37+új sztori

Sziasztok!

Ha nehezen is, de sikerült meghoznom a folytit... Köszönöm az előző véleményeket, remélem ehhez egy kicsit majd többen írtok komit, mert kissé lelombozódtam az alacsony visszajelzés számok miatt, de nem akarok most panaszkodni ez miatt :)
Nos a megkésett folytatás egyik fő okát ezentúl már olvashatjátok is, már ha érdekel Benneteket):http://megrendezetterzelmek.blogspot.com/
Ahogy látjátok vagy sejtitek ez egy új történetem, ami persze nem azt jelenti, hogy a Viharos szerelmet hanyagolni fogom, csupán úgy gondoltam, hogy ezt is megosztom Veletek:) Remélem tetszeni fog a Megrendezett érzelmek című történetem is, az első részét már fel is tettem, szóval várom a véleményeket oda is:)


Puszi!!!

Meré

37.rész

Szerencsére sikerült mindenkinek lehiggadnia, így minden atrocitás nélkül szálltunk le a gépről, hogy aztán kéz a kézben indulhassunk meg. A „stratégia” az volt, hogy nem egyszerre közlekedtünk a többiekkel, így próbálták minél jobban védeni egymást, de azt hiszem minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy engem is megakartak kímélni a kint minden bizonnyal már várakozó fotósoktól és a durvább rajongóktól. Épp ezért mi kissé leszakadva indultunk meg a kijárat felé.
- Oké kicsim, figyelj most rám-torpant meg aggódó arckifejezéssel Robert a fotocellás ajtó előtt, amit a mögöttünk levők nem igazán vettek jónéven
- Igen?-néztem rá értetlenül és arébb léptem egyet, hogy a hömpölygő tömeg ki tudjon menni, ellentétben velünk- Mi a baj?
- Semmi, vagyis annyi, hogy kint eléggé meglesznek veszve az emberek és ezt akár szószerint is értheted… Nem az egóm beszél belőlem, hanem a tapasztalat, szóval kérlek lélegezz jó mélyeket, szorítsd erősen a kezemet és akkor nem lesz semmi baj…Kint már kapunk testőröket is, úgyhogy legvégső esetben majd ők vigyáznak ránk…
- Jajj Rob, nyugi! Nem ez lesz az első eset, hogy megtapasztalom az őrületet, ne félts engem, oké?
- Sarah, ami Londonban volt, az hidd el, hogy semmi nem volt ehhez képest…-simogatta meg az arcomat
- Oké, ne ijesztegess, inkább menjünk. Örökké nem maradhatunk itt!
- Rendben!-léptünk ki az ajtón, mire annyi vaku villant egyszerre a szemeinkbe, hogy már csak fehér foltokat láttam. A kérdéseiket már fel sem fogtam a riportereknek, olyan szinten lekötött az, hogy lássak is valamit. Ahogy Rob ígérte körbe fogtak minket a testőrök, kissé elzárva tőlünk a tömeget, de amikor hirtelen egy kéz kapott utánam, jobban mondva a hajam után komolyan megijedtem minden ígéretem ellenére. Ha nincs mellettem az egyik őr, talán még vissza is ránt, de így sikerült lefejtenie rólam a minden bizonnyal tinédzserlány kezét. A tőlünk telhető leggyorsabban siettünk a parkoló felé, ahol már várt ránk a sötétített üvegű fekete Volvó autó, amibe villámgyorsan bepattantunk és egyszerre fújtunk mindannyian egyet. Úgy tűnt a barátom nem ismeri ezeket a fickókat, ugyanis egyetlen szót sem szóltak egymáshoz az út alatt, igaz mi sem beszélgettünk egymással. Látszólag Robertet még mindig megviseli ez a fajta hajcihő, ami fogadja és hát őszintén szólva az én képzeletemet is jócskán felülmúlta ez a cirkusz. Persze ebből minél kevesebbet akartam kimutatni, nem akartam, hogy emiatt egy percig is rosszul érezze magát, pedig minden bizonnyal mardosta a bűntudat. A reptértől a hotel körülbelül 20 percre volt, így viszonylag hamar megérkeztünk. A recepció előtt már vártak ránk a többiek, és egy másodperc alatt leolvasták rólunk, hogy nem sikerült megúsznunk az érdeklődést:
- Hé, minden oké?-bökte oldalba Robertet Kristen, mire csak egy feszült bólintást kapott válaszul
- És te Sarah? Hogy bírod a gyűrődést?- kérdezte aggódva immár tőlem Kris, amin látszólag a többiek meglepődtek. Na igen, ők semmit sem tudtak a „nagty kibékülésünkről”.
- Egész jól, lehetett volna rosszabb is…-rántottam meg mosolyogva a vállamat, így sikerült végre Robból is előcsalnom egy kis mosolyt
- Szuper, akkor nincs itt gáz!
- Szerintem sincs-bólintottam
- Nagy gond lenne, ha mi most elmennénk kicsit lepihenni?-szólalt meg érkezésünk óta először Rob
- Végülis nem, de ne vagytok éhesek?- tette fel a kérdést Juan
- Én nem…-vágtam rá gyorsan, igazából az voltam, de az mellékes, ha végre kicsit kettesben lehetünk
- És én sem… Zűrös volt az út, csak egy kis nyugira vágyunk, ráadásul az időeltolódás sem a kedvencem…-tette hozzá a párom
- Oké, akkor mára még úgysem terveztünk semmit…Pihenjetek nyugodtan, viszont Sarah rád bízom, hogy figyelj arra, hogy a mi Edwardunk pontosan reggel 8-kor itt legyen, no és persze te is gyere. Kimegyünk megnézni hogy állnak a díszletek, meg ilyesmi…
- Rendben, akkor majd figyelek-nevettem el magamat, majd egy rövid elköszönési „procedúra” után felmentünk a szobánkba, vagy inkább lakosztályunkba???
Az egész lakásom belefért volna ebbe a hatalmas „szobába”. Egyik ámulatból estem a másikba, ahogy körbejártam a helyiségekben. Hatalmas fürdőszoba, ízléses háló egy nagy francia ággyal, tágas és világos „nappali”, valamint egy erkély, ahonnan pazar volt a kilátás.
- Tetszik?-ölelt át hátulról Rob, miközben egy csókot lehelt a nyakamra
- Viccelsz? Nagyobb, mint a lakásom! Egyszerűen elképesztő az egész!-áradoztam lelkesen
- Akkor nem bántad meg, hogy eljöttél velem?-fordított gyengéden maga felé
- Egyáltalán nem, sőt…- adtam neki a szájára egy puszit
- Sőt?- húzta végig a kezét a nyakamon
- Ennél jobban nem is cselekedhettem volna…
- Úgy gondolod?-kezdte el lehúzni rólam a felsőmet
- Határozottan…- válaszoltam, miközben én is elkezdtem róla lefejteni a számomra felesleges ruhákat- De ezt be is fogom bizonyítani…-incselkedtem vele, ám ő válasz helyett inkább szenvedélyesen megcsókolt. Ennyit a fáradtságról…