Vallomások 1.

Sziasztok!

Íme a legújabb rész:) Bocsi, hogy csak most hoztam meg, de cserébe ajánlok valamit: Ha ma este 7-ig legalább 7 komment lesz( vagyis látom az érdeklődést), akkor még ma éjjel, de legkésőbb holnap reggel felkerül a folytatás:) Ellenkező esetben hétfő, de inkább kedd délután jelentkezem a frissel:) Na mit szóltok? Ha benne vagytok, akkor tessék szépen kommentelni:) Akár pozitív, akár negatív kritika jöhet:)

Puszillak Benneteket!


Meré
- Haver, mindjárt jövök!-torpantam meg, amikor rádöbbentem mekkora lehetőséget szalasztanék el, ha most nem beszélnék Sarahval.
- Rob, biztos, hogy ez jó ötlet?-kérdezte aggódva Kellan-Mármint nem gondolod, hogy adnod kellene neki még egy kis időt?Mégcsak tegnap történt minden…
- Tudom Kellan, de nem bírok ki még egy napot ebben a lehetetlen helyzetben! Félek, hogy minél később beszélek vele, annál rosszabb lesz csak minden. Megértesz?
- Persze!Na akkor majd gyere fel és meséld el mi volt, oké?Drukkolok ám tesó!-szállt be mosolyogva a liftbe, én pedig visszaindultam a pult felé. Sarah még mindig ott állt látszólag tétován, de muszáj beszélnem vele, mégha elküld a francba, akkor is. Kétségtelenül meglepődött amikor megálltam előtte:
- Segíthetek még valamiben?Vagy talán rossz kulcsot adtam?- nézett rám tárgyilagosan, ugyanakkor a hangja remegett, remélem nem a félelemtől
- A kulccsal nincs semmi gond, ellentétben velünk…-feleltem neki
- Nem bizalmaskodhatok a vendégekkel, ez a személyzetre nézve az utasítás…- húzta mosolyra a száját, ami nem a legőszintébb mosoly volt a világon
- Tudomásom szerint Te nem tartozol a személyzethez…- ha játszani akar, akkor játszani fogunk
- Akkor mégis miért állok a recepciós pult mögött?-emelte fel a „recepció” feliratú kis táblácskát a pultról ezzel is nyomatékosítva a szavait
- Azt nem tudom, vagyis lenne egy tippem…- próbálkoztam
- Ne csigázz!-sóhajtott, miközben szorgosan írogatott valamit
- Talán mert a barátnőd ennek a szállodának a vezetője és megkért, hogy ismét segíts be itt…-mi más oka lehetne?
- Lottót ne tölts ki, mert csak felesleges pénz kidobás lenne!-mondta, miközben fel sem nézett
- Ezt megígérhetem!És azt is, hogy soha többé nem viselkedek úgy, mint tegnap!-jelentettem ki komolyan, mire megállt a toll a kezében és felnézett rám:
- Miért?Megbántad, hogy őszinte voltál hozzám?-nézett rám szomorúan
- Nem voltam őszinte, csupán dühös, amiért….-kezdtem bele, amikor váratlanul félbeszakítottak
- Na már itt is vagyok!-szökkent be mellé a „valódi” recepciós csaj –Upsz, megzavartam valamit?-pironkodott ahogy ránk nézett
- A világon semmit!-jelentette ki Sarah- Na de nekem most már mennem kell!- összeszedte a cuccait
- Öhm, oké!-mondta zavartan a lány-Köszi a segítséget!
- Igazán nincs mit!-indult el a kijárat felé mégcsak rám sem nézve, amit nem hagyhattam, így megindultam utána
- Sarah!-kaptam el gyengéden a karját-Kérlek!-azt hiszem esdeklően nézhettem rá
- Rob nem kell a magyarázatod!Hagyj elmenni és ha minden jól megy, akkor ígérem soha többet nem találkozunk!
- Éppen ezt szeretném elkerülni!Sarah én nem akarlak elveszíteni, mert…-kerestem a szavakat, illetve pontosan tudtam, hogy mit akarok neki mondani, csak azzal nem voltam egészen tisztában, hogy ez-e a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy kimondjam
- Mert?-hámozta le magáról a kezemet
- Mert…-még mindig haboztam, de végül mindent vagy semmit alapon kimondtam: szerelmes vagyok beléd!
- Te..te..tessék?-kerekedtek ki a szemei-Mit mondtál?-látszott rajta a mélységes döbbenet, de ugyanakkor..igen, felcsillantak a szemei is
- Csak annyit, hogy szeretlek-rántottam meg a vállamat, majd közelebb léptem hozzá és a tekintetemet az övébe fúrtam- Hát ezért nem akarlak elveszíteni….-simogattam meg az arcát
- Rob én azt hiszem…- akadt meg egy pillanatra-azt hiszem, hogy én is szeretlek!-ezt el se hiszem!Kimondta, hogy szeret!!!Legszívesebben azonnal megcsókoltam volna, de várnom kellett, most már semmit nem akartam elszúrni azzal, hogy lerohanom őt:
- Nem jössz fel egy kicsit…beszélgetni?-tettem hozzá ezt a szót, hogy még véletlenül se gondoljon semmi másra
- Hát…oké…de ez még nem ígéret semmire!-hívta fel a figyelmemet nyilván arra, hogy semmi sincs elfelejtve
- Mindjárt sejtettem, de nekem az is elég, ha meghallgatsz…Na gyere, menjünk!-indultunk meg a lift felé, amivel felmentünk a szobámhoz.
- Csak utánad!-nyitottam ki előtte az ajtót mosolyogva, hogy beljebb bemehessünk…
******************
- Segíthetek még valamiben?Vagy talán rossz kulcsot adtam?- néztem fel az előttem álló Robertre, igaz fogalmam nincs, hogy mégis mi a frászt akarhat még tőlem, de basszus remeg a hangom!
- A kulccsal nincs semmi gond, ellentétben velünk…-felelte teljesen higgadtan és egyszerűen, amire én nem akartam olyan módon reagálni, ahogy szerette volna, így felvettem a recepciós szerepét:
- Nem bizalmaskodhatok a vendégekkel, ez a személyzetre nézve az utasítás…- húztam mosolyra a számat, hátha felhagy a próbálkozással, de valószínűleg egyből észrevette, hogy pocsékul játszom meg magamat
- Tudomásom szerint Te nem tartozol a személyzethez…- mondta ezt olyan magabiztosan, hogy egy pillanatra meginogtam ugyan, de végül előttem volt a mentőövem
- Akkor mégis miért állok a recepciós pult mögött?- mutattam meg neki a kis táblácskát a pulton
- Azt nem tudom, vagyis lenne egy tippem…- túrt zavartan a hajába
- Ne csigázz!-sóhajtottam, miközben egy lapra elkezdtem összeírni a bevásárolandó alapanyagokat a vacsihoz
- Talán mert a barátnőd ennek a szállodának a vezetője és megkért, hogy ismét segíts be itt…- hát ez nem jött össze , kivételesen Marie nem is tudja, hogy még mindig itt vagyokk
- Lottót ne tölts ki, mert csak felesleges pénz kidobás lenne!-mondtam komolyan, bár belül azért rendesen nevettem
- Ezt megígérhetem!És azt is, hogy soha többé nem viselkedek úgy, mint tegnap!-szólalt meg komolysággal a hangjában, mire akaratlanul is felhagytam az írással és felnéztem rá:
- Miért?Megbántad, hogy őszinte voltál hozzám?- kérdeztem szomorúan, még mindig fájtak a szavai
- Nem voltam őszinte, csupán dühös, amiért….- folytatta volna, amikor Jess hirtelen megjelent, ezzel együtt pedig úgymond én is magamhoz tértem
- Na már itt is vagyok!-mosolygott rám szélesen Jessica –Upsz, megzavartam valamit?-nézett hol egyikünkre, hol másikunkra zavartan, hát ennyire feltűnő lenne a köztünk levő feszültség?
- A világon semmit!-jelentettem ki- Na de nekem most már mennem kell!- villámgyorsan felkaptam a mappámat, hogy minél előbb eltűnhessek innen
- Öhm, oké!Köszi a segítséget!
- Igazán nincs mit!-indultam el a kijárat felé mégcsak Robertre sem nézve
- Sarah!-nyúlt hirtelen egy kar utánam-Kérlek!- nézett rám esdeklően
- Rob nem kell a magyarázatod!Hagyj elmenni és ha minden jól megy, akkor ígérem soha többet nem találkozunk!-próbáltam volna szabadulni
- Éppen ezt szeretném elkerülni!Sarah én nem akarlak elveszíteni, mert…-látszólag kereste a szavakat arra, amit mondani szeretne, ami bevallom egyre jobban kezdett érdekelni, ahogy láttam a tanácstalan arcát
- Mert?- azért a biztonság kedvéért kihúztam a karomat a kezei közül
- Mert…-még mindig habozott kimondani, amit akart, ám egy pillanat múlva mégis kimondta: Szeretlek!
- Te..te..tessék?-kerekedtek ki a szemeim, te jó ég!!!Komolyan azt mondta, hogy szeret????A szívem vadul kalapálni kezdett, a gyomrom pedig ugrálni, de muszáj volt mégegyszer rákérdeznem, hogy tényleg jól hallottam-e:Mit mondtál?
- Csak annyit, hogy szeretlek-megrántotta a vállát, nyilván nem ilyen fogadtatásra várt a vallomását tekintve, na de olyan váratlanul mondta ki! Közelebb lépett hozzám, hogy fogva tudja tartani a tekintetemet, így- Hát ezért nem akarlak elveszíteni….- megsimogatta az arcomat, amitől mérhetetlen nyugalom szállt meg és úgy éreztem eljött az idő arra, hogy én is bevalljam az érzéseimet
- Rob én azt hiszem…-megakadtam, nem tudtam, hogy elakarom-e mondani, de aztán mégis kimondtam -azt hiszem, hogy én is szeretlek!- mindketten elmosolyodtunk, láttam rajta, hogy legalább annyira boldog ebben a percben, mint én, na persze a tegnapi szavai még élesen éltek bennem
- Nem jössz fel egy kicsit…beszélgetni?- kérdezte félénken, gondolom félt, hogy visszautasítom eme ajánlatát, ami egy pillanatra azért meg is fordult a fejemben
- Hát…oké…de ez még nem ígéret semmire!- válaszoltam neki, jelezvén, hogy még mindig haragszom rá a történtek miatt
- Mindjárt sejtettem, de nekem az is elég, ha meghallgatsz…Na gyere, menjünk!- bólintott beletörődve a szavaimba és elindultunk a lift felé. A liftben kínos csend uralkodott, egyikünk sem szólalt meg, látszólag mindketten elmerültünk a gondolatainkban, próbáltuk azokat összeszedegetni az előttünk álló beszélgetésre.
- Csak utánad!- udvariasan kinyitotta előttem a szobája ajtaját, miután megérkeztünk a 666-os szoba elé