Vallomások 2

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy előbb mégiscsak Sarah szemszögét osztom meg Veletek:) Fontosnak tartom, hogy egy kicsit jobban megismerjétek Őt, remélem nem haragszotok nagyon...
Ez az a pont, amikor MINDEKIT arra kérek, aki olvassa ezt a részt, hogy írjon komit, mert számomra ez most nagyon fontos lenne...

Köszi!Puszi!

Meré

32.rész

Egy darabig csendben sétáltunk a parkban a megfelelő hely után kutatva. Rob érezhetően feszült volt, amit a kezem erőteljes szorításából pontosan tudtam, szegényt nagyon megijeszthettem. Bennem pedig kavarogtak a gondolatok, próbáltam azokat összeszedni és egy képzeletbeli láncra fűzni, hogy a mondanivalóm érthető legyen, de talán még nem készültem fel arra, hogy ezt elmeséljem neki. Sőt, ha így jobban belegondolok egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen beszélgetésre, de hazudni sem akarok neki, nem érdemelné azt tőlem. Észre sem vettem, hogy egy eldugottabb padnál időközben megállt és kérdőn rám nézett:
- Ez jó lesz, kicsim?-eszméltem fel a hangjára
- Persze, tökéletes…-próbáltam mosolyogni, ami nagyjából sikerülhetett is, mert vissza mosolygott rám, ahogy leültünk egy fa alatt levő padra, majd átkarolta a vállamat
- Rob, figyelj először is tudnod kell, hogy amit most elmesélek neked, arról itt Marie-n kívül senki sem tud….- szólaltam meg pár perc múlva komolyan
- Sarah, még mindig azt mondom, hogyha nem akarod, akkor nem kell elmondanod…Nem sértődök meg hogyha úgy gondolod, nem olyan még a kapcsolatunk…- nézett a szemeimbe
- Félre érted…Nem azért mondtam, én el szeretném neked mondani, mert most már az életem része vagy-fogtam meg a kezét nyomatékosításképpen-…Csak azért kezdtem így, mert ha néha elakadok vagy valami, az nem a bizonytalanság miatt lesz…
- Rendben!Nem sürgetlek, ne félj…. –simított ki egy tincset az arcomból
- Jó, de készülj fel, hogy nem vidám történet...
- Azt hiszem, hogy ezt sejtem…-bólintott feszülten, akkor hát kezdjük!
- Akkor jó…Tehát minden végzős gimis koromban kezdődött, 5 évvel ezelőtt…A szüleim jómódú emberek, akik a gyerekeiknek is ezt szerették volna a jövőben…Na persze a bátyámnak, Adamnek ez össze is jött…Sikeres orvos Los Angelesben, de amint látod én egy egyszerű történész hallgató vagyok csak… Ezzel nem lenne még semmi gond, hisz mégiscsak egyetemre járok…Nyilván az lenne a gyönyörű valóság, ha most azt mesélném, hogy eminens diák voltam a gimiben, mivel mindent megkaptam otthon, de ez korántsem volt így. A szüleim inkább a bátyám karrierjével voltak elfoglalva, utána váltam én érdekessé, amikor neki már komoly presztízse alakult ki a szakmájában. Ekkor voltam én is a pályaválasztás előtt…A korábbi tanulmányi eredményeim alapján elég sok helyre esélyes lehettem volna, de ekkor betoppant az életembe a szerelem Daniel személyében-erre kissé elsötétült egy pillanatra a tekintete, de uralkodott magán és nem szólt egy szót sem-Életemben először voltam szerelmes, gondolhatod-néztem rá sokatmondóan-Persze minden róla szólt, csak ő létezett a számomra.. Elkezdtem elsunnyogni a tanulást, inkább rá koncentráltam, aminek meg is lett az eredménye…Soha az életben nem produkáltam olyan pocsék tanulmányi eredményt, mint akkor…A szüleim persze őrjöngtek, apám egyenesen utálta Dan-t, anyu pedig csak sajnálkozott, hogy eltékozlom az eszemet..Valamilyen szinten igazuk lett, mert abban az évben nem vettek fel sehova, mondjuk úgy, hogy beletört a bicskám a Yale-be meg a Harvardba…-somolyogtam, amire neki is mosolyra húzódott a szája-Gondolhatod mi volt otthon, hajjajj….-sóhajtottam
- Ugyan már, képzeld csak el, ha felvettek volna, akkor valószínű soha nem találkozunk…-ölelt magához, talán azt hiszi ezen borultam ki ennyire?
- Ebbe lehet valami…Na de várj, ez még csak a kezdet…
- Bocsi, hallgatok…Folytasd kérlek!
- Így hát még több időt tudtunk együtt tölteni Dannel az egyetemi sikertelenség miatt…Időközben az apja komoly céges sikereket ért el, virágzóban volt a helyzetük…A szüleim is kezdtek megenyhülni az irányába, tehát sínen voltunk..Aztán egyszer óvatlanok voltunk, már ha érted mire gondolok…
- Azt hiszem igen-zavarba jött, milyen aranyos…
- És ez nem maradt következmény nélkül….-hajtottam le a fejemet
- Úgy érted hogy…???-kerekedtek ki a szemei
- Úgy..-suttogtam
- Hu…- szegény olyan szinten megdöbbent, hogy csoda, hogy ennyit kitudott nyögni egyáltalán
- Fogalmam nem volt hogy hogyan adhatnám ezt be otthon…Nem elég, hogy nem vettek fel a Yale-re, de még idő előtt nagyszülőkké is teszem őket, erős dilemma volt ez…De Dan támogatott…
- És végülis hogyan adtad be?-jött a lényegre törő kérdése a dilemmát illetően, Danről még mindig nem szívesen hallott
- Én sehogy…
- Ezt most nem értem-rázta meg tanácstalanul a fejét
- Mindjárt megérted…-mondtam szomorúan- Szóval a szüleim szerettek összejöveteleket szervezni, tudod nekik ez fontos a mai napig, a társaság-vágtam egy fintort…- Az egyik ilyenen összeestem és erősen vérezni kezdtem…-gyűlt könny a szemeimbe-Azonnal kórházba vittek, ahol az orvos közölte a szüleimmel, hogy spontán vetélés következett be nálam…- folytak le a könnyeim
- Jézusom!Szegénykém-húzott közel magához-Ez borzasztó lehetett
- Az volt…A szüleim látni sem akartak…Szószerint kidobtak az utcára, ezért összeköltöztünk Dannel, aki úgy tűnt mindvégig kitartott mellettem…Csakhogy miután én nem vágytam rá testileg a történtek után, elkezdtünk elhidegülni egymástól, elindult egy lassú folyamat…
- Kidobtak a saját szüleid?!?!?!?!- kérdezte elég erélyesen
- Igen…Ismét csalódást okoztam nekik…Nem elég, hogy az ő szavaikkal élve lézengtem, de még csak egy gyereket sem tudtam kihordani…Gondolhatod mit szólhatott a társaság…
- Mi van?!?!?!Mi köze volt ennek a társasághoz, könyörgöm!!!Ez csak rólad szólt!!-eddig bírta idegekkel, mert hirtelen felpattant mellőlem és beleöklözött a legközelebbi fába egyet
- Rob!Hé, azért ne törd össze a kezeidet!-kaptam el az éppen lendülő kezét-Ezen már te sem tudsz változtatni!...
- Igazad van!Ne haragudj-ölelt át-Elragadtattam magamat, de ez akkor is felháborított…
- Nem haragszom…Jól esik, hogy ennyire mellettem állsz egy múltbéli esemény miatt is…Na de még nem fejeztem be, szeretnéd ha befejezném?
- Persze!Üljünk vissza!
- Oké…Tehát megkezdődött egy folyamat, ugyanakkor azt terveztük, hogy összeházasodunk…Én szorgosan elkezdtem tanulni, majd a következő felvételi során felvettek a töri szakra…Persze lelkileg nem voltam a legjobban, de Marie és Dan mindenben támogattak…Egy ideig jártam pszichológushoz is, féltem attól, hogy Daniel előbb vagy utóbb megunja az állandó visszautasítást, de későn ébredtem erre rá, mint már tudod…Elkezdtem az egyetemet, kezdtem mindenhogyan helyre jönni, de az én drága párommal szemben strucc politikát alkalmaztam… Marie sokszor próbált velem erről beszélni, de valahányszor szóba hozta Dan esetleges hűtlenségét, mindig letorkolltam azzal a gyenge indokkal, hogy ő soha nem tenne ilyet…Addig mondogattam ezt magamnak, ameddig el is hittem…Aztán ugye jött a szörnyű nagy felismerés, amikor elmaradt az órám és hamarabb értem haza…De ezt már tudod…Mindkettőjüket azonnal kidobtam, épp hogy csak felengedtem öltözni őket…Soha ne akard megtudni milyen vagyok ilyenkor…Mindent kiszórtam a lakásból, ami az övé volt, mire visszaért… Persze próbált bocsánatot kérni, de én se vagyok hülye teljesen…Marie-t ezek után kértem meg, hogy költözzön hozzám és azóta is jól megvagyunk…
- Kicsim, én nagyon sajnálom!
- Ne Rob, ezt nem azért meséltem el, oké?Tiszta lappal újrakezdtem veled…- fogtam meg a kezét
- Mindent megfogok tenni azért, hogy soha többet ne gondolj arra az időszakra- nyomott egy puszit a kezemre
- Hidd el, hogy tudom….azért is mondtam el végül, végülis nem árt tudnod, ha esetleg Dan megint felbukkana…
- Az igaz!Örömmel fogom beverni a képét!
- Rob!
- Csak egy picit…
- Rob!- ráncoltam össze a homlokomat
- Hangyányit…
- Inkább csókolj meg!
- Kérésed számomra parancs….- tapadtak össze az ajkaink