Váratlan látogató

Sziasztok!

Hát mit ne mondjak...::(Eléggé lelombozódtam, hogy mindössze csak 4 megjegyzést kaptam,amiket egyébként nagyon köszönök! Ennyire nem tetszett nektek Sarah múltja vagy mi történt? Vagy csak egyszerűen nem érdekel már Benneteket a történet, mert azt is megértem, nem sértődök meg vagy ilyesmi, csak akkor írjátok meg... Éppen ezért felrakok egy újabb szavazást, aminek a kérdése pontosan ez, és ennek eredménye, illetve a következő rész (amit egyébként már olvashattok is) kommentjeinek számától függően mérlegelem, hogy folytatom-e a történetet itt a blogon... Na de most néhány szó a folytiról:
Tudom, hogy sokan szeretnétek Rob szemszögéből is olvasni a történetet és hogy megígértem, hogy az előző rész is olyan lesz, de jelenleg annyi minden van a fejemben a cselekmény előrehaladásával kapcsolatban, hogy egyelőre azokat fogalmaznám meg, remélem megértitek. Van egy konkrét rész, ahová szeretnék eljutni és ott annyit fogjátok Rob szemszögéből olvasni az eseményeket, hogy meg is fogjátok unni, már ha ugye lesz folytatás... Ez persze nem azt jelenti, hogy közben nem lesznek olyan részek, de van egy fix pont, ami biztos:) Röviden ennyit szerettem volna, jah és még annyit, hogy ez a rész az eddigi leghosszabb, egy kis kárpótlás:)
Remélem tetszeni fog nektek és jó sok véleményt írtok, hogy egy kicsit örülhessek:)

Puszi mindenkinek!

Meré

33.rész

A vallomásom utáni napok hihetetlen gyorsasággal teltek. Robbal megbeszéltük, jobban mondva megkértem rá, hogy maradjon közöttünk a múltam azon bizonyos része, amit tiszteletbe tartott és természetesen egy kitalált történetet mesélt el a kollégáinak. Szinte minden nap hívtak egy-egy közös programra, de én ügyesen kikerülve ezeket, a szünet előtti hajtós egyetemi napokra hivatkozva kihagytam a számomra kínos találkozásokat. Persze tudtam, hogy örökké nem kerülhetem őket, főleg, hogy holnap indulunk Kanadába, de azon az állásponton voltam, hogy minél később találkozok velük, annál jobb. Néha azért láttam Roberten, hogy nem esett jól neki, hogy folyamatosan lemondtam a programokat, ezáltal kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, de soha nem panaszkodott ez miatt, amiért végtelenül hálás voltam neki, de azért még jobban, hogy még csak szóba sem hozta a múltat. Ma sikerült mindent elintéznem az egyetemen, így nem volt más dolgom, mint haza menni és összecsomagolni arra az egy hétre, amit Vancouverben fogok tölteni. Szerencsére a suliból nem fogok hiányozni, hisz hétfőn elkezdődik az őszi szünet, tehát ez nem is alakulhatott volna szerencsésebben. Kivettem a szekrényből a nagy bőröndömet, felraktam az ágyamra és elkezdtem belepakolni a legszükségesebb holmijaimat. Mivel nem gondolnám, hogy rekkenő hőség fogadna ott minket, ezért a melegebb felsőimet részesítettem előnyben, na persze azért beraktam egy-két vékonyabbat is, sose lehet tudni alapon. Nagyjából negyed órán keresztül pakolásztam ki-be a cuccaimat, mert a bőrönd vészesen közeledett a megtelt állapotához, épp ezért kissé hezitáltam, hogy mégis mit vigyek és mit ne. Már épp majdnem végeztem a csomagolással, egész pontosan a cipzárral küszködtem, ami sehogy sem akart engedelmeskedni, amikor kopogtak az ajtón, legnagyobb örömömre. Nem vártam látogatót, hiszen Rob épp valami talkshowba volt, Marie-nak pedig ugye van kulcsa, szóval gőzöm nem volt arról, hogy mégis ki lehet az.
- Egy pillanat!-kiabáltam ki, amíg kiértem a szobámból, majd kinyitottam az ajtót:
- Hello Sarah!-mosolygott rám barátságosan Kristen-Zavarok?
- Ööö..Szia!- totál döbbenet futott át rajtam, ahogy megláttam velem szembe- Nem, épp csomagoltam, de gyere beljebb!-tártam ki előtte az ajtómat
- Szép lakás!-dicsérte meg, ahogy belépett
- Köszi!...Ülj le nyugodtan, ne ácsorogj-mutattam a kanapé felé
- Nem szeretnélek zavarni…- mondta fejrázva, láttam rajta, hogy kínosan érzi magát
- Mondtam, hogy nem zavarsz- mosolyodtam el akaratlanul- Rob majd segít behúzni a cipzárt a bőröndömön…
- Na igen, az nekem se szokott könnyen menni… Esküszöm csak olyat pakolok el, amit használni is fogok és mégis, sose férek bele rendesen…- ült le végülis nevetve
- Nem vagy egyedül…Én is csak szükséges dolgokat raktam el és nem bírok a cipzárral…-legyintettem egyet- Hozhatok valamit inni vagy enni esetleg?
- Nem kérek semmit, köszönöm…
- Oké, de szólj ha meggondoltad magad-ültem le vele szemben
- Illetve mégiscsak kérnék valamit…
- Mit kérsz?-pattantam fel azonnal
- Semmi olyat, amit a konyhában megtalálhatnál…- hajtotta le a fejét
- Oh..-huppantam vissza, vajon hova akarhat kilyukadni?
- Látom meglepődtél, hogy itt vagyok…-nézett ismét rám
- Őszintén?Meg, az az igazság, hogy mindenkire jobban számítottam volna, mint rád. Tudván, hogy mi a véleményed rólam….
- Épp ezért jöttem…
- Attól tartok, hogy ezt most nem igazán értem-húztam fel a szemöldökömet, de közben bevillant valami:-Rob küldött?
- Nem, ő azt sem tudja, hogy itt vagyok…-vágta rá azonnal és mégis hihetően- Elment a talkshowba a fiúkkal…
- Azt tudom-bólintottam-mármint, hogy hol van…És ezek szerint ezért most jöttél…
- Igen, szerettem volna veled mindenképpen négyszemközt beszélni még az utazás előtt…- harapdálta az ajkait
- Velem?Négyszemközt?Miről?- tettem fel egymás után a belőlem kitörő kérdéseimet és nem a legkedvesebb hangnemben. Könnyen elképzelhetőnek találom, hogy veszekedni jött, csak még nem tudja, hogyan kezdje hozzá….
- Igen, ugyanis…-habozott-szeretnék tőled bocsánatot kérni….
- Tessék????-bukott ki belőlem azonnal, azt hittem rosszul hallok.
- Jól hallottad, sajnálom, hogy bunkó voltam veled…-mondta teljesen őszinte hangnemben- Én csak…csak féltékeny voltam rád, de nem úgy ahogy gondolod…-tette hozzá
- Honnan tudod, hogy hogyan gondolom?
- Csak rád kell nézni…Pocsék színésznő lennél, már ne is haragudj…
- Ezt már mondta más is…de akkor is…
- Tudom, hogy azt gondolod, hogy én szeretem Robot…És jól gondolod…mármint, persze, hogy szeretem, hisz barátok vagyunk, de ennyi…Nem tagadom, régebben túlságosan is vonzódtam hozzá, de az már elmúlt…Látom, hogy mennyire oda van érted, hihetetlen, hogy ennyi idő alatt ennyire az ujjad köré tudtad csavarni és ezt nem rossz májúságból jegyeztem meg..Talán még soha nem láttam olyannak, mint amióta megismert téged, sokat jelentesz neki Sarah. Én pedig nem akarok beletrappolni a barátom boldogságába, épp ezért szeretném, ha tiszta lappal indítanánk és akár még barátnők is lehetnénk…- minden szavából sütött, hogy jól átgondolta a mondandóját vagy csak nagyon hitelesen tudta azokat kimondani? Lehet, hogy bennem van a hiba, de vonakodva hallgattam őt, egyelőre még nagyon bizalmatlan voltam vele szemben. Éppen ezért kérdeztem meg tőle:
- Na várj, te ugyanaz a Kristen Stewart vagy, mint aki pár nappal ezelőtt azt állította, hogy csak kihasználom Robertet?
- Igen…-mondta bizonytalanul
- Bocsáss meg, amiért megkérdezem, de mi változott azóta?Mármint, mi ez a váratlan fordulat?
- Azt hiszem, hogy jogos a kérdésed. Mint mondtam látom, hogy mennyit jelentesz Robnak, ennyi az egész-húzta meg a vállát- És ő is neked… Tudod nem szeretnék több konfliktust feleslegesen, ráadásul azóta jobban megismertelek egy kicsit… Hibáztam és ezt belátom… Szóval?Elfogadod a bocsánatkérésemet?-nyújtotta felém a kezét, amitől szinte sokkot kaptam:
- Persze, felejtsük el…- igaza van, jobb a békesség, már csak Rob miatt is
- Ez esetben engedd meg, hogy bemutatkozzam:Kristen Stewart vagyok!-mosolygott rám szélesen
- Én pedig Sarah Bright!-mosolyogtam vissza, éppen akkor amikor Marie és Rob beléptek az ajtón. Mindkettőjük arcán látszódott a totál értetlenség:
- Hát ti?!- kérdezte Rob értetlenül- Mit csináltok?
- Eljöttem bocsánatot kérni, de már megyek is. Még nekem is össze kell pakolnom. –indult meg az ajtó felé- Akkor reggel találkozunk!Sziasztok!
- Szia!-köszöntünk neki egyszerre
- Ne nézz így rám-mondtam Robnak, aki keresztbe tett kezekkel állt velem szemben- Tényleg csak bocsánatot jött kérni…
- Elhiszem, csak fura…Kris nem az a fajta, aki egyhamar beismeri, ha tévedett…
- Azt én nem tudhatom, na de ti hogy is kerültök haza?-mutattam mindkettejükre
- Gondoltam előbb haza jövök, hogy kicsit együtt lehessünk, mielőtt elmész-mondta Marie kissé szomorúan, bele se gondoltam, hogy neki milyen lesz 1 hétig egyedül
- Ez nagyon jó ötlet volt!Ezer éve nem csináltunk együtt semmit!-lelkesültem be egy pillanat alatt
- Tudom, épp ezért vagyok most itthon… Mit főzzek vacsira?-nézett ránk érdelődve
- Mi lenne, ha ma inkább rendelnénk valamit, hm? – vetettem fel
- Én benne vagyok!És te Rob?
- Hát én nem szeretnék zavarni, végülis Sarah miattam hagy most téged egyedül…-túrt a hajába
- Jézusom-forgatta meg a szemeit Marie- Szerinted, ha zavarnál, akkor megkérdeztelek volna? Ne legyél már nevetséges! Társasozni vagy filmet nézni ugyanúgy tudunk hármasban is, nem gondolod?
- De csak ha tényleg nem zavarok….
- Pff…Sarah légy oly kedves és mondd meg a lökött barátodnak, hogy én egy őszinte ember vagyok…És már rég kidobtuk volna, ha zavarna…-nézett rám segélykérően
- Rob, most direkt kéreted magad?Ahogy hallod, Marie-t nem zavarod, ahogy engem se, bár azért ez meggondolandó…- emeltem fel szigorúan a mutatóujjamat
- Na szép a saját barátnőmnek jobban útban vagyok, mint a barátnőjének..Ki érti a nőket?-tárta szét vigyorogva a karjait
- Engem nem zavarsz szívem, sőt, érezd magad otthon, de csak miután…
- Miután?-húzta fel a szemöldökét
- Miután végre tettekkel is bizonyítod, hogy a barátnőd vagyok…
- Jah, vagy úgy-esett le neki- Ne haragudj, csak Kris összezavart..-és már előttem is volt, hogy az ajkát az enyémnek tapaszhassa
- Így már minden más…-sóhajtottam boldogan- De ne merd mégegyszer elfelejteni az üdvözlésemet, különben legközelebb a küszöbön alhatsz….-mutattam az ajtó felé
- Értettem-vágta haptákba magát, mire mindhárman elnevettük magunkat és ez egész este így ment tovább. Na nem a haptákban való állás, hanem a nevetés. Rendeltünk magunknak pizzát, amit Rob és én kisebb fajta huzavona után ettünk csak meg, mivel egymást etettük és ez egy kicsit idő igényesebb volt, amin persze Marie jókat mosolygott csak. Miután még mindig mindenkinek megvolt a 10 ujja a két kezén, ezért neki álltunk „Ki nevet a végén?” –t játszani, amibe csúfondárosan elvertük szegény Rob-ot. Nagyjából miután én nyolcadszorra ütöttem le egy bábuját kissé kiakadt:
- Na ide figyelj!Ha mégegyszer hozzá érsz egy bámumhoz is, én úgy lefárasztalak az elkövetkezendő éjjeleken, hogy sírva fogsz visszarepülni Londonba!-mondta ezt teljes komolysággal a hangjában, persze az arcán látszódtak az igazi gondolatai, főleg miután:
- Már alig várom!- közöltem kissé kacéran, ahogy megsimogattam az arcát, majd egy flegma mozdulattal ledöntöttem egy újabb bábuját….