rám emlékezni. Beletörődnek abba a világba, amibe én már nem élek, ebben biztos vagyok.
- Rob!- tette Peter együtt érzően a kezét a vállamra. – Biztosan meggondolja majd magát!
- És mi van akkor, ha nem? –nyögtem fel. – A fejébe vette, hogy csak a terhünkre lenne, a fenébe is!- ütöttem bele egyet a falba, amitől egyáltalán nem éreztem jobban magamat, de pillanatnyi megoldásként nem tehettem mást.
- Rob, tudom, hogy nehéz! De most nem borulhatunk ki, hallod?- hallottam meg Marie szipogását- Ismerem Sarah-t, nem gondolja komolyan.
- De, komolyan gondolja!- fordultam végre velük szembe. - És ezt mind a hárman pontosan tudjuk!- még mielőtt bármit mondhattam volna ezen kívül, megláttam egy olyan személyt közeledni, akinek az ég adta földön semmi keresnivalója nincs itt. Elrugaszkodtam a faltól és nagy léptekkel megindultam felé:
- Daniel! Te meg mi a büdös francot keresel itt?
- Szerinted? Sarah-t, ki mást! Miért, mit hittél?- kérdezte flegmán.
- Azt, hogy eltévedtél! Semmi keresnivalód nincs itt!- viszket tőle a tenyerem.
- Azt hiszem, ezt nem te döntöd el!- és már ment is volna tovább, ha be nem álltam volna elé.
- De, azt hiszem, hogy ezt én döntöm el! Addig menj innen, ameddig szépen mondom!- szorult ökölbe a kezem.
- Én a helyedbe visszavennék Pattinson! Nincs jogod megtiltani nekem, hogy meglátogassam a volt menyasszonyomat a kórházban, aki nem mellesleg miattad került ide!- a mondata utolsó része mérhetetlenül fájt. Fájt az igazság. – Na mi van, megnémultál?- lökött rajtam egyet. – Állj félre!
- Daniel fejezd be!- érkezett meg Marie, nyomában Peterrel. – Nem kell a cirkusz!
- Nem én kezdtem, Marie! Én csak látni szeretném Sarah-t!- lépett hátrébb.
- Tekintettel a múltra, ez nem a legjobb ötlet!
- Ezt mondom én is!- csattantam fel. – Menj haza Daniel! Senki sem kíváncsi rád!
- Nem! Csak, ha Sarah tényleg nem akar látni!
- Erre mérget vehetsz!- néztem egyenesen a szemeibe.
- Ha nem gond, akkor inkább nem vennék. Az inkább Rómeó szerepe, akit a jelenkorban inkább Edwardnak hívnak!- ha Peter nem kap utánam, már tuti ütném ezt a majmot, ahol csak tudnám.
- Ne feszítsd túl a húrt!- sziszegtem neki.
- Milyen húrt, haver? Ne nevetess már! Mindannyian tudjuk, hogy ez az egész meg sem történt volna, ha te nem fűzted volna be szerencsétlen Sarah-t! És ezt még ő is tudja! Nem hinném, hogy ezek után bármit is akarna tőled!- ekkor sikerült leráznom magamról Peter kezeit és egy hatalmasat behúztam ennek az idiótának.
- Na de uraim! Azonnal fejezzék ezt be!- lépett ki a barátnőm kórterméből az orvos. – Ez egy kórház, hogyha nem tudnák!
- Elnézést, igaza van!- bólintottam megbánóan, és a kezemet nyújtottam Daniel felé, aki azonban ellökte azt.
- Nem fogok kezet egy olyan emberrel, aki a saját hibáját másokon verné le! És csak, hogy tudd, legközelebb visszaütök, akárhol is legyünk! Ezt jobb, ha megjegyzed!- szikrákat szórtak a szemei a gyűlölettől, és valahol igazat is adtam neki.
- Rendben van!- végül ennyit mondtam neki, majd a doktor felé fordultam:
- Doktor úr, akkor most beszélhetnénk?
- Természetesen, kérem, kövessen az irodámba!
- Rendben!- indultam utána. – Te addig maradj itt!- mutattam Danielre, aki azonban gúnyosan rám vigyorgott. Mégsem tettem semmit, fontosabbnak éreztem az orvossal való beszélgetést, mint azt, hogy laposra verjem a barátnőm ex-ét.
- Fáradjon beljebb!- tárt ki előttem egy ajtót Dr. Collins, amin én be is léptem. - Foglaljon helyet!- ültünk le egymással szembe. – Gondolom arra kíváncsi, hogy milyen lelki állapotban van a kedvese.
- Igen, tudja, doktor úr, rettenetesen aggódom Sarah-ért. Alig fél napja tudtam meg a balesetet, azonnal ide utaztam Vancouverből és akkor azt kellett hallanom, hogy meg akar halni. El se tudja képzelni milyen érzés ez nekem. - hajtottam le megtörten a fejemet.
- És akkor ráadásul saját magát okolja mindenért, igaz?- kérdezte kedvesen.
- Igen! Azok az átkozott paparazzik, azért üldözték, mert az én barátnőm! Még szép, hogy magamat hibáztatom!
- Tudom, hogy nehéz most magának is, Mr. Pattinson! De ez az önostorozás nem segíti a beteg állapotát, higgye el nekem. Ezzel csak még jobban azt a hitet erősíti meg benne, hogy a terhére van mindenkinek. A barátnője nem akarja, hogy maga szenvedjen a bűntudattól.
- Szóval maga szerint, Sarah nem is akar meghalni?- csak erre szerettem volna választ kapni, a saját lelkem nem igazán érdekelt, meg kell, hogy mondjam.
- Nos, ezt nem mondtam, mert ezt nem tudhatom. Eléggé el van keseredve az esetleges bénulása miatt, és nem hajlandó belegondolni abba, hogy van élet kerekesszékben is.
- És akkor mi mit tehetünk?
- Őszintén? Fogalmam nincs! –sóhajtotta- Beszélhetek egy pszichológussal, hogy beszélgessen el Miss Bright-tal, de ugye ez még nem garancia semmire. Nem biztos, hogy egyáltalán hajlandó lesz szóba állni a pszichológussal.
- Tudom. – bólintottam csalódottan. – De ugye még véletlenül sem hagyják meghalni?
- Természetesen nem!
- Rendben, ez egy kicsit megnyugtat. Ameddig itt van, nem eshet baja.
- Mindent megteszünk érte, de egy valamit tudnia kell. Csak akkor van értelme neki állni a gyógykezeléseknek, ha a barátnője együttműködő lesz és hisz a gyógyulásában, különben felesleges.
- Ez egyértelmű. De maga szerint mivel győzhetnénk meg?
- Nézze ez egy nagyon nehéz kérdés. Lehet, hogy a törődés és a szeretet megteszi a hatását, de az is lehetséges, hogy valami teljesen más billenti helyre a lelki világát a betegnek. Azonban az nagyon fontos, hogy érezze, mellette áll, hiszen láttam rajta, hogy mennyire szereti magát.
- Én is nagyon szeretem, de sajnos pár nap múlva vissza kell mennem Vancouverbe, forgatni. – egyből eszembe jutott, hogy szerződés ide vagy oda, de itt maradok mellette.
- Értem, nos, ez esetben addig is éreztesse vele, hogy mennyire szereti. De meg ne próbálja félre tolni a munkáját, mert csak ront a helyzeten. – mintha a vesémbe látott volna.
- Rendben van, köszönöm szépen doktor úr! Nem is tartom fel tovább!- fogtam kezet vele és elindultam kifelé, amikor bevillant valami:
- Elnézést, lehetne egy kérésem?
- Persze!- nézett fel a papírjaiból kíváncsian.
- Szeretném, ha a sajtónak semmit sem mondanának Sarah állapotáról. Megoldható a hírzárlat?
- Hogyne, ahogy óhajtja Mr. Pattinson! Akkor meghagyom a dolgozóknak, hogy semmilyen információval nem szolgálhatnak a hölgy állapotáról. – és már nyúlt is a telefonjáért.
- Köszönöm! Viszontlátásra! – ezt tartottam a legjobb döntésnek, hátha így nyugalmunk lehet ebben a mindenképpen kétségbeejtő helyzetben. Azonban az orvos korántsem tudott megnyugtatni Sarah lelkiállapotát illetően, annyira bizonytalan minden! Mégis hogyan győzhetném meg róla, hogy mindennél fontosabb nekem?
- Hol van Daniel?- húztam fel a szemöldökömet, ahogy visszaértem a kórterem elé.
- Sarah-nál. – szinte suttogta Marie a kérdésemre a választ
- Nem megmondtam neki világosan, hogy semmi keresnivalója nála?!- emeltem fel kissé a hangomat a hirtelen haragtól
- Rob, Sarah örült neki. – jelentette ki Peter, miközben felém nyújtott egy műanyagpoharat, amiben gondolom kávé lehetett, ahogy elnéztem a padlón, ugyanis dühömben kilöktem a barátom kezéből.
- Bocs Peter, de most nem kell. – egyszerűen nem tudtam volna nyugodtan kávézgatni, miközben az a barom Sarah-nál van.
- Jó- vett egy mély levegőt. – Keresek egy takarítónőt.
- Köszönöm!- ültem le az egyik székre. – Mióta van bent?- néztem rá Marie-ra.
- Nem olyan régen ment be. De nyugodj meg, Sarah már nem szereti őt, csak téged. - ült le mellém Marie és átkarolta a vállamat.- Bízz benne!
- Én bízom benne, csak ebben a …. – ezt azonban már nem fejeztem be, mert meghallottam Sarah nevetését, amitől összeugrott a gyomrom.
2010. április 4., vasárnap
42
Sziasztok!
Köszönöm a véleményeiteket, akár hiszitek, akár nem, de nagyon boldog voltam attól, hogy abszolút nem számítottatok egy ilyen drámai fordulatra, ami azért azt jelzi számomra, hogy tudok még nektek újdonsággal szolgálni:)
Tudom, hogy még nincs este 6 és nincs 10 komi sem, de minél előbb szerettem volna feltenni Nektek a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ráadásul Húsvét is van:)
Szóval előre szólok, hogy a rész nem lesz vidám, sőt... Én magam is szenvedtem ami alatt megfogalmaztam a dolgokat, de próbáltam minél jobban beleképzelni magamat Rob és Sarah lelki világába, ezért lett ez a rész olyan, amilyen... Nagyon szépen kérlek Benneteket, hogy akik elolvassátok írjatok véleményt, ne hagyjatok kétségek között!
Tovább még egy fontos megjegyzésem lenne: Sarah véleménye SZUBJEKTÍV, NEM KÖVETENDŐ... Ahogy olvassátok, rájöttök, hogy miért most ezt...
Jó olvasást!!!
Puszi!!!!
Meré
u.i.: Tényleg írjatok véleményeket, különben azt fogom hinni önmagamat ismerve, hogy elszúrtam és nem fogom folytatni....
42. rész
Lassan nyitottam ki a szemeimet, hunyorogva, de rögtön vissza is csuktam őket először.Vakított a fény és a fehérség, igen, a fehérség. Hol is vagyok, hogy minden ennyire fehér?! Ezt muszáj megtudnom, ezért erőt vettem magamon és még egyszer látásra nyitottam a szemeimet. A fény még mindig bántott, de valahogy legyőztem azt és a helyre koncentráltam. Elsőre is jól láttam, csupa fehér fal és valami fura hang, fura pittyegés. Oldalra sandítottam, hogy megkeressem a zaj forrását, amit meg is találtam. A monitoron az én EKG-m jelent meg, tehát kórházban vagyok. Hangosan felnyögtem, ahogy egyszerre minden eszembe jutott. Marie autóját vezettem, nem akartam elkésni az egyetemről, de ezek szerint mégiscsak sikerült, hála a paparazziknak. Épp akkor kattintottak a szemembe, a fene se tudja honnan, amikor épp egy eléggé veszélyes kereszteződésen haladtam át. Az utolsó emlékem a fülsüketítő zaj és tompa ütés, amit a fejemen és az oldalamba éreztem, aztán minden sötét lett. Most pedig, ahogy felemelem a kezemet látom, hogy egy infúziós cső lóg ki belőle, hát ez remek. De vajon mi lehet a másik sofőrrel?Elvégre ő nem tehet semmiről, én nem láttam hirtelen semmit. Ezen tűnődtem, amikor csapódott az ajtó és Marie robbant be rajta:
- Hál’istennek, hogy felébredtél!-sóhajtott egy nagyot- Nagyon megijesztettél!
- Sajnálom!-mondtam szem lesütve
- Ugyan már, a lényeg, hogy végre ébren vagy!-ölelt át, már amennyire tudott, majd megnyomta gondolom a hívógombot
- Mit jelent az, hogy végre?
- Nem emlékszel mi történt?
- De, emlékszem a balesetre, nagyon sajnálom az autódat….
- Ne viccelj Sarah, az a legkevesebb, de komolyan!Az a fő, hogy életben maradtál!-láttam rajta a megkönnyebbülést
- Aha, és a másik sofőr, ő is életben maradt?
- Kutya baja, megúszta pár karcolással, meg egy hatalmas ijedtséggel….
- Az jó…Reméltem, hogy nem lett semmi baja….
- Jellemző, hogy másért aggódsz…De mégse ő feküdt másfél napig kómában és lebegett élet-halál között!-gyűlt meg könnyekkel a szeme
- Kómában voltam?!
- Igen, és az orvos nem sok jóval bíztatott, azt mondta, hogy a legrosszabb is bekövetkezhet….-most már sírt a barátnőm, szegény nagyon kiborult. Oda nyújtottam felé a kezemet és jó erősen megszorítottam a kezét:
- Nyugi, életben vagyok!
- Tudom, csak borzasztó volt látni téged maga tehetetlenül, el se tudod képzelni, hogy mennyire féltem-zokogott még mindig
- Jajj Marie!Annyira sajnálom!Csssss!
- Ahogy látom felébredt szerencsére!-jött be egy fehér köpenyes férfi, gondolom az orvosom:
- Dr. Collins vagyok, és nagyon örülök, hogy magához tért
- Én is örülök doktor úr!
- Vannak panaszai?-húzta végig az ujját a szemeim előtt
- Kicsit kábának érzem magamat…
- Ez természetes egy ilyen baleset és kóma után…
- Rendben fogok jönni?-kérdeztem meg
- Nos minden esélye megvan a teljes gyógyulásra, de egy valamit tudnia kell….
- Igen, és mi lenne az?-néztem rá érdeklődően-A barátnőm előtt bátran mondhatja—tettem hozzá, mert láttam, hogy erősen Marie-t nézi
- Rendben, szóval az az igazság, hogy derék tájékon hatalmas ütést kapott, ami akár maradandó károsodást is okozhat….
- Micsoda?!És ez mit jelent pontosan????
- Azt, hogy kétséges, hogy valaha járni fog a sérülései miatt….
Meg kellett még emésztenem, amit hallottam, örökre béna leszek?Nem az nem lehet!Én úgy nem tudok élni!!!
- Ez biztos doktor úr?-kérdezte ijedten Marie, közben pedig megszorította a kezemet
- Nem szeretnék sem pánikot, sem pedig hiú ábrándokat kelteni, de súlyosnak tűnnek első vizsgálatra a sérülések, sajnos, de nem lehetetlen a helyzet…
- Akkor van remény, igaz?-kapaszkodott bele a nem lehetetlen kifejezésbe a barátnőm
- Remény az mindig van. Meglátjuk hogyan hatnak a gyógyszerek, illetve hogyan reagál majd a gyógytornára, ha eljön az az idő
- Én nem akarok kerekesszékben élni…Akkor inkább meghalok…-jelentettem ki, mire Marie halkan felsikoltott
- Na de hölgyem!Ne mondjon ilyeneket, a mozgáskorlátozottság még nem a világ vége!
- De nekem igen!
- Látom most egy kicsit összetört, de nem szabad feladni a reményt, az nem tesz jót az esélyeinek….
- Könnyű azt mondani, szeretnék most egyedül maradni egy kicsit…
- Rendben, később még vissza nézek, addig is próbáljon megnyugodni egy kicsit!-ment ki a doktor
- Sarah sajnálom, de még nem tudtam utolérni Robertet, egyelőre nem sikerült …
- Még szerencse, nem akarom, hogy aggódjon és esetleg ide utazzon, maradjon csak Vancouverbe.
- De ugye nem őt hibáztatod?
- Abszolút nem, csak nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson, jobb lesz ez mindkettőnknek…
- Ezt most nem értem…
- Legalább olyannak őriz meg az emlékeibe, amilyen voltam…
- Sarah ne mondj ilyet, hallod?!Kérlek!-sírta el magát a barátnőm
- Marie ne sírj, ennek így kellett történnie…
- Ne haragudj…-rohant ki zokogva, pedig én nem akartam őt bántani
A repülőn ülve még nagyobb idegesség lett rajtam úrrá, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak a legrosszabbra. Már vagy a századik papír zsebkendőt tépkedtem cafatokra, amikor végre felnéztem Peter-re:
- Beszélnél a pilótával, hogy a kórházhoz eső legközelebbi helyen szálljon le?-szólaltam meg először azóta, amióta felszálltunk a gépre.
- Persze, nem gond, reméljük megkapja az engedélyt…-állt fel Peter
- Köszönöm!- néztem rá hálásan, mire ő csak bólintott és elment a pilótafülkébe, én pedig kibámultam az ablakon
- Fél óra múlva ott leszünk-érkezett vissza néhány perc múlva
- Az még nagyon sok idő…Addig sok minden történhet…- suttogtam erőtlenül
- Így van, például fel is ébredhet a kómából-próbált bíztatni
- Vagy meg is halhat miattam…- válaszoltam vissza keserűen
- Miattad?!
- Igen, én okoztam ez az egészet…Ha annak idején nem nyomultam volna annyira, akkor soha nem jöttünk volna össze és akkor soha nem szenvedett volna balesetet…- komolyan ezt éreztem, miért nem tudtad szegényt békén hagyni???
- Ezt nem tudhatod!Nem a te hibád, hanem a fotósoké….
- Igen, ezt mondom…Azért üldözték, mert az én barátnőm…- bólogattam
- Robert!Ezt azonnal fejezd be!!!-csattant fel, amin kissé meghökkentem- Sarahnak most nem egy önmagát marcangoló párra van szüksége, hanem egy erős társra!Szedd össze magad!!!- elgondolkoztam Peter szavain, talán túlságosan is elhagytam magamat, pedig ez senkin nem segít, pláne Sarah-n nem
- Igazad van, most nem roppanhatok össze. Sarah mellett a helyem, hogy támogassam!-emeltem fel elszántan a fejemet
- Ez a beszéd!Ezt a Robot már mindjárt jobban szeretem…Szerintem megérkeztünk…-mondta, érezni lehetett ahogy lassan leszállt a gép. Szinte kiugrottam a gépből és nagy tempóban megindultam a pár méterre levő kórház felé. Újságírók egész hada állta el a bejáratot, de amikor megláttak minket szétnyílt a tömeg, szerencséjükre! Ha akár csak egyetlen kósza kérdést is felmertek volna tenni, én megfojtottam volna az illetőt!Peter hálásan nézett vissza a riporterekre, miközben én már a recepció felé tartottam öblös léptekkel:
- Jó napot!Sarah Brightot keresem!Tegnap szállították be, autóbalesete volt-hadartam
- Ön hozzátartozója?-nézett fel a pult mögül a nővér
- A barátja vagyok…- vágtam rá
- Sajnálom, csak hozzátartozónak adhatunk ki információt a betegről…
- Tessék?????????!!!!Most mondom, hogy a barátja vagyok!Azonnal mondja meg, hogy melyik kórterembe van!- eldobom az agyamat, olyan nehezet kértem????
- Mi a baj?Sarah-ról tudtál meg valamit?- érkezett meg Peter is
- Áh, nem hajlandó megmondani, hogy hol van Sarah!- kiabáltam
- Ez a szabály!- sajnálkozott a nő, amire egyáltalán nem voltam vevő
- Robert!- kiabálta egy női hang, akinek a tulajdonosa Marie volt, azonnal megfordultam a hang irányába
- Marie!De jó, hogy jössz!Hol van Sarah??????????Mi van vele???????Ugye él???????Nekem miért nem szólt senki????????????-szegeztem egyszerre a kérdéseimet neki idegesen
- Hé, próbálj megnyugodni, oké?- illetődött meg a viselkedésemet látván
- Marie az istenért!Hogy a jó fészkes fenébe nyugodhatnék meg, amikor a barátnőmnek autóbalesete volt és én az egyik internetes portálról értesülök csak erről?!!!Azt se tudom, hogy él-e még!!!- keltem ki magamból, elfelejtve, hogy hol is vagyok pontosan
- Higgadj le, Sarah életben van…Hallod?-ölelt át zokogva, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről
- Hála az égnek!-sóhajtott Peter is egy hatalmasat, annyira jó, hogy itt van velem!
- Azonnal látni akarom!-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Marie összerezzent
- Figyelj ez nem biztos, hogy a legjobb ötlet jelenleg-törölgette meg a szemeit a nő
- Miért?Tudom, hogy kómában van, de akkor is látni szeretném őt…- kedvesebb hangnemre váltottam, azt hiszem kissé elvetettem a súlykot
- Már nincs kómában…- felelte alig hallhatóan
- Akkor meg pláne, Marie betegre izgultam magamat érte, miért nem akarod, hogy bemenjek hozzá?Mellette van a helyem…
- Nem biztos, hogy ezt nekem kellene elmesélnem…- kezdett bele, de el is hallgatott szinte azonnal
- Figyelj mi lenne, ha ezt útközbe mesélnéd el, ha már belekezdtél?
- Hát jó, de nem biztos, hogy örülni fog neked-indult meg a fejét lehajtva Marie a kórterem felé, mi pedig mellette haladtunk
- Szóval miért ne örülne Robertnek Sarah? – vetette fel a kérdést Peter
- Mint már mondtam felébredt a kómából, de van néhány komolyabb sérülése…
- Mit akarsz ezzel mondani Marie?Még mindig életveszélyes az állapota?- torpantam meg ijedten
- Nem, szerencsére túl van a nehezén…- rázta meg a fejét
- Akkor nem értem…- tártam szét a karjaimat egy kérdő tekintet kíséretében
- Az orvos szerint akár maradandó sérüléseket is szenvedhetett…
- Micsoda?!-kérdeztük egyszerre Peterrel-És ez mégis mit takar????
- Lehet, hogy soha többet nem fog lábra állni-folytak le a könnyek Marie arcán
- Te jó ég!És ez mennyire biztos?-kérdezte Peter megdöbbenve, miután nekem torkomon akadt a szó
- Semmi sem biztos egy valamin kívül..-suttogta erőtlenül a lány
- Mi az az egy valami?- kérdeztem fájdalmasan az első sokkhatás után
- Rob…figyelj, Sarah most nagyon ki van borulva és ilyenkor hajlamos olyan dolgokat mondani, amit ő maga sem gondol komolyan…- magyarázta letörve
- Marie megijesztesz, mégis mit mondott Sarah? – sejtem a választ, annyira sejtem!
- Én nem tudom, hogy hogyan mondjam el ezt neked, nektek…-rázta meg a fejét tanácstalanul a barátnő
- Nézd, azt hiszem sejtem, hogy miről van szó…Gyűlöl engem azért, ami történt vele, igaz?- így nem Marie-nak kell ezt a szemembe mondania
- Nem!Dehogyis!Téged egyáltalán nem hibáztat!Csak…csak…csak…csak azt mondta,hogy inkább meg…meg….meghalna, minthogy kerekesszékben töltse élete hátra levő részét- nyögte ki ismét sírva
- Nem Marie!Sarah nem akarhat meghalni, hallod?!-kaptam el a karját, ez egyszerűen nem lehet!!!
- Rob…próbálj megnyugodni-intett nyugalomra Peter, de egy cseppet sem voltam hajlandó megfogadni a tanácsát
- Melyik szobában van?????????
- Én….- rázta meg a fejét Marie zokogva
- Melyik szobában????
- Rob…- nyögte Marie
- A fenébe is!Azt kérdeztem, hogy melyik szobában van!!!- azonnal látni akarom és beszélni vele
- 104-es…-suttogta a választ, én pedig azonnal elengedtem és megindultam a szoba felé. Útközben véletlenül feldöntöttem egy nővért is, de ez jelenleg egyáltalán nem foglalkoztatott. Kopogás nélkül berontottam:
- Mégis hogy képzeled ezt, mi???????!!!!!!!!Hogyan fordulhat meg olyasmi a fejedbe, hogy meg akarsz halni??????!!!!!
- Rob!-kerekedtek ki a szemei- Mit…mit….mit keresel te itt?????
- Téged a rohadt életbe!!!!Peter a neten meglátta a balesetes képeket és azonnal ide utaztunk…Úgy éreztem, hogy mellettem van a helyed!!!Azt se tudtam, hogy élsz-e még, erre mikor kiderül, hogy minden rendben, akkor azt kell hallanom, hogy meg akarsz halni???????!!!!- üvöltöttem
- Nyugodj meg!- válaszolta színtelen hangon
- Mégis miért várja el azt tőlem mindenki, hogy megnyugodjak????A pokolba a nyugalommal Sarah!!!
- Oké…akkor csak kiabálj, ha jobban feltudod dolgozni…..Rob lehet, hogy örökre béna leszek, nem gondolod komolyan, hogy érne még úgy az életem valamit is!Ráadásul neked kisebb gondod is nagyobb lenne annál, minthogy engem tologass ide-oda….
- Te hallod magadat???????- én ezt nem fogom fel!!!- Mégis hogyan képzelhetsz ilyeneket?Én inkább soha többé nem állnék kamera elé, minthogy magadra hagyjalak!Én nem hagynálak magadra soha!!!
- Épp ez az!Én ezt nem várhatom el tőled!!!Érts meg!
- Nem, ezen nincs mit megértenem!!!Nem adhatod fel!!!Magadért, Marie-ért, a barátaidért és és…és értem, hallod?!-roskadtam le az ágya szélére, majd kitört belőlem a sírás. Akármennyire is nem való egy férfinak a sírás nekem most egyszerűen muszáj volt. Teljesen kétségbe estem és ez így jött ki belőlem. Sarah végig simogatta a karomat, annyira jó lenne, ha tudnám, hogy mi zajlik le most benne:
- Kérlek, ne haragudj, amiért így rád rontottam-fogtam meg könnyes szemekkel a kezét, miután kissé magamhoz tértem- Elvesztettem a fejemet, miután Marie elmondta, hogy mit akarsz…Sajnálom, nem szabadott volna ennyire agresszívan viselkednem…
- Rob…én sajnálom…már döntöttem, de megértelek, amiért kiborultál…- szorította meg a kezemet
- Kicsim, könyörgöm! Ne csináld ezt!- soha nem éreztem magamat ennyire tanácstalannak- Hát ennyire nem számítunk neked?
- Épp ezt magyaráztam az előbb, nem akarok senkinek sem a terhére lenni-mondta meggyötört arccal, ám még mielőtt felelhettem volna neki, hogy mennyire nagy hülyeséget beszél egy határozott kopogás után egy orvos jelent meg az ajtóban
- Jó napot!- mosolygott rám
- Jó napot doktor úr!Robert Pattinson vagyok!- álltam fel és nyújtottam neki kezet
- Szóval maga a hölgy barátja, igaz?
- Igen..- bólintottam feszülten
- Örülök, hogy itt van! Nagyon szerethetik egymást…
- Igen…doktor úr, beszélhetnék Önnel?- talán ő még hathatna Sarah-ra
- Persze, csak előbb megvizsgálom a beteget, addig legyen szíves kint várjon meg…
- Rendben…Akkor kicsim mindjárt visszajövök-adtam egy csókot a barátnőm homlokára mielőtt kisétáltam volna
- Hogy van?- ugrott fel Marie és Peter azonnal, mire én csak lemondóan megráztam a fejemet és a falnak támaszkodva ismét sírni kezdtem.
Köszönöm a véleményeiteket, akár hiszitek, akár nem, de nagyon boldog voltam attól, hogy abszolút nem számítottatok egy ilyen drámai fordulatra, ami azért azt jelzi számomra, hogy tudok még nektek újdonsággal szolgálni:)
Tudom, hogy még nincs este 6 és nincs 10 komi sem, de minél előbb szerettem volna feltenni Nektek a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ráadásul Húsvét is van:)
Szóval előre szólok, hogy a rész nem lesz vidám, sőt... Én magam is szenvedtem ami alatt megfogalmaztam a dolgokat, de próbáltam minél jobban beleképzelni magamat Rob és Sarah lelki világába, ezért lett ez a rész olyan, amilyen... Nagyon szépen kérlek Benneteket, hogy akik elolvassátok írjatok véleményt, ne hagyjatok kétségek között!
Tovább még egy fontos megjegyzésem lenne: Sarah véleménye SZUBJEKTÍV, NEM KÖVETENDŐ... Ahogy olvassátok, rájöttök, hogy miért most ezt...
Jó olvasást!!!
Puszi!!!!
Meré
u.i.: Tényleg írjatok véleményeket, különben azt fogom hinni önmagamat ismerve, hogy elszúrtam és nem fogom folytatni....
42. rész
Lassan nyitottam ki a szemeimet, hunyorogva, de rögtön vissza is csuktam őket először.Vakított a fény és a fehérség, igen, a fehérség. Hol is vagyok, hogy minden ennyire fehér?! Ezt muszáj megtudnom, ezért erőt vettem magamon és még egyszer látásra nyitottam a szemeimet. A fény még mindig bántott, de valahogy legyőztem azt és a helyre koncentráltam. Elsőre is jól láttam, csupa fehér fal és valami fura hang, fura pittyegés. Oldalra sandítottam, hogy megkeressem a zaj forrását, amit meg is találtam. A monitoron az én EKG-m jelent meg, tehát kórházban vagyok. Hangosan felnyögtem, ahogy egyszerre minden eszembe jutott. Marie autóját vezettem, nem akartam elkésni az egyetemről, de ezek szerint mégiscsak sikerült, hála a paparazziknak. Épp akkor kattintottak a szemembe, a fene se tudja honnan, amikor épp egy eléggé veszélyes kereszteződésen haladtam át. Az utolsó emlékem a fülsüketítő zaj és tompa ütés, amit a fejemen és az oldalamba éreztem, aztán minden sötét lett. Most pedig, ahogy felemelem a kezemet látom, hogy egy infúziós cső lóg ki belőle, hát ez remek. De vajon mi lehet a másik sofőrrel?Elvégre ő nem tehet semmiről, én nem láttam hirtelen semmit. Ezen tűnődtem, amikor csapódott az ajtó és Marie robbant be rajta:
- Hál’istennek, hogy felébredtél!-sóhajtott egy nagyot- Nagyon megijesztettél!
- Sajnálom!-mondtam szem lesütve
- Ugyan már, a lényeg, hogy végre ébren vagy!-ölelt át, már amennyire tudott, majd megnyomta gondolom a hívógombot
- Mit jelent az, hogy végre?
- Nem emlékszel mi történt?
- De, emlékszem a balesetre, nagyon sajnálom az autódat….
- Ne viccelj Sarah, az a legkevesebb, de komolyan!Az a fő, hogy életben maradtál!-láttam rajta a megkönnyebbülést
- Aha, és a másik sofőr, ő is életben maradt?
- Kutya baja, megúszta pár karcolással, meg egy hatalmas ijedtséggel….
- Az jó…Reméltem, hogy nem lett semmi baja….
- Jellemző, hogy másért aggódsz…De mégse ő feküdt másfél napig kómában és lebegett élet-halál között!-gyűlt meg könnyekkel a szeme
- Kómában voltam?!
- Igen, és az orvos nem sok jóval bíztatott, azt mondta, hogy a legrosszabb is bekövetkezhet….-most már sírt a barátnőm, szegény nagyon kiborult. Oda nyújtottam felé a kezemet és jó erősen megszorítottam a kezét:
- Nyugi, életben vagyok!
- Tudom, csak borzasztó volt látni téged maga tehetetlenül, el se tudod képzelni, hogy mennyire féltem-zokogott még mindig
- Jajj Marie!Annyira sajnálom!Csssss!
- Ahogy látom felébredt szerencsére!-jött be egy fehér köpenyes férfi, gondolom az orvosom:
- Dr. Collins vagyok, és nagyon örülök, hogy magához tért
- Én is örülök doktor úr!
- Vannak panaszai?-húzta végig az ujját a szemeim előtt
- Kicsit kábának érzem magamat…
- Ez természetes egy ilyen baleset és kóma után…
- Rendben fogok jönni?-kérdeztem meg
- Nos minden esélye megvan a teljes gyógyulásra, de egy valamit tudnia kell….
- Igen, és mi lenne az?-néztem rá érdeklődően-A barátnőm előtt bátran mondhatja—tettem hozzá, mert láttam, hogy erősen Marie-t nézi
- Rendben, szóval az az igazság, hogy derék tájékon hatalmas ütést kapott, ami akár maradandó károsodást is okozhat….
- Micsoda?!És ez mit jelent pontosan????
- Azt, hogy kétséges, hogy valaha járni fog a sérülései miatt….
Meg kellett még emésztenem, amit hallottam, örökre béna leszek?Nem az nem lehet!Én úgy nem tudok élni!!!
- Ez biztos doktor úr?-kérdezte ijedten Marie, közben pedig megszorította a kezemet
- Nem szeretnék sem pánikot, sem pedig hiú ábrándokat kelteni, de súlyosnak tűnnek első vizsgálatra a sérülések, sajnos, de nem lehetetlen a helyzet…
- Akkor van remény, igaz?-kapaszkodott bele a nem lehetetlen kifejezésbe a barátnőm
- Remény az mindig van. Meglátjuk hogyan hatnak a gyógyszerek, illetve hogyan reagál majd a gyógytornára, ha eljön az az idő
- Én nem akarok kerekesszékben élni…Akkor inkább meghalok…-jelentettem ki, mire Marie halkan felsikoltott
- Na de hölgyem!Ne mondjon ilyeneket, a mozgáskorlátozottság még nem a világ vége!
- De nekem igen!
- Látom most egy kicsit összetört, de nem szabad feladni a reményt, az nem tesz jót az esélyeinek….
- Könnyű azt mondani, szeretnék most egyedül maradni egy kicsit…
- Rendben, később még vissza nézek, addig is próbáljon megnyugodni egy kicsit!-ment ki a doktor
- Sarah sajnálom, de még nem tudtam utolérni Robertet, egyelőre nem sikerült …
- Még szerencse, nem akarom, hogy aggódjon és esetleg ide utazzon, maradjon csak Vancouverbe.
- De ugye nem őt hibáztatod?
- Abszolút nem, csak nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson, jobb lesz ez mindkettőnknek…
- Ezt most nem értem…
- Legalább olyannak őriz meg az emlékeibe, amilyen voltam…
- Sarah ne mondj ilyet, hallod?!Kérlek!-sírta el magát a barátnőm
- Marie ne sírj, ennek így kellett történnie…
- Ne haragudj…-rohant ki zokogva, pedig én nem akartam őt bántani
A repülőn ülve még nagyobb idegesség lett rajtam úrrá, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak a legrosszabbra. Már vagy a századik papír zsebkendőt tépkedtem cafatokra, amikor végre felnéztem Peter-re:
- Beszélnél a pilótával, hogy a kórházhoz eső legközelebbi helyen szálljon le?-szólaltam meg először azóta, amióta felszálltunk a gépre.
- Persze, nem gond, reméljük megkapja az engedélyt…-állt fel Peter
- Köszönöm!- néztem rá hálásan, mire ő csak bólintott és elment a pilótafülkébe, én pedig kibámultam az ablakon
- Fél óra múlva ott leszünk-érkezett vissza néhány perc múlva
- Az még nagyon sok idő…Addig sok minden történhet…- suttogtam erőtlenül
- Így van, például fel is ébredhet a kómából-próbált bíztatni
- Vagy meg is halhat miattam…- válaszoltam vissza keserűen
- Miattad?!
- Igen, én okoztam ez az egészet…Ha annak idején nem nyomultam volna annyira, akkor soha nem jöttünk volna össze és akkor soha nem szenvedett volna balesetet…- komolyan ezt éreztem, miért nem tudtad szegényt békén hagyni???
- Ezt nem tudhatod!Nem a te hibád, hanem a fotósoké….
- Igen, ezt mondom…Azért üldözték, mert az én barátnőm…- bólogattam
- Robert!Ezt azonnal fejezd be!!!-csattant fel, amin kissé meghökkentem- Sarahnak most nem egy önmagát marcangoló párra van szüksége, hanem egy erős társra!Szedd össze magad!!!- elgondolkoztam Peter szavain, talán túlságosan is elhagytam magamat, pedig ez senkin nem segít, pláne Sarah-n nem
- Igazad van, most nem roppanhatok össze. Sarah mellett a helyem, hogy támogassam!-emeltem fel elszántan a fejemet
- Ez a beszéd!Ezt a Robot már mindjárt jobban szeretem…Szerintem megérkeztünk…-mondta, érezni lehetett ahogy lassan leszállt a gép. Szinte kiugrottam a gépből és nagy tempóban megindultam a pár méterre levő kórház felé. Újságírók egész hada állta el a bejáratot, de amikor megláttak minket szétnyílt a tömeg, szerencséjükre! Ha akár csak egyetlen kósza kérdést is felmertek volna tenni, én megfojtottam volna az illetőt!Peter hálásan nézett vissza a riporterekre, miközben én már a recepció felé tartottam öblös léptekkel:
- Jó napot!Sarah Brightot keresem!Tegnap szállították be, autóbalesete volt-hadartam
- Ön hozzátartozója?-nézett fel a pult mögül a nővér
- A barátja vagyok…- vágtam rá
- Sajnálom, csak hozzátartozónak adhatunk ki információt a betegről…
- Tessék?????????!!!!Most mondom, hogy a barátja vagyok!Azonnal mondja meg, hogy melyik kórterembe van!- eldobom az agyamat, olyan nehezet kértem????
- Mi a baj?Sarah-ról tudtál meg valamit?- érkezett meg Peter is
- Áh, nem hajlandó megmondani, hogy hol van Sarah!- kiabáltam
- Ez a szabály!- sajnálkozott a nő, amire egyáltalán nem voltam vevő
- Robert!- kiabálta egy női hang, akinek a tulajdonosa Marie volt, azonnal megfordultam a hang irányába
- Marie!De jó, hogy jössz!Hol van Sarah??????????Mi van vele???????Ugye él???????Nekem miért nem szólt senki????????????-szegeztem egyszerre a kérdéseimet neki idegesen
- Hé, próbálj megnyugodni, oké?- illetődött meg a viselkedésemet látván
- Marie az istenért!Hogy a jó fészkes fenébe nyugodhatnék meg, amikor a barátnőmnek autóbalesete volt és én az egyik internetes portálról értesülök csak erről?!!!Azt se tudom, hogy él-e még!!!- keltem ki magamból, elfelejtve, hogy hol is vagyok pontosan
- Higgadj le, Sarah életben van…Hallod?-ölelt át zokogva, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről
- Hála az égnek!-sóhajtott Peter is egy hatalmasat, annyira jó, hogy itt van velem!
- Azonnal látni akarom!-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Marie összerezzent
- Figyelj ez nem biztos, hogy a legjobb ötlet jelenleg-törölgette meg a szemeit a nő
- Miért?Tudom, hogy kómában van, de akkor is látni szeretném őt…- kedvesebb hangnemre váltottam, azt hiszem kissé elvetettem a súlykot
- Már nincs kómában…- felelte alig hallhatóan
- Akkor meg pláne, Marie betegre izgultam magamat érte, miért nem akarod, hogy bemenjek hozzá?Mellette van a helyem…
- Nem biztos, hogy ezt nekem kellene elmesélnem…- kezdett bele, de el is hallgatott szinte azonnal
- Figyelj mi lenne, ha ezt útközbe mesélnéd el, ha már belekezdtél?
- Hát jó, de nem biztos, hogy örülni fog neked-indult meg a fejét lehajtva Marie a kórterem felé, mi pedig mellette haladtunk
- Szóval miért ne örülne Robertnek Sarah? – vetette fel a kérdést Peter
- Mint már mondtam felébredt a kómából, de van néhány komolyabb sérülése…
- Mit akarsz ezzel mondani Marie?Még mindig életveszélyes az állapota?- torpantam meg ijedten
- Nem, szerencsére túl van a nehezén…- rázta meg a fejét
- Akkor nem értem…- tártam szét a karjaimat egy kérdő tekintet kíséretében
- Az orvos szerint akár maradandó sérüléseket is szenvedhetett…
- Micsoda?!-kérdeztük egyszerre Peterrel-És ez mégis mit takar????
- Lehet, hogy soha többet nem fog lábra állni-folytak le a könnyek Marie arcán
- Te jó ég!És ez mennyire biztos?-kérdezte Peter megdöbbenve, miután nekem torkomon akadt a szó
- Semmi sem biztos egy valamin kívül..-suttogta erőtlenül a lány
- Mi az az egy valami?- kérdeztem fájdalmasan az első sokkhatás után
- Rob…figyelj, Sarah most nagyon ki van borulva és ilyenkor hajlamos olyan dolgokat mondani, amit ő maga sem gondol komolyan…- magyarázta letörve
- Marie megijesztesz, mégis mit mondott Sarah? – sejtem a választ, annyira sejtem!
- Én nem tudom, hogy hogyan mondjam el ezt neked, nektek…-rázta meg a fejét tanácstalanul a barátnő
- Nézd, azt hiszem sejtem, hogy miről van szó…Gyűlöl engem azért, ami történt vele, igaz?- így nem Marie-nak kell ezt a szemembe mondania
- Nem!Dehogyis!Téged egyáltalán nem hibáztat!Csak…csak…csak…csak azt mondta,hogy inkább meg…meg….meghalna, minthogy kerekesszékben töltse élete hátra levő részét- nyögte ki ismét sírva
- Nem Marie!Sarah nem akarhat meghalni, hallod?!-kaptam el a karját, ez egyszerűen nem lehet!!!
- Rob…próbálj megnyugodni-intett nyugalomra Peter, de egy cseppet sem voltam hajlandó megfogadni a tanácsát
- Melyik szobában van?????????
- Én….- rázta meg a fejét Marie zokogva
- Melyik szobában????
- Rob…- nyögte Marie
- A fenébe is!Azt kérdeztem, hogy melyik szobában van!!!- azonnal látni akarom és beszélni vele
- 104-es…-suttogta a választ, én pedig azonnal elengedtem és megindultam a szoba felé. Útközben véletlenül feldöntöttem egy nővért is, de ez jelenleg egyáltalán nem foglalkoztatott. Kopogás nélkül berontottam:
- Mégis hogy képzeled ezt, mi???????!!!!!!!!Hogyan fordulhat meg olyasmi a fejedbe, hogy meg akarsz halni??????!!!!!
- Rob!-kerekedtek ki a szemei- Mit…mit….mit keresel te itt?????
- Téged a rohadt életbe!!!!Peter a neten meglátta a balesetes képeket és azonnal ide utaztunk…Úgy éreztem, hogy mellettem van a helyed!!!Azt se tudtam, hogy élsz-e még, erre mikor kiderül, hogy minden rendben, akkor azt kell hallanom, hogy meg akarsz halni???????!!!!- üvöltöttem
- Nyugodj meg!- válaszolta színtelen hangon
- Mégis miért várja el azt tőlem mindenki, hogy megnyugodjak????A pokolba a nyugalommal Sarah!!!
- Oké…akkor csak kiabálj, ha jobban feltudod dolgozni…..Rob lehet, hogy örökre béna leszek, nem gondolod komolyan, hogy érne még úgy az életem valamit is!Ráadásul neked kisebb gondod is nagyobb lenne annál, minthogy engem tologass ide-oda….
- Te hallod magadat???????- én ezt nem fogom fel!!!- Mégis hogyan képzelhetsz ilyeneket?Én inkább soha többé nem állnék kamera elé, minthogy magadra hagyjalak!Én nem hagynálak magadra soha!!!
- Épp ez az!Én ezt nem várhatom el tőled!!!Érts meg!
- Nem, ezen nincs mit megértenem!!!Nem adhatod fel!!!Magadért, Marie-ért, a barátaidért és és…és értem, hallod?!-roskadtam le az ágya szélére, majd kitört belőlem a sírás. Akármennyire is nem való egy férfinak a sírás nekem most egyszerűen muszáj volt. Teljesen kétségbe estem és ez így jött ki belőlem. Sarah végig simogatta a karomat, annyira jó lenne, ha tudnám, hogy mi zajlik le most benne:
- Kérlek, ne haragudj, amiért így rád rontottam-fogtam meg könnyes szemekkel a kezét, miután kissé magamhoz tértem- Elvesztettem a fejemet, miután Marie elmondta, hogy mit akarsz…Sajnálom, nem szabadott volna ennyire agresszívan viselkednem…
- Rob…én sajnálom…már döntöttem, de megértelek, amiért kiborultál…- szorította meg a kezemet
- Kicsim, könyörgöm! Ne csináld ezt!- soha nem éreztem magamat ennyire tanácstalannak- Hát ennyire nem számítunk neked?
- Épp ezt magyaráztam az előbb, nem akarok senkinek sem a terhére lenni-mondta meggyötört arccal, ám még mielőtt felelhettem volna neki, hogy mennyire nagy hülyeséget beszél egy határozott kopogás után egy orvos jelent meg az ajtóban
- Jó napot!- mosolygott rám
- Jó napot doktor úr!Robert Pattinson vagyok!- álltam fel és nyújtottam neki kezet
- Szóval maga a hölgy barátja, igaz?
- Igen..- bólintottam feszülten
- Örülök, hogy itt van! Nagyon szerethetik egymást…
- Igen…doktor úr, beszélhetnék Önnel?- talán ő még hathatna Sarah-ra
- Persze, csak előbb megvizsgálom a beteget, addig legyen szíves kint várjon meg…
- Rendben…Akkor kicsim mindjárt visszajövök-adtam egy csókot a barátnőm homlokára mielőtt kisétáltam volna
- Hogy van?- ugrott fel Marie és Peter azonnal, mire én csak lemondóan megráztam a fejemet és a falnak támaszkodva ismét sírni kezdtem.
:)
Sziasztok!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek!!!!!!!:)
Millió Puszi!!!
Meré
u.i.: Ha este 6-ig minimum 10 komment összegyűlik, akkor a folytatás még ma felkerül!:)
41
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a kommenteket!Meg is hoztam a legújabb részt, amihez nem fűznék hozzá semmit, maximum annyit, hogyha jó sok komit írtok, akkor még Vasárnap olvashatjátok a folytatást, tehát csak RAJTATOK múlik:)
Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!!!!:)
Jó olvasást!
Puszi!
Meré
41.rész
A maradék másfél napban a lehető legtöbb időt töltöttük együtt, de sajnos elérkezett a búcsú pillanata is, ami nem volt a legkönnyebb annak a fényében, hogy mindketten pontosan tudtuk messze van még a viszontlátás. A sajtó legnagyobb érdeklődése közepette vonult velem végig a reptéren, hiába mondtam neki, hogy semmi szükség erre. Egy hosszúra nyúlt búcsúcsók és egy ölelés után azonban nekem indulnom kellett és neki is. Szerencsére az út most zökkenőmentesen zajlott, pedig rettenetesen féltem, belátom ok nélkül, ugyanis a gépünk sikeresen landolt a ködös Londonban. Marie mosolyogva várt rám:
- Sarah!
- Marie!-ugrottam a barátnőm nyakába- Hiányoztál!
- Te is!Na de mindent el kell mesélned….
- Tudom…-vigyorogtam rá, majd a parkolóba menet közben belekezdtem a vancouveri napjaim elmesélésébe.
***************
Robbal minden nap vagy 4-szer beszélünk telefonon, amióta visszajöttem Kanadából, bár ez kétségtelenül nem pótolja az itt létét, csupán erőt ad, főleg, hogy szószerint a földi pokol vesz körül Londonban. Nem elég, hogy minden egyes nap azzal kezdődik a reggelem, hogy át kell verekednem magamat a fotósokon, de most már az egyetem előtt is várnak rám. Erre azt hiszem az ijesztő szót tudnám használni, bár lehet, hogy ez nem meríti ki teljesen azt, amibe mostanában élek. Fura módon azt hittük Robbal, hogy Angliában nem lesz ekkora a felfordulás miattunk, de azt hiszem, hogy hatalmasat tévedtünk. Nem mondom Vancouverben sem volt könnyű, de most sem az. Épp ezen tűnődtem, amikor véletlenül belementem valakibe immáron az egyetemen:
- Elnézést!-néztem fel ijedten, na persze az összes könyvem a földön végezte
- Semmi gond, kisasszony!-mosolygott rám kedvesen egy 26 év körüli férfi- Én sem vettem észre-hajolt le nekem segíteni össze szedegetni a dolgaimat
- Akkor kvittek vagyunk, azt hiszem…-mosolyogtam most már én is- Még egyszer elnézést!-álltam fel és egy utolsó mosoly után magára hagytam, mert még volt egy órám és nem akartam elkésni róla, nehogy azt gondolja bárki is, hogy én azt hiszem, hogy nekem mindent szabad.
A napjaim szinte ugyanúgy teltek, leszámítva azt, hogy nem ütköztem azóta sem senkivel össze, mivel sokkal jobban odafigyeltem, hogy merre is megyek az épületben. A mai napom előre megjósolom, hogy katasztrófa lesz, ugyanis zh-t írunk gazdaságtörténetből, amit én egyszerűen utálok, így csak nagy kínszenvedések árán sikerül az agyamba vésnem a főbb dolgokat. Kivételesen elkértem Marie-tól az autóját, jobban mondva először elszállítottam a hotelhez, majd miután ő kiszállt, én tovább hajtottam az egyetem felé, mert korán oda akartam érni, hogy legyen időm még átolvasni a jegyzeteimet. Kb. 5 percre lehettem a sulitól, amikor észrevettem, hogy követnek, amitől elfogott a pánik, de próbáltam a vezetésre koncentrálni, mivel tudtam, hogy éppen egy veszélyes útkereszteződés fog következni, ám még mielőtt akármit is csinálhattam volna egy vaku belevillant a szemembe, teljesen elvakítva ezzel…..
- Mi a baj Rob?-érdeklődött Kellan, amikor látta, hogy már vagy századszorra is idegesen csuktam össze a telefonomat
- Képtelen vagyok utolérni Sarah-t, egyszerűen tegnap reggel óta, mintha elnyelte volna a föld…- magyaráztam kissé idegesen
- Uh, hát biztos lemerült és elfeledkezett róla, nyugi haver!Biztos nincs semmi gond!
- Milyen gondról beszéltek srácok?-érkezett meg hozzánk Kristen is
- Nem hiszem, hogy téged érdekel, de Sarah felszívódott…- ingerült voltam, túlságosan is aggódtam
- Ez remek…- sóhajtott
- Valóban így gondolod?!-kaptam fel a fejemet
- Persze, sejtettem, hogy ez lesz…Jajj Rob, nem kellene ennyire kiakadnod azon, hogy nem beszéltek naponta százszor, inkább a filmre kellene koncentrálnod!- mindezt olyan kioktató stílusban mondta, hogy kedvem lett volna valami nem túl szépet visszaválaszolni neki, amiko:
- Robert, gyere gyorsan!-kiabált Peter, aki épp a laptopja előtt ült a stúdióban, lazítás céljából
- Na mi az, mi történt?- kérdeztem egyből, mintha bizony érdekelni, hogy mit is írnak a különböző oldalak, ám amikor ránéztem a képernyőre meghűlt bennem a vér
- Úristen, ez Sarah!-kiáltottam fel fájdalmasan-De hát mi történt vele????????És hogy van???????????
- Autóbalesete volt, miközben a lesifotósok üldözték…-fogta meg a vállamat Peter-De életben van… Egyelőre válságos az állapota. Sajnálom….
- Azonnal oda kell mennem!!- és már meg is indultam
- De Rob, most nem mehetsz oda, forgatás van!- kapott a karom után Kristen
- A francba a forgatással, magasról teszek rá, amikor a barátnőm élet-halál között lebeg!!!-ordítottam magamból kikelve, mérhetetlenül nagy pánik öntött el
- Haver próbálj megnyugodni, oké?Beszélek Juannal, addig te rendelj egy jegyet Londonba- hagyott ott Kellan
- Figyelj Rob, nem lesz semmi baj, Sarah fiatal és erős….-próbált nyugtatgatni Peter, de hasztalan volt
- És mi van, ha mégis baj lesz, hm? Mi van, ha nem éli túl???- az arcomat a kezeimbe temettem- Peter, én nem akarom elveszíteni őt- leroskadtam egy székre
- Nem fogod elveszíteni, csak higgy benne, hallod?!Robert, figyelj most rám!Nem tudhatjuk milyen állapotban fekszik a kórházban, de egy biztos, nagy szüksége lesz rád, muszáj megnyugodnod és hinned a gyógyulásában…
- Gyere velem, kérlek!- néztem fel rá kérlelően
- Épp javasolni akartam, hogy elkísérlek, eszem ágában sincs egyedül oda engedni téged…- halványan elmosolyogta magát
- Köszönöm!De nem gond?
- Ne viccelj, Juan tudod, hogy milyen…addig majd másik jeleneteket vesznek fel…..Most az a legfontosabb, hogy Sarah jól legyen…
- Na, már itt is vagyunk-jelent meg Kellan nyomában a rendezővel
- Robert már intézkedtem is, kapsz egy magánrepülőt, így hamarabb a barátnőddel lehetsz, fél óra múlva indulhatsz is!-mondta a rendező úr
- Akkor megyek is csomagolni!Nagyon köszönöm!-hálás voltam, végtelenül hálás
- Ne viccelj, ez a minimum, az egész stáb szorít érte….De most siess!- hiába akartam mondani még valamit, egyszerűen egy hang nem jött ki a torkomon, így csak mindenkivel kezet fogtam és rohamtempóban elhagytam a stúdió épületét
Nagyon köszönöm a kommenteket!Meg is hoztam a legújabb részt, amihez nem fűznék hozzá semmit, maximum annyit, hogyha jó sok komit írtok, akkor még Vasárnap olvashatjátok a folytatást, tehát csak RAJTATOK múlik:)
Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!!!!:)
Jó olvasást!
Puszi!
Meré
41.rész
A maradék másfél napban a lehető legtöbb időt töltöttük együtt, de sajnos elérkezett a búcsú pillanata is, ami nem volt a legkönnyebb annak a fényében, hogy mindketten pontosan tudtuk messze van még a viszontlátás. A sajtó legnagyobb érdeklődése közepette vonult velem végig a reptéren, hiába mondtam neki, hogy semmi szükség erre. Egy hosszúra nyúlt búcsúcsók és egy ölelés után azonban nekem indulnom kellett és neki is. Szerencsére az út most zökkenőmentesen zajlott, pedig rettenetesen féltem, belátom ok nélkül, ugyanis a gépünk sikeresen landolt a ködös Londonban. Marie mosolyogva várt rám:
- Sarah!
- Marie!-ugrottam a barátnőm nyakába- Hiányoztál!
- Te is!Na de mindent el kell mesélned….
- Tudom…-vigyorogtam rá, majd a parkolóba menet közben belekezdtem a vancouveri napjaim elmesélésébe.
***************
Robbal minden nap vagy 4-szer beszélünk telefonon, amióta visszajöttem Kanadából, bár ez kétségtelenül nem pótolja az itt létét, csupán erőt ad, főleg, hogy szószerint a földi pokol vesz körül Londonban. Nem elég, hogy minden egyes nap azzal kezdődik a reggelem, hogy át kell verekednem magamat a fotósokon, de most már az egyetem előtt is várnak rám. Erre azt hiszem az ijesztő szót tudnám használni, bár lehet, hogy ez nem meríti ki teljesen azt, amibe mostanában élek. Fura módon azt hittük Robbal, hogy Angliában nem lesz ekkora a felfordulás miattunk, de azt hiszem, hogy hatalmasat tévedtünk. Nem mondom Vancouverben sem volt könnyű, de most sem az. Épp ezen tűnődtem, amikor véletlenül belementem valakibe immáron az egyetemen:
- Elnézést!-néztem fel ijedten, na persze az összes könyvem a földön végezte
- Semmi gond, kisasszony!-mosolygott rám kedvesen egy 26 év körüli férfi- Én sem vettem észre-hajolt le nekem segíteni össze szedegetni a dolgaimat
- Akkor kvittek vagyunk, azt hiszem…-mosolyogtam most már én is- Még egyszer elnézést!-álltam fel és egy utolsó mosoly után magára hagytam, mert még volt egy órám és nem akartam elkésni róla, nehogy azt gondolja bárki is, hogy én azt hiszem, hogy nekem mindent szabad.
A napjaim szinte ugyanúgy teltek, leszámítva azt, hogy nem ütköztem azóta sem senkivel össze, mivel sokkal jobban odafigyeltem, hogy merre is megyek az épületben. A mai napom előre megjósolom, hogy katasztrófa lesz, ugyanis zh-t írunk gazdaságtörténetből, amit én egyszerűen utálok, így csak nagy kínszenvedések árán sikerül az agyamba vésnem a főbb dolgokat. Kivételesen elkértem Marie-tól az autóját, jobban mondva először elszállítottam a hotelhez, majd miután ő kiszállt, én tovább hajtottam az egyetem felé, mert korán oda akartam érni, hogy legyen időm még átolvasni a jegyzeteimet. Kb. 5 percre lehettem a sulitól, amikor észrevettem, hogy követnek, amitől elfogott a pánik, de próbáltam a vezetésre koncentrálni, mivel tudtam, hogy éppen egy veszélyes útkereszteződés fog következni, ám még mielőtt akármit is csinálhattam volna egy vaku belevillant a szemembe, teljesen elvakítva ezzel…..
- Mi a baj Rob?-érdeklődött Kellan, amikor látta, hogy már vagy századszorra is idegesen csuktam össze a telefonomat
- Képtelen vagyok utolérni Sarah-t, egyszerűen tegnap reggel óta, mintha elnyelte volna a föld…- magyaráztam kissé idegesen
- Uh, hát biztos lemerült és elfeledkezett róla, nyugi haver!Biztos nincs semmi gond!
- Milyen gondról beszéltek srácok?-érkezett meg hozzánk Kristen is
- Nem hiszem, hogy téged érdekel, de Sarah felszívódott…- ingerült voltam, túlságosan is aggódtam
- Ez remek…- sóhajtott
- Valóban így gondolod?!-kaptam fel a fejemet
- Persze, sejtettem, hogy ez lesz…Jajj Rob, nem kellene ennyire kiakadnod azon, hogy nem beszéltek naponta százszor, inkább a filmre kellene koncentrálnod!- mindezt olyan kioktató stílusban mondta, hogy kedvem lett volna valami nem túl szépet visszaválaszolni neki, amiko:
- Robert, gyere gyorsan!-kiabált Peter, aki épp a laptopja előtt ült a stúdióban, lazítás céljából
- Na mi az, mi történt?- kérdeztem egyből, mintha bizony érdekelni, hogy mit is írnak a különböző oldalak, ám amikor ránéztem a képernyőre meghűlt bennem a vér
- Úristen, ez Sarah!-kiáltottam fel fájdalmasan-De hát mi történt vele????????És hogy van???????????
- Autóbalesete volt, miközben a lesifotósok üldözték…-fogta meg a vállamat Peter-De életben van… Egyelőre válságos az állapota. Sajnálom….
- Azonnal oda kell mennem!!- és már meg is indultam
- De Rob, most nem mehetsz oda, forgatás van!- kapott a karom után Kristen
- A francba a forgatással, magasról teszek rá, amikor a barátnőm élet-halál között lebeg!!!-ordítottam magamból kikelve, mérhetetlenül nagy pánik öntött el
- Haver próbálj megnyugodni, oké?Beszélek Juannal, addig te rendelj egy jegyet Londonba- hagyott ott Kellan
- Figyelj Rob, nem lesz semmi baj, Sarah fiatal és erős….-próbált nyugtatgatni Peter, de hasztalan volt
- És mi van, ha mégis baj lesz, hm? Mi van, ha nem éli túl???- az arcomat a kezeimbe temettem- Peter, én nem akarom elveszíteni őt- leroskadtam egy székre
- Nem fogod elveszíteni, csak higgy benne, hallod?!Robert, figyelj most rám!Nem tudhatjuk milyen állapotban fekszik a kórházban, de egy biztos, nagy szüksége lesz rád, muszáj megnyugodnod és hinned a gyógyulásában…
- Gyere velem, kérlek!- néztem fel rá kérlelően
- Épp javasolni akartam, hogy elkísérlek, eszem ágában sincs egyedül oda engedni téged…- halványan elmosolyogta magát
- Köszönöm!De nem gond?
- Ne viccelj, Juan tudod, hogy milyen…addig majd másik jeleneteket vesznek fel…..Most az a legfontosabb, hogy Sarah jól legyen…
- Na, már itt is vagyunk-jelent meg Kellan nyomában a rendezővel
- Robert már intézkedtem is, kapsz egy magánrepülőt, így hamarabb a barátnőddel lehetsz, fél óra múlva indulhatsz is!-mondta a rendező úr
- Akkor megyek is csomagolni!Nagyon köszönöm!-hálás voltam, végtelenül hálás
- Ne viccelj, ez a minimum, az egész stáb szorít érte….De most siess!- hiába akartam mondani még valamit, egyszerűen egy hang nem jött ki a torkomon, így csak mindenkivel kezet fogtam és rohamtempóban elhagytam a stúdió épületét
2010. április 2., péntek
40
Sziasztok!
Meg is hoztam az új fejezetet, bár elég csekélynek mutatkozott az érdeklődés iránta, de akik írtak komit, azoknak nagyon köszönöm! Persze az alacsony komment számot most betudom annak, hogy Robert Budapesten van és aki teheti, az próbálja meglesni, remélem tényleg ez az oka:) Mert ha nem, én azt is elfogadom, csak akkor írjátok meg!
A résszel kapcsolatban mindenképp meg kell említenem, hogy ahogy az egész történet, úgy az ebben a fejezetben található incidens és cselekmény is FIKTÍV, NEM VALÓSÁGON ALAPUL!!!!Ezt úgy gondolom, hogy fontos volt kihangsúlyoznom az esetleges félreértések elkerülése végett!!!(Semmilyen negatív tapasztalatom nincs az őröket illetően!!!!)
Csakhogy egy kis kedvet csináljak a kommenteléshez:
Az elkövetkezendő részek folyamán váratlan esemény fog történni, ami még jobban felforgatja majd Sarah és Rob életét....
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket:)Nem szabok komment határt, mert nem szeretnék kiszúrni azokkal, akik írtak és írnak is majd véleményt, de örülnék, ha minél többen éreznétek úgy, hogy a véleményeiteket megszeretnétek osztani velünk, velem....
Puszi!!!Jó olvasást!!!
Meré
40.rész
Ezek után mondhatni teljes volt a békülés és az összhang közöttünk, épp ezért megígértem neki, hogy holnap délelőtt kimegyek a forgatásra, hogy azt a maradék időt, ami még a haza utazásomig volt, valamilyen módon együtt tudjuk tölteni. Mire felébredtem már nem volt mellettem, amin egy kicsit sem lepődtem meg, ugyanis tudtam, hogy ma elég korán kezdtek neki a munkának. A reggeli teendőim elvégzése és egy gyors öltözés után, az irányt a forgatás felé vettem, de még mielőtt taxiba szálltam volna megláttam a közelben egy gyorséttermet, amiről azonnal Rob jutott eszembe, nem is tudom miért…. Szóval kihasználva a lehetőséget vettem neki pár hamburgert és egy nagy adag kólát, ezt legalább tuti elfogja fogyasztani. Miután felszerelkezve kiléptem az étteremből, leintettem egy taxit, elhadartam az úti célom és már mehettünk is. Nem is olyan sokára meg is érkeztünk a helyszínre, ami természetesen el volt kordonozva és a lehető legtöbb helyen egy fekete ponyvával takarták el. Kifizettem az útiköltséget, majd meg is indultam a „bejárat” felé, ám ekkor egy elég érdekes dolgot pillantottam meg. Egy túlbuzgó biztonsági őr épp hátraszorította egy kb. 16-17 lány karjait, mint valami közveszélyes bűnözőét, na ne, ez akkor is abszurd, bármit is követett el szerencsétlen! Felgyorsítottam a lépteimet, majd oda kiáltottam:
- Hé, maga!Azonnal engedje el azt a lányt!- elég erélyesre sikerült a „belépésem”, de ez jelenleg a legkevésbé sem izgatott
- Dehogy engedem, épp át akart mászni a kordonon!-szólt vissza
- Ez nem igaz!- csattant fel szomorúan a lány- Én csak egy pillanatra látni szerettem volna a színészeket!Már ez is bűn?!
- Nem, dehogy!-mosolyogtam el magam, megesett az egyébként szimpatikus leányzón a szívem és a tömegen is- Eressze el a karjait!
- Már elnézést hölgyem, de maga kicsoda, hogy megmondja, hogy mit csináljak???- erre a cseppet sem kedves kérdésére egyszerűen levettem a napszemüvegemet, mire a népes rajongótábor egyszerre hördült fel:
- De hisz maga Sarah!- döbbent le a még mindig fogságban levő csajszi, miközben a többiek erőteljes pusmogásba kezdtek
- Nyugodtan tegezz!Nem vagyok még olyan öreg…
- Maga Robert Pattinson barátnője?!-esett le az álla az őrnek
- Pontosan, szóval, ha lenne olyan rendes, hogy elengedné végre a barátom egyik rajongójának a karjait…- néztem rá szugerálóan
- Természetesen!Elnézést!- azzal hátrább is lépett a lánytól- Csak a munkámat végzem!
- Igazán köszönöm!Tudom, de nem hinném, hogy a munkaköri leírásába az erőszakosság is benne lenne…
- Igaza van, még egyszer bocsánat! Akarja, hogy bekísérjem Mr. Pattinsonhoz?
- Nem, köszönöm!Be találok egyedül is, még van egy kis dolgom…
- Rendben…- bólintott és visszaindult a helyére
- Nagyon köszönöm a segítséget!- nézett rám hálásan az „ártatlanom”- Nora vagyok…
- Én pedig Sarah!Igazán nincs mit, de ha, kérhetem legközelebb kerüld az ilyenfajta leskelődéseket és akkor nem lesz félre értés sem…Sőt, erre szeretnék mindenkit megkérni!Robert és a kollegái itt dolgoznak azon, hogy nekünk nézőknek a lehető legjobban tudják visszaadni vizuálisan a történetet, és higgyétek el, hogy sokkal egyszerűbben menne a dolguk, ha szépen, csöndben várnátok csak rájuk…- próbáltam elmagyarázni a helyzetet a rajongóknak
- Pontosan tudjuk, hogy ők itt dolgoznak, csak az a gond, hogy miután végeztek, azután sem kommunikálnak velünk, rajongókkal, pedig ahogy te magad is mondtad, értünk csinálják az egészet…- reagált egy vörösesbarna hajú lány a szavaimra
- Teljesen megértem a problémátokat, elhiszem, hogy csalódottak vagytok, de azzal, hogy sikítoztok,kordonokra álltok, meg mit tudom én, attól még a helyzet nem fog megváltozni…
- Oké, mi ezt értjük, ezért a legtöbben csendben is vagyunk, de akkor sem jönnek ide…Ráadásul nem tudunk mit kezdeni a megrögzött fanatikusokkal sem…
- Jajj csajok, tudom!-sóhajtottam- Megpróbálok valamit tenni az ügy érdekében-kacsintottam- De ha most nem haragszotok bemennék, mert még a végén éhen hal a mi Rob-unk…- indultam meg befelé
- Persze, menj csak és még egyszer köszi!Szia!
- Igazán nincs mit!Sziasztok!-estem túl az ellenőrzésen, hogy bemehessek a forgatásra, amin épp javában folytak a munkálatok. Éppen egy romantikus jelenetet vettek fel, ami Edward szobájában zajlik. Csendesen hátralopództam Ashley-ékhez, akik hevesen integettek felém:
- Sziasztok!- suttogtam mosolyogva
- Helló Sarah!-ölelt át először Ash, majd Kellan, Taylor és Peter is
- Lehet, hogy ezt nem kellene látnod..-bökött a fejével Taylor vigyorogva a „párocska” felé, akik a szerepük szerint forró csókban forrtak össze, mire azért nyeltem egy nagyot
- Lehet, hogy neked sem…- „szúrtam vissza”-De most lebuktak…-próbáltam játszani a haragosat, de nem sok sikerrel- Amúgy hol vannak a többiek?
- Épp a sminkjüket csinálják nekik, tudod a falfehérség gyártása nem rövid meló…- válaszolta Kellan- Oh, csak nem kaját hoztál nekem, hogy Te milyen rendes vagy!-nyúlt a hambis zacskóért, amit azonban én elrántottam a kezei elől
- Bocsi, de Rob-nak hoztam…- vigyorogtam rá- Kb. mikorra végeznek szerintetek a jelenettel?
- Max. pár perc még, már vagy hatodszorra veszik fel….- mondta Peter
- Értem, mert szeretnék beszélni Juannal is…
- Juannal?- kérdezte Taylor
- Aham, a rajongókról…
- A kikről?-kerekedtek ki Jackson szemei- Hogy jönnek ők ide?
- Úgy, hogy…-kezdtem volna bele, de kapásból félbe is szakítottam a mondandómat, mikor megéreztem Robert puha ajkait a nyakamon, a kezeit pedig a derekam körül
- Szia kicsim!- suttogta a fülembe érzékien
- Szia!-fordultam felé egy rövid csókért- Szia Kris!
- Helló!- bólintott vissza rám
- Szóval mi van a rajongókkal?- kérdezte újból most Kellan
- Hogy kikkel????- értetlenkedett Rob is
- Cssssss Rob!Ne szakítsd folyton félbe Saraht!-intette le Ash
- Bocsi!-emelte fel védekezőleg a kezeit a párom- Folytasd szívem!
- Csak annyi, hogy igazán lehetnétek velük kissé emberiebbek is, már bocsi a kifejezésért. Igazán foglalkozhatnátok velük, amikor kimentek és akkor talán nem lenne ez a cirkusz…
- Már bocs, de Te mégis milyen jogon beszélsz bele a viselkedésünkbe?- kapta fel a vizet Kristen- Nem hinném, hogy bárki is közülünk itt a tanácsaidra szorulna, ugyanis egyikünk sem kezdő, de te még az sem vagy, csupán egy barátnő! Szóval nincs jogod kioktatni minket!
- Kristen, légyszíves ezt most fejezd be!- szólt rá Rob elég dühösen- Ő csak jót akar a rajongóinknak és nekünk is!
- Persze, mindjárt gondoltam, hogy a védelmedbe veszed és mielőtt bárki más is megszólalna tudom, hogy mit gondoltok!De egy találkozón szívesen adok aláírást meg fényképezkedem velük, de ez mégiscsak egy forgatás….
- Jó, akkor Te ne menj ki hozzájuk, de mi kimegyünk!- felelte neki Jackson
- Ahogy gondoljátok!-vonult el
- Nem akartam galibát okozni, én csak beszélgettem velük pár szót- bújtam hozzá Roberthez
- Mindjárt gondoltam, jajj szívem!Ez miatt nem kell beszélned Juannal, nekünk kell eldöntenünk az ilyen dolgokat, ezt már ő is megmondta…
- Ahogy mondod haver!Juan amúgy sem bánná, ha kicsit nyugisabb lenne a hangulat körülöttünk…- tette hozzá Kellan
- Akkor meg mire várunk?-lelkesedett be Ashley- Menjünk ki hozzájuk pár percre, amíg pihi van!- és már meg is indultak kifelé karöltve, mi pedig Robbal kézen fogva
- Oh, Rob, ezt neked hoztam!- kaptam a fejemhez, majd nyomtam a szabad kezébe a zacskót és a kólát
- Köszönöm, egy angyal vagy!-adott egy puszit az arcomra
Kint nagyon lelkesen fogadták őket, de ugyanakkor viszonylag nyugodtan is. Az örömtől csillogó szemek miatt már megérte ismét magamra haragítanom Kristent, bár nyilván őt is meglehet érteni valahol.
- Kicsim!Fogd meg ezt légy szíves- nyújtotta felém Rob az általam hozott most már inkább ebédjét, mintsem reggelijét, hogy szabadon állhasson be éppen Norával egy közös képre
- Add csak ide!- fogtam meg, majd hátrébb léptem kicsit, hisz a rajongók nem rám vártak itt kitudja mióta, így én csöndben meghúzódtam a háttérben és mosolyogva, szinte meghatódva figyeltem, ahogy az én Rob-om és most már nyugodtan mondhatom, hogy a barátaim is, milyen boldogságot okoznak már a puszta jelenlétükkel. Az aláírásokról és közös fényképekről már nem is beszélve.
Meg is hoztam az új fejezetet, bár elég csekélynek mutatkozott az érdeklődés iránta, de akik írtak komit, azoknak nagyon köszönöm! Persze az alacsony komment számot most betudom annak, hogy Robert Budapesten van és aki teheti, az próbálja meglesni, remélem tényleg ez az oka:) Mert ha nem, én azt is elfogadom, csak akkor írjátok meg!
A résszel kapcsolatban mindenképp meg kell említenem, hogy ahogy az egész történet, úgy az ebben a fejezetben található incidens és cselekmény is FIKTÍV, NEM VALÓSÁGON ALAPUL!!!!Ezt úgy gondolom, hogy fontos volt kihangsúlyoznom az esetleges félreértések elkerülése végett!!!(Semmilyen negatív tapasztalatom nincs az őröket illetően!!!!)
Csakhogy egy kis kedvet csináljak a kommenteléshez:
Az elkövetkezendő részek folyamán váratlan esemény fog történni, ami még jobban felforgatja majd Sarah és Rob életét....
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket:)Nem szabok komment határt, mert nem szeretnék kiszúrni azokkal, akik írtak és írnak is majd véleményt, de örülnék, ha minél többen éreznétek úgy, hogy a véleményeiteket megszeretnétek osztani velünk, velem....
Puszi!!!Jó olvasást!!!
Meré
40.rész
Ezek után mondhatni teljes volt a békülés és az összhang közöttünk, épp ezért megígértem neki, hogy holnap délelőtt kimegyek a forgatásra, hogy azt a maradék időt, ami még a haza utazásomig volt, valamilyen módon együtt tudjuk tölteni. Mire felébredtem már nem volt mellettem, amin egy kicsit sem lepődtem meg, ugyanis tudtam, hogy ma elég korán kezdtek neki a munkának. A reggeli teendőim elvégzése és egy gyors öltözés után, az irányt a forgatás felé vettem, de még mielőtt taxiba szálltam volna megláttam a közelben egy gyorséttermet, amiről azonnal Rob jutott eszembe, nem is tudom miért…. Szóval kihasználva a lehetőséget vettem neki pár hamburgert és egy nagy adag kólát, ezt legalább tuti elfogja fogyasztani. Miután felszerelkezve kiléptem az étteremből, leintettem egy taxit, elhadartam az úti célom és már mehettünk is. Nem is olyan sokára meg is érkeztünk a helyszínre, ami természetesen el volt kordonozva és a lehető legtöbb helyen egy fekete ponyvával takarták el. Kifizettem az útiköltséget, majd meg is indultam a „bejárat” felé, ám ekkor egy elég érdekes dolgot pillantottam meg. Egy túlbuzgó biztonsági őr épp hátraszorította egy kb. 16-17 lány karjait, mint valami közveszélyes bűnözőét, na ne, ez akkor is abszurd, bármit is követett el szerencsétlen! Felgyorsítottam a lépteimet, majd oda kiáltottam:
- Hé, maga!Azonnal engedje el azt a lányt!- elég erélyesre sikerült a „belépésem”, de ez jelenleg a legkevésbé sem izgatott
- Dehogy engedem, épp át akart mászni a kordonon!-szólt vissza
- Ez nem igaz!- csattant fel szomorúan a lány- Én csak egy pillanatra látni szerettem volna a színészeket!Már ez is bűn?!
- Nem, dehogy!-mosolyogtam el magam, megesett az egyébként szimpatikus leányzón a szívem és a tömegen is- Eressze el a karjait!
- Már elnézést hölgyem, de maga kicsoda, hogy megmondja, hogy mit csináljak???- erre a cseppet sem kedves kérdésére egyszerűen levettem a napszemüvegemet, mire a népes rajongótábor egyszerre hördült fel:
- De hisz maga Sarah!- döbbent le a még mindig fogságban levő csajszi, miközben a többiek erőteljes pusmogásba kezdtek
- Nyugodtan tegezz!Nem vagyok még olyan öreg…
- Maga Robert Pattinson barátnője?!-esett le az álla az őrnek
- Pontosan, szóval, ha lenne olyan rendes, hogy elengedné végre a barátom egyik rajongójának a karjait…- néztem rá szugerálóan
- Természetesen!Elnézést!- azzal hátrább is lépett a lánytól- Csak a munkámat végzem!
- Igazán köszönöm!Tudom, de nem hinném, hogy a munkaköri leírásába az erőszakosság is benne lenne…
- Igaza van, még egyszer bocsánat! Akarja, hogy bekísérjem Mr. Pattinsonhoz?
- Nem, köszönöm!Be találok egyedül is, még van egy kis dolgom…
- Rendben…- bólintott és visszaindult a helyére
- Nagyon köszönöm a segítséget!- nézett rám hálásan az „ártatlanom”- Nora vagyok…
- Én pedig Sarah!Igazán nincs mit, de ha, kérhetem legközelebb kerüld az ilyenfajta leskelődéseket és akkor nem lesz félre értés sem…Sőt, erre szeretnék mindenkit megkérni!Robert és a kollegái itt dolgoznak azon, hogy nekünk nézőknek a lehető legjobban tudják visszaadni vizuálisan a történetet, és higgyétek el, hogy sokkal egyszerűbben menne a dolguk, ha szépen, csöndben várnátok csak rájuk…- próbáltam elmagyarázni a helyzetet a rajongóknak
- Pontosan tudjuk, hogy ők itt dolgoznak, csak az a gond, hogy miután végeztek, azután sem kommunikálnak velünk, rajongókkal, pedig ahogy te magad is mondtad, értünk csinálják az egészet…- reagált egy vörösesbarna hajú lány a szavaimra
- Teljesen megértem a problémátokat, elhiszem, hogy csalódottak vagytok, de azzal, hogy sikítoztok,kordonokra álltok, meg mit tudom én, attól még a helyzet nem fog megváltozni…
- Oké, mi ezt értjük, ezért a legtöbben csendben is vagyunk, de akkor sem jönnek ide…Ráadásul nem tudunk mit kezdeni a megrögzött fanatikusokkal sem…
- Jajj csajok, tudom!-sóhajtottam- Megpróbálok valamit tenni az ügy érdekében-kacsintottam- De ha most nem haragszotok bemennék, mert még a végén éhen hal a mi Rob-unk…- indultam meg befelé
- Persze, menj csak és még egyszer köszi!Szia!
- Igazán nincs mit!Sziasztok!-estem túl az ellenőrzésen, hogy bemehessek a forgatásra, amin épp javában folytak a munkálatok. Éppen egy romantikus jelenetet vettek fel, ami Edward szobájában zajlik. Csendesen hátralopództam Ashley-ékhez, akik hevesen integettek felém:
- Sziasztok!- suttogtam mosolyogva
- Helló Sarah!-ölelt át először Ash, majd Kellan, Taylor és Peter is
- Lehet, hogy ezt nem kellene látnod..-bökött a fejével Taylor vigyorogva a „párocska” felé, akik a szerepük szerint forró csókban forrtak össze, mire azért nyeltem egy nagyot
- Lehet, hogy neked sem…- „szúrtam vissza”-De most lebuktak…-próbáltam játszani a haragosat, de nem sok sikerrel- Amúgy hol vannak a többiek?
- Épp a sminkjüket csinálják nekik, tudod a falfehérség gyártása nem rövid meló…- válaszolta Kellan- Oh, csak nem kaját hoztál nekem, hogy Te milyen rendes vagy!-nyúlt a hambis zacskóért, amit azonban én elrántottam a kezei elől
- Bocsi, de Rob-nak hoztam…- vigyorogtam rá- Kb. mikorra végeznek szerintetek a jelenettel?
- Max. pár perc még, már vagy hatodszorra veszik fel….- mondta Peter
- Értem, mert szeretnék beszélni Juannal is…
- Juannal?- kérdezte Taylor
- Aham, a rajongókról…
- A kikről?-kerekedtek ki Jackson szemei- Hogy jönnek ők ide?
- Úgy, hogy…-kezdtem volna bele, de kapásból félbe is szakítottam a mondandómat, mikor megéreztem Robert puha ajkait a nyakamon, a kezeit pedig a derekam körül
- Szia kicsim!- suttogta a fülembe érzékien
- Szia!-fordultam felé egy rövid csókért- Szia Kris!
- Helló!- bólintott vissza rám
- Szóval mi van a rajongókkal?- kérdezte újból most Kellan
- Hogy kikkel????- értetlenkedett Rob is
- Cssssss Rob!Ne szakítsd folyton félbe Saraht!-intette le Ash
- Bocsi!-emelte fel védekezőleg a kezeit a párom- Folytasd szívem!
- Csak annyi, hogy igazán lehetnétek velük kissé emberiebbek is, már bocsi a kifejezésért. Igazán foglalkozhatnátok velük, amikor kimentek és akkor talán nem lenne ez a cirkusz…
- Már bocs, de Te mégis milyen jogon beszélsz bele a viselkedésünkbe?- kapta fel a vizet Kristen- Nem hinném, hogy bárki is közülünk itt a tanácsaidra szorulna, ugyanis egyikünk sem kezdő, de te még az sem vagy, csupán egy barátnő! Szóval nincs jogod kioktatni minket!
- Kristen, légyszíves ezt most fejezd be!- szólt rá Rob elég dühösen- Ő csak jót akar a rajongóinknak és nekünk is!
- Persze, mindjárt gondoltam, hogy a védelmedbe veszed és mielőtt bárki más is megszólalna tudom, hogy mit gondoltok!De egy találkozón szívesen adok aláírást meg fényképezkedem velük, de ez mégiscsak egy forgatás….
- Jó, akkor Te ne menj ki hozzájuk, de mi kimegyünk!- felelte neki Jackson
- Ahogy gondoljátok!-vonult el
- Nem akartam galibát okozni, én csak beszélgettem velük pár szót- bújtam hozzá Roberthez
- Mindjárt gondoltam, jajj szívem!Ez miatt nem kell beszélned Juannal, nekünk kell eldöntenünk az ilyen dolgokat, ezt már ő is megmondta…
- Ahogy mondod haver!Juan amúgy sem bánná, ha kicsit nyugisabb lenne a hangulat körülöttünk…- tette hozzá Kellan
- Akkor meg mire várunk?-lelkesedett be Ashley- Menjünk ki hozzájuk pár percre, amíg pihi van!- és már meg is indultak kifelé karöltve, mi pedig Robbal kézen fogva
- Oh, Rob, ezt neked hoztam!- kaptam a fejemhez, majd nyomtam a szabad kezébe a zacskót és a kólát
- Köszönöm, egy angyal vagy!-adott egy puszit az arcomra
Kint nagyon lelkesen fogadták őket, de ugyanakkor viszonylag nyugodtan is. Az örömtől csillogó szemek miatt már megérte ismét magamra haragítanom Kristent, bár nyilván őt is meglehet érteni valahol.
- Kicsim!Fogd meg ezt légy szíves- nyújtotta felém Rob az általam hozott most már inkább ebédjét, mintsem reggelijét, hogy szabadon állhasson be éppen Norával egy közös képre
- Add csak ide!- fogtam meg, majd hátrébb léptem kicsit, hisz a rajongók nem rám vártak itt kitudja mióta, így én csöndben meghúzódtam a háttérben és mosolyogva, szinte meghatódva figyeltem, ahogy az én Rob-om és most már nyugodtan mondhatom, hogy a barátaim is, milyen boldogságot okoznak már a puszta jelenlétükkel. Az aláírásokról és közös fényképekről már nem is beszélve.
2010. március 27., szombat
39
Sziasztok!
Nagy nehezen, de sikerült végre megírnom a folytit.. Remélem még érdekel Benneteket és nem haragszotok rám, de higgyétek el "jó" okom volt arra, hogy ne tudjak tisztességesen fogalmazni.... Bocsánat!!!!
Jó olvasást!
Puszi!!!
Meré
39.
A napok számomra csigalassúsággal teltek, ugyanis hamar beláttam, hogy nincs sok értelme a forgatáson ülnöm, csak hátráltatom Robertet a munkájában, azt pedig nagyon nem akartam. Éreztem rajta a neheztelést, amiért az időm nagy részét nem vele töltöm, de nem tudtam ez ellen mit csinálni, hiszen neki dolgoznia kellett itt elsősorban, nem pedig velem foglalkoznia. Persze esténként más lett volna a helyzet, de általában fáradtan dőlt be mellém az ágyba és maximum arról beszélgettünk, hogy milyen volt a napunk. Ezt csináltuk már 3 napja, ami számomra azért fájó volt, de próbáltam a lehető legtoleránsabb lenni. Épp egy tételemet olvastam, amikor belépett az ajtón:
- Hahó Sarah!Megjöttem!-hallottam meg a hangját
- Bent vagyok a hálóban!-kiabáltam ki, ugyanis nem volt sok kedvem megmozdulni
- Oh, akkor nem várakoztatlak tovább!- lépett be:
- Kicsim, miért tanulsz most is?- fagyott le a mosoly az arcáról, ahogy meglátta a papírokat szanaszét az ágyon
- Nincs jobb dolgom-húztam meg kedvetlenül a vállamat
- Én mondtam, hogy gyere velem a forgatásra...- dobta le a kabátját az egyik székre
- Persze és megint üljek le az egyik sarokban?Köszi, inkább kihagyom...-vágtam hozzá nem a legkedvesebb hangnemben, magam sem tudom, hogy miért
- Jajj Sarah! Nem azért kértem meg, hogy gyere velem, hogy még te is csak idegesíts...-túrt bele a hajába
- Áh, szóval idegesítelek?Ez igazán remek!- fújtam egyet és próbáltam magamat visszafogni mielőtt még olyat mondanék, amit később magam is megbánnék-Hát sajnálom, de két nap múlva ne aggódj, megszabadulsz tőlem...-tettem hozzá végül
- Tudod jól, hogy nem így értettem…. Kérlek ne húzd fel magad!Sem erőm, sem energiám nincs most egy vitához…- vett elő egy cigit fáradtan
- Nekem sem ez a legkedvesebb hobbim… Ugyanakkor…-kezdtem volna bele a békülésbe
- Na jó, nekem ebből elegem van!Nem elég, hogy a forgatáson mindenki szekál, miközben a rajongók próbálnak a helyszínre férkőzni, most még te is beállsz a sorba!Hát ez igazán remek, köszönöm a támogatást!- rohant ki a szobából még mielőtt kettőt pisloghattam volna. Jó, beismerem nem voltam a legönzetlenebb barátnő az elmúlt pár percben, de attól még végig hallgathatott volna! Most mégis mit csináljak? Menjek utána vagy várjam meg, ameddig lehiggad és magától visszajön? A legjobb talán mégis az lenne, ha utána indulnék, na persze, ha tudnám merre is mehetett. Szinte körbejártam az egész hotelt, amikor véletlenül belebotlottam Taylorba:
- Áh, Sarah!Mi újság?- kérdezte kedvesen
- Hello Taylor!Nem láttad véletlenül Robertet?- kapva kaptam az alkalmon, ami a sráccal szembe talán nem volt a legszebb gesztus, de jelenleg nem vagyok alkalmas a társalgásra
- De, lent van az edzőteremben Kellan-nal…Én is onnan jövök!-ahogy jobban végig néztem rajta, tényleg edzésről jöhetett
- Szuper!Köszönöm!Ne haragudj, de muszáj vele beszélnem!-néztem esdeklően
- Semmi gond, menj csak. Majd beszélünk!-intett egyet, majd miután én is így tettem, az irányt a konditerem felé vettem, ahol csakugyan megtaláltam őket. Mindketten a futópadon rótták a kilométereket:
- Sziasztok!-köszöntem bátortalanul, de Kellannal ellentétben Rob még csak egy pillantásra sem méltatott
- Szia Sarah!Csak nem szállsz be te is?- vigyorgott rám
- Most inkább kihagynám, köszi…Rob beszélhetnénk?- fordultam felé, de nem nagyon hatotta meg
- Oké srácok, asszem én most megyek!- állt le Kel
- Ne, maradj!Majd Sarah elmegy!-szólalt meg érkezésem óta először Robert, mire én teljesen lefagytam
- Na de…- nyögtem fel- Talán meg kellene beszélnünk dolgokat!
- Igazad van-sóhajtott, miközben leállította a gépet- Meg kellene beszélnünk és meg is fogjuk, de nem most!-jelentette ki határozottan a szemeimbe nézve, innen tudtam, hogy vesztettem, mert komolyan gondolja, hogy nem fogunk beszélni, legalábbis most semmiképp sem- Menj fel a szobába, majd én is megyek, rendben?- úgy éreztem meg magamat, mint egy gyerek, akit az apukája a dorgálás előtt a szobájába küld
- Jó, de ne gyere túl későn…- ez most nagyon szánalmasan hangozhatott, de sebaj, az egész szituáció, amiben jelenleg voltunk az volt
- Igyekszem!- azért ott bujkált egy kis mosoly a szája szélén, ahogy kimondta a szavakat, majd adott egy puszit a számra, ami némi reménykedésre adhatott okot, de így is csalódottan hagytam ott a termet.
Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal az elkövetkezendő órákban, amik számomra egy örökké valóságnak tűntek. Már 10 óra is elmúlhatott, amikor hallottam, hogy kattan a zár, aminek hatására szinte kivetődtem a hálóból, így pontosan farkasszemet tudtam nézni vele.
- Szia!-suttogtam
- Szia!-bólintott- Tudom, hogy azt ígértem, hogy sietek…
- Nem gond, a fő, hogy végre itt vagy!
- Jó… Akkor talán beszélgessünk egy kicsit, ahogy szerettél volna délután!- ült le a kanapéra
- Oké…-ültem le vele szemben- Beszéljünk!Tudom, hogy haragszol rám!
- Tévedsz!Én nem haragszom rád, csak csalódott vagyok!Azt hittem tudod, hogy mi vár rád Kanadában…
- Tudtam és tudom is….- vágtam közbe
- Akkor miért éreztem úgy délután, hogy a hátad közepére kívánod ezt az egészet?-nézett a szemeimbe
- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém….-tártam szét a kezeimet
- Ennyi?Miért nem mondod meg, hogy mi a baj?-húzta fel kérdően a szemöldökét
- Azért mert nincs baj!Túlreagáltam a dolgokat!Veled kellett volna mennem!-álltam fel és elkezdtem fel-alá járkálni
- Sarah!Állj már meg!-kapta el a karomat- Tudom, hogy nem a legszórakoztatóbb dolog egy forgatáson üldögélni…
- Teljesen mindegy!Önző voltam!Tudod te hányan lennének a helyembe?Hányan üldögélnének a forgatáson???Én meg egyszerűen bevágtam a durcit!
- Hanyagoljuk a rajongókat!-torzult el az arca- Tudom, hogy nem akartad elvonni a figyelmemet…
- Honnan tudod?-lepődtem meg- Honnan tudod, hogy csak ez volt az oka a távolmaradásomnak?
- Szerinted?Onnan, hogy tudom, hogy szeretsz…-húzta meg a vállát-És szándékosan soha nem bántanál meg, ahogy én se téged…-csókolt meg lágyan
- Köszönöm!-suttogtam elérzékenyülve
Nagy nehezen, de sikerült végre megírnom a folytit.. Remélem még érdekel Benneteket és nem haragszotok rám, de higgyétek el "jó" okom volt arra, hogy ne tudjak tisztességesen fogalmazni.... Bocsánat!!!!
Jó olvasást!
Puszi!!!
Meré
39.
A napok számomra csigalassúsággal teltek, ugyanis hamar beláttam, hogy nincs sok értelme a forgatáson ülnöm, csak hátráltatom Robertet a munkájában, azt pedig nagyon nem akartam. Éreztem rajta a neheztelést, amiért az időm nagy részét nem vele töltöm, de nem tudtam ez ellen mit csinálni, hiszen neki dolgoznia kellett itt elsősorban, nem pedig velem foglalkoznia. Persze esténként más lett volna a helyzet, de általában fáradtan dőlt be mellém az ágyba és maximum arról beszélgettünk, hogy milyen volt a napunk. Ezt csináltuk már 3 napja, ami számomra azért fájó volt, de próbáltam a lehető legtoleránsabb lenni. Épp egy tételemet olvastam, amikor belépett az ajtón:
- Hahó Sarah!Megjöttem!-hallottam meg a hangját
- Bent vagyok a hálóban!-kiabáltam ki, ugyanis nem volt sok kedvem megmozdulni
- Oh, akkor nem várakoztatlak tovább!- lépett be:
- Kicsim, miért tanulsz most is?- fagyott le a mosoly az arcáról, ahogy meglátta a papírokat szanaszét az ágyon
- Nincs jobb dolgom-húztam meg kedvetlenül a vállamat
- Én mondtam, hogy gyere velem a forgatásra...- dobta le a kabátját az egyik székre
- Persze és megint üljek le az egyik sarokban?Köszi, inkább kihagyom...-vágtam hozzá nem a legkedvesebb hangnemben, magam sem tudom, hogy miért
- Jajj Sarah! Nem azért kértem meg, hogy gyere velem, hogy még te is csak idegesíts...-túrt bele a hajába
- Áh, szóval idegesítelek?Ez igazán remek!- fújtam egyet és próbáltam magamat visszafogni mielőtt még olyat mondanék, amit később magam is megbánnék-Hát sajnálom, de két nap múlva ne aggódj, megszabadulsz tőlem...-tettem hozzá végül
- Tudod jól, hogy nem így értettem…. Kérlek ne húzd fel magad!Sem erőm, sem energiám nincs most egy vitához…- vett elő egy cigit fáradtan
- Nekem sem ez a legkedvesebb hobbim… Ugyanakkor…-kezdtem volna bele a békülésbe
- Na jó, nekem ebből elegem van!Nem elég, hogy a forgatáson mindenki szekál, miközben a rajongók próbálnak a helyszínre férkőzni, most még te is beállsz a sorba!Hát ez igazán remek, köszönöm a támogatást!- rohant ki a szobából még mielőtt kettőt pisloghattam volna. Jó, beismerem nem voltam a legönzetlenebb barátnő az elmúlt pár percben, de attól még végig hallgathatott volna! Most mégis mit csináljak? Menjek utána vagy várjam meg, ameddig lehiggad és magától visszajön? A legjobb talán mégis az lenne, ha utána indulnék, na persze, ha tudnám merre is mehetett. Szinte körbejártam az egész hotelt, amikor véletlenül belebotlottam Taylorba:
- Áh, Sarah!Mi újság?- kérdezte kedvesen
- Hello Taylor!Nem láttad véletlenül Robertet?- kapva kaptam az alkalmon, ami a sráccal szembe talán nem volt a legszebb gesztus, de jelenleg nem vagyok alkalmas a társalgásra
- De, lent van az edzőteremben Kellan-nal…Én is onnan jövök!-ahogy jobban végig néztem rajta, tényleg edzésről jöhetett
- Szuper!Köszönöm!Ne haragudj, de muszáj vele beszélnem!-néztem esdeklően
- Semmi gond, menj csak. Majd beszélünk!-intett egyet, majd miután én is így tettem, az irányt a konditerem felé vettem, ahol csakugyan megtaláltam őket. Mindketten a futópadon rótták a kilométereket:
- Sziasztok!-köszöntem bátortalanul, de Kellannal ellentétben Rob még csak egy pillantásra sem méltatott
- Szia Sarah!Csak nem szállsz be te is?- vigyorgott rám
- Most inkább kihagynám, köszi…Rob beszélhetnénk?- fordultam felé, de nem nagyon hatotta meg
- Oké srácok, asszem én most megyek!- állt le Kel
- Ne, maradj!Majd Sarah elmegy!-szólalt meg érkezésem óta először Robert, mire én teljesen lefagytam
- Na de…- nyögtem fel- Talán meg kellene beszélnünk dolgokat!
- Igazad van-sóhajtott, miközben leállította a gépet- Meg kellene beszélnünk és meg is fogjuk, de nem most!-jelentette ki határozottan a szemeimbe nézve, innen tudtam, hogy vesztettem, mert komolyan gondolja, hogy nem fogunk beszélni, legalábbis most semmiképp sem- Menj fel a szobába, majd én is megyek, rendben?- úgy éreztem meg magamat, mint egy gyerek, akit az apukája a dorgálás előtt a szobájába küld
- Jó, de ne gyere túl későn…- ez most nagyon szánalmasan hangozhatott, de sebaj, az egész szituáció, amiben jelenleg voltunk az volt
- Igyekszem!- azért ott bujkált egy kis mosoly a szája szélén, ahogy kimondta a szavakat, majd adott egy puszit a számra, ami némi reménykedésre adhatott okot, de így is csalódottan hagytam ott a termet.
Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal az elkövetkezendő órákban, amik számomra egy örökké valóságnak tűntek. Már 10 óra is elmúlhatott, amikor hallottam, hogy kattan a zár, aminek hatására szinte kivetődtem a hálóból, így pontosan farkasszemet tudtam nézni vele.
- Szia!-suttogtam
- Szia!-bólintott- Tudom, hogy azt ígértem, hogy sietek…
- Nem gond, a fő, hogy végre itt vagy!
- Jó… Akkor talán beszélgessünk egy kicsit, ahogy szerettél volna délután!- ült le a kanapéra
- Oké…-ültem le vele szemben- Beszéljünk!Tudom, hogy haragszol rám!
- Tévedsz!Én nem haragszom rád, csak csalódott vagyok!Azt hittem tudod, hogy mi vár rád Kanadában…
- Tudtam és tudom is….- vágtam közbe
- Akkor miért éreztem úgy délután, hogy a hátad közepére kívánod ezt az egészet?-nézett a szemeimbe
- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém….-tártam szét a kezeimet
- Ennyi?Miért nem mondod meg, hogy mi a baj?-húzta fel kérdően a szemöldökét
- Azért mert nincs baj!Túlreagáltam a dolgokat!Veled kellett volna mennem!-álltam fel és elkezdtem fel-alá járkálni
- Sarah!Állj már meg!-kapta el a karomat- Tudom, hogy nem a legszórakoztatóbb dolog egy forgatáson üldögélni…
- Teljesen mindegy!Önző voltam!Tudod te hányan lennének a helyembe?Hányan üldögélnének a forgatáson???Én meg egyszerűen bevágtam a durcit!
- Hanyagoljuk a rajongókat!-torzult el az arca- Tudom, hogy nem akartad elvonni a figyelmemet…
- Honnan tudod?-lepődtem meg- Honnan tudod, hogy csak ez volt az oka a távolmaradásomnak?
- Szerinted?Onnan, hogy tudom, hogy szeretsz…-húzta meg a vállát-És szándékosan soha nem bántanál meg, ahogy én se téged…-csókolt meg lágyan
- Köszönöm!-suttogtam elérzékenyülve
2010. március 12., péntek
Visszatértem...
Sziasztok!
Sajnos csak most tudom hozni a folytit, mert rajtam kívül álló okok miatt korlátozva volt a net használatom.. Ezer bocsánat érte!!!!
Nem is szaporítom tovább a szót, úgyis az új rész érdekel most jobban mindenkit.
Jó olvasást és ne fukarkodjatok hozzászólásban, nehogy azt feltételezzem, hogy már nem is érdekel Benneteket a történet.
Puszi!!!
Meré
38.rész
Reggel szerencsére sikerült időben felkelnünk, jobban mondva Robert megelőzött, mert amikor kinyitottam a szemeimet már nem volt mellettem. Kétségbe esetten néztem körbe a szobában, de sehol sem láttam őt. Úgy döntöttem, hogy megnézem a hálón kívül is, hátha megtalálom és nem is kellett sokáig keresnem. Amint kiléptem az ajtón megláttam, hogy az erkély ajtaja résnyire nyitva van, így semmi kétségem nem volt afelől, hogy hová is tűnhetett mellőlem hajnalok hajnalán, hisz ha emlékeim nem csalnak nem igazán gyújtott rá tegnap és azért eléggé feszült volt még az érkezésünkkor is, de szegénykémnek minden oka megvolt rá. Gyorsan magamra kaptam a szatén köntösömet, majd kiléptem az erkélyre. Az idő nem volt a legmelegebb, a hideg szellő azonnal megcsapta az arcomat, de most ez nem igazán hatott meg. Háttal állt nekem és dohányzott az én drágám, ezért közelebb lopództam hozzá és átöleltem hátulról:
- Jó reggelt!-suttogtam a fülébe lábujjhegyen állva
- Felébredtél kicsim?-puszilta meg a kezemet
- Aham, és szomorúan tapasztaltam, hogy nem vagy mellettem…
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni, korán van még…-fordult felém mosollyal az arcán, miközben elnyomta a csikket
- Semmi baj, tudod, hogy nem haragszom…- simogattam meg az arcát, amire válaszul egy lágy csókot kaptam:
- Most már tudom…De ígérem legközelebb nem kelek fel mellőled, még cigizni sem…-kaptam az újabb csókot, amibe még a lábaim is beleremegtek, amikor nyelveink találkoztak. Eléggé belefeledkeztünk már egymásba, amikor hirtelen elhúzódott tőlem:
- Te is hallottad?-kérdezte gyanakodva
- Mit?-néztem rá meglepetten, fogalmam nem volt mi üthetett hirtelen belé
- Mintha fényképezőgép kattogást hallottam volna…- engedett el és elsétált a korlátig- Persze, hogy jól hallottam!Idióták!-morogta
- Gyere, menjünk be, amúgy is megfázol!- fogta meg a karomat és szinte becibált az erkélyről
- Drágám mi történt?
- Megtaláltak minket azok az átkozott paparazzik!Egy egész fotósorozatot készíthettek már a reggelünkről!-tajtékzott- Torkig vagyok már velük!- kapott fel dühösen egy vázát és teljes erőből a falhoz vágta, amitől azonnal apró darabokra hullott szét a tárgy, amit nem csodálok… eléggé ijesztő volt így látnom Őt
- Próbálj megnyugodni, hallod?-fogtam meg a karját, ám könnyűszerrel lerázott magáról
- Könnyű azt mondani, de garantálom, hogy negyed órán belül már az interneten fognak keringeni a képek!
- Amiken történetesen én is rajta vagyok, de nem érdekel!Hadd nézegessék azokat a képeket, még a végén én is töltök le magamnak belőlük…- nyúltam a keze után, mindenképpen megakartam nyugtatni szegényt, nem szerettem amikor ennyire kiborul a lesifotósoktól.
- Olyan jó, hogy itt vagy velem!-ölelt át- Nem is tudom mit kezdenék nélküled…
- Semmit, ez egyértelmű!- rántottam meg a vállamat, mire Rob hangos nevetésben tört ki:
- Azt hiszem igazad van, nélküled már megbolondultam volna például az előbb is, most meg nevetek, hihetetlenül jó hatással vagy rám- nyomott egy puszit a homlokomra
- Hát vagy már szétszedted volna a szobát…-néztem az egyébként nagyon szép váza darabjaira- kétségkívül hálásak lesznek majd nekem a hotel tulajdonosai…-bólintottam szórakozottan
- Ne haragudj, ha megijesztettelek, de el se tudod képzelni mennyire kiborít, hogy minden lépésünket figyelik!Főleg most, hogy már vagy nekem… Fel nem foghatom, hogy miért kell ennyire belemászniuk a magánéletembe!
- Azért mert te egy világsztár vagy, ha tetszik, ha nem… -feleltem, majd tovább folytattam:-A rajongóid szeretik tudni hogy kivel, mikor éppen mit csinálsz és sajnos ez ellen sem Te, sem pedig más nem tehet semmit… De hidd el egyszerűbb, ha úgy veszed, hogy ezzel is a szeretetüket fejezik ki irántad és azt, hogy jó vagy abban, amit csinálsz… Jó, nem azt mondom, hogy mindig a legnormálisabb módon próbálják kimutatni ezt, de attól még így van… Miattam pedig ne aggódj, de azt hiszem erre már megkértelek…Beismerem, hogy nem vagyok boldog ettől a figyelemtől, az állandó „kísérőinktől”, de mivel szeretlek, ezért kibírom és megtanulom kezelni ezt a helyzetet idővel…. –bújtam hozzá jó szorosan, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Percekig csak öleltük egymást csendben, miközben pontosan tudtam, hogy Rob keresi a szavakat, amiket nagy nehezen ugyan, de megtalált:
- Sarah én nem is tudom elmondani, hogy mit érzek most… -kezdett bele
- Rob, azt hiszem tudom, hogy mit érzel…-simogattam meg a mellkasának a bal oldalát, éreztem, hogy mennyire hevesen ver a szíve
- A szívem nem hazudik…-tette rá a kezét az enyémre a mellkasán, miközben megcsókolt, de teljesen máshogy mint eddig, persze eddig is szenvedélyes volt, ám ez most keveredett valamivel, ami talán a köszönet lehetett, nem tudom, minden esetre nehezemre esett elszakadni az ajkaitól, de valamit muszáj volt még mondanom neki:
- Drágám tudnod kell még valamit… Hogyha esetleg kiborulnék a paparazzik miatt, akkor az nem ellened fog irányulni, kérlek jegyezd ezt meg!
- Rendben van, de ugyanezt mondhatom én is… Legyünk egymáshoz mindig őszinték és akkor nem lehet gond… Ha nagyon zavarna a helyzet, csak szólj és megpróbálok kitalálni valamit, rendben?
- Rendben-bólintottam
- Jól van!Viszont sajnos lassan készülődnünk kellene, bár szívesebben maradnék veled most kettesben…-csókolt bele a nyakamba
- Hidd el én is…-sóhajtottam- de az én felelősségem, hogy megjelenj időben, szóval álljunk neki készülődni…-engedtem el és elsétáltam a bőröndömhöz, hogy kivegyek belőle valami ruhát. A választásom végülis egy szürke árnyalatú nadrágra esett, aminek egy kissé melegítőnadrág jellege volt, felsőnek pedig egy halványsárga hosszú, ám nem túl vastag pulcsit húztam fel. A hajamat feltűztem hullámcsatokkal, néhány tincset szabadon hagyva elöl. Végül pedig felraktam egy kis alapozót és púdert, a szemeimet pedig enyhén kihúztam, ennyiből állt a sminkem, ami szerintem pontosan megfelelt az öltözékemhez. Felkaptam a napszemüvegemet, a mobilomat pedig zsebre vágtam. Mire elkészültem, addigra Rob is felöltözött.
- Kicsim neked minden jól áll!-nézett végig rajtam büszkén
- Hazudsz, de jól csinálod…-nyomtam egy puszit szájára, majd kézen fogva lementünk a recepcióhoz, ahol már vártak ránk a többiek.
- Jó reggelt, reméljük, hogy nem késtünk el!- mondtuk egyszerre Rob-bal
- Nem, még volt 2 percetek!- bólintott elismerően Juan- Szép ez a reggel!Na akkor indulhatunk is, már ha nem gond..
- Nem, persze mehetünk!-bólintott mindenki
- Akkor csak a hölgyek után!-mutatott Kellan az ajtó felé, amin hűen a kéréséhez először mi, lányok léptünk ki, szorosan a fiúkkal a nyomunkban.
Kint már vártak ránk a rajongók és az újságírók, akiknek kelletlenül ugyan, de megálltak a színészek:
- Kicsim, nyugodtan szállj be a kocsiba!- suttogta Rob, amit én szíves örömest teljesítettem, ha nem muszáj, akkor inkább távol maradnék a médiától. Majd’ negyed óra alatt sikerült nekik elszakadni a tömegtől:
- Már azt hittem soha nem fogynak ki a kérdéseikből…-puffogott Kristen, mialatt bekászálódott az autóba, akit Ashley, Kellan, majd pedig Rob követett
- Na igen, mindig van másik kérdésük…- helyeselt Ash- De inkább türelmesen válaszolgatok nekik, mint hogy valami koholmánnyal állnának elő…
- Ebben van valami…- jegyezte meg Kellan- Jéh, néha a női logika is megcsillog egy kicsit…- kacsintott egyet pimaszul Ashley-re
- Na de Kellan!- háborodtam fel teátrálisan- Mi az, hogy néha???
- Jajj szívem, ne is törődj vele… Kellan csak irigy, amiért neki még ennél is kevesebb logikája van…- helyezkedett el mellettem Rob vigyorogva
- Hááát..Lebuktam!- csapott a térdére a filmbéli tesója, mire mindannyian elkezdtünk nevetni.
Az út is ugyanilyen jó hangulatban telt el, csakúgy, mint a „terepszemle”. A srácok állandóan ugratták egymást valamivel, amin mi mindig jókat vidultunk, bár engem bevallom lenyűgözött maga a táj is. Alaposan körbe néztem, főleg a fenyvesek felé, ahol éppen Rob és Kellan egymást kergették… Na igen, ezen nem tudtam mást, csak mosolyogni….
2010. február 22., hétfő
37+új sztori
Sziasztok!
Ha nehezen is, de sikerült meghoznom a folytit... Köszönöm az előző véleményeket, remélem ehhez egy kicsit majd többen írtok komit, mert kissé lelombozódtam az alacsony visszajelzés számok miatt, de nem akarok most panaszkodni ez miatt :)
Nos a megkésett folytatás egyik fő okát ezentúl már olvashatjátok is, már ha érdekel Benneteket):http://megrendezetterzelmek.blogspot.com/
Ahogy látjátok vagy sejtitek ez egy új történetem, ami persze nem azt jelenti, hogy a Viharos szerelmet hanyagolni fogom, csupán úgy gondoltam, hogy ezt is megosztom Veletek:) Remélem tetszeni fog a Megrendezett érzelmek című történetem is, az első részét már fel is tettem, szóval várom a véleményeket oda is:)
Puszi!!!
Meré
37.rész
Szerencsére sikerült mindenkinek lehiggadnia, így minden atrocitás nélkül szálltunk le a gépről, hogy aztán kéz a kézben indulhassunk meg. A „stratégia” az volt, hogy nem egyszerre közlekedtünk a többiekkel, így próbálták minél jobban védeni egymást, de azt hiszem minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy engem is megakartak kímélni a kint minden bizonnyal már várakozó fotósoktól és a durvább rajongóktól. Épp ezért mi kissé leszakadva indultunk meg a kijárat felé.
- Oké kicsim, figyelj most rám-torpant meg aggódó arckifejezéssel Robert a fotocellás ajtó előtt, amit a mögöttünk levők nem igazán vettek jónéven
- Igen?-néztem rá értetlenül és arébb léptem egyet, hogy a hömpölygő tömeg ki tudjon menni, ellentétben velünk- Mi a baj?
- Semmi, vagyis annyi, hogy kint eléggé meglesznek veszve az emberek és ezt akár szószerint is értheted… Nem az egóm beszél belőlem, hanem a tapasztalat, szóval kérlek lélegezz jó mélyeket, szorítsd erősen a kezemet és akkor nem lesz semmi baj…Kint már kapunk testőröket is, úgyhogy legvégső esetben majd ők vigyáznak ránk…
- Jajj Rob, nyugi! Nem ez lesz az első eset, hogy megtapasztalom az őrületet, ne félts engem, oké?
- Sarah, ami Londonban volt, az hidd el, hogy semmi nem volt ehhez képest…-simogatta meg az arcomat
- Oké, ne ijesztegess, inkább menjünk. Örökké nem maradhatunk itt!
- Rendben!-léptünk ki az ajtón, mire annyi vaku villant egyszerre a szemeinkbe, hogy már csak fehér foltokat láttam. A kérdéseiket már fel sem fogtam a riportereknek, olyan szinten lekötött az, hogy lássak is valamit. Ahogy Rob ígérte körbe fogtak minket a testőrök, kissé elzárva tőlünk a tömeget, de amikor hirtelen egy kéz kapott utánam, jobban mondva a hajam után komolyan megijedtem minden ígéretem ellenére. Ha nincs mellettem az egyik őr, talán még vissza is ránt, de így sikerült lefejtenie rólam a minden bizonnyal tinédzserlány kezét. A tőlünk telhető leggyorsabban siettünk a parkoló felé, ahol már várt ránk a sötétített üvegű fekete Volvó autó, amibe villámgyorsan bepattantunk és egyszerre fújtunk mindannyian egyet. Úgy tűnt a barátom nem ismeri ezeket a fickókat, ugyanis egyetlen szót sem szóltak egymáshoz az út alatt, igaz mi sem beszélgettünk egymással. Látszólag Robertet még mindig megviseli ez a fajta hajcihő, ami fogadja és hát őszintén szólva az én képzeletemet is jócskán felülmúlta ez a cirkusz. Persze ebből minél kevesebbet akartam kimutatni, nem akartam, hogy emiatt egy percig is rosszul érezze magát, pedig minden bizonnyal mardosta a bűntudat. A reptértől a hotel körülbelül 20 percre volt, így viszonylag hamar megérkeztünk. A recepció előtt már vártak ránk a többiek, és egy másodperc alatt leolvasták rólunk, hogy nem sikerült megúsznunk az érdeklődést:
- Hé, minden oké?-bökte oldalba Robertet Kristen, mire csak egy feszült bólintást kapott válaszul
- És te Sarah? Hogy bírod a gyűrődést?- kérdezte aggódva immár tőlem Kris, amin látszólag a többiek meglepődtek. Na igen, ők semmit sem tudtak a „nagty kibékülésünkről”.
- Egész jól, lehetett volna rosszabb is…-rántottam meg mosolyogva a vállamat, így sikerült végre Robból is előcsalnom egy kis mosolyt
- Szuper, akkor nincs itt gáz!
- Szerintem sincs-bólintottam
- Nagy gond lenne, ha mi most elmennénk kicsit lepihenni?-szólalt meg érkezésünk óta először Rob
- Végülis nem, de ne vagytok éhesek?- tette fel a kérdést Juan
- Én nem…-vágtam rá gyorsan, igazából az voltam, de az mellékes, ha végre kicsit kettesben lehetünk
- És én sem… Zűrös volt az út, csak egy kis nyugira vágyunk, ráadásul az időeltolódás sem a kedvencem…-tette hozzá a párom
- Oké, akkor mára még úgysem terveztünk semmit…Pihenjetek nyugodtan, viszont Sarah rád bízom, hogy figyelj arra, hogy a mi Edwardunk pontosan reggel 8-kor itt legyen, no és persze te is gyere. Kimegyünk megnézni hogy állnak a díszletek, meg ilyesmi…
- Rendben, akkor majd figyelek-nevettem el magamat, majd egy rövid elköszönési „procedúra” után felmentünk a szobánkba, vagy inkább lakosztályunkba???
Az egész lakásom belefért volna ebbe a hatalmas „szobába”. Egyik ámulatból estem a másikba, ahogy körbejártam a helyiségekben. Hatalmas fürdőszoba, ízléses háló egy nagy francia ággyal, tágas és világos „nappali”, valamint egy erkély, ahonnan pazar volt a kilátás.
- Tetszik?-ölelt át hátulról Rob, miközben egy csókot lehelt a nyakamra
- Viccelsz? Nagyobb, mint a lakásom! Egyszerűen elképesztő az egész!-áradoztam lelkesen
- Akkor nem bántad meg, hogy eljöttél velem?-fordított gyengéden maga felé
- Egyáltalán nem, sőt…- adtam neki a szájára egy puszit
- Sőt?- húzta végig a kezét a nyakamon
- Ennél jobban nem is cselekedhettem volna…
- Úgy gondolod?-kezdte el lehúzni rólam a felsőmet
- Határozottan…- válaszoltam, miközben én is elkezdtem róla lefejteni a számomra felesleges ruhákat- De ezt be is fogom bizonyítani…-incselkedtem vele, ám ő válasz helyett inkább szenvedélyesen megcsókolt. Ennyit a fáradtságról…
Ha nehezen is, de sikerült meghoznom a folytit... Köszönöm az előző véleményeket, remélem ehhez egy kicsit majd többen írtok komit, mert kissé lelombozódtam az alacsony visszajelzés számok miatt, de nem akarok most panaszkodni ez miatt :)
Nos a megkésett folytatás egyik fő okát ezentúl már olvashatjátok is, már ha érdekel Benneteket):http://megrendezetterzelmek.blogspot.com/
Ahogy látjátok vagy sejtitek ez egy új történetem, ami persze nem azt jelenti, hogy a Viharos szerelmet hanyagolni fogom, csupán úgy gondoltam, hogy ezt is megosztom Veletek:) Remélem tetszeni fog a Megrendezett érzelmek című történetem is, az első részét már fel is tettem, szóval várom a véleményeket oda is:)
Puszi!!!
Meré
37.rész
Szerencsére sikerült mindenkinek lehiggadnia, így minden atrocitás nélkül szálltunk le a gépről, hogy aztán kéz a kézben indulhassunk meg. A „stratégia” az volt, hogy nem egyszerre közlekedtünk a többiekkel, így próbálták minél jobban védeni egymást, de azt hiszem minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy engem is megakartak kímélni a kint minden bizonnyal már várakozó fotósoktól és a durvább rajongóktól. Épp ezért mi kissé leszakadva indultunk meg a kijárat felé.
- Oké kicsim, figyelj most rám-torpant meg aggódó arckifejezéssel Robert a fotocellás ajtó előtt, amit a mögöttünk levők nem igazán vettek jónéven
- Igen?-néztem rá értetlenül és arébb léptem egyet, hogy a hömpölygő tömeg ki tudjon menni, ellentétben velünk- Mi a baj?
- Semmi, vagyis annyi, hogy kint eléggé meglesznek veszve az emberek és ezt akár szószerint is értheted… Nem az egóm beszél belőlem, hanem a tapasztalat, szóval kérlek lélegezz jó mélyeket, szorítsd erősen a kezemet és akkor nem lesz semmi baj…Kint már kapunk testőröket is, úgyhogy legvégső esetben majd ők vigyáznak ránk…
- Jajj Rob, nyugi! Nem ez lesz az első eset, hogy megtapasztalom az őrületet, ne félts engem, oké?
- Sarah, ami Londonban volt, az hidd el, hogy semmi nem volt ehhez képest…-simogatta meg az arcomat
- Oké, ne ijesztegess, inkább menjünk. Örökké nem maradhatunk itt!
- Rendben!-léptünk ki az ajtón, mire annyi vaku villant egyszerre a szemeinkbe, hogy már csak fehér foltokat láttam. A kérdéseiket már fel sem fogtam a riportereknek, olyan szinten lekötött az, hogy lássak is valamit. Ahogy Rob ígérte körbe fogtak minket a testőrök, kissé elzárva tőlünk a tömeget, de amikor hirtelen egy kéz kapott utánam, jobban mondva a hajam után komolyan megijedtem minden ígéretem ellenére. Ha nincs mellettem az egyik őr, talán még vissza is ránt, de így sikerült lefejtenie rólam a minden bizonnyal tinédzserlány kezét. A tőlünk telhető leggyorsabban siettünk a parkoló felé, ahol már várt ránk a sötétített üvegű fekete Volvó autó, amibe villámgyorsan bepattantunk és egyszerre fújtunk mindannyian egyet. Úgy tűnt a barátom nem ismeri ezeket a fickókat, ugyanis egyetlen szót sem szóltak egymáshoz az út alatt, igaz mi sem beszélgettünk egymással. Látszólag Robertet még mindig megviseli ez a fajta hajcihő, ami fogadja és hát őszintén szólva az én képzeletemet is jócskán felülmúlta ez a cirkusz. Persze ebből minél kevesebbet akartam kimutatni, nem akartam, hogy emiatt egy percig is rosszul érezze magát, pedig minden bizonnyal mardosta a bűntudat. A reptértől a hotel körülbelül 20 percre volt, így viszonylag hamar megérkeztünk. A recepció előtt már vártak ránk a többiek, és egy másodperc alatt leolvasták rólunk, hogy nem sikerült megúsznunk az érdeklődést:
- Hé, minden oké?-bökte oldalba Robertet Kristen, mire csak egy feszült bólintást kapott válaszul
- És te Sarah? Hogy bírod a gyűrődést?- kérdezte aggódva immár tőlem Kris, amin látszólag a többiek meglepődtek. Na igen, ők semmit sem tudtak a „nagty kibékülésünkről”.
- Egész jól, lehetett volna rosszabb is…-rántottam meg mosolyogva a vállamat, így sikerült végre Robból is előcsalnom egy kis mosolyt
- Szuper, akkor nincs itt gáz!
- Szerintem sincs-bólintottam
- Nagy gond lenne, ha mi most elmennénk kicsit lepihenni?-szólalt meg érkezésünk óta először Rob
- Végülis nem, de ne vagytok éhesek?- tette fel a kérdést Juan
- Én nem…-vágtam rá gyorsan, igazából az voltam, de az mellékes, ha végre kicsit kettesben lehetünk
- És én sem… Zűrös volt az út, csak egy kis nyugira vágyunk, ráadásul az időeltolódás sem a kedvencem…-tette hozzá a párom
- Oké, akkor mára még úgysem terveztünk semmit…Pihenjetek nyugodtan, viszont Sarah rád bízom, hogy figyelj arra, hogy a mi Edwardunk pontosan reggel 8-kor itt legyen, no és persze te is gyere. Kimegyünk megnézni hogy állnak a díszletek, meg ilyesmi…
- Rendben, akkor majd figyelek-nevettem el magamat, majd egy rövid elköszönési „procedúra” után felmentünk a szobánkba, vagy inkább lakosztályunkba???
Az egész lakásom belefért volna ebbe a hatalmas „szobába”. Egyik ámulatból estem a másikba, ahogy körbejártam a helyiségekben. Hatalmas fürdőszoba, ízléses háló egy nagy francia ággyal, tágas és világos „nappali”, valamint egy erkély, ahonnan pazar volt a kilátás.
- Tetszik?-ölelt át hátulról Rob, miközben egy csókot lehelt a nyakamra
- Viccelsz? Nagyobb, mint a lakásom! Egyszerűen elképesztő az egész!-áradoztam lelkesen
- Akkor nem bántad meg, hogy eljöttél velem?-fordított gyengéden maga felé
- Egyáltalán nem, sőt…- adtam neki a szájára egy puszit
- Sőt?- húzta végig a kezét a nyakamon
- Ennél jobban nem is cselekedhettem volna…
- Úgy gondolod?-kezdte el lehúzni rólam a felsőmet
- Határozottan…- válaszoltam, miközben én is elkezdtem róla lefejteni a számomra felesleges ruhákat- De ezt be is fogom bizonyítani…-incselkedtem vele, ám ő válasz helyett inkább szenvedélyesen megcsókolt. Ennyit a fáradtságról…
2010. február 14., vasárnap
36.
Sziasztok!
Meghoztam a 36. részt is... Biztos baromira unhatjátok, hogy folyamatosan bocsánatot kérek, amiért késve hozom a folytikat, de sajnos elég sok dolgom volt és hát nem akartam összecsapni semmit sem. Még most lenne kész, ha AnnaMarcsi nem segített volna, akinek nagyon köszönöm ezúton is a segítségét:):):)
Remélem tetszeni fog Nektek ez a rész, ígérni nem merek, már ami a következő rész időpontját illeti.. A komik mindenképp ösztönzően hatnak rám:)
Puszi!!!
Meré
36.rész
Egy örökké valóságnak tűnt az a néhány másodperc, ameddig valaki fel nem tépte az ajtót:
- Sarah jól vagy?-nézett rám aggódva Kellan, miközben szabályosan kidobta a helyiségből a perverz pasast és egy hatalmas pofon segítségével a padlóra küldte.
- Azt hiszem…- kissé akadozva vettem a levegőt, még nem igazán fogtam fel, hogy mi történt.
- Ezt még megbánod te kis…- kezdett bele a pasas, de Kellan egy hatalmasat belé rúgott, hogy a torkán akadtak a szavak.
- Jobb lesz, ha befogja!-sziszegte neki. Félelmetes volt Kellant így látni.
- Maga meg mit képzel?- üvöltötte a megvadult férfi, majd feltápászkodott és két kézzel megpróbálta arébb lökni az előtte tornyosuló Kellant
- Fogjon vissza, ha nem akarja, hogy behúzzak magának mégegyet! Hagyja békén Saraht! Remélem világosan beszéltem! - most már ő is kiabált, így nem csoda, hogy fél perc múlva egy stewardess jelent meg mellettünk
- Atyaég! Mit művelnek itt?-sípította a nő ijedten, ami alatt a kezében levő tálca hangos csattanással a földön landolt- Ez itt egy repülőgép, nem pedig egy küzdőtér!!!!
- Tisztába vagyunk vele hölgyem… De egyesek azt hiszik, hogy kuplerájban vannak…- nézett undorodva a férfira Kellan, amikor megérkezett Robert, nyomában Peterrel és Taylorral… A stewardess látszólag teljesen tanácstalanul állt ott.
- Mi a fene történt? – kérdezte idegesen Rob, amikor meglátta, hogy remegek
- Ez a barom kikezdett Sarah-val!Ki tudja, hogy mi lett volna, ha nem hallom meg a sikítását… - vázolta Kellan a helyzetet, miközben én alig mertem Robra pillantani. Féltem a reakciójától.
- Mi????????????????- teljes döbbenet és egyben rémület ült ki mindenki arcára, kivéve Robéra, akinek az ökle eddigre már ütésre lendült és egy jól irányzott mozdulattal sikerült is célt érnie a támadóm arcán
- Rob!Hagyd!-ugrottam ki a megmentőm mögül és elkaptam Rob újból ütésre készülő karját
- De csak miattad!Ez a féreg többet is érdemelne az én ütéseimnél…-karolt át az idegességtől szinte remegő párom, én pedig jó szorosan hozzábújtam
- Arra azért kíváncsi lennék, hogy mégis milyen személyzet van ezen a gépen, hogy senkinek nem tűnt fel egy perverz állat!!!- szúrta a tekintetét a rémült légi utaskísérőébe
- Csakis a legjobb, uram…-motyogta- De higgye el nagyon sajnáljuk, hogy ilyen megtörténhetett… Mivel tudnánk kiengesztelni Önt, Mr.Pattinson?
- Ez jó…- nevetett fel gúnyosan Rob- Maga szerint megelégszem egy kiengeszteléssel??? Főleg, hogy a barátnőmet érte a támadás???Az a minimum, hogy feljelentem az egész bagázst a gépen… -túrt idegesen a hajába
- Rob talán nem ez a legjobb megoldás…-suttogtam, mire csak egy szúrós pillantással válaszolt, így segélykérően a többiekre néztem
- Kisasszony, elnézést, de ezt még át kell gondolnia a barátunknak…-vette át a szót Peter
- Ezen nincs mit átgondolnom!
- De, van…-csítította most már Taylor és Kellan is és kicsit félre rángatták
- Srácok mégis mit gondoltok?!Hogy szó nélkül hagyom, ami történt????A fenébe is, meg is erőszakolhatta volna Saraht!- a legjobb szó, amivel most Robertet jellemezni lehetett az a tombolás. Teljesen kikelve magából üvöltött a barátaival, eléggé rémisztően hatott még rám is a viselkedése
- Nem történt semmi bajom!- jelentettem ki, hátha kicsit lenyugszik tőle, de épp az ellenkezőjét sikerült kiváltanom belőle:
- Ebbe ne szólj bele!Akkor sem hagyom annyiban a dolgot és kész!-nézett ismét a megszeppent nőre
- Kérem, Mr. Pattinson…-szinte már könyörgött a nő- Nyugodjon meg! Gondoljon a többi utasra!
- Épp azt teszem, ha már a személyzet alapból képtelen erre! Mégis, hogy engedhetnek fel beteg embereket a fedélzetre???
- Tényleg sajnálom, ami történt…
- Mit kell ezt így felfújni?- szólalt meg először a „támadóm”- csak szórakozni akartam a kis macskával egy kicsit….-tett felém egy bizonytalan lépést, mire Taylor és Kellan azonnal lefogták
- Szórakozni?!?!-visszhangozta Rob- Tudja, hogy kivel szórakozzon????-kapta el a gallérjánál fogva
- Hé hé hé hé, Rob!- fogta vissza Peter erőteljesen, mire a barátom kelletlenül ugyan, de lefejtette a kezeit a férfiről
- Rob kérlek fejezd be!Menjünk és üljünk vissza, kérlek!- gyűltek könnyek a szemeimbe
- Itt meg mi történt???- hallottam meg Ash hangját a hátam mögül, szuper, ezek szerint már mindenki minket hallgat, amit mondjuk nem is csodálok….
- Vidd innen Sarah-t!- szinte parancsolta Rob- Kicsit kiborult, nyugtasd meg… Nekem még van egy kis dolgom itt…
- Na de…- vetette volna közbe, ha a szavába nem vág
- Azt kértem, hogy vidd innen?Olyan nagy kérés ez a fenébe is?!
- Nem, dehogy…- totál értetlen arcot vágott Ashley- Gyere Sarah!-karolta át a vállamat
- Rob-fogtam meg a vállát- Gyere velem!
- Menj!Mindjárt megyek én is!-lemondóan sóhajtottam és követtem Ashley-t, aki egy épp szembejövő stewardesstől rendelt nekem egy pohár vizet
- Ülj le és mesélj!Mi ez az egész?Rob úgy viselkedik, mint egy vadállat… Ez nem jellemző rá…- fejtegette, ami alatt a többiek is körém gyűltek és érdeklődve várták a válaszomat
- A mosdóba menet találkoztam egy férfival, vagyis hát ő pont kijött és elkezdett enyhén félre érthető megjegyzéseket tenni rám, de nem érdekelt…Aztán utánam jött és… és… akkor én megijedtem…
- Te jó ég!-sikkantottak fel egyszerre a lányok- De ugye nem bántott?!
- Nem-ráztam meg a fejemet- Kellan meghallotta a sikításomat…
- Még szerencse…
- Igen-bólintottam egy aprót, és aggódó pillantásokat küldtem a helyszín felé. Időközben megérkezett a vizem is, amitől egy kicsit kezdtem megnyugodni.
- Azért borzalmas, hogy milyen emberek vannak…- jegyezte meg Elizabeth
- Igen, már a repülőn sem vagyunk biztonságban-helyeselt neki Nikki
- Hol vannak a srácok?- nézett kérdőn körbe Kristen- Rob-nak melletted kellene lennie…
- Rob épp tombol… de szószerint-vette át a szót Ashley, amiért végtelenül hálás voltam neki
- Kérem üljenek vissza a helyeikre!-szólította fel népes társaságomat a személyzet egyik tagja, akik morogva ugyan, de eleget tettek a kérésnek. Ash aranyos volt, mindenféle történettel próbálta ezek után elterelni a figyelmemet az eseményekről, de nem igazán tudtam rákoncentrálni teljesen, ahhoz túl ideges voltam. Féltem, hogy nehogy olyasmi történjen, amiből később nagyobb baj lesz. Csak akkor nyugodtam meg, amikor megpillantottam a srácokat, akkor fellégeztem, bár Rob arcát elnézve kissé elszörnyedtem. A szivárvány színeibe tündökölt az arcának a bal fele:
- Jól vagy?-pattantam fel hozzá aggódva
- Ne aggódj kicsim, jól vagyok…-simogatta meg az arcomat, majd mindketten leültünk- És te jól vagy?
- Most már igen!De… de mi lett vele???
- Semmi különös…8 napon belül meggyógyul…-fogta meg a kezemet, a csuklómon ujjlenyomatok voltak, mire összehúzta a szemeit, de nem szólt egy szót sem
- Ne haragudj Ash, amiért bunkó voltam veled…-kért elnézést a kolleganőjétől
- Semmi gond, megértem, hogy ideges voltál…
- Köszi, igazi barát vagy!-küldött felé egy ellenálhatatlan mosolyt, mire a „húga” csak megforgatta a szemeit és kinézett az ablakon
- Tőled is…- de még mielőtt egyebet is mondhatott volna elhallgatattam egy csókkal:
- Semmit sem kell mondanod….
Innentől kezdve az útunk békésnek bizonyult, így nem is olyan sokára már landoltunk is Vancouverben….
Meghoztam a 36. részt is... Biztos baromira unhatjátok, hogy folyamatosan bocsánatot kérek, amiért késve hozom a folytikat, de sajnos elég sok dolgom volt és hát nem akartam összecsapni semmit sem. Még most lenne kész, ha AnnaMarcsi nem segített volna, akinek nagyon köszönöm ezúton is a segítségét:):):)
Remélem tetszeni fog Nektek ez a rész, ígérni nem merek, már ami a következő rész időpontját illeti.. A komik mindenképp ösztönzően hatnak rám:)
Puszi!!!
Meré
36.rész
Egy örökké valóságnak tűnt az a néhány másodperc, ameddig valaki fel nem tépte az ajtót:
- Sarah jól vagy?-nézett rám aggódva Kellan, miközben szabályosan kidobta a helyiségből a perverz pasast és egy hatalmas pofon segítségével a padlóra küldte.
- Azt hiszem…- kissé akadozva vettem a levegőt, még nem igazán fogtam fel, hogy mi történt.
- Ezt még megbánod te kis…- kezdett bele a pasas, de Kellan egy hatalmasat belé rúgott, hogy a torkán akadtak a szavak.
- Jobb lesz, ha befogja!-sziszegte neki. Félelmetes volt Kellant így látni.
- Maga meg mit képzel?- üvöltötte a megvadult férfi, majd feltápászkodott és két kézzel megpróbálta arébb lökni az előtte tornyosuló Kellant
- Fogjon vissza, ha nem akarja, hogy behúzzak magának mégegyet! Hagyja békén Saraht! Remélem világosan beszéltem! - most már ő is kiabált, így nem csoda, hogy fél perc múlva egy stewardess jelent meg mellettünk
- Atyaég! Mit művelnek itt?-sípította a nő ijedten, ami alatt a kezében levő tálca hangos csattanással a földön landolt- Ez itt egy repülőgép, nem pedig egy küzdőtér!!!!
- Tisztába vagyunk vele hölgyem… De egyesek azt hiszik, hogy kuplerájban vannak…- nézett undorodva a férfira Kellan, amikor megérkezett Robert, nyomában Peterrel és Taylorral… A stewardess látszólag teljesen tanácstalanul állt ott.
- Mi a fene történt? – kérdezte idegesen Rob, amikor meglátta, hogy remegek
- Ez a barom kikezdett Sarah-val!Ki tudja, hogy mi lett volna, ha nem hallom meg a sikítását… - vázolta Kellan a helyzetet, miközben én alig mertem Robra pillantani. Féltem a reakciójától.
- Mi????????????????- teljes döbbenet és egyben rémület ült ki mindenki arcára, kivéve Robéra, akinek az ökle eddigre már ütésre lendült és egy jól irányzott mozdulattal sikerült is célt érnie a támadóm arcán
- Rob!Hagyd!-ugrottam ki a megmentőm mögül és elkaptam Rob újból ütésre készülő karját
- De csak miattad!Ez a féreg többet is érdemelne az én ütéseimnél…-karolt át az idegességtől szinte remegő párom, én pedig jó szorosan hozzábújtam
- Arra azért kíváncsi lennék, hogy mégis milyen személyzet van ezen a gépen, hogy senkinek nem tűnt fel egy perverz állat!!!- szúrta a tekintetét a rémült légi utaskísérőébe
- Csakis a legjobb, uram…-motyogta- De higgye el nagyon sajnáljuk, hogy ilyen megtörténhetett… Mivel tudnánk kiengesztelni Önt, Mr.Pattinson?
- Ez jó…- nevetett fel gúnyosan Rob- Maga szerint megelégszem egy kiengeszteléssel??? Főleg, hogy a barátnőmet érte a támadás???Az a minimum, hogy feljelentem az egész bagázst a gépen… -túrt idegesen a hajába
- Rob talán nem ez a legjobb megoldás…-suttogtam, mire csak egy szúrós pillantással válaszolt, így segélykérően a többiekre néztem
- Kisasszony, elnézést, de ezt még át kell gondolnia a barátunknak…-vette át a szót Peter
- Ezen nincs mit átgondolnom!
- De, van…-csítította most már Taylor és Kellan is és kicsit félre rángatták
- Srácok mégis mit gondoltok?!Hogy szó nélkül hagyom, ami történt????A fenébe is, meg is erőszakolhatta volna Saraht!- a legjobb szó, amivel most Robertet jellemezni lehetett az a tombolás. Teljesen kikelve magából üvöltött a barátaival, eléggé rémisztően hatott még rám is a viselkedése
- Nem történt semmi bajom!- jelentettem ki, hátha kicsit lenyugszik tőle, de épp az ellenkezőjét sikerült kiváltanom belőle:
- Ebbe ne szólj bele!Akkor sem hagyom annyiban a dolgot és kész!-nézett ismét a megszeppent nőre
- Kérem, Mr. Pattinson…-szinte már könyörgött a nő- Nyugodjon meg! Gondoljon a többi utasra!
- Épp azt teszem, ha már a személyzet alapból képtelen erre! Mégis, hogy engedhetnek fel beteg embereket a fedélzetre???
- Tényleg sajnálom, ami történt…
- Mit kell ezt így felfújni?- szólalt meg először a „támadóm”- csak szórakozni akartam a kis macskával egy kicsit….-tett felém egy bizonytalan lépést, mire Taylor és Kellan azonnal lefogták
- Szórakozni?!?!-visszhangozta Rob- Tudja, hogy kivel szórakozzon????-kapta el a gallérjánál fogva
- Hé hé hé hé, Rob!- fogta vissza Peter erőteljesen, mire a barátom kelletlenül ugyan, de lefejtette a kezeit a férfiről
- Rob kérlek fejezd be!Menjünk és üljünk vissza, kérlek!- gyűltek könnyek a szemeimbe
- Itt meg mi történt???- hallottam meg Ash hangját a hátam mögül, szuper, ezek szerint már mindenki minket hallgat, amit mondjuk nem is csodálok….
- Vidd innen Sarah-t!- szinte parancsolta Rob- Kicsit kiborult, nyugtasd meg… Nekem még van egy kis dolgom itt…
- Na de…- vetette volna közbe, ha a szavába nem vág
- Azt kértem, hogy vidd innen?Olyan nagy kérés ez a fenébe is?!
- Nem, dehogy…- totál értetlen arcot vágott Ashley- Gyere Sarah!-karolta át a vállamat
- Rob-fogtam meg a vállát- Gyere velem!
- Menj!Mindjárt megyek én is!-lemondóan sóhajtottam és követtem Ashley-t, aki egy épp szembejövő stewardesstől rendelt nekem egy pohár vizet
- Ülj le és mesélj!Mi ez az egész?Rob úgy viselkedik, mint egy vadállat… Ez nem jellemző rá…- fejtegette, ami alatt a többiek is körém gyűltek és érdeklődve várták a válaszomat
- A mosdóba menet találkoztam egy férfival, vagyis hát ő pont kijött és elkezdett enyhén félre érthető megjegyzéseket tenni rám, de nem érdekelt…Aztán utánam jött és… és… akkor én megijedtem…
- Te jó ég!-sikkantottak fel egyszerre a lányok- De ugye nem bántott?!
- Nem-ráztam meg a fejemet- Kellan meghallotta a sikításomat…
- Még szerencse…
- Igen-bólintottam egy aprót, és aggódó pillantásokat küldtem a helyszín felé. Időközben megérkezett a vizem is, amitől egy kicsit kezdtem megnyugodni.
- Azért borzalmas, hogy milyen emberek vannak…- jegyezte meg Elizabeth
- Igen, már a repülőn sem vagyunk biztonságban-helyeselt neki Nikki
- Hol vannak a srácok?- nézett kérdőn körbe Kristen- Rob-nak melletted kellene lennie…
- Rob épp tombol… de szószerint-vette át a szót Ashley, amiért végtelenül hálás voltam neki
- Kérem üljenek vissza a helyeikre!-szólította fel népes társaságomat a személyzet egyik tagja, akik morogva ugyan, de eleget tettek a kérésnek. Ash aranyos volt, mindenféle történettel próbálta ezek után elterelni a figyelmemet az eseményekről, de nem igazán tudtam rákoncentrálni teljesen, ahhoz túl ideges voltam. Féltem, hogy nehogy olyasmi történjen, amiből később nagyobb baj lesz. Csak akkor nyugodtam meg, amikor megpillantottam a srácokat, akkor fellégeztem, bár Rob arcát elnézve kissé elszörnyedtem. A szivárvány színeibe tündökölt az arcának a bal fele:
- Jól vagy?-pattantam fel hozzá aggódva
- Ne aggódj kicsim, jól vagyok…-simogatta meg az arcomat, majd mindketten leültünk- És te jól vagy?
- Most már igen!De… de mi lett vele???
- Semmi különös…8 napon belül meggyógyul…-fogta meg a kezemet, a csuklómon ujjlenyomatok voltak, mire összehúzta a szemeit, de nem szólt egy szót sem
- Ne haragudj Ash, amiért bunkó voltam veled…-kért elnézést a kolleganőjétől
- Semmi gond, megértem, hogy ideges voltál…
- Köszi, igazi barát vagy!-küldött felé egy ellenálhatatlan mosolyt, mire a „húga” csak megforgatta a szemeit és kinézett az ablakon
- Tőled is…- de még mielőtt egyebet is mondhatott volna elhallgatattam egy csókkal:
- Semmit sem kell mondanod….
Innentől kezdve az útunk békésnek bizonyult, így nem is olyan sokára már landoltunk is Vancouverben….
2010. február 9., kedd
Repülés
Sziasztok!
Ezer bocsánat amiért csak most hozom a folytit, de múlt héten volt egy kisebb balesetem, aminek hatására kissé nehézkessé vált a gépelés egy kézzel... De szerencsére csak a kezem bánta a dolgot, nem sokon múlott, na de mindegy is, nem hiszem, hogy ez vigasztal Titeket, amiért ennyit kellett várnotok a következő részre... Mégegyszer elnézést kérek mindenkitől, aki már várta a folytit!!!
A 36. részt előreláthatólag pénteken hozom, persze ha 10 komment körül írtok, akkor már előbb is felkerülhet:)
Puszi!!!
Meré
35.rész
Igaza volt Robnak, mire leértem már várt immár csak rám a taxi, ugyanis ő már bent ült a hátsó ülésen:
- Jó napot!-szálltam be én is az autóba
- Magának is!-mosolygott rám szélesen a taxis- Akkor indulhatunk?- kérdezte kedvesen
- Igen, akkor ahogy megbeszéltük, a reptérre legyen szíves- felelte neki Rob, miközben én bekapcsoltam az övemet, fő a biztonság. Persze nem bírtam ki fizikai kontaktus nélkül, egyből a keze után nyúltam és így, kézen fogva tettük meg csendben az utat. Én nem szerettem taxiban beszélgetni, ő pedig látszólag el volt merülve a gondolataiban, amit jelen esetben egyáltalán nem bántam, bár kétségkívül szerettem volna tudni, hogy mi köti le ennyire a gondolatait.
Bő húsz perc alatt megérkeztünk a repülőtérre, ahol már elég sok fotós állt
készenlétben, amitől egy kicsit megijedtem, de szerencsére sikerült jól elrejtenem a félelmeimet, elsősorban Rob elől, eszem ágában sem volt még ezzel is idegesíteni.
- Ez igazán remek…-fintorgott Rob, majd átnyújtotta a sofőrnek az útiköltséget és egy szó nélkül kiszállt, mire elég sokan szabályosan rávetették magukat a különböző kérdéseikkel, amik általánosságban rólunk szóltak illetve ezerrel kattintgatták azokat a hülye gépeiket. Persze egyik kérdésükre sem felelt, amilyen gyorsan csak tudott kipakolt a csomagtartóból, miközben én is kiszálltam, nem vártam meg amíg kinyitja nekem az ajtót, majd kapásból feltettem a napszemüvegemet pedig a nap nem igazán sütött.
- Kisasszony maga is utazik?-támadtak egyből nekem az újságírók
- Féltékeny Kristenre?
- Szerelmes Robertbe?
- Komolyan gondolják a kapcsolatukat?
- Gyere kicsim!-ragadott karon Rob látszólag ügyet sem vetve a fotósokra és riporterekre, de én pontosan tudtam, hogy mennyire feszült attól, amiért a média már engem is zaklat. Erősen belékaroltam, mintha félnék attól, hogy bárki is elszakíthat tőle. Bent már vártak ránk a többiek és mind aggódva figyeltek engem, lehet, hogy a következő érzelemkitörésemet várták? Ami valljuk be, egyáltalán nem csoda a múltkori után. Pár másodperc múlva bemondták a járatunkat, tehát nem volt más hátra, mint felszállni a gépre, de még mielőtt ez megtörténhetett volna megtorpantam:
- Mi a baj?-fordult felém Rob
- Semmi, csak…-ráztam meg a fejemet, nem lehetek ennyire nyuszi, és mégis!- Emlékszel arra mit mondtam neked a repülésről?
- Oh-oké, emlékszik- igen.. Félsz a repüléstől…Hm… Akkor mi lenne, ha most arra gondolnál, hogy egy vonatra ülsz fel, nem pedig egy repülőre? Menni fog?-fürkészte az arcomat aggódva
- Hát…talán-próbáltam mosolyogni, de persze egyáltalán nem tudtam elvonatkoztatni a közlekedési eszközünktől
- Már mondtam párszor, hogy kórosan rossz hazudozó vagy…-mosolygott rám szelíden-De semmi baj, csukd be a szemedet-és már nyúlt is értem, hogy felemelhessen, én pedig szófogadó kislányként lehunytam a szemeimet, nem látván azt, hogy beszálltunk a gépbe. Fél perc múlva körülbelül „landoltam” az ülésemen, ami nyilván nem véletlenül Ashley és Rob között volt:
- Minden oké?-kérdezte Ash
- Persze, csak Sarah fél a repüléstől…-magyarázta Rob, mire én a fülébe súgtam, hogy ne haragudjon, de válaszként csak egy puszit kaptam a fejemre
- Értem..és most már azt is, hogy miért mondtad, hogy én üljek az ablakhoz…-mire a párom csak bólintott, én meg kezdtem magam kis gyereknek érezni, akit a szülei mindentől óvnak
- Én nem akartam gondot okozni…- néztem most Ashley-re
- Lüke vagy, örülök, hogy itt vagy…Aggódtam ám érted-ölelt át
- Én is örülök, hogy itt vagyok…És nyugi, ameddig Rob velem van, nem lehet baj…
- Így is van-mosolygott rám Rob
Már vagy egy órája nem éreztem szilárd talajt a lábam alatt, amikor szükségét éreztem a sminkem igazításának, ugyanis idegességemben éreztem, ahogy elfolyik rajtam minden.
- Azonnal jövök- pattantam fel hirtelen felindulásból
- Hova lesz a séta?-nézett rám ijedten Rob
- Nyugi, nem ugrok ki a gépből, csak a mosdóba megyek...-simogattam meg az arcát
- Oké, de siess vissza....
- Igyekszem....- indultam meg a mosdó irányába, na persze lassabban, tekintve hogy még mindig félek a repüléstől
Pechemre pont voltak bent, így nekidőlve a falnak mélyeket lélegeztem és erősen mormoltam magamban az imámat, hogy minél előbb bejuthassak.
Nem telt bele fél percbe és nyílt az ajtó, ahonnan egy kb. 30 éves férfi lépett ki, majd amikor meglátott szélesen elvigyorodott:
- Ha tudtam volna, hogy ilyen csinos hölgy vár kint, biztos nyitva hagyom az ajtót-mért végig szemtelenül, amitől kissé leesett az állam. Hogy lehet valaki ilyen pofátlan???
- Elnézést, de félre állna az útból?-kérdeztem ingerülten és kicsit arébb löktem az útból
- -Oh, persze, bocsánat...-lépett félre egyet, de mihelyt beléptem a helységbe ő is bejött utánam, majd becsukta az ajtót, amitől kapásból elfogott a pánik
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy maga is jöjjön be...-próbáltam ezt minél nyugodtabb hangnemben közölni, bár a helyzetem korántsem volt nyugodtnak mondható
- De gondoltad...-simított végig a karomon
- Nem tudtam, hogy egy gondolatolvasóval van dolgom…-fintorogtam és lefejtettem magamról a kezét
- És még nagyon sok mindent nem tudsz rólam….
- Kár, hogy nem is akarok, amúgy meg nem mondtam, hogy tegeződhetünk….- ideje lenne kimennie innen
- Lazíts kislány, én csak örömet akarok szerezni mindkettőnknek- kezdte el kicsatolni a nadrágja övét
- Figyelmeztetem, hogy menjen ki maga barom….-sziszegtem
- Igen?Ne mondd, hogy nem élvezed a közelségemet....-simult hozzám, én pedig már nem tudtam hova hátrálni a hely szűkössége miatt
- Pedig mondom és csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy a sikítás terén egész jó vagyok, jah és a barátom és a kollegái kint vannak...-dobtam be az egyetlen ütőkártyámat, de úgy tűnt hasztalanul
- Blöffölsz.... De neked még ez is jól áll-közeledett felém a szájával, mire szabályosan kitört belőlem egy eszeveszett sikoly….
Ezer bocsánat amiért csak most hozom a folytit, de múlt héten volt egy kisebb balesetem, aminek hatására kissé nehézkessé vált a gépelés egy kézzel... De szerencsére csak a kezem bánta a dolgot, nem sokon múlott, na de mindegy is, nem hiszem, hogy ez vigasztal Titeket, amiért ennyit kellett várnotok a következő részre... Mégegyszer elnézést kérek mindenkitől, aki már várta a folytit!!!
A 36. részt előreláthatólag pénteken hozom, persze ha 10 komment körül írtok, akkor már előbb is felkerülhet:)
Puszi!!!
Meré
35.rész
Igaza volt Robnak, mire leértem már várt immár csak rám a taxi, ugyanis ő már bent ült a hátsó ülésen:
- Jó napot!-szálltam be én is az autóba
- Magának is!-mosolygott rám szélesen a taxis- Akkor indulhatunk?- kérdezte kedvesen
- Igen, akkor ahogy megbeszéltük, a reptérre legyen szíves- felelte neki Rob, miközben én bekapcsoltam az övemet, fő a biztonság. Persze nem bírtam ki fizikai kontaktus nélkül, egyből a keze után nyúltam és így, kézen fogva tettük meg csendben az utat. Én nem szerettem taxiban beszélgetni, ő pedig látszólag el volt merülve a gondolataiban, amit jelen esetben egyáltalán nem bántam, bár kétségkívül szerettem volna tudni, hogy mi köti le ennyire a gondolatait.
Bő húsz perc alatt megérkeztünk a repülőtérre, ahol már elég sok fotós állt
készenlétben, amitől egy kicsit megijedtem, de szerencsére sikerült jól elrejtenem a félelmeimet, elsősorban Rob elől, eszem ágában sem volt még ezzel is idegesíteni.
- Ez igazán remek…-fintorgott Rob, majd átnyújtotta a sofőrnek az útiköltséget és egy szó nélkül kiszállt, mire elég sokan szabályosan rávetették magukat a különböző kérdéseikkel, amik általánosságban rólunk szóltak illetve ezerrel kattintgatták azokat a hülye gépeiket. Persze egyik kérdésükre sem felelt, amilyen gyorsan csak tudott kipakolt a csomagtartóból, miközben én is kiszálltam, nem vártam meg amíg kinyitja nekem az ajtót, majd kapásból feltettem a napszemüvegemet pedig a nap nem igazán sütött.
- Kisasszony maga is utazik?-támadtak egyből nekem az újságírók
- Féltékeny Kristenre?
- Szerelmes Robertbe?
- Komolyan gondolják a kapcsolatukat?
- Gyere kicsim!-ragadott karon Rob látszólag ügyet sem vetve a fotósokra és riporterekre, de én pontosan tudtam, hogy mennyire feszült attól, amiért a média már engem is zaklat. Erősen belékaroltam, mintha félnék attól, hogy bárki is elszakíthat tőle. Bent már vártak ránk a többiek és mind aggódva figyeltek engem, lehet, hogy a következő érzelemkitörésemet várták? Ami valljuk be, egyáltalán nem csoda a múltkori után. Pár másodperc múlva bemondták a járatunkat, tehát nem volt más hátra, mint felszállni a gépre, de még mielőtt ez megtörténhetett volna megtorpantam:
- Mi a baj?-fordult felém Rob
- Semmi, csak…-ráztam meg a fejemet, nem lehetek ennyire nyuszi, és mégis!- Emlékszel arra mit mondtam neked a repülésről?
- Oh-oké, emlékszik- igen.. Félsz a repüléstől…Hm… Akkor mi lenne, ha most arra gondolnál, hogy egy vonatra ülsz fel, nem pedig egy repülőre? Menni fog?-fürkészte az arcomat aggódva
- Hát…talán-próbáltam mosolyogni, de persze egyáltalán nem tudtam elvonatkoztatni a közlekedési eszközünktől
- Már mondtam párszor, hogy kórosan rossz hazudozó vagy…-mosolygott rám szelíden-De semmi baj, csukd be a szemedet-és már nyúlt is értem, hogy felemelhessen, én pedig szófogadó kislányként lehunytam a szemeimet, nem látván azt, hogy beszálltunk a gépbe. Fél perc múlva körülbelül „landoltam” az ülésemen, ami nyilván nem véletlenül Ashley és Rob között volt:
- Minden oké?-kérdezte Ash
- Persze, csak Sarah fél a repüléstől…-magyarázta Rob, mire én a fülébe súgtam, hogy ne haragudjon, de válaszként csak egy puszit kaptam a fejemre
- Értem..és most már azt is, hogy miért mondtad, hogy én üljek az ablakhoz…-mire a párom csak bólintott, én meg kezdtem magam kis gyereknek érezni, akit a szülei mindentől óvnak
- Én nem akartam gondot okozni…- néztem most Ashley-re
- Lüke vagy, örülök, hogy itt vagy…Aggódtam ám érted-ölelt át
- Én is örülök, hogy itt vagyok…És nyugi, ameddig Rob velem van, nem lehet baj…
- Így is van-mosolygott rám Rob
Már vagy egy órája nem éreztem szilárd talajt a lábam alatt, amikor szükségét éreztem a sminkem igazításának, ugyanis idegességemben éreztem, ahogy elfolyik rajtam minden.
- Azonnal jövök- pattantam fel hirtelen felindulásból
- Hova lesz a séta?-nézett rám ijedten Rob
- Nyugi, nem ugrok ki a gépből, csak a mosdóba megyek...-simogattam meg az arcát
- Oké, de siess vissza....
- Igyekszem....- indultam meg a mosdó irányába, na persze lassabban, tekintve hogy még mindig félek a repüléstől
Pechemre pont voltak bent, így nekidőlve a falnak mélyeket lélegeztem és erősen mormoltam magamban az imámat, hogy minél előbb bejuthassak.
Nem telt bele fél percbe és nyílt az ajtó, ahonnan egy kb. 30 éves férfi lépett ki, majd amikor meglátott szélesen elvigyorodott:
- Ha tudtam volna, hogy ilyen csinos hölgy vár kint, biztos nyitva hagyom az ajtót-mért végig szemtelenül, amitől kissé leesett az állam. Hogy lehet valaki ilyen pofátlan???
- Elnézést, de félre állna az útból?-kérdeztem ingerülten és kicsit arébb löktem az útból
- -Oh, persze, bocsánat...-lépett félre egyet, de mihelyt beléptem a helységbe ő is bejött utánam, majd becsukta az ajtót, amitől kapásból elfogott a pánik
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy maga is jöjjön be...-próbáltam ezt minél nyugodtabb hangnemben közölni, bár a helyzetem korántsem volt nyugodtnak mondható
- De gondoltad...-simított végig a karomon
- Nem tudtam, hogy egy gondolatolvasóval van dolgom…-fintorogtam és lefejtettem magamról a kezét
- És még nagyon sok mindent nem tudsz rólam….
- Kár, hogy nem is akarok, amúgy meg nem mondtam, hogy tegeződhetünk….- ideje lenne kimennie innen
- Lazíts kislány, én csak örömet akarok szerezni mindkettőnknek- kezdte el kicsatolni a nadrágja övét
- Figyelmeztetem, hogy menjen ki maga barom….-sziszegtem
- Igen?Ne mondd, hogy nem élvezed a közelségemet....-simult hozzám, én pedig már nem tudtam hova hátrálni a hely szűkössége miatt
- Pedig mondom és csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy a sikítás terén egész jó vagyok, jah és a barátom és a kollegái kint vannak...-dobtam be az egyetlen ütőkártyámat, de úgy tűnt hasztalanul
- Blöffölsz.... De neked még ez is jól áll-közeledett felém a szájával, mire szabályosan kitört belőlem egy eszeveszett sikoly….
2010. január 31., vasárnap
Rob és a bőrönd:)
Sziasztok!
Meghoztam a legújabb fejezetet, remélem örültök neki:) Még tart a szavazás, szóval véglegesen még nem dőlt el semmi.... Köszönöm az előző részhez írt komikat és a chat-be írt gondolataitokat
is: )
Holnaptól megkezdődik számomra az egyetem, de ha összegyűlik kedd délutánig 10-nél több komi, akkor aznap este felkerül a friss... A szavazást is akkor zárom...
Puszi!
Jó olvasást!
Meré
34.rész
Reggel viszonylag hamar sikerült felkelnünk, na jó ez egy kicsit túlzás, ugyanis 10 óra felé nyitottam ki a szemeimet, majd pár perccel később Rob is:
- Mióta vagy ébren, hm?-simogatta meg az arcomat mosolyogva
- Pár perce…-mosolyogtam én is, majd nyújtóztam egyet
- És mi jó csináltál abban a pár percben, amíg én még aludtam?-tűrte el a szemem elől az egyik kis hajtincsemet
- Téged néztelek…-húztam meg a vállamat- olyan jó látni, hogy mellettem fekszel….
- Ezzel én is így vagyok-hajolt közelebb, hogy megcsókolhasson, de a csókunkat a mobilja vad csörgése azonban félbe szakította. Nagyot sóhajtva elhúzódott tőlem, miközben elnyúlt a mobiljáért:
- Akárki is vagy, de mondd!-morgott a telefonba-Igen, most!Miért?....Persze, tudom, tudjuk…Ott leszünk időben, nyugi… Persze, ez nem kérdés…Akkor majd találkozunk!Szia!-nyomta ki, majd dobta vissza az éjjeli szekrényre a készüléket
- Lefogadom, hogy valaki nagyon aggódik, hogy nem érünk időben a reptérre-ültem fel
- Így van…Peter hívott, hogy 1-kor indul a gépünk, szóval fél körül találkozzunk a reptéren- ásított
- Uh, akkor ideje lenne ki kelnünk az ágyból, nem gondolod? Te már becsomagoltál?-dobtam le magamról a takarót és kiültem az ágy szélére, hogy bele tudjak bújni a papucsomba
- Még egy csomó időnk van…-nyúlt a karom után, de sikertelenül, mert én éppen abban a pillanatban álltam fel- És igen, mindent összepakoltam, amit tegnap át is hoztam, kint van az előszobában
- Hm..Nem is emlékszem, hogy áthoztad a cuccaidat…- sétáltam el a szekrényemig, ahonnan kivettem egy kényelmes farmert és egy fehér, V kivágású vékonyabb pulcsit
- Persze, hogy nem emlékszel kicsim-kezdett el most már ő is kitápászkodni az ágyból, feltehetőleg feladta, hogy visszafekszek mellé- Nem mondtam, mert Kristen eléggé meglepett a jelenlétével, utána meg el is felejtettem…
- Értem, oké, nem gond… Elhiheted, hogy engem is meglepett- bújtam ki a hálóingemből, mire ő vágyakozva nézett felém- Ne is álmodj most róla!Akkor inkább fordulj el!-szóltam rá szigorúan, persze belül nagyon is jót mulattam a reakcióján
- Jól van!- meredt a plafonra- Szólj, ha oda nézhetek…
- Okés!Most már van rajtam ruha…-kuncogtam fél perccel később
- Ez remek!-nézett rám kissé lemondóan- És amúgy mit mondott neked Kris?-váltott vissza a témánkra
- Semmi extrát…Elmondta, hogy régebben szeretett, mármint jobban, mint egy barátot, de most már nem, elfogadja, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást….-indultam meg kifelé, határozott célom volt rendbe szedni magamat a fürdőszobában
- Hm…Akkor sem gondoltam volna, hogy eléd áll…-indult meg utánam, miközben magára kapott egy pólót
- Apropó Kristen!-kaptam észbe- Épp akkor jött, amikor a bőröndöm cipzárjával szenvedtem, megtennéd, hogy behúzód nekem? Ott van az ágy alatt-villantottam rá egy ellenállhatatlan mosolyt, ami nagy kérlelő boci szemekkel párosult
- Persze!Csak ne nézz rám így, mert a végén lekéssük a gépet-most ő vigyorgott rám ellenállhatatlanul, így én gyorsan bemasíroztam inkább a fürdőbe, ahol megmostam a fogamat, majd gyorsan magamra varázsoltam egy enyhe sminket és végül összefogtam a hajamat
- Kicsim, mégis mi a jó fenét tettél ebbe a bőröndbe, hm?-kiabálta ki kissé mérgelődve
- Csak a legszükségesebbeket-dőltem neki a szobám ajtófélfájának ártatlan arccal
- Aham, gondolom…És ez mégis mit jelent? Hány szekrényt pakoltál bele?-morgolódott, ahogy láttam egyelőre ő sem bírt a cipzárral, így eléggé komikus volt a kép. Rob eléggé erőteljesen nyomta lejjebb a bőrönd fedelét, hogy a cipzárt betudja húzni, miközben erőteljesen rázta a fejét, halk szitkozódások közepette
- Csak egyet-nevettem el magamat, ugyanis Rob kezében maradt a cipzár húzójának egy része
- Szerinted ez vicces?-nézett rám kissé mérgesen, de szinte azonnal nevetésben tört ki ő is, ahogy meglátott engem – Oké, hát kissé vicces…
- Nem is kicsit!-most már rázkódtam a nevetéstől
- Na mi az fiatalok, mi ez a kicsattanó jókedv?- jött ki Marie is a szobájából, akivel még tegnap este megbeszéltük, hogy ma délelőtt nem megy be a hotelba, hogy legyen időnk elköszönni egymástól
- A kedves barátnőd azt hiszi, hogy ez nem egy utazó bőrönd, sokkal inkább egy utazó szekrény…-magyarázta a párom
- Ez nem is igaz!De hála a kedves barátomnak, most már bőröndnek se alkalmas!-mutattam a Rob kezében lévő kis darabkára, amitől Marie szája is még szélesebb mosolyra húzódott:
- Úgy nézem itt valaki nincs tisztában a saját erejével!De semmi gond, még jó, hogy nekem is van egy bőröndöm!De azt majd inkább én behúzom, miután átpakoltunk bele, lehet szükségem lesz majd még rá a jövőben….- vigyorgott
- Na jól van lányok!Csak pakolgassatok, addig én összeszedem magamat és megnézem a bicepszemet, ha már ilyen kis erős lettem, a mai spenót adagom nélkül is!Ezt Popey se csinálhatta volna jobban!-nyomta a kezembe az „áldozatot”, majd büszkén elvonult felöltözni a fürdőbe. Alig pár perc alatt sikerült mindent átpakolnunk Marie-vel a másik táskába és örömmel nyugtáztuk, hogy sikerült be is húznunk minden gond nélkül a cipzárat, tehát csomagok szintjén készen álltunk az utazásra.
- Látom nélkülem is megoldottátok a cipzár kérdést- jött vissza vigyorogva
- Meg ám, na és mondd szívem mekkorát nőtt a bicepszed?-méregettem a szemeimmel
- Áh, még mindig nagyobb van Taylornak!-legyintett egyet- De mindegy is, tudom, hogy neked így is én tetszek-ölelt át a derekamat és közelebb húzott magához
- Olyan jó nézni Titeket így együtt-mosolygott rajtunk Marie- Mondták már, hogy szépek vagytok együtt?
- Ezt így még nem…Általában Kellan és a többi srác csak Sarah szépségével van elfoglalva…
- Olyan lüke vagy-böktem oldalba, mire csak egy puszival válaszolt
- Hát figyelj Rob, ne sértődj meg de egy hús-vér ember nagyot tud dobni az összképen…- mondta Marie
- Hát köszi…Ez most igazán jól esett-vágott egy műfintort Rob- Na de mindegy, valahogy túl élem, hogy örökké szexi vámpír leszek a köztudatban…
- Aki csak az enyém…- adtam neki egy puszit
- Így van, csak a tiéd…-csókolt meg, ami elég hosszúra sikeredhetett, ugyanis a barátnőm köhintésére kaptunk csak észbe
- Igazán nem akarlak kidobni titeket, de mindjárt dél…
- Igaz-bólintott Rob-hát akkor szia Marie!-ölelte át két puszi kíséretében
- Szia Rob!Aztán vigyázni ám Sarah-ra, a fenyegetésem még mindig érvényben van!
- Okés, észben tartom, de nyugi, vigyázok rá!
- Ajánlom is!
- Kicsim, én gyors leviszem ezeket, szerintem már ide ért értünk a taxi-nyúlt a táskákért- A kocsiban megvárlak!
- Rendben, mindjárt megyek!
- Oks, szia Marie!
- Szia Rob!
- Jajj Marie!-öleltem át szinte azonnal a barátnőmet, ahogy kilépett Rob az ajtón-Nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem Sarah!De nyugi, klassz lesz Kanada!
- Remélem…de egy kicsit bánt, hogy egyedül hagylak…
- Jajj ne már!Én örülök, hogy mégis Roberttel mész, klassz, hogy minden rendben van köztetek!Miattam ne aggódj, el leszek a hotelban, rengeteg a munkám…
- Rendben, de bármi gond van szólj és én jövök!
- Jó, de nem lesz semmi gond..Élvezd ki ezt a pár napot, pihenj, rád fér…Na de most már menj, mert lekésítek a gépet…-adott két puszit
- Jól van, megyek!-kaptam fel a kis táskámat, majd mégegyszer megöleltem Marie-t és elindultam lefelé…
Meghoztam a legújabb fejezetet, remélem örültök neki:) Még tart a szavazás, szóval véglegesen még nem dőlt el semmi.... Köszönöm az előző részhez írt komikat és a chat-be írt gondolataitokat
is: )
Holnaptól megkezdődik számomra az egyetem, de ha összegyűlik kedd délutánig 10-nél több komi, akkor aznap este felkerül a friss... A szavazást is akkor zárom...
Puszi!
Jó olvasást!
Meré
34.rész
Reggel viszonylag hamar sikerült felkelnünk, na jó ez egy kicsit túlzás, ugyanis 10 óra felé nyitottam ki a szemeimet, majd pár perccel később Rob is:
- Mióta vagy ébren, hm?-simogatta meg az arcomat mosolyogva
- Pár perce…-mosolyogtam én is, majd nyújtóztam egyet
- És mi jó csináltál abban a pár percben, amíg én még aludtam?-tűrte el a szemem elől az egyik kis hajtincsemet
- Téged néztelek…-húztam meg a vállamat- olyan jó látni, hogy mellettem fekszel….
- Ezzel én is így vagyok-hajolt közelebb, hogy megcsókolhasson, de a csókunkat a mobilja vad csörgése azonban félbe szakította. Nagyot sóhajtva elhúzódott tőlem, miközben elnyúlt a mobiljáért:
- Akárki is vagy, de mondd!-morgott a telefonba-Igen, most!Miért?....Persze, tudom, tudjuk…Ott leszünk időben, nyugi… Persze, ez nem kérdés…Akkor majd találkozunk!Szia!-nyomta ki, majd dobta vissza az éjjeli szekrényre a készüléket
- Lefogadom, hogy valaki nagyon aggódik, hogy nem érünk időben a reptérre-ültem fel
- Így van…Peter hívott, hogy 1-kor indul a gépünk, szóval fél körül találkozzunk a reptéren- ásított
- Uh, akkor ideje lenne ki kelnünk az ágyból, nem gondolod? Te már becsomagoltál?-dobtam le magamról a takarót és kiültem az ágy szélére, hogy bele tudjak bújni a papucsomba
- Még egy csomó időnk van…-nyúlt a karom után, de sikertelenül, mert én éppen abban a pillanatban álltam fel- És igen, mindent összepakoltam, amit tegnap át is hoztam, kint van az előszobában
- Hm..Nem is emlékszem, hogy áthoztad a cuccaidat…- sétáltam el a szekrényemig, ahonnan kivettem egy kényelmes farmert és egy fehér, V kivágású vékonyabb pulcsit
- Persze, hogy nem emlékszel kicsim-kezdett el most már ő is kitápászkodni az ágyból, feltehetőleg feladta, hogy visszafekszek mellé- Nem mondtam, mert Kristen eléggé meglepett a jelenlétével, utána meg el is felejtettem…
- Értem, oké, nem gond… Elhiheted, hogy engem is meglepett- bújtam ki a hálóingemből, mire ő vágyakozva nézett felém- Ne is álmodj most róla!Akkor inkább fordulj el!-szóltam rá szigorúan, persze belül nagyon is jót mulattam a reakcióján
- Jól van!- meredt a plafonra- Szólj, ha oda nézhetek…
- Okés!Most már van rajtam ruha…-kuncogtam fél perccel később
- Ez remek!-nézett rám kissé lemondóan- És amúgy mit mondott neked Kris?-váltott vissza a témánkra
- Semmi extrát…Elmondta, hogy régebben szeretett, mármint jobban, mint egy barátot, de most már nem, elfogadja, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást….-indultam meg kifelé, határozott célom volt rendbe szedni magamat a fürdőszobában
- Hm…Akkor sem gondoltam volna, hogy eléd áll…-indult meg utánam, miközben magára kapott egy pólót
- Apropó Kristen!-kaptam észbe- Épp akkor jött, amikor a bőröndöm cipzárjával szenvedtem, megtennéd, hogy behúzód nekem? Ott van az ágy alatt-villantottam rá egy ellenállhatatlan mosolyt, ami nagy kérlelő boci szemekkel párosult
- Persze!Csak ne nézz rám így, mert a végén lekéssük a gépet-most ő vigyorgott rám ellenállhatatlanul, így én gyorsan bemasíroztam inkább a fürdőbe, ahol megmostam a fogamat, majd gyorsan magamra varázsoltam egy enyhe sminket és végül összefogtam a hajamat
- Kicsim, mégis mi a jó fenét tettél ebbe a bőröndbe, hm?-kiabálta ki kissé mérgelődve
- Csak a legszükségesebbeket-dőltem neki a szobám ajtófélfájának ártatlan arccal
- Aham, gondolom…És ez mégis mit jelent? Hány szekrényt pakoltál bele?-morgolódott, ahogy láttam egyelőre ő sem bírt a cipzárral, így eléggé komikus volt a kép. Rob eléggé erőteljesen nyomta lejjebb a bőrönd fedelét, hogy a cipzárt betudja húzni, miközben erőteljesen rázta a fejét, halk szitkozódások közepette
- Csak egyet-nevettem el magamat, ugyanis Rob kezében maradt a cipzár húzójának egy része
- Szerinted ez vicces?-nézett rám kissé mérgesen, de szinte azonnal nevetésben tört ki ő is, ahogy meglátott engem – Oké, hát kissé vicces…
- Nem is kicsit!-most már rázkódtam a nevetéstől
- Na mi az fiatalok, mi ez a kicsattanó jókedv?- jött ki Marie is a szobájából, akivel még tegnap este megbeszéltük, hogy ma délelőtt nem megy be a hotelba, hogy legyen időnk elköszönni egymástól
- A kedves barátnőd azt hiszi, hogy ez nem egy utazó bőrönd, sokkal inkább egy utazó szekrény…-magyarázta a párom
- Ez nem is igaz!De hála a kedves barátomnak, most már bőröndnek se alkalmas!-mutattam a Rob kezében lévő kis darabkára, amitől Marie szája is még szélesebb mosolyra húzódott:
- Úgy nézem itt valaki nincs tisztában a saját erejével!De semmi gond, még jó, hogy nekem is van egy bőröndöm!De azt majd inkább én behúzom, miután átpakoltunk bele, lehet szükségem lesz majd még rá a jövőben….- vigyorgott
- Na jól van lányok!Csak pakolgassatok, addig én összeszedem magamat és megnézem a bicepszemet, ha már ilyen kis erős lettem, a mai spenót adagom nélkül is!Ezt Popey se csinálhatta volna jobban!-nyomta a kezembe az „áldozatot”, majd büszkén elvonult felöltözni a fürdőbe. Alig pár perc alatt sikerült mindent átpakolnunk Marie-vel a másik táskába és örömmel nyugtáztuk, hogy sikerült be is húznunk minden gond nélkül a cipzárat, tehát csomagok szintjén készen álltunk az utazásra.
- Látom nélkülem is megoldottátok a cipzár kérdést- jött vissza vigyorogva
- Meg ám, na és mondd szívem mekkorát nőtt a bicepszed?-méregettem a szemeimmel
- Áh, még mindig nagyobb van Taylornak!-legyintett egyet- De mindegy is, tudom, hogy neked így is én tetszek-ölelt át a derekamat és közelebb húzott magához
- Olyan jó nézni Titeket így együtt-mosolygott rajtunk Marie- Mondták már, hogy szépek vagytok együtt?
- Ezt így még nem…Általában Kellan és a többi srác csak Sarah szépségével van elfoglalva…
- Olyan lüke vagy-böktem oldalba, mire csak egy puszival válaszolt
- Hát figyelj Rob, ne sértődj meg de egy hús-vér ember nagyot tud dobni az összképen…- mondta Marie
- Hát köszi…Ez most igazán jól esett-vágott egy műfintort Rob- Na de mindegy, valahogy túl élem, hogy örökké szexi vámpír leszek a köztudatban…
- Aki csak az enyém…- adtam neki egy puszit
- Így van, csak a tiéd…-csókolt meg, ami elég hosszúra sikeredhetett, ugyanis a barátnőm köhintésére kaptunk csak észbe
- Igazán nem akarlak kidobni titeket, de mindjárt dél…
- Igaz-bólintott Rob-hát akkor szia Marie!-ölelte át két puszi kíséretében
- Szia Rob!Aztán vigyázni ám Sarah-ra, a fenyegetésem még mindig érvényben van!
- Okés, észben tartom, de nyugi, vigyázok rá!
- Ajánlom is!
- Kicsim, én gyors leviszem ezeket, szerintem már ide ért értünk a taxi-nyúlt a táskákért- A kocsiban megvárlak!
- Rendben, mindjárt megyek!
- Oks, szia Marie!
- Szia Rob!
- Jajj Marie!-öleltem át szinte azonnal a barátnőmet, ahogy kilépett Rob az ajtón-Nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem Sarah!De nyugi, klassz lesz Kanada!
- Remélem…de egy kicsit bánt, hogy egyedül hagylak…
- Jajj ne már!Én örülök, hogy mégis Roberttel mész, klassz, hogy minden rendben van köztetek!Miattam ne aggódj, el leszek a hotelban, rengeteg a munkám…
- Rendben, de bármi gond van szólj és én jövök!
- Jó, de nem lesz semmi gond..Élvezd ki ezt a pár napot, pihenj, rád fér…Na de most már menj, mert lekésítek a gépet…-adott két puszit
- Jól van, megyek!-kaptam fel a kis táskámat, majd mégegyszer megöleltem Marie-t és elindultam lefelé…
2010. január 27., szerda
Váratlan látogató
Sziasztok!
Hát mit ne mondjak...::(Eléggé lelombozódtam, hogy mindössze csak 4 megjegyzést kaptam,amiket egyébként nagyon köszönök! Ennyire nem tetszett nektek Sarah múltja vagy mi történt? Vagy csak egyszerűen nem érdekel már Benneteket a történet, mert azt is megértem, nem sértődök meg vagy ilyesmi, csak akkor írjátok meg... Éppen ezért felrakok egy újabb szavazást, aminek a kérdése pontosan ez, és ennek eredménye, illetve a következő rész (amit egyébként már olvashattok is) kommentjeinek számától függően mérlegelem, hogy folytatom-e a történetet itt a blogon... Na de most néhány szó a folytiról:
Tudom, hogy sokan szeretnétek Rob szemszögéből is olvasni a történetet és hogy megígértem, hogy az előző rész is olyan lesz, de jelenleg annyi minden van a fejemben a cselekmény előrehaladásával kapcsolatban, hogy egyelőre azokat fogalmaznám meg, remélem megértitek. Van egy konkrét rész, ahová szeretnék eljutni és ott annyit fogjátok Rob szemszögéből olvasni az eseményeket, hogy meg is fogjátok unni, már ha ugye lesz folytatás... Ez persze nem azt jelenti, hogy közben nem lesznek olyan részek, de van egy fix pont, ami biztos:) Röviden ennyit szerettem volna, jah és még annyit, hogy ez a rész az eddigi leghosszabb, egy kis kárpótlás:)
Remélem tetszeni fog nektek és jó sok véleményt írtok, hogy egy kicsit örülhessek:)
Puszi mindenkinek!
Meré
33.rész
A vallomásom utáni napok hihetetlen gyorsasággal teltek. Robbal megbeszéltük, jobban mondva megkértem rá, hogy maradjon közöttünk a múltam azon bizonyos része, amit tiszteletbe tartott és természetesen egy kitalált történetet mesélt el a kollégáinak. Szinte minden nap hívtak egy-egy közös programra, de én ügyesen kikerülve ezeket, a szünet előtti hajtós egyetemi napokra hivatkozva kihagytam a számomra kínos találkozásokat. Persze tudtam, hogy örökké nem kerülhetem őket, főleg, hogy holnap indulunk Kanadába, de azon az állásponton voltam, hogy minél később találkozok velük, annál jobb. Néha azért láttam Roberten, hogy nem esett jól neki, hogy folyamatosan lemondtam a programokat, ezáltal kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, de soha nem panaszkodott ez miatt, amiért végtelenül hálás voltam neki, de azért még jobban, hogy még csak szóba sem hozta a múltat. Ma sikerült mindent elintéznem az egyetemen, így nem volt más dolgom, mint haza menni és összecsomagolni arra az egy hétre, amit Vancouverben fogok tölteni. Szerencsére a suliból nem fogok hiányozni, hisz hétfőn elkezdődik az őszi szünet, tehát ez nem is alakulhatott volna szerencsésebben. Kivettem a szekrényből a nagy bőröndömet, felraktam az ágyamra és elkezdtem belepakolni a legszükségesebb holmijaimat. Mivel nem gondolnám, hogy rekkenő hőség fogadna ott minket, ezért a melegebb felsőimet részesítettem előnyben, na persze azért beraktam egy-két vékonyabbat is, sose lehet tudni alapon. Nagyjából negyed órán keresztül pakolásztam ki-be a cuccaimat, mert a bőrönd vészesen közeledett a megtelt állapotához, épp ezért kissé hezitáltam, hogy mégis mit vigyek és mit ne. Már épp majdnem végeztem a csomagolással, egész pontosan a cipzárral küszködtem, ami sehogy sem akart engedelmeskedni, amikor kopogtak az ajtón, legnagyobb örömömre. Nem vártam látogatót, hiszen Rob épp valami talkshowba volt, Marie-nak pedig ugye van kulcsa, szóval gőzöm nem volt arról, hogy mégis ki lehet az.
- Egy pillanat!-kiabáltam ki, amíg kiértem a szobámból, majd kinyitottam az ajtót:
- Hello Sarah!-mosolygott rám barátságosan Kristen-Zavarok?
- Ööö..Szia!- totál döbbenet futott át rajtam, ahogy megláttam velem szembe- Nem, épp csomagoltam, de gyere beljebb!-tártam ki előtte az ajtómat
- Szép lakás!-dicsérte meg, ahogy belépett
- Köszi!...Ülj le nyugodtan, ne ácsorogj-mutattam a kanapé felé
- Nem szeretnélek zavarni…- mondta fejrázva, láttam rajta, hogy kínosan érzi magát
- Mondtam, hogy nem zavarsz- mosolyodtam el akaratlanul- Rob majd segít behúzni a cipzárt a bőröndömön…
- Na igen, az nekem se szokott könnyen menni… Esküszöm csak olyat pakolok el, amit használni is fogok és mégis, sose férek bele rendesen…- ült le végülis nevetve
- Nem vagy egyedül…Én is csak szükséges dolgokat raktam el és nem bírok a cipzárral…-legyintettem egyet- Hozhatok valamit inni vagy enni esetleg?
- Nem kérek semmit, köszönöm…
- Oké, de szólj ha meggondoltad magad-ültem le vele szemben
- Illetve mégiscsak kérnék valamit…
- Mit kérsz?-pattantam fel azonnal
- Semmi olyat, amit a konyhában megtalálhatnál…- hajtotta le a fejét
- Oh..-huppantam vissza, vajon hova akarhat kilyukadni?
- Látom meglepődtél, hogy itt vagyok…-nézett ismét rám
- Őszintén?Meg, az az igazság, hogy mindenkire jobban számítottam volna, mint rád. Tudván, hogy mi a véleményed rólam….
- Épp ezért jöttem…
- Attól tartok, hogy ezt most nem igazán értem-húztam fel a szemöldökömet, de közben bevillant valami:-Rob küldött?
- Nem, ő azt sem tudja, hogy itt vagyok…-vágta rá azonnal és mégis hihetően- Elment a talkshowba a fiúkkal…
- Azt tudom-bólintottam-mármint, hogy hol van…És ezek szerint ezért most jöttél…
- Igen, szerettem volna veled mindenképpen négyszemközt beszélni még az utazás előtt…- harapdálta az ajkait
- Velem?Négyszemközt?Miről?- tettem fel egymás után a belőlem kitörő kérdéseimet és nem a legkedvesebb hangnemben. Könnyen elképzelhetőnek találom, hogy veszekedni jött, csak még nem tudja, hogyan kezdje hozzá….
- Igen, ugyanis…-habozott-szeretnék tőled bocsánatot kérni….
- Tessék????-bukott ki belőlem azonnal, azt hittem rosszul hallok.
- Jól hallottad, sajnálom, hogy bunkó voltam veled…-mondta teljesen őszinte hangnemben- Én csak…csak féltékeny voltam rád, de nem úgy ahogy gondolod…-tette hozzá
- Honnan tudod, hogy hogyan gondolom?
- Csak rád kell nézni…Pocsék színésznő lennél, már ne is haragudj…
- Ezt már mondta más is…de akkor is…
- Tudom, hogy azt gondolod, hogy én szeretem Robot…És jól gondolod…mármint, persze, hogy szeretem, hisz barátok vagyunk, de ennyi…Nem tagadom, régebben túlságosan is vonzódtam hozzá, de az már elmúlt…Látom, hogy mennyire oda van érted, hihetetlen, hogy ennyi idő alatt ennyire az ujjad köré tudtad csavarni és ezt nem rossz májúságból jegyeztem meg..Talán még soha nem láttam olyannak, mint amióta megismert téged, sokat jelentesz neki Sarah. Én pedig nem akarok beletrappolni a barátom boldogságába, épp ezért szeretném, ha tiszta lappal indítanánk és akár még barátnők is lehetnénk…- minden szavából sütött, hogy jól átgondolta a mondandóját vagy csak nagyon hitelesen tudta azokat kimondani? Lehet, hogy bennem van a hiba, de vonakodva hallgattam őt, egyelőre még nagyon bizalmatlan voltam vele szemben. Éppen ezért kérdeztem meg tőle:
- Na várj, te ugyanaz a Kristen Stewart vagy, mint aki pár nappal ezelőtt azt állította, hogy csak kihasználom Robertet?
- Igen…-mondta bizonytalanul
- Bocsáss meg, amiért megkérdezem, de mi változott azóta?Mármint, mi ez a váratlan fordulat?
- Azt hiszem, hogy jogos a kérdésed. Mint mondtam látom, hogy mennyit jelentesz Robnak, ennyi az egész-húzta meg a vállát- És ő is neked… Tudod nem szeretnék több konfliktust feleslegesen, ráadásul azóta jobban megismertelek egy kicsit… Hibáztam és ezt belátom… Szóval?Elfogadod a bocsánatkérésemet?-nyújtotta felém a kezét, amitől szinte sokkot kaptam:
- Persze, felejtsük el…- igaza van, jobb a békesség, már csak Rob miatt is
- Ez esetben engedd meg, hogy bemutatkozzam:Kristen Stewart vagyok!-mosolygott rám szélesen
- Én pedig Sarah Bright!-mosolyogtam vissza, éppen akkor amikor Marie és Rob beléptek az ajtón. Mindkettőjük arcán látszódott a totál értetlenség:
- Hát ti?!- kérdezte Rob értetlenül- Mit csináltok?
- Eljöttem bocsánatot kérni, de már megyek is. Még nekem is össze kell pakolnom. –indult meg az ajtó felé- Akkor reggel találkozunk!Sziasztok!
- Szia!-köszöntünk neki egyszerre
- Ne nézz így rám-mondtam Robnak, aki keresztbe tett kezekkel állt velem szemben- Tényleg csak bocsánatot jött kérni…
- Elhiszem, csak fura…Kris nem az a fajta, aki egyhamar beismeri, ha tévedett…
- Azt én nem tudhatom, na de ti hogy is kerültök haza?-mutattam mindkettejükre
- Gondoltam előbb haza jövök, hogy kicsit együtt lehessünk, mielőtt elmész-mondta Marie kissé szomorúan, bele se gondoltam, hogy neki milyen lesz 1 hétig egyedül
- Ez nagyon jó ötlet volt!Ezer éve nem csináltunk együtt semmit!-lelkesültem be egy pillanat alatt
- Tudom, épp ezért vagyok most itthon… Mit főzzek vacsira?-nézett ránk érdelődve
- Mi lenne, ha ma inkább rendelnénk valamit, hm? – vetettem fel
- Én benne vagyok!És te Rob?
- Hát én nem szeretnék zavarni, végülis Sarah miattam hagy most téged egyedül…-túrt a hajába
- Jézusom-forgatta meg a szemeit Marie- Szerinted, ha zavarnál, akkor megkérdeztelek volna? Ne legyél már nevetséges! Társasozni vagy filmet nézni ugyanúgy tudunk hármasban is, nem gondolod?
- De csak ha tényleg nem zavarok….
- Pff…Sarah légy oly kedves és mondd meg a lökött barátodnak, hogy én egy őszinte ember vagyok…És már rég kidobtuk volna, ha zavarna…-nézett rám segélykérően
- Rob, most direkt kéreted magad?Ahogy hallod, Marie-t nem zavarod, ahogy engem se, bár azért ez meggondolandó…- emeltem fel szigorúan a mutatóujjamat
- Na szép a saját barátnőmnek jobban útban vagyok, mint a barátnőjének..Ki érti a nőket?-tárta szét vigyorogva a karjait
- Engem nem zavarsz szívem, sőt, érezd magad otthon, de csak miután…
- Miután?-húzta fel a szemöldökét
- Miután végre tettekkel is bizonyítod, hogy a barátnőd vagyok…
- Jah, vagy úgy-esett le neki- Ne haragudj, csak Kris összezavart..-és már előttem is volt, hogy az ajkát az enyémnek tapaszhassa
- Így már minden más…-sóhajtottam boldogan- De ne merd mégegyszer elfelejteni az üdvözlésemet, különben legközelebb a küszöbön alhatsz….-mutattam az ajtó felé
- Értettem-vágta haptákba magát, mire mindhárman elnevettük magunkat és ez egész este így ment tovább. Na nem a haptákban való állás, hanem a nevetés. Rendeltünk magunknak pizzát, amit Rob és én kisebb fajta huzavona után ettünk csak meg, mivel egymást etettük és ez egy kicsit idő igényesebb volt, amin persze Marie jókat mosolygott csak. Miután még mindig mindenkinek megvolt a 10 ujja a két kezén, ezért neki álltunk „Ki nevet a végén?” –t játszani, amibe csúfondárosan elvertük szegény Rob-ot. Nagyjából miután én nyolcadszorra ütöttem le egy bábuját kissé kiakadt:
- Na ide figyelj!Ha mégegyszer hozzá érsz egy bámumhoz is, én úgy lefárasztalak az elkövetkezendő éjjeleken, hogy sírva fogsz visszarepülni Londonba!-mondta ezt teljes komolysággal a hangjában, persze az arcán látszódtak az igazi gondolatai, főleg miután:
- Már alig várom!- közöltem kissé kacéran, ahogy megsimogattam az arcát, majd egy flegma mozdulattal ledöntöttem egy újabb bábuját….
Hát mit ne mondjak...::(Eléggé lelombozódtam, hogy mindössze csak 4 megjegyzést kaptam,amiket egyébként nagyon köszönök! Ennyire nem tetszett nektek Sarah múltja vagy mi történt? Vagy csak egyszerűen nem érdekel már Benneteket a történet, mert azt is megértem, nem sértődök meg vagy ilyesmi, csak akkor írjátok meg... Éppen ezért felrakok egy újabb szavazást, aminek a kérdése pontosan ez, és ennek eredménye, illetve a következő rész (amit egyébként már olvashattok is) kommentjeinek számától függően mérlegelem, hogy folytatom-e a történetet itt a blogon... Na de most néhány szó a folytiról:
Tudom, hogy sokan szeretnétek Rob szemszögéből is olvasni a történetet és hogy megígértem, hogy az előző rész is olyan lesz, de jelenleg annyi minden van a fejemben a cselekmény előrehaladásával kapcsolatban, hogy egyelőre azokat fogalmaznám meg, remélem megértitek. Van egy konkrét rész, ahová szeretnék eljutni és ott annyit fogjátok Rob szemszögéből olvasni az eseményeket, hogy meg is fogjátok unni, már ha ugye lesz folytatás... Ez persze nem azt jelenti, hogy közben nem lesznek olyan részek, de van egy fix pont, ami biztos:) Röviden ennyit szerettem volna, jah és még annyit, hogy ez a rész az eddigi leghosszabb, egy kis kárpótlás:)
Remélem tetszeni fog nektek és jó sok véleményt írtok, hogy egy kicsit örülhessek:)
Puszi mindenkinek!
Meré
33.rész
A vallomásom utáni napok hihetetlen gyorsasággal teltek. Robbal megbeszéltük, jobban mondva megkértem rá, hogy maradjon közöttünk a múltam azon bizonyos része, amit tiszteletbe tartott és természetesen egy kitalált történetet mesélt el a kollégáinak. Szinte minden nap hívtak egy-egy közös programra, de én ügyesen kikerülve ezeket, a szünet előtti hajtós egyetemi napokra hivatkozva kihagytam a számomra kínos találkozásokat. Persze tudtam, hogy örökké nem kerülhetem őket, főleg, hogy holnap indulunk Kanadába, de azon az állásponton voltam, hogy minél később találkozok velük, annál jobb. Néha azért láttam Roberten, hogy nem esett jól neki, hogy folyamatosan lemondtam a programokat, ezáltal kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, de soha nem panaszkodott ez miatt, amiért végtelenül hálás voltam neki, de azért még jobban, hogy még csak szóba sem hozta a múltat. Ma sikerült mindent elintéznem az egyetemen, így nem volt más dolgom, mint haza menni és összecsomagolni arra az egy hétre, amit Vancouverben fogok tölteni. Szerencsére a suliból nem fogok hiányozni, hisz hétfőn elkezdődik az őszi szünet, tehát ez nem is alakulhatott volna szerencsésebben. Kivettem a szekrényből a nagy bőröndömet, felraktam az ágyamra és elkezdtem belepakolni a legszükségesebb holmijaimat. Mivel nem gondolnám, hogy rekkenő hőség fogadna ott minket, ezért a melegebb felsőimet részesítettem előnyben, na persze azért beraktam egy-két vékonyabbat is, sose lehet tudni alapon. Nagyjából negyed órán keresztül pakolásztam ki-be a cuccaimat, mert a bőrönd vészesen közeledett a megtelt állapotához, épp ezért kissé hezitáltam, hogy mégis mit vigyek és mit ne. Már épp majdnem végeztem a csomagolással, egész pontosan a cipzárral küszködtem, ami sehogy sem akart engedelmeskedni, amikor kopogtak az ajtón, legnagyobb örömömre. Nem vártam látogatót, hiszen Rob épp valami talkshowba volt, Marie-nak pedig ugye van kulcsa, szóval gőzöm nem volt arról, hogy mégis ki lehet az.
- Egy pillanat!-kiabáltam ki, amíg kiértem a szobámból, majd kinyitottam az ajtót:
- Hello Sarah!-mosolygott rám barátságosan Kristen-Zavarok?
- Ööö..Szia!- totál döbbenet futott át rajtam, ahogy megláttam velem szembe- Nem, épp csomagoltam, de gyere beljebb!-tártam ki előtte az ajtómat
- Szép lakás!-dicsérte meg, ahogy belépett
- Köszi!...Ülj le nyugodtan, ne ácsorogj-mutattam a kanapé felé
- Nem szeretnélek zavarni…- mondta fejrázva, láttam rajta, hogy kínosan érzi magát
- Mondtam, hogy nem zavarsz- mosolyodtam el akaratlanul- Rob majd segít behúzni a cipzárt a bőröndömön…
- Na igen, az nekem se szokott könnyen menni… Esküszöm csak olyat pakolok el, amit használni is fogok és mégis, sose férek bele rendesen…- ült le végülis nevetve
- Nem vagy egyedül…Én is csak szükséges dolgokat raktam el és nem bírok a cipzárral…-legyintettem egyet- Hozhatok valamit inni vagy enni esetleg?
- Nem kérek semmit, köszönöm…
- Oké, de szólj ha meggondoltad magad-ültem le vele szemben
- Illetve mégiscsak kérnék valamit…
- Mit kérsz?-pattantam fel azonnal
- Semmi olyat, amit a konyhában megtalálhatnál…- hajtotta le a fejét
- Oh..-huppantam vissza, vajon hova akarhat kilyukadni?
- Látom meglepődtél, hogy itt vagyok…-nézett ismét rám
- Őszintén?Meg, az az igazság, hogy mindenkire jobban számítottam volna, mint rád. Tudván, hogy mi a véleményed rólam….
- Épp ezért jöttem…
- Attól tartok, hogy ezt most nem igazán értem-húztam fel a szemöldökömet, de közben bevillant valami:-Rob küldött?
- Nem, ő azt sem tudja, hogy itt vagyok…-vágta rá azonnal és mégis hihetően- Elment a talkshowba a fiúkkal…
- Azt tudom-bólintottam-mármint, hogy hol van…És ezek szerint ezért most jöttél…
- Igen, szerettem volna veled mindenképpen négyszemközt beszélni még az utazás előtt…- harapdálta az ajkait
- Velem?Négyszemközt?Miről?- tettem fel egymás után a belőlem kitörő kérdéseimet és nem a legkedvesebb hangnemben. Könnyen elképzelhetőnek találom, hogy veszekedni jött, csak még nem tudja, hogyan kezdje hozzá….
- Igen, ugyanis…-habozott-szeretnék tőled bocsánatot kérni….
- Tessék????-bukott ki belőlem azonnal, azt hittem rosszul hallok.
- Jól hallottad, sajnálom, hogy bunkó voltam veled…-mondta teljesen őszinte hangnemben- Én csak…csak féltékeny voltam rád, de nem úgy ahogy gondolod…-tette hozzá
- Honnan tudod, hogy hogyan gondolom?
- Csak rád kell nézni…Pocsék színésznő lennél, már ne is haragudj…
- Ezt már mondta más is…de akkor is…
- Tudom, hogy azt gondolod, hogy én szeretem Robot…És jól gondolod…mármint, persze, hogy szeretem, hisz barátok vagyunk, de ennyi…Nem tagadom, régebben túlságosan is vonzódtam hozzá, de az már elmúlt…Látom, hogy mennyire oda van érted, hihetetlen, hogy ennyi idő alatt ennyire az ujjad köré tudtad csavarni és ezt nem rossz májúságból jegyeztem meg..Talán még soha nem láttam olyannak, mint amióta megismert téged, sokat jelentesz neki Sarah. Én pedig nem akarok beletrappolni a barátom boldogságába, épp ezért szeretném, ha tiszta lappal indítanánk és akár még barátnők is lehetnénk…- minden szavából sütött, hogy jól átgondolta a mondandóját vagy csak nagyon hitelesen tudta azokat kimondani? Lehet, hogy bennem van a hiba, de vonakodva hallgattam őt, egyelőre még nagyon bizalmatlan voltam vele szemben. Éppen ezért kérdeztem meg tőle:
- Na várj, te ugyanaz a Kristen Stewart vagy, mint aki pár nappal ezelőtt azt állította, hogy csak kihasználom Robertet?
- Igen…-mondta bizonytalanul
- Bocsáss meg, amiért megkérdezem, de mi változott azóta?Mármint, mi ez a váratlan fordulat?
- Azt hiszem, hogy jogos a kérdésed. Mint mondtam látom, hogy mennyit jelentesz Robnak, ennyi az egész-húzta meg a vállát- És ő is neked… Tudod nem szeretnék több konfliktust feleslegesen, ráadásul azóta jobban megismertelek egy kicsit… Hibáztam és ezt belátom… Szóval?Elfogadod a bocsánatkérésemet?-nyújtotta felém a kezét, amitől szinte sokkot kaptam:
- Persze, felejtsük el…- igaza van, jobb a békesség, már csak Rob miatt is
- Ez esetben engedd meg, hogy bemutatkozzam:Kristen Stewart vagyok!-mosolygott rám szélesen
- Én pedig Sarah Bright!-mosolyogtam vissza, éppen akkor amikor Marie és Rob beléptek az ajtón. Mindkettőjük arcán látszódott a totál értetlenség:
- Hát ti?!- kérdezte Rob értetlenül- Mit csináltok?
- Eljöttem bocsánatot kérni, de már megyek is. Még nekem is össze kell pakolnom. –indult meg az ajtó felé- Akkor reggel találkozunk!Sziasztok!
- Szia!-köszöntünk neki egyszerre
- Ne nézz így rám-mondtam Robnak, aki keresztbe tett kezekkel állt velem szemben- Tényleg csak bocsánatot jött kérni…
- Elhiszem, csak fura…Kris nem az a fajta, aki egyhamar beismeri, ha tévedett…
- Azt én nem tudhatom, na de ti hogy is kerültök haza?-mutattam mindkettejükre
- Gondoltam előbb haza jövök, hogy kicsit együtt lehessünk, mielőtt elmész-mondta Marie kissé szomorúan, bele se gondoltam, hogy neki milyen lesz 1 hétig egyedül
- Ez nagyon jó ötlet volt!Ezer éve nem csináltunk együtt semmit!-lelkesültem be egy pillanat alatt
- Tudom, épp ezért vagyok most itthon… Mit főzzek vacsira?-nézett ránk érdelődve
- Mi lenne, ha ma inkább rendelnénk valamit, hm? – vetettem fel
- Én benne vagyok!És te Rob?
- Hát én nem szeretnék zavarni, végülis Sarah miattam hagy most téged egyedül…-túrt a hajába
- Jézusom-forgatta meg a szemeit Marie- Szerinted, ha zavarnál, akkor megkérdeztelek volna? Ne legyél már nevetséges! Társasozni vagy filmet nézni ugyanúgy tudunk hármasban is, nem gondolod?
- De csak ha tényleg nem zavarok….
- Pff…Sarah légy oly kedves és mondd meg a lökött barátodnak, hogy én egy őszinte ember vagyok…És már rég kidobtuk volna, ha zavarna…-nézett rám segélykérően
- Rob, most direkt kéreted magad?Ahogy hallod, Marie-t nem zavarod, ahogy engem se, bár azért ez meggondolandó…- emeltem fel szigorúan a mutatóujjamat
- Na szép a saját barátnőmnek jobban útban vagyok, mint a barátnőjének..Ki érti a nőket?-tárta szét vigyorogva a karjait
- Engem nem zavarsz szívem, sőt, érezd magad otthon, de csak miután…
- Miután?-húzta fel a szemöldökét
- Miután végre tettekkel is bizonyítod, hogy a barátnőd vagyok…
- Jah, vagy úgy-esett le neki- Ne haragudj, csak Kris összezavart..-és már előttem is volt, hogy az ajkát az enyémnek tapaszhassa
- Így már minden más…-sóhajtottam boldogan- De ne merd mégegyszer elfelejteni az üdvözlésemet, különben legközelebb a küszöbön alhatsz….-mutattam az ajtó felé
- Értettem-vágta haptákba magát, mire mindhárman elnevettük magunkat és ez egész este így ment tovább. Na nem a haptákban való állás, hanem a nevetés. Rendeltünk magunknak pizzát, amit Rob és én kisebb fajta huzavona után ettünk csak meg, mivel egymást etettük és ez egy kicsit idő igényesebb volt, amin persze Marie jókat mosolygott csak. Miután még mindig mindenkinek megvolt a 10 ujja a két kezén, ezért neki álltunk „Ki nevet a végén?” –t játszani, amibe csúfondárosan elvertük szegény Rob-ot. Nagyjából miután én nyolcadszorra ütöttem le egy bábuját kissé kiakadt:
- Na ide figyelj!Ha mégegyszer hozzá érsz egy bámumhoz is, én úgy lefárasztalak az elkövetkezendő éjjeleken, hogy sírva fogsz visszarepülni Londonba!-mondta ezt teljes komolysággal a hangjában, persze az arcán látszódtak az igazi gondolatai, főleg miután:
- Már alig várom!- közöltem kissé kacéran, ahogy megsimogattam az arcát, majd egy flegma mozdulattal ledöntöttem egy újabb bábuját….
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)