Sziasztok!
Ha nehezen is, de sikerült meghoznom a folytit... Köszönöm az előző véleményeket, remélem ehhez egy kicsit majd többen írtok komit, mert kissé lelombozódtam az alacsony visszajelzés számok miatt, de nem akarok most panaszkodni ez miatt :)
Nos a megkésett folytatás egyik fő okát ezentúl már olvashatjátok is, már ha érdekel Benneteket):http://megrendezetterzelmek.blogspot.com/
Ahogy látjátok vagy sejtitek ez egy új történetem, ami persze nem azt jelenti, hogy a Viharos szerelmet hanyagolni fogom, csupán úgy gondoltam, hogy ezt is megosztom Veletek:) Remélem tetszeni fog a Megrendezett érzelmek című történetem is, az első részét már fel is tettem, szóval várom a véleményeket oda is:)
Puszi!!!
Meré
37.rész
Szerencsére sikerült mindenkinek lehiggadnia, így minden atrocitás nélkül szálltunk le a gépről, hogy aztán kéz a kézben indulhassunk meg. A „stratégia” az volt, hogy nem egyszerre közlekedtünk a többiekkel, így próbálták minél jobban védeni egymást, de azt hiszem minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy engem is megakartak kímélni a kint minden bizonnyal már várakozó fotósoktól és a durvább rajongóktól. Épp ezért mi kissé leszakadva indultunk meg a kijárat felé.
- Oké kicsim, figyelj most rám-torpant meg aggódó arckifejezéssel Robert a fotocellás ajtó előtt, amit a mögöttünk levők nem igazán vettek jónéven
- Igen?-néztem rá értetlenül és arébb léptem egyet, hogy a hömpölygő tömeg ki tudjon menni, ellentétben velünk- Mi a baj?
- Semmi, vagyis annyi, hogy kint eléggé meglesznek veszve az emberek és ezt akár szószerint is értheted… Nem az egóm beszél belőlem, hanem a tapasztalat, szóval kérlek lélegezz jó mélyeket, szorítsd erősen a kezemet és akkor nem lesz semmi baj…Kint már kapunk testőröket is, úgyhogy legvégső esetben majd ők vigyáznak ránk…
- Jajj Rob, nyugi! Nem ez lesz az első eset, hogy megtapasztalom az őrületet, ne félts engem, oké?
- Sarah, ami Londonban volt, az hidd el, hogy semmi nem volt ehhez képest…-simogatta meg az arcomat
- Oké, ne ijesztegess, inkább menjünk. Örökké nem maradhatunk itt!
- Rendben!-léptünk ki az ajtón, mire annyi vaku villant egyszerre a szemeinkbe, hogy már csak fehér foltokat láttam. A kérdéseiket már fel sem fogtam a riportereknek, olyan szinten lekötött az, hogy lássak is valamit. Ahogy Rob ígérte körbe fogtak minket a testőrök, kissé elzárva tőlünk a tömeget, de amikor hirtelen egy kéz kapott utánam, jobban mondva a hajam után komolyan megijedtem minden ígéretem ellenére. Ha nincs mellettem az egyik őr, talán még vissza is ránt, de így sikerült lefejtenie rólam a minden bizonnyal tinédzserlány kezét. A tőlünk telhető leggyorsabban siettünk a parkoló felé, ahol már várt ránk a sötétített üvegű fekete Volvó autó, amibe villámgyorsan bepattantunk és egyszerre fújtunk mindannyian egyet. Úgy tűnt a barátom nem ismeri ezeket a fickókat, ugyanis egyetlen szót sem szóltak egymáshoz az út alatt, igaz mi sem beszélgettünk egymással. Látszólag Robertet még mindig megviseli ez a fajta hajcihő, ami fogadja és hát őszintén szólva az én képzeletemet is jócskán felülmúlta ez a cirkusz. Persze ebből minél kevesebbet akartam kimutatni, nem akartam, hogy emiatt egy percig is rosszul érezze magát, pedig minden bizonnyal mardosta a bűntudat. A reptértől a hotel körülbelül 20 percre volt, így viszonylag hamar megérkeztünk. A recepció előtt már vártak ránk a többiek, és egy másodperc alatt leolvasták rólunk, hogy nem sikerült megúsznunk az érdeklődést:
- Hé, minden oké?-bökte oldalba Robertet Kristen, mire csak egy feszült bólintást kapott válaszul
- És te Sarah? Hogy bírod a gyűrődést?- kérdezte aggódva immár tőlem Kris, amin látszólag a többiek meglepődtek. Na igen, ők semmit sem tudtak a „nagty kibékülésünkről”.
- Egész jól, lehetett volna rosszabb is…-rántottam meg mosolyogva a vállamat, így sikerült végre Robból is előcsalnom egy kis mosolyt
- Szuper, akkor nincs itt gáz!
- Szerintem sincs-bólintottam
- Nagy gond lenne, ha mi most elmennénk kicsit lepihenni?-szólalt meg érkezésünk óta először Rob
- Végülis nem, de ne vagytok éhesek?- tette fel a kérdést Juan
- Én nem…-vágtam rá gyorsan, igazából az voltam, de az mellékes, ha végre kicsit kettesben lehetünk
- És én sem… Zűrös volt az út, csak egy kis nyugira vágyunk, ráadásul az időeltolódás sem a kedvencem…-tette hozzá a párom
- Oké, akkor mára még úgysem terveztünk semmit…Pihenjetek nyugodtan, viszont Sarah rád bízom, hogy figyelj arra, hogy a mi Edwardunk pontosan reggel 8-kor itt legyen, no és persze te is gyere. Kimegyünk megnézni hogy állnak a díszletek, meg ilyesmi…
- Rendben, akkor majd figyelek-nevettem el magamat, majd egy rövid elköszönési „procedúra” után felmentünk a szobánkba, vagy inkább lakosztályunkba???
Az egész lakásom belefért volna ebbe a hatalmas „szobába”. Egyik ámulatból estem a másikba, ahogy körbejártam a helyiségekben. Hatalmas fürdőszoba, ízléses háló egy nagy francia ággyal, tágas és világos „nappali”, valamint egy erkély, ahonnan pazar volt a kilátás.
- Tetszik?-ölelt át hátulról Rob, miközben egy csókot lehelt a nyakamra
- Viccelsz? Nagyobb, mint a lakásom! Egyszerűen elképesztő az egész!-áradoztam lelkesen
- Akkor nem bántad meg, hogy eljöttél velem?-fordított gyengéden maga felé
- Egyáltalán nem, sőt…- adtam neki a szájára egy puszit
- Sőt?- húzta végig a kezét a nyakamon
- Ennél jobban nem is cselekedhettem volna…
- Úgy gondolod?-kezdte el lehúzni rólam a felsőmet
- Határozottan…- válaszoltam, miközben én is elkezdtem róla lefejteni a számomra felesleges ruhákat- De ezt be is fogom bizonyítani…-incselkedtem vele, ám ő válasz helyett inkább szenvedélyesen megcsókolt. Ennyit a fáradtságról…
2010. február 22., hétfő
2010. február 14., vasárnap
36.
Sziasztok!
Meghoztam a 36. részt is... Biztos baromira unhatjátok, hogy folyamatosan bocsánatot kérek, amiért késve hozom a folytikat, de sajnos elég sok dolgom volt és hát nem akartam összecsapni semmit sem. Még most lenne kész, ha AnnaMarcsi nem segített volna, akinek nagyon köszönöm ezúton is a segítségét:):):)
Remélem tetszeni fog Nektek ez a rész, ígérni nem merek, már ami a következő rész időpontját illeti.. A komik mindenképp ösztönzően hatnak rám:)
Puszi!!!
Meré
36.rész
Egy örökké valóságnak tűnt az a néhány másodperc, ameddig valaki fel nem tépte az ajtót:
- Sarah jól vagy?-nézett rám aggódva Kellan, miközben szabályosan kidobta a helyiségből a perverz pasast és egy hatalmas pofon segítségével a padlóra küldte.
- Azt hiszem…- kissé akadozva vettem a levegőt, még nem igazán fogtam fel, hogy mi történt.
- Ezt még megbánod te kis…- kezdett bele a pasas, de Kellan egy hatalmasat belé rúgott, hogy a torkán akadtak a szavak.
- Jobb lesz, ha befogja!-sziszegte neki. Félelmetes volt Kellant így látni.
- Maga meg mit képzel?- üvöltötte a megvadult férfi, majd feltápászkodott és két kézzel megpróbálta arébb lökni az előtte tornyosuló Kellant
- Fogjon vissza, ha nem akarja, hogy behúzzak magának mégegyet! Hagyja békén Saraht! Remélem világosan beszéltem! - most már ő is kiabált, így nem csoda, hogy fél perc múlva egy stewardess jelent meg mellettünk
- Atyaég! Mit művelnek itt?-sípította a nő ijedten, ami alatt a kezében levő tálca hangos csattanással a földön landolt- Ez itt egy repülőgép, nem pedig egy küzdőtér!!!!
- Tisztába vagyunk vele hölgyem… De egyesek azt hiszik, hogy kuplerájban vannak…- nézett undorodva a férfira Kellan, amikor megérkezett Robert, nyomában Peterrel és Taylorral… A stewardess látszólag teljesen tanácstalanul állt ott.
- Mi a fene történt? – kérdezte idegesen Rob, amikor meglátta, hogy remegek
- Ez a barom kikezdett Sarah-val!Ki tudja, hogy mi lett volna, ha nem hallom meg a sikítását… - vázolta Kellan a helyzetet, miközben én alig mertem Robra pillantani. Féltem a reakciójától.
- Mi????????????????- teljes döbbenet és egyben rémület ült ki mindenki arcára, kivéve Robéra, akinek az ökle eddigre már ütésre lendült és egy jól irányzott mozdulattal sikerült is célt érnie a támadóm arcán
- Rob!Hagyd!-ugrottam ki a megmentőm mögül és elkaptam Rob újból ütésre készülő karját
- De csak miattad!Ez a féreg többet is érdemelne az én ütéseimnél…-karolt át az idegességtől szinte remegő párom, én pedig jó szorosan hozzábújtam
- Arra azért kíváncsi lennék, hogy mégis milyen személyzet van ezen a gépen, hogy senkinek nem tűnt fel egy perverz állat!!!- szúrta a tekintetét a rémült légi utaskísérőébe
- Csakis a legjobb, uram…-motyogta- De higgye el nagyon sajnáljuk, hogy ilyen megtörténhetett… Mivel tudnánk kiengesztelni Önt, Mr.Pattinson?
- Ez jó…- nevetett fel gúnyosan Rob- Maga szerint megelégszem egy kiengeszteléssel??? Főleg, hogy a barátnőmet érte a támadás???Az a minimum, hogy feljelentem az egész bagázst a gépen… -túrt idegesen a hajába
- Rob talán nem ez a legjobb megoldás…-suttogtam, mire csak egy szúrós pillantással válaszolt, így segélykérően a többiekre néztem
- Kisasszony, elnézést, de ezt még át kell gondolnia a barátunknak…-vette át a szót Peter
- Ezen nincs mit átgondolnom!
- De, van…-csítította most már Taylor és Kellan is és kicsit félre rángatták
- Srácok mégis mit gondoltok?!Hogy szó nélkül hagyom, ami történt????A fenébe is, meg is erőszakolhatta volna Saraht!- a legjobb szó, amivel most Robertet jellemezni lehetett az a tombolás. Teljesen kikelve magából üvöltött a barátaival, eléggé rémisztően hatott még rám is a viselkedése
- Nem történt semmi bajom!- jelentettem ki, hátha kicsit lenyugszik tőle, de épp az ellenkezőjét sikerült kiváltanom belőle:
- Ebbe ne szólj bele!Akkor sem hagyom annyiban a dolgot és kész!-nézett ismét a megszeppent nőre
- Kérem, Mr. Pattinson…-szinte már könyörgött a nő- Nyugodjon meg! Gondoljon a többi utasra!
- Épp azt teszem, ha már a személyzet alapból képtelen erre! Mégis, hogy engedhetnek fel beteg embereket a fedélzetre???
- Tényleg sajnálom, ami történt…
- Mit kell ezt így felfújni?- szólalt meg először a „támadóm”- csak szórakozni akartam a kis macskával egy kicsit….-tett felém egy bizonytalan lépést, mire Taylor és Kellan azonnal lefogták
- Szórakozni?!?!-visszhangozta Rob- Tudja, hogy kivel szórakozzon????-kapta el a gallérjánál fogva
- Hé hé hé hé, Rob!- fogta vissza Peter erőteljesen, mire a barátom kelletlenül ugyan, de lefejtette a kezeit a férfiről
- Rob kérlek fejezd be!Menjünk és üljünk vissza, kérlek!- gyűltek könnyek a szemeimbe
- Itt meg mi történt???- hallottam meg Ash hangját a hátam mögül, szuper, ezek szerint már mindenki minket hallgat, amit mondjuk nem is csodálok….
- Vidd innen Sarah-t!- szinte parancsolta Rob- Kicsit kiborult, nyugtasd meg… Nekem még van egy kis dolgom itt…
- Na de…- vetette volna közbe, ha a szavába nem vág
- Azt kértem, hogy vidd innen?Olyan nagy kérés ez a fenébe is?!
- Nem, dehogy…- totál értetlen arcot vágott Ashley- Gyere Sarah!-karolta át a vállamat
- Rob-fogtam meg a vállát- Gyere velem!
- Menj!Mindjárt megyek én is!-lemondóan sóhajtottam és követtem Ashley-t, aki egy épp szembejövő stewardesstől rendelt nekem egy pohár vizet
- Ülj le és mesélj!Mi ez az egész?Rob úgy viselkedik, mint egy vadállat… Ez nem jellemző rá…- fejtegette, ami alatt a többiek is körém gyűltek és érdeklődve várták a válaszomat
- A mosdóba menet találkoztam egy férfival, vagyis hát ő pont kijött és elkezdett enyhén félre érthető megjegyzéseket tenni rám, de nem érdekelt…Aztán utánam jött és… és… akkor én megijedtem…
- Te jó ég!-sikkantottak fel egyszerre a lányok- De ugye nem bántott?!
- Nem-ráztam meg a fejemet- Kellan meghallotta a sikításomat…
- Még szerencse…
- Igen-bólintottam egy aprót, és aggódó pillantásokat küldtem a helyszín felé. Időközben megérkezett a vizem is, amitől egy kicsit kezdtem megnyugodni.
- Azért borzalmas, hogy milyen emberek vannak…- jegyezte meg Elizabeth
- Igen, már a repülőn sem vagyunk biztonságban-helyeselt neki Nikki
- Hol vannak a srácok?- nézett kérdőn körbe Kristen- Rob-nak melletted kellene lennie…
- Rob épp tombol… de szószerint-vette át a szót Ashley, amiért végtelenül hálás voltam neki
- Kérem üljenek vissza a helyeikre!-szólította fel népes társaságomat a személyzet egyik tagja, akik morogva ugyan, de eleget tettek a kérésnek. Ash aranyos volt, mindenféle történettel próbálta ezek után elterelni a figyelmemet az eseményekről, de nem igazán tudtam rákoncentrálni teljesen, ahhoz túl ideges voltam. Féltem, hogy nehogy olyasmi történjen, amiből később nagyobb baj lesz. Csak akkor nyugodtam meg, amikor megpillantottam a srácokat, akkor fellégeztem, bár Rob arcát elnézve kissé elszörnyedtem. A szivárvány színeibe tündökölt az arcának a bal fele:
- Jól vagy?-pattantam fel hozzá aggódva
- Ne aggódj kicsim, jól vagyok…-simogatta meg az arcomat, majd mindketten leültünk- És te jól vagy?
- Most már igen!De… de mi lett vele???
- Semmi különös…8 napon belül meggyógyul…-fogta meg a kezemet, a csuklómon ujjlenyomatok voltak, mire összehúzta a szemeit, de nem szólt egy szót sem
- Ne haragudj Ash, amiért bunkó voltam veled…-kért elnézést a kolleganőjétől
- Semmi gond, megértem, hogy ideges voltál…
- Köszi, igazi barát vagy!-küldött felé egy ellenálhatatlan mosolyt, mire a „húga” csak megforgatta a szemeit és kinézett az ablakon
- Tőled is…- de még mielőtt egyebet is mondhatott volna elhallgatattam egy csókkal:
- Semmit sem kell mondanod….
Innentől kezdve az útunk békésnek bizonyult, így nem is olyan sokára már landoltunk is Vancouverben….
Meghoztam a 36. részt is... Biztos baromira unhatjátok, hogy folyamatosan bocsánatot kérek, amiért késve hozom a folytikat, de sajnos elég sok dolgom volt és hát nem akartam összecsapni semmit sem. Még most lenne kész, ha AnnaMarcsi nem segített volna, akinek nagyon köszönöm ezúton is a segítségét:):):)
Remélem tetszeni fog Nektek ez a rész, ígérni nem merek, már ami a következő rész időpontját illeti.. A komik mindenképp ösztönzően hatnak rám:)
Puszi!!!
Meré
36.rész
Egy örökké valóságnak tűnt az a néhány másodperc, ameddig valaki fel nem tépte az ajtót:
- Sarah jól vagy?-nézett rám aggódva Kellan, miközben szabályosan kidobta a helyiségből a perverz pasast és egy hatalmas pofon segítségével a padlóra küldte.
- Azt hiszem…- kissé akadozva vettem a levegőt, még nem igazán fogtam fel, hogy mi történt.
- Ezt még megbánod te kis…- kezdett bele a pasas, de Kellan egy hatalmasat belé rúgott, hogy a torkán akadtak a szavak.
- Jobb lesz, ha befogja!-sziszegte neki. Félelmetes volt Kellant így látni.
- Maga meg mit képzel?- üvöltötte a megvadult férfi, majd feltápászkodott és két kézzel megpróbálta arébb lökni az előtte tornyosuló Kellant
- Fogjon vissza, ha nem akarja, hogy behúzzak magának mégegyet! Hagyja békén Saraht! Remélem világosan beszéltem! - most már ő is kiabált, így nem csoda, hogy fél perc múlva egy stewardess jelent meg mellettünk
- Atyaég! Mit művelnek itt?-sípította a nő ijedten, ami alatt a kezében levő tálca hangos csattanással a földön landolt- Ez itt egy repülőgép, nem pedig egy küzdőtér!!!!
- Tisztába vagyunk vele hölgyem… De egyesek azt hiszik, hogy kuplerájban vannak…- nézett undorodva a férfira Kellan, amikor megérkezett Robert, nyomában Peterrel és Taylorral… A stewardess látszólag teljesen tanácstalanul állt ott.
- Mi a fene történt? – kérdezte idegesen Rob, amikor meglátta, hogy remegek
- Ez a barom kikezdett Sarah-val!Ki tudja, hogy mi lett volna, ha nem hallom meg a sikítását… - vázolta Kellan a helyzetet, miközben én alig mertem Robra pillantani. Féltem a reakciójától.
- Mi????????????????- teljes döbbenet és egyben rémület ült ki mindenki arcára, kivéve Robéra, akinek az ökle eddigre már ütésre lendült és egy jól irányzott mozdulattal sikerült is célt érnie a támadóm arcán
- Rob!Hagyd!-ugrottam ki a megmentőm mögül és elkaptam Rob újból ütésre készülő karját
- De csak miattad!Ez a féreg többet is érdemelne az én ütéseimnél…-karolt át az idegességtől szinte remegő párom, én pedig jó szorosan hozzábújtam
- Arra azért kíváncsi lennék, hogy mégis milyen személyzet van ezen a gépen, hogy senkinek nem tűnt fel egy perverz állat!!!- szúrta a tekintetét a rémült légi utaskísérőébe
- Csakis a legjobb, uram…-motyogta- De higgye el nagyon sajnáljuk, hogy ilyen megtörténhetett… Mivel tudnánk kiengesztelni Önt, Mr.Pattinson?
- Ez jó…- nevetett fel gúnyosan Rob- Maga szerint megelégszem egy kiengeszteléssel??? Főleg, hogy a barátnőmet érte a támadás???Az a minimum, hogy feljelentem az egész bagázst a gépen… -túrt idegesen a hajába
- Rob talán nem ez a legjobb megoldás…-suttogtam, mire csak egy szúrós pillantással válaszolt, így segélykérően a többiekre néztem
- Kisasszony, elnézést, de ezt még át kell gondolnia a barátunknak…-vette át a szót Peter
- Ezen nincs mit átgondolnom!
- De, van…-csítította most már Taylor és Kellan is és kicsit félre rángatták
- Srácok mégis mit gondoltok?!Hogy szó nélkül hagyom, ami történt????A fenébe is, meg is erőszakolhatta volna Saraht!- a legjobb szó, amivel most Robertet jellemezni lehetett az a tombolás. Teljesen kikelve magából üvöltött a barátaival, eléggé rémisztően hatott még rám is a viselkedése
- Nem történt semmi bajom!- jelentettem ki, hátha kicsit lenyugszik tőle, de épp az ellenkezőjét sikerült kiváltanom belőle:
- Ebbe ne szólj bele!Akkor sem hagyom annyiban a dolgot és kész!-nézett ismét a megszeppent nőre
- Kérem, Mr. Pattinson…-szinte már könyörgött a nő- Nyugodjon meg! Gondoljon a többi utasra!
- Épp azt teszem, ha már a személyzet alapból képtelen erre! Mégis, hogy engedhetnek fel beteg embereket a fedélzetre???
- Tényleg sajnálom, ami történt…
- Mit kell ezt így felfújni?- szólalt meg először a „támadóm”- csak szórakozni akartam a kis macskával egy kicsit….-tett felém egy bizonytalan lépést, mire Taylor és Kellan azonnal lefogták
- Szórakozni?!?!-visszhangozta Rob- Tudja, hogy kivel szórakozzon????-kapta el a gallérjánál fogva
- Hé hé hé hé, Rob!- fogta vissza Peter erőteljesen, mire a barátom kelletlenül ugyan, de lefejtette a kezeit a férfiről
- Rob kérlek fejezd be!Menjünk és üljünk vissza, kérlek!- gyűltek könnyek a szemeimbe
- Itt meg mi történt???- hallottam meg Ash hangját a hátam mögül, szuper, ezek szerint már mindenki minket hallgat, amit mondjuk nem is csodálok….
- Vidd innen Sarah-t!- szinte parancsolta Rob- Kicsit kiborult, nyugtasd meg… Nekem még van egy kis dolgom itt…
- Na de…- vetette volna közbe, ha a szavába nem vág
- Azt kértem, hogy vidd innen?Olyan nagy kérés ez a fenébe is?!
- Nem, dehogy…- totál értetlen arcot vágott Ashley- Gyere Sarah!-karolta át a vállamat
- Rob-fogtam meg a vállát- Gyere velem!
- Menj!Mindjárt megyek én is!-lemondóan sóhajtottam és követtem Ashley-t, aki egy épp szembejövő stewardesstől rendelt nekem egy pohár vizet
- Ülj le és mesélj!Mi ez az egész?Rob úgy viselkedik, mint egy vadállat… Ez nem jellemző rá…- fejtegette, ami alatt a többiek is körém gyűltek és érdeklődve várták a válaszomat
- A mosdóba menet találkoztam egy férfival, vagyis hát ő pont kijött és elkezdett enyhén félre érthető megjegyzéseket tenni rám, de nem érdekelt…Aztán utánam jött és… és… akkor én megijedtem…
- Te jó ég!-sikkantottak fel egyszerre a lányok- De ugye nem bántott?!
- Nem-ráztam meg a fejemet- Kellan meghallotta a sikításomat…
- Még szerencse…
- Igen-bólintottam egy aprót, és aggódó pillantásokat küldtem a helyszín felé. Időközben megérkezett a vizem is, amitől egy kicsit kezdtem megnyugodni.
- Azért borzalmas, hogy milyen emberek vannak…- jegyezte meg Elizabeth
- Igen, már a repülőn sem vagyunk biztonságban-helyeselt neki Nikki
- Hol vannak a srácok?- nézett kérdőn körbe Kristen- Rob-nak melletted kellene lennie…
- Rob épp tombol… de szószerint-vette át a szót Ashley, amiért végtelenül hálás voltam neki
- Kérem üljenek vissza a helyeikre!-szólította fel népes társaságomat a személyzet egyik tagja, akik morogva ugyan, de eleget tettek a kérésnek. Ash aranyos volt, mindenféle történettel próbálta ezek után elterelni a figyelmemet az eseményekről, de nem igazán tudtam rákoncentrálni teljesen, ahhoz túl ideges voltam. Féltem, hogy nehogy olyasmi történjen, amiből később nagyobb baj lesz. Csak akkor nyugodtam meg, amikor megpillantottam a srácokat, akkor fellégeztem, bár Rob arcát elnézve kissé elszörnyedtem. A szivárvány színeibe tündökölt az arcának a bal fele:
- Jól vagy?-pattantam fel hozzá aggódva
- Ne aggódj kicsim, jól vagyok…-simogatta meg az arcomat, majd mindketten leültünk- És te jól vagy?
- Most már igen!De… de mi lett vele???
- Semmi különös…8 napon belül meggyógyul…-fogta meg a kezemet, a csuklómon ujjlenyomatok voltak, mire összehúzta a szemeit, de nem szólt egy szót sem
- Ne haragudj Ash, amiért bunkó voltam veled…-kért elnézést a kolleganőjétől
- Semmi gond, megértem, hogy ideges voltál…
- Köszi, igazi barát vagy!-küldött felé egy ellenálhatatlan mosolyt, mire a „húga” csak megforgatta a szemeit és kinézett az ablakon
- Tőled is…- de még mielőtt egyebet is mondhatott volna elhallgatattam egy csókkal:
- Semmit sem kell mondanod….
Innentől kezdve az útunk békésnek bizonyult, így nem is olyan sokára már landoltunk is Vancouverben….
2010. február 9., kedd
Repülés
Sziasztok!
Ezer bocsánat amiért csak most hozom a folytit, de múlt héten volt egy kisebb balesetem, aminek hatására kissé nehézkessé vált a gépelés egy kézzel... De szerencsére csak a kezem bánta a dolgot, nem sokon múlott, na de mindegy is, nem hiszem, hogy ez vigasztal Titeket, amiért ennyit kellett várnotok a következő részre... Mégegyszer elnézést kérek mindenkitől, aki már várta a folytit!!!
A 36. részt előreláthatólag pénteken hozom, persze ha 10 komment körül írtok, akkor már előbb is felkerülhet:)
Puszi!!!
Meré
35.rész
Igaza volt Robnak, mire leértem már várt immár csak rám a taxi, ugyanis ő már bent ült a hátsó ülésen:
- Jó napot!-szálltam be én is az autóba
- Magának is!-mosolygott rám szélesen a taxis- Akkor indulhatunk?- kérdezte kedvesen
- Igen, akkor ahogy megbeszéltük, a reptérre legyen szíves- felelte neki Rob, miközben én bekapcsoltam az övemet, fő a biztonság. Persze nem bírtam ki fizikai kontaktus nélkül, egyből a keze után nyúltam és így, kézen fogva tettük meg csendben az utat. Én nem szerettem taxiban beszélgetni, ő pedig látszólag el volt merülve a gondolataiban, amit jelen esetben egyáltalán nem bántam, bár kétségkívül szerettem volna tudni, hogy mi köti le ennyire a gondolatait.
Bő húsz perc alatt megérkeztünk a repülőtérre, ahol már elég sok fotós állt
készenlétben, amitől egy kicsit megijedtem, de szerencsére sikerült jól elrejtenem a félelmeimet, elsősorban Rob elől, eszem ágában sem volt még ezzel is idegesíteni.
- Ez igazán remek…-fintorgott Rob, majd átnyújtotta a sofőrnek az útiköltséget és egy szó nélkül kiszállt, mire elég sokan szabályosan rávetették magukat a különböző kérdéseikkel, amik általánosságban rólunk szóltak illetve ezerrel kattintgatták azokat a hülye gépeiket. Persze egyik kérdésükre sem felelt, amilyen gyorsan csak tudott kipakolt a csomagtartóból, miközben én is kiszálltam, nem vártam meg amíg kinyitja nekem az ajtót, majd kapásból feltettem a napszemüvegemet pedig a nap nem igazán sütött.
- Kisasszony maga is utazik?-támadtak egyből nekem az újságírók
- Féltékeny Kristenre?
- Szerelmes Robertbe?
- Komolyan gondolják a kapcsolatukat?
- Gyere kicsim!-ragadott karon Rob látszólag ügyet sem vetve a fotósokra és riporterekre, de én pontosan tudtam, hogy mennyire feszült attól, amiért a média már engem is zaklat. Erősen belékaroltam, mintha félnék attól, hogy bárki is elszakíthat tőle. Bent már vártak ránk a többiek és mind aggódva figyeltek engem, lehet, hogy a következő érzelemkitörésemet várták? Ami valljuk be, egyáltalán nem csoda a múltkori után. Pár másodperc múlva bemondták a járatunkat, tehát nem volt más hátra, mint felszállni a gépre, de még mielőtt ez megtörténhetett volna megtorpantam:
- Mi a baj?-fordult felém Rob
- Semmi, csak…-ráztam meg a fejemet, nem lehetek ennyire nyuszi, és mégis!- Emlékszel arra mit mondtam neked a repülésről?
- Oh-oké, emlékszik- igen.. Félsz a repüléstől…Hm… Akkor mi lenne, ha most arra gondolnál, hogy egy vonatra ülsz fel, nem pedig egy repülőre? Menni fog?-fürkészte az arcomat aggódva
- Hát…talán-próbáltam mosolyogni, de persze egyáltalán nem tudtam elvonatkoztatni a közlekedési eszközünktől
- Már mondtam párszor, hogy kórosan rossz hazudozó vagy…-mosolygott rám szelíden-De semmi baj, csukd be a szemedet-és már nyúlt is értem, hogy felemelhessen, én pedig szófogadó kislányként lehunytam a szemeimet, nem látván azt, hogy beszálltunk a gépbe. Fél perc múlva körülbelül „landoltam” az ülésemen, ami nyilván nem véletlenül Ashley és Rob között volt:
- Minden oké?-kérdezte Ash
- Persze, csak Sarah fél a repüléstől…-magyarázta Rob, mire én a fülébe súgtam, hogy ne haragudjon, de válaszként csak egy puszit kaptam a fejemre
- Értem..és most már azt is, hogy miért mondtad, hogy én üljek az ablakhoz…-mire a párom csak bólintott, én meg kezdtem magam kis gyereknek érezni, akit a szülei mindentől óvnak
- Én nem akartam gondot okozni…- néztem most Ashley-re
- Lüke vagy, örülök, hogy itt vagy…Aggódtam ám érted-ölelt át
- Én is örülök, hogy itt vagyok…És nyugi, ameddig Rob velem van, nem lehet baj…
- Így is van-mosolygott rám Rob
Már vagy egy órája nem éreztem szilárd talajt a lábam alatt, amikor szükségét éreztem a sminkem igazításának, ugyanis idegességemben éreztem, ahogy elfolyik rajtam minden.
- Azonnal jövök- pattantam fel hirtelen felindulásból
- Hova lesz a séta?-nézett rám ijedten Rob
- Nyugi, nem ugrok ki a gépből, csak a mosdóba megyek...-simogattam meg az arcát
- Oké, de siess vissza....
- Igyekszem....- indultam meg a mosdó irányába, na persze lassabban, tekintve hogy még mindig félek a repüléstől
Pechemre pont voltak bent, így nekidőlve a falnak mélyeket lélegeztem és erősen mormoltam magamban az imámat, hogy minél előbb bejuthassak.
Nem telt bele fél percbe és nyílt az ajtó, ahonnan egy kb. 30 éves férfi lépett ki, majd amikor meglátott szélesen elvigyorodott:
- Ha tudtam volna, hogy ilyen csinos hölgy vár kint, biztos nyitva hagyom az ajtót-mért végig szemtelenül, amitől kissé leesett az állam. Hogy lehet valaki ilyen pofátlan???
- Elnézést, de félre állna az útból?-kérdeztem ingerülten és kicsit arébb löktem az útból
- -Oh, persze, bocsánat...-lépett félre egyet, de mihelyt beléptem a helységbe ő is bejött utánam, majd becsukta az ajtót, amitől kapásból elfogott a pánik
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy maga is jöjjön be...-próbáltam ezt minél nyugodtabb hangnemben közölni, bár a helyzetem korántsem volt nyugodtnak mondható
- De gondoltad...-simított végig a karomon
- Nem tudtam, hogy egy gondolatolvasóval van dolgom…-fintorogtam és lefejtettem magamról a kezét
- És még nagyon sok mindent nem tudsz rólam….
- Kár, hogy nem is akarok, amúgy meg nem mondtam, hogy tegeződhetünk….- ideje lenne kimennie innen
- Lazíts kislány, én csak örömet akarok szerezni mindkettőnknek- kezdte el kicsatolni a nadrágja övét
- Figyelmeztetem, hogy menjen ki maga barom….-sziszegtem
- Igen?Ne mondd, hogy nem élvezed a közelségemet....-simult hozzám, én pedig már nem tudtam hova hátrálni a hely szűkössége miatt
- Pedig mondom és csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy a sikítás terén egész jó vagyok, jah és a barátom és a kollegái kint vannak...-dobtam be az egyetlen ütőkártyámat, de úgy tűnt hasztalanul
- Blöffölsz.... De neked még ez is jól áll-közeledett felém a szájával, mire szabályosan kitört belőlem egy eszeveszett sikoly….
Ezer bocsánat amiért csak most hozom a folytit, de múlt héten volt egy kisebb balesetem, aminek hatására kissé nehézkessé vált a gépelés egy kézzel... De szerencsére csak a kezem bánta a dolgot, nem sokon múlott, na de mindegy is, nem hiszem, hogy ez vigasztal Titeket, amiért ennyit kellett várnotok a következő részre... Mégegyszer elnézést kérek mindenkitől, aki már várta a folytit!!!
A 36. részt előreláthatólag pénteken hozom, persze ha 10 komment körül írtok, akkor már előbb is felkerülhet:)
Puszi!!!
Meré
35.rész
Igaza volt Robnak, mire leértem már várt immár csak rám a taxi, ugyanis ő már bent ült a hátsó ülésen:
- Jó napot!-szálltam be én is az autóba
- Magának is!-mosolygott rám szélesen a taxis- Akkor indulhatunk?- kérdezte kedvesen
- Igen, akkor ahogy megbeszéltük, a reptérre legyen szíves- felelte neki Rob, miközben én bekapcsoltam az övemet, fő a biztonság. Persze nem bírtam ki fizikai kontaktus nélkül, egyből a keze után nyúltam és így, kézen fogva tettük meg csendben az utat. Én nem szerettem taxiban beszélgetni, ő pedig látszólag el volt merülve a gondolataiban, amit jelen esetben egyáltalán nem bántam, bár kétségkívül szerettem volna tudni, hogy mi köti le ennyire a gondolatait.
Bő húsz perc alatt megérkeztünk a repülőtérre, ahol már elég sok fotós állt
készenlétben, amitől egy kicsit megijedtem, de szerencsére sikerült jól elrejtenem a félelmeimet, elsősorban Rob elől, eszem ágában sem volt még ezzel is idegesíteni.
- Ez igazán remek…-fintorgott Rob, majd átnyújtotta a sofőrnek az útiköltséget és egy szó nélkül kiszállt, mire elég sokan szabályosan rávetették magukat a különböző kérdéseikkel, amik általánosságban rólunk szóltak illetve ezerrel kattintgatták azokat a hülye gépeiket. Persze egyik kérdésükre sem felelt, amilyen gyorsan csak tudott kipakolt a csomagtartóból, miközben én is kiszálltam, nem vártam meg amíg kinyitja nekem az ajtót, majd kapásból feltettem a napszemüvegemet pedig a nap nem igazán sütött.
- Kisasszony maga is utazik?-támadtak egyből nekem az újságírók
- Féltékeny Kristenre?
- Szerelmes Robertbe?
- Komolyan gondolják a kapcsolatukat?
- Gyere kicsim!-ragadott karon Rob látszólag ügyet sem vetve a fotósokra és riporterekre, de én pontosan tudtam, hogy mennyire feszült attól, amiért a média már engem is zaklat. Erősen belékaroltam, mintha félnék attól, hogy bárki is elszakíthat tőle. Bent már vártak ránk a többiek és mind aggódva figyeltek engem, lehet, hogy a következő érzelemkitörésemet várták? Ami valljuk be, egyáltalán nem csoda a múltkori után. Pár másodperc múlva bemondták a járatunkat, tehát nem volt más hátra, mint felszállni a gépre, de még mielőtt ez megtörténhetett volna megtorpantam:
- Mi a baj?-fordult felém Rob
- Semmi, csak…-ráztam meg a fejemet, nem lehetek ennyire nyuszi, és mégis!- Emlékszel arra mit mondtam neked a repülésről?
- Oh-oké, emlékszik- igen.. Félsz a repüléstől…Hm… Akkor mi lenne, ha most arra gondolnál, hogy egy vonatra ülsz fel, nem pedig egy repülőre? Menni fog?-fürkészte az arcomat aggódva
- Hát…talán-próbáltam mosolyogni, de persze egyáltalán nem tudtam elvonatkoztatni a közlekedési eszközünktől
- Már mondtam párszor, hogy kórosan rossz hazudozó vagy…-mosolygott rám szelíden-De semmi baj, csukd be a szemedet-és már nyúlt is értem, hogy felemelhessen, én pedig szófogadó kislányként lehunytam a szemeimet, nem látván azt, hogy beszálltunk a gépbe. Fél perc múlva körülbelül „landoltam” az ülésemen, ami nyilván nem véletlenül Ashley és Rob között volt:
- Minden oké?-kérdezte Ash
- Persze, csak Sarah fél a repüléstől…-magyarázta Rob, mire én a fülébe súgtam, hogy ne haragudjon, de válaszként csak egy puszit kaptam a fejemre
- Értem..és most már azt is, hogy miért mondtad, hogy én üljek az ablakhoz…-mire a párom csak bólintott, én meg kezdtem magam kis gyereknek érezni, akit a szülei mindentől óvnak
- Én nem akartam gondot okozni…- néztem most Ashley-re
- Lüke vagy, örülök, hogy itt vagy…Aggódtam ám érted-ölelt át
- Én is örülök, hogy itt vagyok…És nyugi, ameddig Rob velem van, nem lehet baj…
- Így is van-mosolygott rám Rob
Már vagy egy órája nem éreztem szilárd talajt a lábam alatt, amikor szükségét éreztem a sminkem igazításának, ugyanis idegességemben éreztem, ahogy elfolyik rajtam minden.
- Azonnal jövök- pattantam fel hirtelen felindulásból
- Hova lesz a séta?-nézett rám ijedten Rob
- Nyugi, nem ugrok ki a gépből, csak a mosdóba megyek...-simogattam meg az arcát
- Oké, de siess vissza....
- Igyekszem....- indultam meg a mosdó irányába, na persze lassabban, tekintve hogy még mindig félek a repüléstől
Pechemre pont voltak bent, így nekidőlve a falnak mélyeket lélegeztem és erősen mormoltam magamban az imámat, hogy minél előbb bejuthassak.
Nem telt bele fél percbe és nyílt az ajtó, ahonnan egy kb. 30 éves férfi lépett ki, majd amikor meglátott szélesen elvigyorodott:
- Ha tudtam volna, hogy ilyen csinos hölgy vár kint, biztos nyitva hagyom az ajtót-mért végig szemtelenül, amitől kissé leesett az állam. Hogy lehet valaki ilyen pofátlan???
- Elnézést, de félre állna az útból?-kérdeztem ingerülten és kicsit arébb löktem az útból
- -Oh, persze, bocsánat...-lépett félre egyet, de mihelyt beléptem a helységbe ő is bejött utánam, majd becsukta az ajtót, amitől kapásból elfogott a pánik
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy maga is jöjjön be...-próbáltam ezt minél nyugodtabb hangnemben közölni, bár a helyzetem korántsem volt nyugodtnak mondható
- De gondoltad...-simított végig a karomon
- Nem tudtam, hogy egy gondolatolvasóval van dolgom…-fintorogtam és lefejtettem magamról a kezét
- És még nagyon sok mindent nem tudsz rólam….
- Kár, hogy nem is akarok, amúgy meg nem mondtam, hogy tegeződhetünk….- ideje lenne kimennie innen
- Lazíts kislány, én csak örömet akarok szerezni mindkettőnknek- kezdte el kicsatolni a nadrágja övét
- Figyelmeztetem, hogy menjen ki maga barom….-sziszegtem
- Igen?Ne mondd, hogy nem élvezed a közelségemet....-simult hozzám, én pedig már nem tudtam hova hátrálni a hely szűkössége miatt
- Pedig mondom és csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy a sikítás terén egész jó vagyok, jah és a barátom és a kollegái kint vannak...-dobtam be az egyetlen ütőkártyámat, de úgy tűnt hasztalanul
- Blöffölsz.... De neked még ez is jól áll-közeledett felém a szájával, mire szabályosan kitört belőlem egy eszeveszett sikoly….
2010. január 31., vasárnap
Rob és a bőrönd:)
Sziasztok!
Meghoztam a legújabb fejezetet, remélem örültök neki:) Még tart a szavazás, szóval véglegesen még nem dőlt el semmi.... Köszönöm az előző részhez írt komikat és a chat-be írt gondolataitokat
is: )
Holnaptól megkezdődik számomra az egyetem, de ha összegyűlik kedd délutánig 10-nél több komi, akkor aznap este felkerül a friss... A szavazást is akkor zárom...
Puszi!
Jó olvasást!
Meré
34.rész
Reggel viszonylag hamar sikerült felkelnünk, na jó ez egy kicsit túlzás, ugyanis 10 óra felé nyitottam ki a szemeimet, majd pár perccel később Rob is:
- Mióta vagy ébren, hm?-simogatta meg az arcomat mosolyogva
- Pár perce…-mosolyogtam én is, majd nyújtóztam egyet
- És mi jó csináltál abban a pár percben, amíg én még aludtam?-tűrte el a szemem elől az egyik kis hajtincsemet
- Téged néztelek…-húztam meg a vállamat- olyan jó látni, hogy mellettem fekszel….
- Ezzel én is így vagyok-hajolt közelebb, hogy megcsókolhasson, de a csókunkat a mobilja vad csörgése azonban félbe szakította. Nagyot sóhajtva elhúzódott tőlem, miközben elnyúlt a mobiljáért:
- Akárki is vagy, de mondd!-morgott a telefonba-Igen, most!Miért?....Persze, tudom, tudjuk…Ott leszünk időben, nyugi… Persze, ez nem kérdés…Akkor majd találkozunk!Szia!-nyomta ki, majd dobta vissza az éjjeli szekrényre a készüléket
- Lefogadom, hogy valaki nagyon aggódik, hogy nem érünk időben a reptérre-ültem fel
- Így van…Peter hívott, hogy 1-kor indul a gépünk, szóval fél körül találkozzunk a reptéren- ásított
- Uh, akkor ideje lenne ki kelnünk az ágyból, nem gondolod? Te már becsomagoltál?-dobtam le magamról a takarót és kiültem az ágy szélére, hogy bele tudjak bújni a papucsomba
- Még egy csomó időnk van…-nyúlt a karom után, de sikertelenül, mert én éppen abban a pillanatban álltam fel- És igen, mindent összepakoltam, amit tegnap át is hoztam, kint van az előszobában
- Hm..Nem is emlékszem, hogy áthoztad a cuccaidat…- sétáltam el a szekrényemig, ahonnan kivettem egy kényelmes farmert és egy fehér, V kivágású vékonyabb pulcsit
- Persze, hogy nem emlékszel kicsim-kezdett el most már ő is kitápászkodni az ágyból, feltehetőleg feladta, hogy visszafekszek mellé- Nem mondtam, mert Kristen eléggé meglepett a jelenlétével, utána meg el is felejtettem…
- Értem, oké, nem gond… Elhiheted, hogy engem is meglepett- bújtam ki a hálóingemből, mire ő vágyakozva nézett felém- Ne is álmodj most róla!Akkor inkább fordulj el!-szóltam rá szigorúan, persze belül nagyon is jót mulattam a reakcióján
- Jól van!- meredt a plafonra- Szólj, ha oda nézhetek…
- Okés!Most már van rajtam ruha…-kuncogtam fél perccel később
- Ez remek!-nézett rám kissé lemondóan- És amúgy mit mondott neked Kris?-váltott vissza a témánkra
- Semmi extrát…Elmondta, hogy régebben szeretett, mármint jobban, mint egy barátot, de most már nem, elfogadja, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást….-indultam meg kifelé, határozott célom volt rendbe szedni magamat a fürdőszobában
- Hm…Akkor sem gondoltam volna, hogy eléd áll…-indult meg utánam, miközben magára kapott egy pólót
- Apropó Kristen!-kaptam észbe- Épp akkor jött, amikor a bőröndöm cipzárjával szenvedtem, megtennéd, hogy behúzód nekem? Ott van az ágy alatt-villantottam rá egy ellenállhatatlan mosolyt, ami nagy kérlelő boci szemekkel párosult
- Persze!Csak ne nézz rám így, mert a végén lekéssük a gépet-most ő vigyorgott rám ellenállhatatlanul, így én gyorsan bemasíroztam inkább a fürdőbe, ahol megmostam a fogamat, majd gyorsan magamra varázsoltam egy enyhe sminket és végül összefogtam a hajamat
- Kicsim, mégis mi a jó fenét tettél ebbe a bőröndbe, hm?-kiabálta ki kissé mérgelődve
- Csak a legszükségesebbeket-dőltem neki a szobám ajtófélfájának ártatlan arccal
- Aham, gondolom…És ez mégis mit jelent? Hány szekrényt pakoltál bele?-morgolódott, ahogy láttam egyelőre ő sem bírt a cipzárral, így eléggé komikus volt a kép. Rob eléggé erőteljesen nyomta lejjebb a bőrönd fedelét, hogy a cipzárt betudja húzni, miközben erőteljesen rázta a fejét, halk szitkozódások közepette
- Csak egyet-nevettem el magamat, ugyanis Rob kezében maradt a cipzár húzójának egy része
- Szerinted ez vicces?-nézett rám kissé mérgesen, de szinte azonnal nevetésben tört ki ő is, ahogy meglátott engem – Oké, hát kissé vicces…
- Nem is kicsit!-most már rázkódtam a nevetéstől
- Na mi az fiatalok, mi ez a kicsattanó jókedv?- jött ki Marie is a szobájából, akivel még tegnap este megbeszéltük, hogy ma délelőtt nem megy be a hotelba, hogy legyen időnk elköszönni egymástól
- A kedves barátnőd azt hiszi, hogy ez nem egy utazó bőrönd, sokkal inkább egy utazó szekrény…-magyarázta a párom
- Ez nem is igaz!De hála a kedves barátomnak, most már bőröndnek se alkalmas!-mutattam a Rob kezében lévő kis darabkára, amitől Marie szája is még szélesebb mosolyra húzódott:
- Úgy nézem itt valaki nincs tisztában a saját erejével!De semmi gond, még jó, hogy nekem is van egy bőröndöm!De azt majd inkább én behúzom, miután átpakoltunk bele, lehet szükségem lesz majd még rá a jövőben….- vigyorgott
- Na jól van lányok!Csak pakolgassatok, addig én összeszedem magamat és megnézem a bicepszemet, ha már ilyen kis erős lettem, a mai spenót adagom nélkül is!Ezt Popey se csinálhatta volna jobban!-nyomta a kezembe az „áldozatot”, majd büszkén elvonult felöltözni a fürdőbe. Alig pár perc alatt sikerült mindent átpakolnunk Marie-vel a másik táskába és örömmel nyugtáztuk, hogy sikerült be is húznunk minden gond nélkül a cipzárat, tehát csomagok szintjén készen álltunk az utazásra.
- Látom nélkülem is megoldottátok a cipzár kérdést- jött vissza vigyorogva
- Meg ám, na és mondd szívem mekkorát nőtt a bicepszed?-méregettem a szemeimmel
- Áh, még mindig nagyobb van Taylornak!-legyintett egyet- De mindegy is, tudom, hogy neked így is én tetszek-ölelt át a derekamat és közelebb húzott magához
- Olyan jó nézni Titeket így együtt-mosolygott rajtunk Marie- Mondták már, hogy szépek vagytok együtt?
- Ezt így még nem…Általában Kellan és a többi srác csak Sarah szépségével van elfoglalva…
- Olyan lüke vagy-böktem oldalba, mire csak egy puszival válaszolt
- Hát figyelj Rob, ne sértődj meg de egy hús-vér ember nagyot tud dobni az összképen…- mondta Marie
- Hát köszi…Ez most igazán jól esett-vágott egy műfintort Rob- Na de mindegy, valahogy túl élem, hogy örökké szexi vámpír leszek a köztudatban…
- Aki csak az enyém…- adtam neki egy puszit
- Így van, csak a tiéd…-csókolt meg, ami elég hosszúra sikeredhetett, ugyanis a barátnőm köhintésére kaptunk csak észbe
- Igazán nem akarlak kidobni titeket, de mindjárt dél…
- Igaz-bólintott Rob-hát akkor szia Marie!-ölelte át két puszi kíséretében
- Szia Rob!Aztán vigyázni ám Sarah-ra, a fenyegetésem még mindig érvényben van!
- Okés, észben tartom, de nyugi, vigyázok rá!
- Ajánlom is!
- Kicsim, én gyors leviszem ezeket, szerintem már ide ért értünk a taxi-nyúlt a táskákért- A kocsiban megvárlak!
- Rendben, mindjárt megyek!
- Oks, szia Marie!
- Szia Rob!
- Jajj Marie!-öleltem át szinte azonnal a barátnőmet, ahogy kilépett Rob az ajtón-Nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem Sarah!De nyugi, klassz lesz Kanada!
- Remélem…de egy kicsit bánt, hogy egyedül hagylak…
- Jajj ne már!Én örülök, hogy mégis Roberttel mész, klassz, hogy minden rendben van köztetek!Miattam ne aggódj, el leszek a hotelban, rengeteg a munkám…
- Rendben, de bármi gond van szólj és én jövök!
- Jó, de nem lesz semmi gond..Élvezd ki ezt a pár napot, pihenj, rád fér…Na de most már menj, mert lekésítek a gépet…-adott két puszit
- Jól van, megyek!-kaptam fel a kis táskámat, majd mégegyszer megöleltem Marie-t és elindultam lefelé…
Meghoztam a legújabb fejezetet, remélem örültök neki:) Még tart a szavazás, szóval véglegesen még nem dőlt el semmi.... Köszönöm az előző részhez írt komikat és a chat-be írt gondolataitokat
is: )
Holnaptól megkezdődik számomra az egyetem, de ha összegyűlik kedd délutánig 10-nél több komi, akkor aznap este felkerül a friss... A szavazást is akkor zárom...
Puszi!
Jó olvasást!
Meré
34.rész
Reggel viszonylag hamar sikerült felkelnünk, na jó ez egy kicsit túlzás, ugyanis 10 óra felé nyitottam ki a szemeimet, majd pár perccel később Rob is:
- Mióta vagy ébren, hm?-simogatta meg az arcomat mosolyogva
- Pár perce…-mosolyogtam én is, majd nyújtóztam egyet
- És mi jó csináltál abban a pár percben, amíg én még aludtam?-tűrte el a szemem elől az egyik kis hajtincsemet
- Téged néztelek…-húztam meg a vállamat- olyan jó látni, hogy mellettem fekszel….
- Ezzel én is így vagyok-hajolt közelebb, hogy megcsókolhasson, de a csókunkat a mobilja vad csörgése azonban félbe szakította. Nagyot sóhajtva elhúzódott tőlem, miközben elnyúlt a mobiljáért:
- Akárki is vagy, de mondd!-morgott a telefonba-Igen, most!Miért?....Persze, tudom, tudjuk…Ott leszünk időben, nyugi… Persze, ez nem kérdés…Akkor majd találkozunk!Szia!-nyomta ki, majd dobta vissza az éjjeli szekrényre a készüléket
- Lefogadom, hogy valaki nagyon aggódik, hogy nem érünk időben a reptérre-ültem fel
- Így van…Peter hívott, hogy 1-kor indul a gépünk, szóval fél körül találkozzunk a reptéren- ásított
- Uh, akkor ideje lenne ki kelnünk az ágyból, nem gondolod? Te már becsomagoltál?-dobtam le magamról a takarót és kiültem az ágy szélére, hogy bele tudjak bújni a papucsomba
- Még egy csomó időnk van…-nyúlt a karom után, de sikertelenül, mert én éppen abban a pillanatban álltam fel- És igen, mindent összepakoltam, amit tegnap át is hoztam, kint van az előszobában
- Hm..Nem is emlékszem, hogy áthoztad a cuccaidat…- sétáltam el a szekrényemig, ahonnan kivettem egy kényelmes farmert és egy fehér, V kivágású vékonyabb pulcsit
- Persze, hogy nem emlékszel kicsim-kezdett el most már ő is kitápászkodni az ágyból, feltehetőleg feladta, hogy visszafekszek mellé- Nem mondtam, mert Kristen eléggé meglepett a jelenlétével, utána meg el is felejtettem…
- Értem, oké, nem gond… Elhiheted, hogy engem is meglepett- bújtam ki a hálóingemből, mire ő vágyakozva nézett felém- Ne is álmodj most róla!Akkor inkább fordulj el!-szóltam rá szigorúan, persze belül nagyon is jót mulattam a reakcióján
- Jól van!- meredt a plafonra- Szólj, ha oda nézhetek…
- Okés!Most már van rajtam ruha…-kuncogtam fél perccel később
- Ez remek!-nézett rám kissé lemondóan- És amúgy mit mondott neked Kris?-váltott vissza a témánkra
- Semmi extrát…Elmondta, hogy régebben szeretett, mármint jobban, mint egy barátot, de most már nem, elfogadja, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást….-indultam meg kifelé, határozott célom volt rendbe szedni magamat a fürdőszobában
- Hm…Akkor sem gondoltam volna, hogy eléd áll…-indult meg utánam, miközben magára kapott egy pólót
- Apropó Kristen!-kaptam észbe- Épp akkor jött, amikor a bőröndöm cipzárjával szenvedtem, megtennéd, hogy behúzód nekem? Ott van az ágy alatt-villantottam rá egy ellenállhatatlan mosolyt, ami nagy kérlelő boci szemekkel párosult
- Persze!Csak ne nézz rám így, mert a végén lekéssük a gépet-most ő vigyorgott rám ellenállhatatlanul, így én gyorsan bemasíroztam inkább a fürdőbe, ahol megmostam a fogamat, majd gyorsan magamra varázsoltam egy enyhe sminket és végül összefogtam a hajamat
- Kicsim, mégis mi a jó fenét tettél ebbe a bőröndbe, hm?-kiabálta ki kissé mérgelődve
- Csak a legszükségesebbeket-dőltem neki a szobám ajtófélfájának ártatlan arccal
- Aham, gondolom…És ez mégis mit jelent? Hány szekrényt pakoltál bele?-morgolódott, ahogy láttam egyelőre ő sem bírt a cipzárral, így eléggé komikus volt a kép. Rob eléggé erőteljesen nyomta lejjebb a bőrönd fedelét, hogy a cipzárt betudja húzni, miközben erőteljesen rázta a fejét, halk szitkozódások közepette
- Csak egyet-nevettem el magamat, ugyanis Rob kezében maradt a cipzár húzójának egy része
- Szerinted ez vicces?-nézett rám kissé mérgesen, de szinte azonnal nevetésben tört ki ő is, ahogy meglátott engem – Oké, hát kissé vicces…
- Nem is kicsit!-most már rázkódtam a nevetéstől
- Na mi az fiatalok, mi ez a kicsattanó jókedv?- jött ki Marie is a szobájából, akivel még tegnap este megbeszéltük, hogy ma délelőtt nem megy be a hotelba, hogy legyen időnk elköszönni egymástól
- A kedves barátnőd azt hiszi, hogy ez nem egy utazó bőrönd, sokkal inkább egy utazó szekrény…-magyarázta a párom
- Ez nem is igaz!De hála a kedves barátomnak, most már bőröndnek se alkalmas!-mutattam a Rob kezében lévő kis darabkára, amitől Marie szája is még szélesebb mosolyra húzódott:
- Úgy nézem itt valaki nincs tisztában a saját erejével!De semmi gond, még jó, hogy nekem is van egy bőröndöm!De azt majd inkább én behúzom, miután átpakoltunk bele, lehet szükségem lesz majd még rá a jövőben….- vigyorgott
- Na jól van lányok!Csak pakolgassatok, addig én összeszedem magamat és megnézem a bicepszemet, ha már ilyen kis erős lettem, a mai spenót adagom nélkül is!Ezt Popey se csinálhatta volna jobban!-nyomta a kezembe az „áldozatot”, majd büszkén elvonult felöltözni a fürdőbe. Alig pár perc alatt sikerült mindent átpakolnunk Marie-vel a másik táskába és örömmel nyugtáztuk, hogy sikerült be is húznunk minden gond nélkül a cipzárat, tehát csomagok szintjén készen álltunk az utazásra.
- Látom nélkülem is megoldottátok a cipzár kérdést- jött vissza vigyorogva
- Meg ám, na és mondd szívem mekkorát nőtt a bicepszed?-méregettem a szemeimmel
- Áh, még mindig nagyobb van Taylornak!-legyintett egyet- De mindegy is, tudom, hogy neked így is én tetszek-ölelt át a derekamat és közelebb húzott magához
- Olyan jó nézni Titeket így együtt-mosolygott rajtunk Marie- Mondták már, hogy szépek vagytok együtt?
- Ezt így még nem…Általában Kellan és a többi srác csak Sarah szépségével van elfoglalva…
- Olyan lüke vagy-böktem oldalba, mire csak egy puszival válaszolt
- Hát figyelj Rob, ne sértődj meg de egy hús-vér ember nagyot tud dobni az összképen…- mondta Marie
- Hát köszi…Ez most igazán jól esett-vágott egy műfintort Rob- Na de mindegy, valahogy túl élem, hogy örökké szexi vámpír leszek a köztudatban…
- Aki csak az enyém…- adtam neki egy puszit
- Így van, csak a tiéd…-csókolt meg, ami elég hosszúra sikeredhetett, ugyanis a barátnőm köhintésére kaptunk csak észbe
- Igazán nem akarlak kidobni titeket, de mindjárt dél…
- Igaz-bólintott Rob-hát akkor szia Marie!-ölelte át két puszi kíséretében
- Szia Rob!Aztán vigyázni ám Sarah-ra, a fenyegetésem még mindig érvényben van!
- Okés, észben tartom, de nyugi, vigyázok rá!
- Ajánlom is!
- Kicsim, én gyors leviszem ezeket, szerintem már ide ért értünk a taxi-nyúlt a táskákért- A kocsiban megvárlak!
- Rendben, mindjárt megyek!
- Oks, szia Marie!
- Szia Rob!
- Jajj Marie!-öleltem át szinte azonnal a barátnőmet, ahogy kilépett Rob az ajtón-Nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem Sarah!De nyugi, klassz lesz Kanada!
- Remélem…de egy kicsit bánt, hogy egyedül hagylak…
- Jajj ne már!Én örülök, hogy mégis Roberttel mész, klassz, hogy minden rendben van köztetek!Miattam ne aggódj, el leszek a hotelban, rengeteg a munkám…
- Rendben, de bármi gond van szólj és én jövök!
- Jó, de nem lesz semmi gond..Élvezd ki ezt a pár napot, pihenj, rád fér…Na de most már menj, mert lekésítek a gépet…-adott két puszit
- Jól van, megyek!-kaptam fel a kis táskámat, majd mégegyszer megöleltem Marie-t és elindultam lefelé…
2010. január 27., szerda
Váratlan látogató
Sziasztok!
Hát mit ne mondjak...::(Eléggé lelombozódtam, hogy mindössze csak 4 megjegyzést kaptam,amiket egyébként nagyon köszönök! Ennyire nem tetszett nektek Sarah múltja vagy mi történt? Vagy csak egyszerűen nem érdekel már Benneteket a történet, mert azt is megértem, nem sértődök meg vagy ilyesmi, csak akkor írjátok meg... Éppen ezért felrakok egy újabb szavazást, aminek a kérdése pontosan ez, és ennek eredménye, illetve a következő rész (amit egyébként már olvashattok is) kommentjeinek számától függően mérlegelem, hogy folytatom-e a történetet itt a blogon... Na de most néhány szó a folytiról:
Tudom, hogy sokan szeretnétek Rob szemszögéből is olvasni a történetet és hogy megígértem, hogy az előző rész is olyan lesz, de jelenleg annyi minden van a fejemben a cselekmény előrehaladásával kapcsolatban, hogy egyelőre azokat fogalmaznám meg, remélem megértitek. Van egy konkrét rész, ahová szeretnék eljutni és ott annyit fogjátok Rob szemszögéből olvasni az eseményeket, hogy meg is fogjátok unni, már ha ugye lesz folytatás... Ez persze nem azt jelenti, hogy közben nem lesznek olyan részek, de van egy fix pont, ami biztos:) Röviden ennyit szerettem volna, jah és még annyit, hogy ez a rész az eddigi leghosszabb, egy kis kárpótlás:)
Remélem tetszeni fog nektek és jó sok véleményt írtok, hogy egy kicsit örülhessek:)
Puszi mindenkinek!
Meré
33.rész
A vallomásom utáni napok hihetetlen gyorsasággal teltek. Robbal megbeszéltük, jobban mondva megkértem rá, hogy maradjon közöttünk a múltam azon bizonyos része, amit tiszteletbe tartott és természetesen egy kitalált történetet mesélt el a kollégáinak. Szinte minden nap hívtak egy-egy közös programra, de én ügyesen kikerülve ezeket, a szünet előtti hajtós egyetemi napokra hivatkozva kihagytam a számomra kínos találkozásokat. Persze tudtam, hogy örökké nem kerülhetem őket, főleg, hogy holnap indulunk Kanadába, de azon az állásponton voltam, hogy minél később találkozok velük, annál jobb. Néha azért láttam Roberten, hogy nem esett jól neki, hogy folyamatosan lemondtam a programokat, ezáltal kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, de soha nem panaszkodott ez miatt, amiért végtelenül hálás voltam neki, de azért még jobban, hogy még csak szóba sem hozta a múltat. Ma sikerült mindent elintéznem az egyetemen, így nem volt más dolgom, mint haza menni és összecsomagolni arra az egy hétre, amit Vancouverben fogok tölteni. Szerencsére a suliból nem fogok hiányozni, hisz hétfőn elkezdődik az őszi szünet, tehát ez nem is alakulhatott volna szerencsésebben. Kivettem a szekrényből a nagy bőröndömet, felraktam az ágyamra és elkezdtem belepakolni a legszükségesebb holmijaimat. Mivel nem gondolnám, hogy rekkenő hőség fogadna ott minket, ezért a melegebb felsőimet részesítettem előnyben, na persze azért beraktam egy-két vékonyabbat is, sose lehet tudni alapon. Nagyjából negyed órán keresztül pakolásztam ki-be a cuccaimat, mert a bőrönd vészesen közeledett a megtelt állapotához, épp ezért kissé hezitáltam, hogy mégis mit vigyek és mit ne. Már épp majdnem végeztem a csomagolással, egész pontosan a cipzárral küszködtem, ami sehogy sem akart engedelmeskedni, amikor kopogtak az ajtón, legnagyobb örömömre. Nem vártam látogatót, hiszen Rob épp valami talkshowba volt, Marie-nak pedig ugye van kulcsa, szóval gőzöm nem volt arról, hogy mégis ki lehet az.
- Egy pillanat!-kiabáltam ki, amíg kiértem a szobámból, majd kinyitottam az ajtót:
- Hello Sarah!-mosolygott rám barátságosan Kristen-Zavarok?
- Ööö..Szia!- totál döbbenet futott át rajtam, ahogy megláttam velem szembe- Nem, épp csomagoltam, de gyere beljebb!-tártam ki előtte az ajtómat
- Szép lakás!-dicsérte meg, ahogy belépett
- Köszi!...Ülj le nyugodtan, ne ácsorogj-mutattam a kanapé felé
- Nem szeretnélek zavarni…- mondta fejrázva, láttam rajta, hogy kínosan érzi magát
- Mondtam, hogy nem zavarsz- mosolyodtam el akaratlanul- Rob majd segít behúzni a cipzárt a bőröndömön…
- Na igen, az nekem se szokott könnyen menni… Esküszöm csak olyat pakolok el, amit használni is fogok és mégis, sose férek bele rendesen…- ült le végülis nevetve
- Nem vagy egyedül…Én is csak szükséges dolgokat raktam el és nem bírok a cipzárral…-legyintettem egyet- Hozhatok valamit inni vagy enni esetleg?
- Nem kérek semmit, köszönöm…
- Oké, de szólj ha meggondoltad magad-ültem le vele szemben
- Illetve mégiscsak kérnék valamit…
- Mit kérsz?-pattantam fel azonnal
- Semmi olyat, amit a konyhában megtalálhatnál…- hajtotta le a fejét
- Oh..-huppantam vissza, vajon hova akarhat kilyukadni?
- Látom meglepődtél, hogy itt vagyok…-nézett ismét rám
- Őszintén?Meg, az az igazság, hogy mindenkire jobban számítottam volna, mint rád. Tudván, hogy mi a véleményed rólam….
- Épp ezért jöttem…
- Attól tartok, hogy ezt most nem igazán értem-húztam fel a szemöldökömet, de közben bevillant valami:-Rob küldött?
- Nem, ő azt sem tudja, hogy itt vagyok…-vágta rá azonnal és mégis hihetően- Elment a talkshowba a fiúkkal…
- Azt tudom-bólintottam-mármint, hogy hol van…És ezek szerint ezért most jöttél…
- Igen, szerettem volna veled mindenképpen négyszemközt beszélni még az utazás előtt…- harapdálta az ajkait
- Velem?Négyszemközt?Miről?- tettem fel egymás után a belőlem kitörő kérdéseimet és nem a legkedvesebb hangnemben. Könnyen elképzelhetőnek találom, hogy veszekedni jött, csak még nem tudja, hogyan kezdje hozzá….
- Igen, ugyanis…-habozott-szeretnék tőled bocsánatot kérni….
- Tessék????-bukott ki belőlem azonnal, azt hittem rosszul hallok.
- Jól hallottad, sajnálom, hogy bunkó voltam veled…-mondta teljesen őszinte hangnemben- Én csak…csak féltékeny voltam rád, de nem úgy ahogy gondolod…-tette hozzá
- Honnan tudod, hogy hogyan gondolom?
- Csak rád kell nézni…Pocsék színésznő lennél, már ne is haragudj…
- Ezt már mondta más is…de akkor is…
- Tudom, hogy azt gondolod, hogy én szeretem Robot…És jól gondolod…mármint, persze, hogy szeretem, hisz barátok vagyunk, de ennyi…Nem tagadom, régebben túlságosan is vonzódtam hozzá, de az már elmúlt…Látom, hogy mennyire oda van érted, hihetetlen, hogy ennyi idő alatt ennyire az ujjad köré tudtad csavarni és ezt nem rossz májúságból jegyeztem meg..Talán még soha nem láttam olyannak, mint amióta megismert téged, sokat jelentesz neki Sarah. Én pedig nem akarok beletrappolni a barátom boldogságába, épp ezért szeretném, ha tiszta lappal indítanánk és akár még barátnők is lehetnénk…- minden szavából sütött, hogy jól átgondolta a mondandóját vagy csak nagyon hitelesen tudta azokat kimondani? Lehet, hogy bennem van a hiba, de vonakodva hallgattam őt, egyelőre még nagyon bizalmatlan voltam vele szemben. Éppen ezért kérdeztem meg tőle:
- Na várj, te ugyanaz a Kristen Stewart vagy, mint aki pár nappal ezelőtt azt állította, hogy csak kihasználom Robertet?
- Igen…-mondta bizonytalanul
- Bocsáss meg, amiért megkérdezem, de mi változott azóta?Mármint, mi ez a váratlan fordulat?
- Azt hiszem, hogy jogos a kérdésed. Mint mondtam látom, hogy mennyit jelentesz Robnak, ennyi az egész-húzta meg a vállát- És ő is neked… Tudod nem szeretnék több konfliktust feleslegesen, ráadásul azóta jobban megismertelek egy kicsit… Hibáztam és ezt belátom… Szóval?Elfogadod a bocsánatkérésemet?-nyújtotta felém a kezét, amitől szinte sokkot kaptam:
- Persze, felejtsük el…- igaza van, jobb a békesség, már csak Rob miatt is
- Ez esetben engedd meg, hogy bemutatkozzam:Kristen Stewart vagyok!-mosolygott rám szélesen
- Én pedig Sarah Bright!-mosolyogtam vissza, éppen akkor amikor Marie és Rob beléptek az ajtón. Mindkettőjük arcán látszódott a totál értetlenség:
- Hát ti?!- kérdezte Rob értetlenül- Mit csináltok?
- Eljöttem bocsánatot kérni, de már megyek is. Még nekem is össze kell pakolnom. –indult meg az ajtó felé- Akkor reggel találkozunk!Sziasztok!
- Szia!-köszöntünk neki egyszerre
- Ne nézz így rám-mondtam Robnak, aki keresztbe tett kezekkel állt velem szemben- Tényleg csak bocsánatot jött kérni…
- Elhiszem, csak fura…Kris nem az a fajta, aki egyhamar beismeri, ha tévedett…
- Azt én nem tudhatom, na de ti hogy is kerültök haza?-mutattam mindkettejükre
- Gondoltam előbb haza jövök, hogy kicsit együtt lehessünk, mielőtt elmész-mondta Marie kissé szomorúan, bele se gondoltam, hogy neki milyen lesz 1 hétig egyedül
- Ez nagyon jó ötlet volt!Ezer éve nem csináltunk együtt semmit!-lelkesültem be egy pillanat alatt
- Tudom, épp ezért vagyok most itthon… Mit főzzek vacsira?-nézett ránk érdelődve
- Mi lenne, ha ma inkább rendelnénk valamit, hm? – vetettem fel
- Én benne vagyok!És te Rob?
- Hát én nem szeretnék zavarni, végülis Sarah miattam hagy most téged egyedül…-túrt a hajába
- Jézusom-forgatta meg a szemeit Marie- Szerinted, ha zavarnál, akkor megkérdeztelek volna? Ne legyél már nevetséges! Társasozni vagy filmet nézni ugyanúgy tudunk hármasban is, nem gondolod?
- De csak ha tényleg nem zavarok….
- Pff…Sarah légy oly kedves és mondd meg a lökött barátodnak, hogy én egy őszinte ember vagyok…És már rég kidobtuk volna, ha zavarna…-nézett rám segélykérően
- Rob, most direkt kéreted magad?Ahogy hallod, Marie-t nem zavarod, ahogy engem se, bár azért ez meggondolandó…- emeltem fel szigorúan a mutatóujjamat
- Na szép a saját barátnőmnek jobban útban vagyok, mint a barátnőjének..Ki érti a nőket?-tárta szét vigyorogva a karjait
- Engem nem zavarsz szívem, sőt, érezd magad otthon, de csak miután…
- Miután?-húzta fel a szemöldökét
- Miután végre tettekkel is bizonyítod, hogy a barátnőd vagyok…
- Jah, vagy úgy-esett le neki- Ne haragudj, csak Kris összezavart..-és már előttem is volt, hogy az ajkát az enyémnek tapaszhassa
- Így már minden más…-sóhajtottam boldogan- De ne merd mégegyszer elfelejteni az üdvözlésemet, különben legközelebb a küszöbön alhatsz….-mutattam az ajtó felé
- Értettem-vágta haptákba magát, mire mindhárman elnevettük magunkat és ez egész este így ment tovább. Na nem a haptákban való állás, hanem a nevetés. Rendeltünk magunknak pizzát, amit Rob és én kisebb fajta huzavona után ettünk csak meg, mivel egymást etettük és ez egy kicsit idő igényesebb volt, amin persze Marie jókat mosolygott csak. Miután még mindig mindenkinek megvolt a 10 ujja a két kezén, ezért neki álltunk „Ki nevet a végén?” –t játszani, amibe csúfondárosan elvertük szegény Rob-ot. Nagyjából miután én nyolcadszorra ütöttem le egy bábuját kissé kiakadt:
- Na ide figyelj!Ha mégegyszer hozzá érsz egy bámumhoz is, én úgy lefárasztalak az elkövetkezendő éjjeleken, hogy sírva fogsz visszarepülni Londonba!-mondta ezt teljes komolysággal a hangjában, persze az arcán látszódtak az igazi gondolatai, főleg miután:
- Már alig várom!- közöltem kissé kacéran, ahogy megsimogattam az arcát, majd egy flegma mozdulattal ledöntöttem egy újabb bábuját….
Hát mit ne mondjak...::(Eléggé lelombozódtam, hogy mindössze csak 4 megjegyzést kaptam,amiket egyébként nagyon köszönök! Ennyire nem tetszett nektek Sarah múltja vagy mi történt? Vagy csak egyszerűen nem érdekel már Benneteket a történet, mert azt is megértem, nem sértődök meg vagy ilyesmi, csak akkor írjátok meg... Éppen ezért felrakok egy újabb szavazást, aminek a kérdése pontosan ez, és ennek eredménye, illetve a következő rész (amit egyébként már olvashattok is) kommentjeinek számától függően mérlegelem, hogy folytatom-e a történetet itt a blogon... Na de most néhány szó a folytiról:
Tudom, hogy sokan szeretnétek Rob szemszögéből is olvasni a történetet és hogy megígértem, hogy az előző rész is olyan lesz, de jelenleg annyi minden van a fejemben a cselekmény előrehaladásával kapcsolatban, hogy egyelőre azokat fogalmaznám meg, remélem megértitek. Van egy konkrét rész, ahová szeretnék eljutni és ott annyit fogjátok Rob szemszögéből olvasni az eseményeket, hogy meg is fogjátok unni, már ha ugye lesz folytatás... Ez persze nem azt jelenti, hogy közben nem lesznek olyan részek, de van egy fix pont, ami biztos:) Röviden ennyit szerettem volna, jah és még annyit, hogy ez a rész az eddigi leghosszabb, egy kis kárpótlás:)
Remélem tetszeni fog nektek és jó sok véleményt írtok, hogy egy kicsit örülhessek:)
Puszi mindenkinek!
Meré
33.rész
A vallomásom utáni napok hihetetlen gyorsasággal teltek. Robbal megbeszéltük, jobban mondva megkértem rá, hogy maradjon közöttünk a múltam azon bizonyos része, amit tiszteletbe tartott és természetesen egy kitalált történetet mesélt el a kollégáinak. Szinte minden nap hívtak egy-egy közös programra, de én ügyesen kikerülve ezeket, a szünet előtti hajtós egyetemi napokra hivatkozva kihagytam a számomra kínos találkozásokat. Persze tudtam, hogy örökké nem kerülhetem őket, főleg, hogy holnap indulunk Kanadába, de azon az állásponton voltam, hogy minél később találkozok velük, annál jobb. Néha azért láttam Roberten, hogy nem esett jól neki, hogy folyamatosan lemondtam a programokat, ezáltal kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, de soha nem panaszkodott ez miatt, amiért végtelenül hálás voltam neki, de azért még jobban, hogy még csak szóba sem hozta a múltat. Ma sikerült mindent elintéznem az egyetemen, így nem volt más dolgom, mint haza menni és összecsomagolni arra az egy hétre, amit Vancouverben fogok tölteni. Szerencsére a suliból nem fogok hiányozni, hisz hétfőn elkezdődik az őszi szünet, tehát ez nem is alakulhatott volna szerencsésebben. Kivettem a szekrényből a nagy bőröndömet, felraktam az ágyamra és elkezdtem belepakolni a legszükségesebb holmijaimat. Mivel nem gondolnám, hogy rekkenő hőség fogadna ott minket, ezért a melegebb felsőimet részesítettem előnyben, na persze azért beraktam egy-két vékonyabbat is, sose lehet tudni alapon. Nagyjából negyed órán keresztül pakolásztam ki-be a cuccaimat, mert a bőrönd vészesen közeledett a megtelt állapotához, épp ezért kissé hezitáltam, hogy mégis mit vigyek és mit ne. Már épp majdnem végeztem a csomagolással, egész pontosan a cipzárral küszködtem, ami sehogy sem akart engedelmeskedni, amikor kopogtak az ajtón, legnagyobb örömömre. Nem vártam látogatót, hiszen Rob épp valami talkshowba volt, Marie-nak pedig ugye van kulcsa, szóval gőzöm nem volt arról, hogy mégis ki lehet az.
- Egy pillanat!-kiabáltam ki, amíg kiértem a szobámból, majd kinyitottam az ajtót:
- Hello Sarah!-mosolygott rám barátságosan Kristen-Zavarok?
- Ööö..Szia!- totál döbbenet futott át rajtam, ahogy megláttam velem szembe- Nem, épp csomagoltam, de gyere beljebb!-tártam ki előtte az ajtómat
- Szép lakás!-dicsérte meg, ahogy belépett
- Köszi!...Ülj le nyugodtan, ne ácsorogj-mutattam a kanapé felé
- Nem szeretnélek zavarni…- mondta fejrázva, láttam rajta, hogy kínosan érzi magát
- Mondtam, hogy nem zavarsz- mosolyodtam el akaratlanul- Rob majd segít behúzni a cipzárt a bőröndömön…
- Na igen, az nekem se szokott könnyen menni… Esküszöm csak olyat pakolok el, amit használni is fogok és mégis, sose férek bele rendesen…- ült le végülis nevetve
- Nem vagy egyedül…Én is csak szükséges dolgokat raktam el és nem bírok a cipzárral…-legyintettem egyet- Hozhatok valamit inni vagy enni esetleg?
- Nem kérek semmit, köszönöm…
- Oké, de szólj ha meggondoltad magad-ültem le vele szemben
- Illetve mégiscsak kérnék valamit…
- Mit kérsz?-pattantam fel azonnal
- Semmi olyat, amit a konyhában megtalálhatnál…- hajtotta le a fejét
- Oh..-huppantam vissza, vajon hova akarhat kilyukadni?
- Látom meglepődtél, hogy itt vagyok…-nézett ismét rám
- Őszintén?Meg, az az igazság, hogy mindenkire jobban számítottam volna, mint rád. Tudván, hogy mi a véleményed rólam….
- Épp ezért jöttem…
- Attól tartok, hogy ezt most nem igazán értem-húztam fel a szemöldökömet, de közben bevillant valami:-Rob küldött?
- Nem, ő azt sem tudja, hogy itt vagyok…-vágta rá azonnal és mégis hihetően- Elment a talkshowba a fiúkkal…
- Azt tudom-bólintottam-mármint, hogy hol van…És ezek szerint ezért most jöttél…
- Igen, szerettem volna veled mindenképpen négyszemközt beszélni még az utazás előtt…- harapdálta az ajkait
- Velem?Négyszemközt?Miről?- tettem fel egymás után a belőlem kitörő kérdéseimet és nem a legkedvesebb hangnemben. Könnyen elképzelhetőnek találom, hogy veszekedni jött, csak még nem tudja, hogyan kezdje hozzá….
- Igen, ugyanis…-habozott-szeretnék tőled bocsánatot kérni….
- Tessék????-bukott ki belőlem azonnal, azt hittem rosszul hallok.
- Jól hallottad, sajnálom, hogy bunkó voltam veled…-mondta teljesen őszinte hangnemben- Én csak…csak féltékeny voltam rád, de nem úgy ahogy gondolod…-tette hozzá
- Honnan tudod, hogy hogyan gondolom?
- Csak rád kell nézni…Pocsék színésznő lennél, már ne is haragudj…
- Ezt már mondta más is…de akkor is…
- Tudom, hogy azt gondolod, hogy én szeretem Robot…És jól gondolod…mármint, persze, hogy szeretem, hisz barátok vagyunk, de ennyi…Nem tagadom, régebben túlságosan is vonzódtam hozzá, de az már elmúlt…Látom, hogy mennyire oda van érted, hihetetlen, hogy ennyi idő alatt ennyire az ujjad köré tudtad csavarni és ezt nem rossz májúságból jegyeztem meg..Talán még soha nem láttam olyannak, mint amióta megismert téged, sokat jelentesz neki Sarah. Én pedig nem akarok beletrappolni a barátom boldogságába, épp ezért szeretném, ha tiszta lappal indítanánk és akár még barátnők is lehetnénk…- minden szavából sütött, hogy jól átgondolta a mondandóját vagy csak nagyon hitelesen tudta azokat kimondani? Lehet, hogy bennem van a hiba, de vonakodva hallgattam őt, egyelőre még nagyon bizalmatlan voltam vele szemben. Éppen ezért kérdeztem meg tőle:
- Na várj, te ugyanaz a Kristen Stewart vagy, mint aki pár nappal ezelőtt azt állította, hogy csak kihasználom Robertet?
- Igen…-mondta bizonytalanul
- Bocsáss meg, amiért megkérdezem, de mi változott azóta?Mármint, mi ez a váratlan fordulat?
- Azt hiszem, hogy jogos a kérdésed. Mint mondtam látom, hogy mennyit jelentesz Robnak, ennyi az egész-húzta meg a vállát- És ő is neked… Tudod nem szeretnék több konfliktust feleslegesen, ráadásul azóta jobban megismertelek egy kicsit… Hibáztam és ezt belátom… Szóval?Elfogadod a bocsánatkérésemet?-nyújtotta felém a kezét, amitől szinte sokkot kaptam:
- Persze, felejtsük el…- igaza van, jobb a békesség, már csak Rob miatt is
- Ez esetben engedd meg, hogy bemutatkozzam:Kristen Stewart vagyok!-mosolygott rám szélesen
- Én pedig Sarah Bright!-mosolyogtam vissza, éppen akkor amikor Marie és Rob beléptek az ajtón. Mindkettőjük arcán látszódott a totál értetlenség:
- Hát ti?!- kérdezte Rob értetlenül- Mit csináltok?
- Eljöttem bocsánatot kérni, de már megyek is. Még nekem is össze kell pakolnom. –indult meg az ajtó felé- Akkor reggel találkozunk!Sziasztok!
- Szia!-köszöntünk neki egyszerre
- Ne nézz így rám-mondtam Robnak, aki keresztbe tett kezekkel állt velem szemben- Tényleg csak bocsánatot jött kérni…
- Elhiszem, csak fura…Kris nem az a fajta, aki egyhamar beismeri, ha tévedett…
- Azt én nem tudhatom, na de ti hogy is kerültök haza?-mutattam mindkettejükre
- Gondoltam előbb haza jövök, hogy kicsit együtt lehessünk, mielőtt elmész-mondta Marie kissé szomorúan, bele se gondoltam, hogy neki milyen lesz 1 hétig egyedül
- Ez nagyon jó ötlet volt!Ezer éve nem csináltunk együtt semmit!-lelkesültem be egy pillanat alatt
- Tudom, épp ezért vagyok most itthon… Mit főzzek vacsira?-nézett ránk érdelődve
- Mi lenne, ha ma inkább rendelnénk valamit, hm? – vetettem fel
- Én benne vagyok!És te Rob?
- Hát én nem szeretnék zavarni, végülis Sarah miattam hagy most téged egyedül…-túrt a hajába
- Jézusom-forgatta meg a szemeit Marie- Szerinted, ha zavarnál, akkor megkérdeztelek volna? Ne legyél már nevetséges! Társasozni vagy filmet nézni ugyanúgy tudunk hármasban is, nem gondolod?
- De csak ha tényleg nem zavarok….
- Pff…Sarah légy oly kedves és mondd meg a lökött barátodnak, hogy én egy őszinte ember vagyok…És már rég kidobtuk volna, ha zavarna…-nézett rám segélykérően
- Rob, most direkt kéreted magad?Ahogy hallod, Marie-t nem zavarod, ahogy engem se, bár azért ez meggondolandó…- emeltem fel szigorúan a mutatóujjamat
- Na szép a saját barátnőmnek jobban útban vagyok, mint a barátnőjének..Ki érti a nőket?-tárta szét vigyorogva a karjait
- Engem nem zavarsz szívem, sőt, érezd magad otthon, de csak miután…
- Miután?-húzta fel a szemöldökét
- Miután végre tettekkel is bizonyítod, hogy a barátnőd vagyok…
- Jah, vagy úgy-esett le neki- Ne haragudj, csak Kris összezavart..-és már előttem is volt, hogy az ajkát az enyémnek tapaszhassa
- Így már minden más…-sóhajtottam boldogan- De ne merd mégegyszer elfelejteni az üdvözlésemet, különben legközelebb a küszöbön alhatsz….-mutattam az ajtó felé
- Értettem-vágta haptákba magát, mire mindhárman elnevettük magunkat és ez egész este így ment tovább. Na nem a haptákban való állás, hanem a nevetés. Rendeltünk magunknak pizzát, amit Rob és én kisebb fajta huzavona után ettünk csak meg, mivel egymást etettük és ez egy kicsit idő igényesebb volt, amin persze Marie jókat mosolygott csak. Miután még mindig mindenkinek megvolt a 10 ujja a két kezén, ezért neki álltunk „Ki nevet a végén?” –t játszani, amibe csúfondárosan elvertük szegény Rob-ot. Nagyjából miután én nyolcadszorra ütöttem le egy bábuját kissé kiakadt:
- Na ide figyelj!Ha mégegyszer hozzá érsz egy bámumhoz is, én úgy lefárasztalak az elkövetkezendő éjjeleken, hogy sírva fogsz visszarepülni Londonba!-mondta ezt teljes komolysággal a hangjában, persze az arcán látszódtak az igazi gondolatai, főleg miután:
- Már alig várom!- közöltem kissé kacéran, ahogy megsimogattam az arcát, majd egy flegma mozdulattal ledöntöttem egy újabb bábuját….
2010. január 22., péntek
Vallomások 2
Sziasztok!
Úgy döntöttem, hogy előbb mégiscsak Sarah szemszögét osztom meg Veletek:) Fontosnak tartom, hogy egy kicsit jobban megismerjétek Őt, remélem nem haragszotok nagyon...
Ez az a pont, amikor MINDEKIT arra kérek, aki olvassa ezt a részt, hogy írjon komit, mert számomra ez most nagyon fontos lenne...
Köszi!Puszi!
Meré
32.rész
Egy darabig csendben sétáltunk a parkban a megfelelő hely után kutatva. Rob érezhetően feszült volt, amit a kezem erőteljes szorításából pontosan tudtam, szegényt nagyon megijeszthettem. Bennem pedig kavarogtak a gondolatok, próbáltam azokat összeszedni és egy képzeletbeli láncra fűzni, hogy a mondanivalóm érthető legyen, de talán még nem készültem fel arra, hogy ezt elmeséljem neki. Sőt, ha így jobban belegondolok egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen beszélgetésre, de hazudni sem akarok neki, nem érdemelné azt tőlem. Észre sem vettem, hogy egy eldugottabb padnál időközben megállt és kérdőn rám nézett:
- Ez jó lesz, kicsim?-eszméltem fel a hangjára
- Persze, tökéletes…-próbáltam mosolyogni, ami nagyjából sikerülhetett is, mert vissza mosolygott rám, ahogy leültünk egy fa alatt levő padra, majd átkarolta a vállamat
- Rob, figyelj először is tudnod kell, hogy amit most elmesélek neked, arról itt Marie-n kívül senki sem tud….- szólaltam meg pár perc múlva komolyan
- Sarah, még mindig azt mondom, hogyha nem akarod, akkor nem kell elmondanod…Nem sértődök meg hogyha úgy gondolod, nem olyan még a kapcsolatunk…- nézett a szemeimbe
- Félre érted…Nem azért mondtam, én el szeretném neked mondani, mert most már az életem része vagy-fogtam meg a kezét nyomatékosításképpen-…Csak azért kezdtem így, mert ha néha elakadok vagy valami, az nem a bizonytalanság miatt lesz…
- Rendben!Nem sürgetlek, ne félj…. –simított ki egy tincset az arcomból
- Jó, de készülj fel, hogy nem vidám történet...
- Azt hiszem, hogy ezt sejtem…-bólintott feszülten, akkor hát kezdjük!
- Akkor jó…Tehát minden végzős gimis koromban kezdődött, 5 évvel ezelőtt…A szüleim jómódú emberek, akik a gyerekeiknek is ezt szerették volna a jövőben…Na persze a bátyámnak, Adamnek ez össze is jött…Sikeres orvos Los Angelesben, de amint látod én egy egyszerű történész hallgató vagyok csak… Ezzel nem lenne még semmi gond, hisz mégiscsak egyetemre járok…Nyilván az lenne a gyönyörű valóság, ha most azt mesélném, hogy eminens diák voltam a gimiben, mivel mindent megkaptam otthon, de ez korántsem volt így. A szüleim inkább a bátyám karrierjével voltak elfoglalva, utána váltam én érdekessé, amikor neki már komoly presztízse alakult ki a szakmájában. Ekkor voltam én is a pályaválasztás előtt…A korábbi tanulmányi eredményeim alapján elég sok helyre esélyes lehettem volna, de ekkor betoppant az életembe a szerelem Daniel személyében-erre kissé elsötétült egy pillanatra a tekintete, de uralkodott magán és nem szólt egy szót sem-Életemben először voltam szerelmes, gondolhatod-néztem rá sokatmondóan-Persze minden róla szólt, csak ő létezett a számomra.. Elkezdtem elsunnyogni a tanulást, inkább rá koncentráltam, aminek meg is lett az eredménye…Soha az életben nem produkáltam olyan pocsék tanulmányi eredményt, mint akkor…A szüleim persze őrjöngtek, apám egyenesen utálta Dan-t, anyu pedig csak sajnálkozott, hogy eltékozlom az eszemet..Valamilyen szinten igazuk lett, mert abban az évben nem vettek fel sehova, mondjuk úgy, hogy beletört a bicskám a Yale-be meg a Harvardba…-somolyogtam, amire neki is mosolyra húzódott a szája-Gondolhatod mi volt otthon, hajjajj….-sóhajtottam
- Ugyan már, képzeld csak el, ha felvettek volna, akkor valószínű soha nem találkozunk…-ölelt magához, talán azt hiszi ezen borultam ki ennyire?
- Ebbe lehet valami…Na de várj, ez még csak a kezdet…
- Bocsi, hallgatok…Folytasd kérlek!
- Így hát még több időt tudtunk együtt tölteni Dannel az egyetemi sikertelenség miatt…Időközben az apja komoly céges sikereket ért el, virágzóban volt a helyzetük…A szüleim is kezdtek megenyhülni az irányába, tehát sínen voltunk..Aztán egyszer óvatlanok voltunk, már ha érted mire gondolok…
- Azt hiszem igen-zavarba jött, milyen aranyos…
- És ez nem maradt következmény nélkül….-hajtottam le a fejemet
- Úgy érted hogy…???-kerekedtek ki a szemei
- Úgy..-suttogtam
- Hu…- szegény olyan szinten megdöbbent, hogy csoda, hogy ennyit kitudott nyögni egyáltalán
- Fogalmam nem volt hogy hogyan adhatnám ezt be otthon…Nem elég, hogy nem vettek fel a Yale-re, de még idő előtt nagyszülőkké is teszem őket, erős dilemma volt ez…De Dan támogatott…
- És végülis hogyan adtad be?-jött a lényegre törő kérdése a dilemmát illetően, Danről még mindig nem szívesen hallott
- Én sehogy…
- Ezt most nem értem-rázta meg tanácstalanul a fejét
- Mindjárt megérted…-mondtam szomorúan- Szóval a szüleim szerettek összejöveteleket szervezni, tudod nekik ez fontos a mai napig, a társaság-vágtam egy fintort…- Az egyik ilyenen összeestem és erősen vérezni kezdtem…-gyűlt könny a szemeimbe-Azonnal kórházba vittek, ahol az orvos közölte a szüleimmel, hogy spontán vetélés következett be nálam…- folytak le a könnyeim
- Jézusom!Szegénykém-húzott közel magához-Ez borzasztó lehetett
- Az volt…A szüleim látni sem akartak…Szószerint kidobtak az utcára, ezért összeköltöztünk Dannel, aki úgy tűnt mindvégig kitartott mellettem…Csakhogy miután én nem vágytam rá testileg a történtek után, elkezdtünk elhidegülni egymástól, elindult egy lassú folyamat…
- Kidobtak a saját szüleid?!?!?!?!- kérdezte elég erélyesen
- Igen…Ismét csalódást okoztam nekik…Nem elég, hogy az ő szavaikkal élve lézengtem, de még csak egy gyereket sem tudtam kihordani…Gondolhatod mit szólhatott a társaság…
- Mi van?!?!?!Mi köze volt ennek a társasághoz, könyörgöm!!!Ez csak rólad szólt!!-eddig bírta idegekkel, mert hirtelen felpattant mellőlem és beleöklözött a legközelebbi fába egyet
- Rob!Hé, azért ne törd össze a kezeidet!-kaptam el az éppen lendülő kezét-Ezen már te sem tudsz változtatni!...
- Igazad van!Ne haragudj-ölelt át-Elragadtattam magamat, de ez akkor is felháborított…
- Nem haragszom…Jól esik, hogy ennyire mellettem állsz egy múltbéli esemény miatt is…Na de még nem fejeztem be, szeretnéd ha befejezném?
- Persze!Üljünk vissza!
- Oké…Tehát megkezdődött egy folyamat, ugyanakkor azt terveztük, hogy összeházasodunk…Én szorgosan elkezdtem tanulni, majd a következő felvételi során felvettek a töri szakra…Persze lelkileg nem voltam a legjobban, de Marie és Dan mindenben támogattak…Egy ideig jártam pszichológushoz is, féltem attól, hogy Daniel előbb vagy utóbb megunja az állandó visszautasítást, de későn ébredtem erre rá, mint már tudod…Elkezdtem az egyetemet, kezdtem mindenhogyan helyre jönni, de az én drága párommal szemben strucc politikát alkalmaztam… Marie sokszor próbált velem erről beszélni, de valahányszor szóba hozta Dan esetleges hűtlenségét, mindig letorkolltam azzal a gyenge indokkal, hogy ő soha nem tenne ilyet…Addig mondogattam ezt magamnak, ameddig el is hittem…Aztán ugye jött a szörnyű nagy felismerés, amikor elmaradt az órám és hamarabb értem haza…De ezt már tudod…Mindkettőjüket azonnal kidobtam, épp hogy csak felengedtem öltözni őket…Soha ne akard megtudni milyen vagyok ilyenkor…Mindent kiszórtam a lakásból, ami az övé volt, mire visszaért… Persze próbált bocsánatot kérni, de én se vagyok hülye teljesen…Marie-t ezek után kértem meg, hogy költözzön hozzám és azóta is jól megvagyunk…
- Kicsim, én nagyon sajnálom!
- Ne Rob, ezt nem azért meséltem el, oké?Tiszta lappal újrakezdtem veled…- fogtam meg a kezét
- Mindent megfogok tenni azért, hogy soha többet ne gondolj arra az időszakra- nyomott egy puszit a kezemre
- Hidd el, hogy tudom….azért is mondtam el végül, végülis nem árt tudnod, ha esetleg Dan megint felbukkana…
- Az igaz!Örömmel fogom beverni a képét!
- Rob!
- Csak egy picit…
- Rob!- ráncoltam össze a homlokomat
- Hangyányit…
- Inkább csókolj meg!
- Kérésed számomra parancs….- tapadtak össze az ajkaink
Úgy döntöttem, hogy előbb mégiscsak Sarah szemszögét osztom meg Veletek:) Fontosnak tartom, hogy egy kicsit jobban megismerjétek Őt, remélem nem haragszotok nagyon...
Ez az a pont, amikor MINDEKIT arra kérek, aki olvassa ezt a részt, hogy írjon komit, mert számomra ez most nagyon fontos lenne...
Köszi!Puszi!
Meré
32.rész
Egy darabig csendben sétáltunk a parkban a megfelelő hely után kutatva. Rob érezhetően feszült volt, amit a kezem erőteljes szorításából pontosan tudtam, szegényt nagyon megijeszthettem. Bennem pedig kavarogtak a gondolatok, próbáltam azokat összeszedni és egy képzeletbeli láncra fűzni, hogy a mondanivalóm érthető legyen, de talán még nem készültem fel arra, hogy ezt elmeséljem neki. Sőt, ha így jobban belegondolok egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen beszélgetésre, de hazudni sem akarok neki, nem érdemelné azt tőlem. Észre sem vettem, hogy egy eldugottabb padnál időközben megállt és kérdőn rám nézett:
- Ez jó lesz, kicsim?-eszméltem fel a hangjára
- Persze, tökéletes…-próbáltam mosolyogni, ami nagyjából sikerülhetett is, mert vissza mosolygott rám, ahogy leültünk egy fa alatt levő padra, majd átkarolta a vállamat
- Rob, figyelj először is tudnod kell, hogy amit most elmesélek neked, arról itt Marie-n kívül senki sem tud….- szólaltam meg pár perc múlva komolyan
- Sarah, még mindig azt mondom, hogyha nem akarod, akkor nem kell elmondanod…Nem sértődök meg hogyha úgy gondolod, nem olyan még a kapcsolatunk…- nézett a szemeimbe
- Félre érted…Nem azért mondtam, én el szeretném neked mondani, mert most már az életem része vagy-fogtam meg a kezét nyomatékosításképpen-…Csak azért kezdtem így, mert ha néha elakadok vagy valami, az nem a bizonytalanság miatt lesz…
- Rendben!Nem sürgetlek, ne félj…. –simított ki egy tincset az arcomból
- Jó, de készülj fel, hogy nem vidám történet...
- Azt hiszem, hogy ezt sejtem…-bólintott feszülten, akkor hát kezdjük!
- Akkor jó…Tehát minden végzős gimis koromban kezdődött, 5 évvel ezelőtt…A szüleim jómódú emberek, akik a gyerekeiknek is ezt szerették volna a jövőben…Na persze a bátyámnak, Adamnek ez össze is jött…Sikeres orvos Los Angelesben, de amint látod én egy egyszerű történész hallgató vagyok csak… Ezzel nem lenne még semmi gond, hisz mégiscsak egyetemre járok…Nyilván az lenne a gyönyörű valóság, ha most azt mesélném, hogy eminens diák voltam a gimiben, mivel mindent megkaptam otthon, de ez korántsem volt így. A szüleim inkább a bátyám karrierjével voltak elfoglalva, utána váltam én érdekessé, amikor neki már komoly presztízse alakult ki a szakmájában. Ekkor voltam én is a pályaválasztás előtt…A korábbi tanulmányi eredményeim alapján elég sok helyre esélyes lehettem volna, de ekkor betoppant az életembe a szerelem Daniel személyében-erre kissé elsötétült egy pillanatra a tekintete, de uralkodott magán és nem szólt egy szót sem-Életemben először voltam szerelmes, gondolhatod-néztem rá sokatmondóan-Persze minden róla szólt, csak ő létezett a számomra.. Elkezdtem elsunnyogni a tanulást, inkább rá koncentráltam, aminek meg is lett az eredménye…Soha az életben nem produkáltam olyan pocsék tanulmányi eredményt, mint akkor…A szüleim persze őrjöngtek, apám egyenesen utálta Dan-t, anyu pedig csak sajnálkozott, hogy eltékozlom az eszemet..Valamilyen szinten igazuk lett, mert abban az évben nem vettek fel sehova, mondjuk úgy, hogy beletört a bicskám a Yale-be meg a Harvardba…-somolyogtam, amire neki is mosolyra húzódott a szája-Gondolhatod mi volt otthon, hajjajj….-sóhajtottam
- Ugyan már, képzeld csak el, ha felvettek volna, akkor valószínű soha nem találkozunk…-ölelt magához, talán azt hiszi ezen borultam ki ennyire?
- Ebbe lehet valami…Na de várj, ez még csak a kezdet…
- Bocsi, hallgatok…Folytasd kérlek!
- Így hát még több időt tudtunk együtt tölteni Dannel az egyetemi sikertelenség miatt…Időközben az apja komoly céges sikereket ért el, virágzóban volt a helyzetük…A szüleim is kezdtek megenyhülni az irányába, tehát sínen voltunk..Aztán egyszer óvatlanok voltunk, már ha érted mire gondolok…
- Azt hiszem igen-zavarba jött, milyen aranyos…
- És ez nem maradt következmény nélkül….-hajtottam le a fejemet
- Úgy érted hogy…???-kerekedtek ki a szemei
- Úgy..-suttogtam
- Hu…- szegény olyan szinten megdöbbent, hogy csoda, hogy ennyit kitudott nyögni egyáltalán
- Fogalmam nem volt hogy hogyan adhatnám ezt be otthon…Nem elég, hogy nem vettek fel a Yale-re, de még idő előtt nagyszülőkké is teszem őket, erős dilemma volt ez…De Dan támogatott…
- És végülis hogyan adtad be?-jött a lényegre törő kérdése a dilemmát illetően, Danről még mindig nem szívesen hallott
- Én sehogy…
- Ezt most nem értem-rázta meg tanácstalanul a fejét
- Mindjárt megérted…-mondtam szomorúan- Szóval a szüleim szerettek összejöveteleket szervezni, tudod nekik ez fontos a mai napig, a társaság-vágtam egy fintort…- Az egyik ilyenen összeestem és erősen vérezni kezdtem…-gyűlt könny a szemeimbe-Azonnal kórházba vittek, ahol az orvos közölte a szüleimmel, hogy spontán vetélés következett be nálam…- folytak le a könnyeim
- Jézusom!Szegénykém-húzott közel magához-Ez borzasztó lehetett
- Az volt…A szüleim látni sem akartak…Szószerint kidobtak az utcára, ezért összeköltöztünk Dannel, aki úgy tűnt mindvégig kitartott mellettem…Csakhogy miután én nem vágytam rá testileg a történtek után, elkezdtünk elhidegülni egymástól, elindult egy lassú folyamat…
- Kidobtak a saját szüleid?!?!?!?!- kérdezte elég erélyesen
- Igen…Ismét csalódást okoztam nekik…Nem elég, hogy az ő szavaikkal élve lézengtem, de még csak egy gyereket sem tudtam kihordani…Gondolhatod mit szólhatott a társaság…
- Mi van?!?!?!Mi köze volt ennek a társasághoz, könyörgöm!!!Ez csak rólad szólt!!-eddig bírta idegekkel, mert hirtelen felpattant mellőlem és beleöklözött a legközelebbi fába egyet
- Rob!Hé, azért ne törd össze a kezeidet!-kaptam el az éppen lendülő kezét-Ezen már te sem tudsz változtatni!...
- Igazad van!Ne haragudj-ölelt át-Elragadtattam magamat, de ez akkor is felháborított…
- Nem haragszom…Jól esik, hogy ennyire mellettem állsz egy múltbéli esemény miatt is…Na de még nem fejeztem be, szeretnéd ha befejezném?
- Persze!Üljünk vissza!
- Oké…Tehát megkezdődött egy folyamat, ugyanakkor azt terveztük, hogy összeházasodunk…Én szorgosan elkezdtem tanulni, majd a következő felvételi során felvettek a töri szakra…Persze lelkileg nem voltam a legjobban, de Marie és Dan mindenben támogattak…Egy ideig jártam pszichológushoz is, féltem attól, hogy Daniel előbb vagy utóbb megunja az állandó visszautasítást, de későn ébredtem erre rá, mint már tudod…Elkezdtem az egyetemet, kezdtem mindenhogyan helyre jönni, de az én drága párommal szemben strucc politikát alkalmaztam… Marie sokszor próbált velem erről beszélni, de valahányszor szóba hozta Dan esetleges hűtlenségét, mindig letorkolltam azzal a gyenge indokkal, hogy ő soha nem tenne ilyet…Addig mondogattam ezt magamnak, ameddig el is hittem…Aztán ugye jött a szörnyű nagy felismerés, amikor elmaradt az órám és hamarabb értem haza…De ezt már tudod…Mindkettőjüket azonnal kidobtam, épp hogy csak felengedtem öltözni őket…Soha ne akard megtudni milyen vagyok ilyenkor…Mindent kiszórtam a lakásból, ami az övé volt, mire visszaért… Persze próbált bocsánatot kérni, de én se vagyok hülye teljesen…Marie-t ezek után kértem meg, hogy költözzön hozzám és azóta is jól megvagyunk…
- Kicsim, én nagyon sajnálom!
- Ne Rob, ezt nem azért meséltem el, oké?Tiszta lappal újrakezdtem veled…- fogtam meg a kezét
- Mindent megfogok tenni azért, hogy soha többet ne gondolj arra az időszakra- nyomott egy puszit a kezemre
- Hidd el, hogy tudom….azért is mondtam el végül, végülis nem árt tudnod, ha esetleg Dan megint felbukkana…
- Az igaz!Örömmel fogom beverni a képét!
- Rob!
- Csak egy picit…
- Rob!- ráncoltam össze a homlokomat
- Hangyányit…
- Inkább csókolj meg!
- Kérésed számomra parancs….- tapadtak össze az ajkaink
2010. január 18., hétfő
Ebéd
Sziasztok!
El se hiszitek mennyire boldog vagyok, hogy ennyien írtatok véleményt:):):) Köszönöm szépen az összes megjegyzést, aki pedig csak most csatlakozott az olvasói körbe, azt üdvözlöm:) Örülök, hogy tetszett a 30.rész, remélem ez a 31.-kel sem lesz másképp:) Gondoltam az aktivitásotok végett megérdemlitek, hogy még ma felkerüljön a várt rész, amihez remélem szintén sokatoknak lesz hozzáfűznivalója... Holnap hozom a megígért Rob szemszöget is, persze a cselekmény is folytatódhat egy hasonlóan nálam magasnak számító komment számnál....:)
Jó olvasást!!!
Puszi!!!
Meré
31.rész
Miután sikeresen beégtem azzal a bizonyos almás sztorival eléggé feszélyezve éreztem magamat. Úgy éreztem, hogy mindenki néz, és pontosan tudja, hogy mi folyik az asztal alatt, ami valljuk be nem biztos, hogy a többiekre is tartozna. Ahogy Rob tenyere simogatott az túl ment már a józan ész határain, ezért kezdtem eljutni arra a pontra, hogy azonnal leteperem, na de csak nyugi kislány!Mély levegő, beszív és kifúj!
- Ah, te jó ég!-bukott ki belőlem minden erőfeszítésem ellenére is, a fenébe!!!!
- Mi a baj?!-kérdezte Kellan és Peter kórusban
- Semmi-vörösödtem fülig-Csak eszembe jutott, hogy elfelejtettem befejezni az egyik esszémet a nagy francia forradalomról, amiért a prof holnap letekeri a nyakamat, de nem baj….-hazudtam azonnal, és lopva Robra pillantottam, aki majdnem megfulladt attól, ahogy próbálta visszatartani kitörni készülő nevetését. Minden bizonnyal a magyarázatomon vidult ilyen jót, na majd megemlegeti még ezt!
- Oh, hát igazán kár lenne a nyakadért…- somolygott Kellan, jajj ugye nem vágta le, hogy kamuzok???
- Az biztos-mosolygott rám ellenállhatatlanul Rob, majd mindenki előtt belecsókolt a nyakamba
- Mi is itt vagyunk ám!-tolta le Jackson ezért a manőveréért
- Sajnos-mormogta, amit rajtam kívül senki sem hallott meg szerencsére, én mégis jót vidultam rajta
- Szóval akkor történész leszel?-kérdezte kedvesen Elizabeth terelvén a szót
- Ha minden jól megy, akkor igen…-bólintottam
- Gondolom nem egyszerű….- fejtette tovább, miközben kortyolt egyet az üdítőjéből
- Hát nem, de manapság mi egyszerű? Bár úgy gondolom, hogy mivel szeretem tanulni, így annyira azért nem okoz nagy problémát…
- Az a lényeg-vette át a szót Peter-Mikor is fogsz végezni?
- Hm, ez egy érdekes kérdés…Elvileg tavasszal végzek, vagyis kapok egy sima diplomát, de mivel a doktori címre hajtok, így még tanulhatok 5 éven keresztül…
- Még 5 évet?!-kerekedtek ki az asztalnál lévők szemei
- Igen…Eléggé érdekes ez a mostani egyetemi rendszer…Most 3 évig úgynevezett alapképzést tanultam, ami tulajdonképp arra elég csak, hogy tovább léphessek a mesterképzésbe, ami 2 éves. Ha azt is sikeresen elvégeztem, utána jelentkezhetek doktori képzésre, aminek a végén le kell adnom egy elég magas szintű dolgozatot és egy szakmai bizottság előtt meg kell majd védenem….-magyaráztam lelkesen
- Azért ez nem semmi!-jegyezte meg Kristen elismeréssel a hangjában-Keményen meg kell küzdened akkor az egyetemen a célodért…
- Igen, de szeretek küzdeni dolgokért…Nem vagyok az a típus, aki elvárja, hogy az ölébe hulljanak dolgok…Tudjátok az élet megtanított már arra, hogy néha igazságtalan és nem mindig magad aratod le a babérjaidat, de ha nem adom fel, akkor sikerülhetnek az álmaim…-éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemeimbe, pedig most talán mégsem kellene sírnom
- Ez egy jó meglátás, hallod Sarah eddig is tudtam, hogy okos vagy, de ezek után…-mosolygott rám Ashley, de ekkor már elszakadt az a bizonyos húr és a könnyeim utat törtek
- Én…öööö…-pattantam fel a helyemről-Elnézést!-kezdtem el kiszaladni az étteremből, nem akartam, hogy bárki is sírni lásson, pláne nem Rob. Szinte már zokogtam, ahogy keresztül futottam a hotel előcsarnokán, majdnem fellökve az egyik hordár srácot
- Hé Sarah!Mi történt???-hallottam valahonnan messziről Jess hangját, de nem tudtam megállni, képtelen voltam akár csak visszanézni is. Szabályosan kivetődtem az ajtón és már vágtam is át magamat a rajongókon, amikor meghallottam Rob hangját:
- Sarah!!!Kicsim!!!-egyre közelebbről hallottam-Kicsim!!-kapott utánam Robert és fordított maga felé:
- Mi a baj?-kérdezte teljes aggodalommal a hangjában, de most képtelen voltam neki bármit is mondani, inkább jó szorosan hozzábújtam, ő pedig készségesen átölelt. Egyik kezével nyugtatóan simogatta a hátamat:
- Ssss!Semmi baj!Itt vagyok!-suttogta
Jó pár percig állhattunk így összebújva, mire csitulni kezdett a zokogásom, a könnyeim kezdtek elfogyni, így végre felnéztem rá:
- Minden rendben?-méregetett nyugtalanul
- Most már azt hiszem-szipogtam- Ne haragudj!Rémes vagyok!
- Jajj ne viccelj már én kicsi csacsim!-adott egy puszit az orromra-Abszolút nem vagy rémes!
- De most vajon mit gondolnak a kollegáid?
- Azt, hogy valami nagyon felzaklathatott…Mindenki aggódik érted…Nézzd!-mutatta meg a telefonját, aminek a kijelzőjén 15 nem fogadott hívás és 8 új sms díszelgett:
- Mindenki hívott meg sms-t is írt, hogy mi van veled…- simogatta meg az arcomat
- Aranyosak!-sóhajtottam- De honnan tudod, hogy miért kerestek?
- Onnan, hogy időközben elolvastam pár sms-t….
- Értem…Hát mondd meg nekik, hogy egy hisztis nőszemély vagyok….
- Mindannyian tudjuk, hogy nem vagy az!De nem akarod elmondani, hogy mi zaklatott fel ennyire?-kérdezte miközben elengedett az öleléséből, hogy elő tudjon venni egy papírzsepit a számomra
- Nem is tudom….-.nyúltam a zsepiért
- Nem muszáj, csak ha akarod!
- Tudom!De el szeretném mesélni-fogtam meg a kezét
- Rendben van, de szerintem keressünk egy nyugisabb helyett-bökött a fejével az ácsorgó lányok felé
- Persze….-bólintottam-hogy hogy nem sikítoznak?
- Ők is látják, hogy most nem alkalmas..Na de gyere!Sétáljunk egyet a parkban!
- Jó ötlet!-indultunk el kézenfogva a park irányába
El se hiszitek mennyire boldog vagyok, hogy ennyien írtatok véleményt:):):) Köszönöm szépen az összes megjegyzést, aki pedig csak most csatlakozott az olvasói körbe, azt üdvözlöm:) Örülök, hogy tetszett a 30.rész, remélem ez a 31.-kel sem lesz másképp:) Gondoltam az aktivitásotok végett megérdemlitek, hogy még ma felkerüljön a várt rész, amihez remélem szintén sokatoknak lesz hozzáfűznivalója... Holnap hozom a megígért Rob szemszöget is, persze a cselekmény is folytatódhat egy hasonlóan nálam magasnak számító komment számnál....:)
Jó olvasást!!!
Puszi!!!
Meré
31.rész
Miután sikeresen beégtem azzal a bizonyos almás sztorival eléggé feszélyezve éreztem magamat. Úgy éreztem, hogy mindenki néz, és pontosan tudja, hogy mi folyik az asztal alatt, ami valljuk be nem biztos, hogy a többiekre is tartozna. Ahogy Rob tenyere simogatott az túl ment már a józan ész határain, ezért kezdtem eljutni arra a pontra, hogy azonnal leteperem, na de csak nyugi kislány!Mély levegő, beszív és kifúj!
- Ah, te jó ég!-bukott ki belőlem minden erőfeszítésem ellenére is, a fenébe!!!!
- Mi a baj?!-kérdezte Kellan és Peter kórusban
- Semmi-vörösödtem fülig-Csak eszembe jutott, hogy elfelejtettem befejezni az egyik esszémet a nagy francia forradalomról, amiért a prof holnap letekeri a nyakamat, de nem baj….-hazudtam azonnal, és lopva Robra pillantottam, aki majdnem megfulladt attól, ahogy próbálta visszatartani kitörni készülő nevetését. Minden bizonnyal a magyarázatomon vidult ilyen jót, na majd megemlegeti még ezt!
- Oh, hát igazán kár lenne a nyakadért…- somolygott Kellan, jajj ugye nem vágta le, hogy kamuzok???
- Az biztos-mosolygott rám ellenállhatatlanul Rob, majd mindenki előtt belecsókolt a nyakamba
- Mi is itt vagyunk ám!-tolta le Jackson ezért a manőveréért
- Sajnos-mormogta, amit rajtam kívül senki sem hallott meg szerencsére, én mégis jót vidultam rajta
- Szóval akkor történész leszel?-kérdezte kedvesen Elizabeth terelvén a szót
- Ha minden jól megy, akkor igen…-bólintottam
- Gondolom nem egyszerű….- fejtette tovább, miközben kortyolt egyet az üdítőjéből
- Hát nem, de manapság mi egyszerű? Bár úgy gondolom, hogy mivel szeretem tanulni, így annyira azért nem okoz nagy problémát…
- Az a lényeg-vette át a szót Peter-Mikor is fogsz végezni?
- Hm, ez egy érdekes kérdés…Elvileg tavasszal végzek, vagyis kapok egy sima diplomát, de mivel a doktori címre hajtok, így még tanulhatok 5 éven keresztül…
- Még 5 évet?!-kerekedtek ki az asztalnál lévők szemei
- Igen…Eléggé érdekes ez a mostani egyetemi rendszer…Most 3 évig úgynevezett alapképzést tanultam, ami tulajdonképp arra elég csak, hogy tovább léphessek a mesterképzésbe, ami 2 éves. Ha azt is sikeresen elvégeztem, utána jelentkezhetek doktori képzésre, aminek a végén le kell adnom egy elég magas szintű dolgozatot és egy szakmai bizottság előtt meg kell majd védenem….-magyaráztam lelkesen
- Azért ez nem semmi!-jegyezte meg Kristen elismeréssel a hangjában-Keményen meg kell küzdened akkor az egyetemen a célodért…
- Igen, de szeretek küzdeni dolgokért…Nem vagyok az a típus, aki elvárja, hogy az ölébe hulljanak dolgok…Tudjátok az élet megtanított már arra, hogy néha igazságtalan és nem mindig magad aratod le a babérjaidat, de ha nem adom fel, akkor sikerülhetnek az álmaim…-éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemeimbe, pedig most talán mégsem kellene sírnom
- Ez egy jó meglátás, hallod Sarah eddig is tudtam, hogy okos vagy, de ezek után…-mosolygott rám Ashley, de ekkor már elszakadt az a bizonyos húr és a könnyeim utat törtek
- Én…öööö…-pattantam fel a helyemről-Elnézést!-kezdtem el kiszaladni az étteremből, nem akartam, hogy bárki is sírni lásson, pláne nem Rob. Szinte már zokogtam, ahogy keresztül futottam a hotel előcsarnokán, majdnem fellökve az egyik hordár srácot
- Hé Sarah!Mi történt???-hallottam valahonnan messziről Jess hangját, de nem tudtam megállni, képtelen voltam akár csak visszanézni is. Szabályosan kivetődtem az ajtón és már vágtam is át magamat a rajongókon, amikor meghallottam Rob hangját:
- Sarah!!!Kicsim!!!-egyre közelebbről hallottam-Kicsim!!-kapott utánam Robert és fordított maga felé:
- Mi a baj?-kérdezte teljes aggodalommal a hangjában, de most képtelen voltam neki bármit is mondani, inkább jó szorosan hozzábújtam, ő pedig készségesen átölelt. Egyik kezével nyugtatóan simogatta a hátamat:
- Ssss!Semmi baj!Itt vagyok!-suttogta
Jó pár percig állhattunk így összebújva, mire csitulni kezdett a zokogásom, a könnyeim kezdtek elfogyni, így végre felnéztem rá:
- Minden rendben?-méregetett nyugtalanul
- Most már azt hiszem-szipogtam- Ne haragudj!Rémes vagyok!
- Jajj ne viccelj már én kicsi csacsim!-adott egy puszit az orromra-Abszolút nem vagy rémes!
- De most vajon mit gondolnak a kollegáid?
- Azt, hogy valami nagyon felzaklathatott…Mindenki aggódik érted…Nézzd!-mutatta meg a telefonját, aminek a kijelzőjén 15 nem fogadott hívás és 8 új sms díszelgett:
- Mindenki hívott meg sms-t is írt, hogy mi van veled…- simogatta meg az arcomat
- Aranyosak!-sóhajtottam- De honnan tudod, hogy miért kerestek?
- Onnan, hogy időközben elolvastam pár sms-t….
- Értem…Hát mondd meg nekik, hogy egy hisztis nőszemély vagyok….
- Mindannyian tudjuk, hogy nem vagy az!De nem akarod elmondani, hogy mi zaklatott fel ennyire?-kérdezte miközben elengedett az öleléséből, hogy elő tudjon venni egy papírzsepit a számomra
- Nem is tudom….-.nyúltam a zsepiért
- Nem muszáj, csak ha akarod!
- Tudom!De el szeretném mesélni-fogtam meg a kezét
- Rendben van, de szerintem keressünk egy nyugisabb helyett-bökött a fejével az ácsorgó lányok felé
- Persze….-bólintottam-hogy hogy nem sikítoznak?
- Ők is látják, hogy most nem alkalmas..Na de gyere!Sétáljunk egyet a parkban!
- Jó ötlet!-indultunk el kézenfogva a park irányába
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)