Vallomások 2

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy előbb mégiscsak Sarah szemszögét osztom meg Veletek:) Fontosnak tartom, hogy egy kicsit jobban megismerjétek Őt, remélem nem haragszotok nagyon...
Ez az a pont, amikor MINDEKIT arra kérek, aki olvassa ezt a részt, hogy írjon komit, mert számomra ez most nagyon fontos lenne...

Köszi!Puszi!

Meré

32.rész

Egy darabig csendben sétáltunk a parkban a megfelelő hely után kutatva. Rob érezhetően feszült volt, amit a kezem erőteljes szorításából pontosan tudtam, szegényt nagyon megijeszthettem. Bennem pedig kavarogtak a gondolatok, próbáltam azokat összeszedni és egy képzeletbeli láncra fűzni, hogy a mondanivalóm érthető legyen, de talán még nem készültem fel arra, hogy ezt elmeséljem neki. Sőt, ha így jobban belegondolok egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen beszélgetésre, de hazudni sem akarok neki, nem érdemelné azt tőlem. Észre sem vettem, hogy egy eldugottabb padnál időközben megállt és kérdőn rám nézett:
- Ez jó lesz, kicsim?-eszméltem fel a hangjára
- Persze, tökéletes…-próbáltam mosolyogni, ami nagyjából sikerülhetett is, mert vissza mosolygott rám, ahogy leültünk egy fa alatt levő padra, majd átkarolta a vállamat
- Rob, figyelj először is tudnod kell, hogy amit most elmesélek neked, arról itt Marie-n kívül senki sem tud….- szólaltam meg pár perc múlva komolyan
- Sarah, még mindig azt mondom, hogyha nem akarod, akkor nem kell elmondanod…Nem sértődök meg hogyha úgy gondolod, nem olyan még a kapcsolatunk…- nézett a szemeimbe
- Félre érted…Nem azért mondtam, én el szeretném neked mondani, mert most már az életem része vagy-fogtam meg a kezét nyomatékosításképpen-…Csak azért kezdtem így, mert ha néha elakadok vagy valami, az nem a bizonytalanság miatt lesz…
- Rendben!Nem sürgetlek, ne félj…. –simított ki egy tincset az arcomból
- Jó, de készülj fel, hogy nem vidám történet...
- Azt hiszem, hogy ezt sejtem…-bólintott feszülten, akkor hát kezdjük!
- Akkor jó…Tehát minden végzős gimis koromban kezdődött, 5 évvel ezelőtt…A szüleim jómódú emberek, akik a gyerekeiknek is ezt szerették volna a jövőben…Na persze a bátyámnak, Adamnek ez össze is jött…Sikeres orvos Los Angelesben, de amint látod én egy egyszerű történész hallgató vagyok csak… Ezzel nem lenne még semmi gond, hisz mégiscsak egyetemre járok…Nyilván az lenne a gyönyörű valóság, ha most azt mesélném, hogy eminens diák voltam a gimiben, mivel mindent megkaptam otthon, de ez korántsem volt így. A szüleim inkább a bátyám karrierjével voltak elfoglalva, utána váltam én érdekessé, amikor neki már komoly presztízse alakult ki a szakmájában. Ekkor voltam én is a pályaválasztás előtt…A korábbi tanulmányi eredményeim alapján elég sok helyre esélyes lehettem volna, de ekkor betoppant az életembe a szerelem Daniel személyében-erre kissé elsötétült egy pillanatra a tekintete, de uralkodott magán és nem szólt egy szót sem-Életemben először voltam szerelmes, gondolhatod-néztem rá sokatmondóan-Persze minden róla szólt, csak ő létezett a számomra.. Elkezdtem elsunnyogni a tanulást, inkább rá koncentráltam, aminek meg is lett az eredménye…Soha az életben nem produkáltam olyan pocsék tanulmányi eredményt, mint akkor…A szüleim persze őrjöngtek, apám egyenesen utálta Dan-t, anyu pedig csak sajnálkozott, hogy eltékozlom az eszemet..Valamilyen szinten igazuk lett, mert abban az évben nem vettek fel sehova, mondjuk úgy, hogy beletört a bicskám a Yale-be meg a Harvardba…-somolyogtam, amire neki is mosolyra húzódott a szája-Gondolhatod mi volt otthon, hajjajj….-sóhajtottam
- Ugyan már, képzeld csak el, ha felvettek volna, akkor valószínű soha nem találkozunk…-ölelt magához, talán azt hiszi ezen borultam ki ennyire?
- Ebbe lehet valami…Na de várj, ez még csak a kezdet…
- Bocsi, hallgatok…Folytasd kérlek!
- Így hát még több időt tudtunk együtt tölteni Dannel az egyetemi sikertelenség miatt…Időközben az apja komoly céges sikereket ért el, virágzóban volt a helyzetük…A szüleim is kezdtek megenyhülni az irányába, tehát sínen voltunk..Aztán egyszer óvatlanok voltunk, már ha érted mire gondolok…
- Azt hiszem igen-zavarba jött, milyen aranyos…
- És ez nem maradt következmény nélkül….-hajtottam le a fejemet
- Úgy érted hogy…???-kerekedtek ki a szemei
- Úgy..-suttogtam
- Hu…- szegény olyan szinten megdöbbent, hogy csoda, hogy ennyit kitudott nyögni egyáltalán
- Fogalmam nem volt hogy hogyan adhatnám ezt be otthon…Nem elég, hogy nem vettek fel a Yale-re, de még idő előtt nagyszülőkké is teszem őket, erős dilemma volt ez…De Dan támogatott…
- És végülis hogyan adtad be?-jött a lényegre törő kérdése a dilemmát illetően, Danről még mindig nem szívesen hallott
- Én sehogy…
- Ezt most nem értem-rázta meg tanácstalanul a fejét
- Mindjárt megérted…-mondtam szomorúan- Szóval a szüleim szerettek összejöveteleket szervezni, tudod nekik ez fontos a mai napig, a társaság-vágtam egy fintort…- Az egyik ilyenen összeestem és erősen vérezni kezdtem…-gyűlt könny a szemeimbe-Azonnal kórházba vittek, ahol az orvos közölte a szüleimmel, hogy spontán vetélés következett be nálam…- folytak le a könnyeim
- Jézusom!Szegénykém-húzott közel magához-Ez borzasztó lehetett
- Az volt…A szüleim látni sem akartak…Szószerint kidobtak az utcára, ezért összeköltöztünk Dannel, aki úgy tűnt mindvégig kitartott mellettem…Csakhogy miután én nem vágytam rá testileg a történtek után, elkezdtünk elhidegülni egymástól, elindult egy lassú folyamat…
- Kidobtak a saját szüleid?!?!?!?!- kérdezte elég erélyesen
- Igen…Ismét csalódást okoztam nekik…Nem elég, hogy az ő szavaikkal élve lézengtem, de még csak egy gyereket sem tudtam kihordani…Gondolhatod mit szólhatott a társaság…
- Mi van?!?!?!Mi köze volt ennek a társasághoz, könyörgöm!!!Ez csak rólad szólt!!-eddig bírta idegekkel, mert hirtelen felpattant mellőlem és beleöklözött a legközelebbi fába egyet
- Rob!Hé, azért ne törd össze a kezeidet!-kaptam el az éppen lendülő kezét-Ezen már te sem tudsz változtatni!...
- Igazad van!Ne haragudj-ölelt át-Elragadtattam magamat, de ez akkor is felháborított…
- Nem haragszom…Jól esik, hogy ennyire mellettem állsz egy múltbéli esemény miatt is…Na de még nem fejeztem be, szeretnéd ha befejezném?
- Persze!Üljünk vissza!
- Oké…Tehát megkezdődött egy folyamat, ugyanakkor azt terveztük, hogy összeházasodunk…Én szorgosan elkezdtem tanulni, majd a következő felvételi során felvettek a töri szakra…Persze lelkileg nem voltam a legjobban, de Marie és Dan mindenben támogattak…Egy ideig jártam pszichológushoz is, féltem attól, hogy Daniel előbb vagy utóbb megunja az állandó visszautasítást, de későn ébredtem erre rá, mint már tudod…Elkezdtem az egyetemet, kezdtem mindenhogyan helyre jönni, de az én drága párommal szemben strucc politikát alkalmaztam… Marie sokszor próbált velem erről beszélni, de valahányszor szóba hozta Dan esetleges hűtlenségét, mindig letorkolltam azzal a gyenge indokkal, hogy ő soha nem tenne ilyet…Addig mondogattam ezt magamnak, ameddig el is hittem…Aztán ugye jött a szörnyű nagy felismerés, amikor elmaradt az órám és hamarabb értem haza…De ezt már tudod…Mindkettőjüket azonnal kidobtam, épp hogy csak felengedtem öltözni őket…Soha ne akard megtudni milyen vagyok ilyenkor…Mindent kiszórtam a lakásból, ami az övé volt, mire visszaért… Persze próbált bocsánatot kérni, de én se vagyok hülye teljesen…Marie-t ezek után kértem meg, hogy költözzön hozzám és azóta is jól megvagyunk…
- Kicsim, én nagyon sajnálom!
- Ne Rob, ezt nem azért meséltem el, oké?Tiszta lappal újrakezdtem veled…- fogtam meg a kezét
- Mindent megfogok tenni azért, hogy soha többet ne gondolj arra az időszakra- nyomott egy puszit a kezemre
- Hidd el, hogy tudom….azért is mondtam el végül, végülis nem árt tudnod, ha esetleg Dan megint felbukkana…
- Az igaz!Örömmel fogom beverni a képét!
- Rob!
- Csak egy picit…
- Rob!- ráncoltam össze a homlokomat
- Hangyányit…
- Inkább csókolj meg!
- Kérésed számomra parancs….- tapadtak össze az ajkaink

Ebéd

Sziasztok!

El se hiszitek mennyire boldog vagyok, hogy ennyien írtatok véleményt:):):) Köszönöm szépen az összes megjegyzést, aki pedig csak most csatlakozott az olvasói körbe, azt üdvözlöm:) Örülök, hogy tetszett a 30.rész, remélem ez a 31.-kel sem lesz másképp:) Gondoltam az aktivitásotok végett megérdemlitek, hogy még ma felkerüljön a várt rész, amihez remélem szintén sokatoknak lesz hozzáfűznivalója... Holnap hozom a megígért Rob szemszöget is, persze a cselekmény is folytatódhat egy hasonlóan nálam magasnak számító komment számnál....:)

Jó olvasást!!!

Puszi!!!

Meré

31.rész

Miután sikeresen beégtem azzal a bizonyos almás sztorival eléggé feszélyezve éreztem magamat. Úgy éreztem, hogy mindenki néz, és pontosan tudja, hogy mi folyik az asztal alatt, ami valljuk be nem biztos, hogy a többiekre is tartozna. Ahogy Rob tenyere simogatott az túl ment már a józan ész határain, ezért kezdtem eljutni arra a pontra, hogy azonnal leteperem, na de csak nyugi kislány!Mély levegő, beszív és kifúj!
- Ah, te jó ég!-bukott ki belőlem minden erőfeszítésem ellenére is, a fenébe!!!!
- Mi a baj?!-kérdezte Kellan és Peter kórusban
- Semmi-vörösödtem fülig-Csak eszembe jutott, hogy elfelejtettem befejezni az egyik esszémet a nagy francia forradalomról, amiért a prof holnap letekeri a nyakamat, de nem baj….-hazudtam azonnal, és lopva Robra pillantottam, aki majdnem megfulladt attól, ahogy próbálta visszatartani kitörni készülő nevetését. Minden bizonnyal a magyarázatomon vidult ilyen jót, na majd megemlegeti még ezt!
- Oh, hát igazán kár lenne a nyakadért…- somolygott Kellan, jajj ugye nem vágta le, hogy kamuzok???
- Az biztos-mosolygott rám ellenállhatatlanul Rob, majd mindenki előtt belecsókolt a nyakamba
- Mi is itt vagyunk ám!-tolta le Jackson ezért a manőveréért
- Sajnos-mormogta, amit rajtam kívül senki sem hallott meg szerencsére, én mégis jót vidultam rajta
- Szóval akkor történész leszel?-kérdezte kedvesen Elizabeth terelvén a szót
- Ha minden jól megy, akkor igen…-bólintottam
- Gondolom nem egyszerű….- fejtette tovább, miközben kortyolt egyet az üdítőjéből
- Hát nem, de manapság mi egyszerű? Bár úgy gondolom, hogy mivel szeretem tanulni, így annyira azért nem okoz nagy problémát…
- Az a lényeg-vette át a szót Peter-Mikor is fogsz végezni?
- Hm, ez egy érdekes kérdés…Elvileg tavasszal végzek, vagyis kapok egy sima diplomát, de mivel a doktori címre hajtok, így még tanulhatok 5 éven keresztül…
- Még 5 évet?!-kerekedtek ki az asztalnál lévők szemei
- Igen…Eléggé érdekes ez a mostani egyetemi rendszer…Most 3 évig úgynevezett alapképzést tanultam, ami tulajdonképp arra elég csak, hogy tovább léphessek a mesterképzésbe, ami 2 éves. Ha azt is sikeresen elvégeztem, utána jelentkezhetek doktori képzésre, aminek a végén le kell adnom egy elég magas szintű dolgozatot és egy szakmai bizottság előtt meg kell majd védenem….-magyaráztam lelkesen
- Azért ez nem semmi!-jegyezte meg Kristen elismeréssel a hangjában-Keményen meg kell küzdened akkor az egyetemen a célodért…
- Igen, de szeretek küzdeni dolgokért…Nem vagyok az a típus, aki elvárja, hogy az ölébe hulljanak dolgok…Tudjátok az élet megtanított már arra, hogy néha igazságtalan és nem mindig magad aratod le a babérjaidat, de ha nem adom fel, akkor sikerülhetnek az álmaim…-éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemeimbe, pedig most talán mégsem kellene sírnom
- Ez egy jó meglátás, hallod Sarah eddig is tudtam, hogy okos vagy, de ezek után…-mosolygott rám Ashley, de ekkor már elszakadt az a bizonyos húr és a könnyeim utat törtek
- Én…öööö…-pattantam fel a helyemről-Elnézést!-kezdtem el kiszaladni az étteremből, nem akartam, hogy bárki is sírni lásson, pláne nem Rob. Szinte már zokogtam, ahogy keresztül futottam a hotel előcsarnokán, majdnem fellökve az egyik hordár srácot
- Hé Sarah!Mi történt???-hallottam valahonnan messziről Jess hangját, de nem tudtam megállni, képtelen voltam akár csak visszanézni is. Szabályosan kivetődtem az ajtón és már vágtam is át magamat a rajongókon, amikor meghallottam Rob hangját:
- Sarah!!!Kicsim!!!-egyre közelebbről hallottam-Kicsim!!-kapott utánam Robert és fordított maga felé:
- Mi a baj?-kérdezte teljes aggodalommal a hangjában, de most képtelen voltam neki bármit is mondani, inkább jó szorosan hozzábújtam, ő pedig készségesen átölelt. Egyik kezével nyugtatóan simogatta a hátamat:
- Ssss!Semmi baj!Itt vagyok!-suttogta
Jó pár percig állhattunk így összebújva, mire csitulni kezdett a zokogásom, a könnyeim kezdtek elfogyni, így végre felnéztem rá:
- Minden rendben?-méregetett nyugtalanul
- Most már azt hiszem-szipogtam- Ne haragudj!Rémes vagyok!
- Jajj ne viccelj már én kicsi csacsim!-adott egy puszit az orromra-Abszolút nem vagy rémes!
- De most vajon mit gondolnak a kollegáid?
- Azt, hogy valami nagyon felzaklathatott…Mindenki aggódik érted…Nézzd!-mutatta meg a telefonját, aminek a kijelzőjén 15 nem fogadott hívás és 8 új sms díszelgett:
- Mindenki hívott meg sms-t is írt, hogy mi van veled…- simogatta meg az arcomat
- Aranyosak!-sóhajtottam- De honnan tudod, hogy miért kerestek?
- Onnan, hogy időközben elolvastam pár sms-t….
- Értem…Hát mondd meg nekik, hogy egy hisztis nőszemély vagyok….
- Mindannyian tudjuk, hogy nem vagy az!De nem akarod elmondani, hogy mi zaklatott fel ennyire?-kérdezte miközben elengedett az öleléséből, hogy elő tudjon venni egy papírzsepit a számomra
- Nem is tudom….-.nyúltam a zsepiért
- Nem muszáj, csak ha akarod!
- Tudom!De el szeretném mesélni-fogtam meg a kezét
- Rendben van, de szerintem keressünk egy nyugisabb helyett-bökött a fejével az ácsorgó lányok felé
- Persze….-bólintottam-hogy hogy nem sikítoznak?
- Ők is látják, hogy most nem alkalmas..Na de gyere!Sétáljunk egyet a parkban!
- Jó ötlet!-indultunk el kézenfogva a park irányába

30

Sziasztok!

Örülök, hogy ilyen hamar 8 komit írtatok, na persze remélem azért ennél sokkal többen olvastátok és van is véleményetek az események alakulásáról:) Ha holnap estig legalább ugyanennyi komi összegyűlik, akkor hozom is az új részt, sőt...Ajánlok egy extra lehetőséget is... Ha 12 fölé emelkedik a megjegyzések száma, akkor KEDDEN olyan módon fogtok dupla részt kapni, hogy ismét "beleláthattok" majd Rob fejébe és szívébe....Na mit szóltok?:) Csak rajtatok áll tudjátok, én alku képes vagyok:)


Puszi!!!

Meré
30.rész

Egy eldugottabb sarokhoz sétáltunk, miközben én szinte alig mertem levegőt venni, ahogy lépkedtem utána. Pánik uralkodott el rajtam, nem akartam, hogy így érjen véget…Miután kellő távolságra voltunk mindenkitől és eléggé elbújtunk semmi sem történt. Azt hittem, hogy elkezd kiabálni vagy veszekedni velem, de nem így lett. Csak nézett rám, mintha valami hibát keresne az arcomon, vagy nem is tudom milyen nézése volt ez, ami azonban csak még jobban elbizonytalanított. Magamban már épp a védőbeszédemet fogalmaztam, hogy mégis miért tettem fel azt a nyilvánvalóan bugyuta kérdést a liftben, amikor hirtelen megszólalt:
- Ne haragudj, hogy kirángattalak!De nem szerettem volna ezt a többiek előtt lerendezni…- ezt nem hiszem el!Hogy tud ilyen jól pókerarcot vágni???Ááá, kellett nekem egy vérprofi színésszel kezdenem!!!-puffogtam magamban, de hogy ne nézzen totál nyuszinak, így válaszoltam neki:
- Oké, persze, megértem!Figyelj én nem tudom, hogy miért kérdeztem meg azt a nyilvánvaló dolgot, vagyis hát tudom, egyszerűen viccelni akartam, ami balul sült el. Én nagyon sajnálom, ha megbántottalak vele…
- Szó sincs róla, egyáltalán nem bántottál meg!-vágott közbe, ööö..kezdem elveszteni a fonalat?????
- Nem?!De hát akkor miért…?Miért hagytál ott egy szó nélkül???elöntötte a pír az arcomat, valószínűleg zavaromban, amiért azt hittem, hogy megsértődött, de hát minden jel erre utalt!!!
- Igazából nem tudom, hogy mi ütött belém…Egyszerűen dühös voltam, amiért Ash beletrappolt a sokkal izgibb programunkba, és egy kicsit soknak éreztem, ennyi az egész…Remélem nem nézel totál idiótának…- nézett rám kérdően
- Egy cseppet sem!Csak meglepett a reakciód, de most hogy tudom az okát, hm…-húzódtam hozzá közelebb-igazán hízelgőnek tartom a durcisságodat- húztam végig az ujjaimat a nyakán, mire ő kapkodva hajolt az ajkaim után. Heves vert a szívem, amikor nyelveink egymásra találtak, azt hittem összeesek.
- Menjünk-sóhajtottam két csókunk között-mindenki minket vár…
- Hadd várjanak…
- Ígérem kárpótollak mindenért, de most menjünk-szakítottam félbe a csókcsatánkat, mielőtt jobban elragadhatott volna minket az a bizonyos vágy, amire a helyszín nem éppen a legmegfelelőbb volt. Vigyorogva érkeztünk vissza a kollegáihoz, akik éppen a rendeléseiket adták le a pincérnek, ezért mindenki egy elégedett bólintással vette tudomásul az érkezésünket, így mi szépen csendben helyet foglaltunk és tanulmányoztuk az étlapot:
- Önnek hölgyem mit hozhatok?-szólított meg a pincér
- Nem is tudom…Legyen mondjuk rántott sajt hasábburgonyával…-adtam le a rendelést
- És önnek uram?
- Bízok a hölgy ízlésében…ugyanazt kérek…kiegészítve mindkettőnknek egy narancslével..Megfelel kicsim?-kérdezte Rob
- Persze-bólintottam
- Rendben van, azonnal hozom!
- Hú apám, te aztán tudod, hogy hogyan kell hízelegni!-vihogott Kellan- Bízom a hölgy ízlésében…nahát…
- Ha egyszer így van, tudod Kellan nem kell irigykedni ám!-„vágott” vissza Rob
- És ahogy látod Sarah is bízik a mi Edwardunk ízlésében-mondta Jackson
- Így van!-helyeselt neki Ash, Eliza és Nikki is, én meg csak jót mosolyogtam rajtuk.
- Az is van?- érdeklődött Peter
- Csak nem összeházasodtok???-jött egyből lázba Kellan és Jackson egyszerre, aminek hatására én fuldokolni kezdtem az időközben megérkezett narancslevemben. Amilyen béna voltam sikerült ennek a kérdésnek a hallatán félrenyelnem, szóval köhögtem és prüszköltem ezerrel. Rob aggódva veregette a hátamat a fulladás veszély miatt, amibe Kellan is készségesen besegített. Miután gondolom enyhén vörös fejjel sikerült abbahagynom a fuldoklást a srácok is felfüggesztették az ütögetést:
- Minden rendben, kicsim?-simogatta meg az arcomat Rob gyengéden
- Persze!Köszi, hogy nem hagytatok megfulladni és bocsi!-szégyenkeztem
- Ugyan már!Nem kell bocsánatot kérned, nincs miért Sarah!-kapcsolódott bele beszélgetésünkbe először Kristen- Egyértelmű, hogy felzaklatott a kérdés…-rántotta meg a vállát
- Ööö…hát..én…-dadogtam
- Szerintem meg csak egyszerűen félrenyelt-vetette közbe Nikki, aminek jutalmául Kris egy sötét pillantást vetett rá
- Igen, meg egy kicsit váratlanul is ért…-vallottam be
- Oké…de akkor mégis mi a hír?- látszott Jacksonon, hogy tényleg érdekli
- Na majd én..-vette át a szót Rob- Szóval nem házasodunk össze, egyelőre…-??????????Ilyen komolyan gondolná a kapcsolatunkat??????- Csak annyi a nagy hír, mármint közérdekű információ inkább, hogy Sarah velem jön Vancouverbe egy időre, már ha ez nem okoz gondot Juan-nézett rá a rendezőre
- Abszolút nem, örülök, hogy velünk leszel Sarah!-mosolygott rám kedvesen Juan, miközben az ebédeink is megérkeztek szép sorban, így nem maradt más hátra mint, hogy neki álljunk elfogyasztani azokat. Ebéd közben a srácok voltak a fő mesélők, felidéztek egy-egy bakit az előző filmek forgatásáról, amin elég jókat vidult a népes társaságunk
- Rob soha nem felejtem el, amikor 13-szorra sikerült csak felvenni az almás jelenetet-nevetett Peter
- Jah, hát az gáz volt…Szegény Catherine azt hittem, hogy saját kezével áll neki szálanként kitépkedni a haját…-vigyorgott Rob, mialatt a szabad keze felfedezőútra indult az asztal alatt és megállapodott a combomon. Zavartan néztem rá, de ő mit sem törődve ezzel érzéki simogatásba kezdett, mire én válaszul a szintén szabad kezemet ráhelyeztem az övére.
- Hahó Sarah!-integetett a képembe Ash
- Oh, ne haragudj, mit kérdeztél?-ez de ciki…
- Azt hogy minden oké-e, olyan furcsán néztél...
- Persze, minden oké…csak elképzeltem az almás jelenetet…- vágtam rá az első dolgot, ami eszembe jutott
- De hisz azon már rég túl vagyunk!Most épp Rob és Tay felsőtestét beszéljük ki…-nevetett önfeledten Nikki, én meg azt hittem elsüllyedek szégyenemben
- Hát..én leragadtam, bocsi…
- Nem gáz….-legyintettek
Ezek után próbáltam minden erőmmel a társalgásra és az ebédemre koncentrálni, ami nem mindig sikerült.

Új dizi

Sziasztok!

Valahogyan sikerült összeszenvednem egy "közös" képet Sarahról és Robról, így úgy gondoltam ideje dizit újítanom:)

Kíváncsian várom a véleményeiteket!

Folytatás valamikor az este folyamán várható:)

Puszi!

Meré

Édes kibékülés???

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, a folytatás a kommentjeitek számától függ:)

Puszi!

Meré

29.rész

Egy percig egyikünk sem mozdult, aztán én kapcsoltam először:
- Rob, kopogtak!-suttogtam
- Hallom, de majd elmegy…-csókolt volna meg, ha én ki nem bújok alóla a ruháimat keresvén a szemeimmel
- Nem szívem, ez nem így működik..Mi van ha a munkád miatt keresnek?Nem hanyagolhatsz mindent miattam!-rángattam fel magamra a nadrágomat, miközben egyre erősebben verték az ajtót
- De kicsim…-nyögött fel mögöttem- én nem hanyagolok el semmit miattad…Csak veled szeretnék egy kicsit lenni…
- Tudom, hogy velem szeretnél lenni és én is veled-fordultam vissza hozzá-de ez ezek szerint nem a legmegfelelőbb pillanat erre..-simogattam meg az arcát- Na kapj magadra valamit és nyisd ki a kedvemért az ajtót…-kérleltem
- Oké, de nem garantálom az illető testi épségét-vigyorgott rám
- Lüke vagy!-forgattam meg a szemeimet- Na de igyekezz, mielőtt szabályosan ránk töri valaki az ajtót, elég kitartónak tűnik…-pillantottam az ajtó felé
- Jól van, jövök már!-kiabált ki ingerülten Rob, majd pár másodperc múlva elsétált az ajtóig:
- Na végre!Már azt hittem valami bajod van!-mondta szemrehányóan Ashley
- Nyugi, Ash, amint látod semmi bajom…- rántotta meg a vállát- De mégis mit hittél, mi bajom lehet?
- Mit tudom én…Amilyen vagy, nálad sose lehet tudni…
- Köszi szépen, ez igazán jól esett!-csattant fel nevetve Rob
- Ez az igazság!-vont vállat a lány- Na de nem vitatkozni jöttem, hanem megkérdezni, hogy nincs-e kedved velünk ebédelni?
- Oh, hát nem is tudom..épp…-túrt bele a hajába
- Ez remek ötlet!-léptem gyorsan én is „színre”- Szia Ashley!-mosolyogtam Rob filmbéli hugicájára
- Sarah!-ölelt át meglepődve- Jó téged látni!-vörösödött el- Ugye nem zavartam meg semmit?
- Persze, hogy nem…-felelte Rob, mire Ash kissé gyanakodva nézett végig rajtunk
- Aham, akkor direktbe van félre gombolva az inged, bátyókám?-nevetett
- Oh, hogy az a …!-kezdte normálisan begombolni az ingjét Rob, miközben én fülig vörösödve a padlót lestem
- Ugyan már gyerekek!Igazán nem kell szégyenkeznetek, én jöttem rosszkor és különben sem vagyok az anyukátok!- nevette el magát- De gyertek!Egyetek velünk!-ragadott minket karon és szabályosan vonszolt a lifthez
- Ne haragudj, Ash már csak ilyen-suttogta alig hallhatóan Rob, ám az emlegetett személy mégis meghallotta
- Hallottam ám!És igen!Ilyen vagyok!Örülök, amikor boldog vagy Rob, ez talán baj?-nyomta meg a megfelelő gombot Ashley
- Dehogyis!Ha nem lennél ki kellene találni!-ölelte át mosolyogva Rob
- Na azért!Tudod Sarah ez a lökött az egyik legnagyobb mókamester a forgatásokon, na persze mindig rám keni, szóval neki megéri léteznem-nevetett Ashley, mire belőlem is kitört a nevetés
- Nahát Rob!Mik ki nem derülnek rólad-ráztam meg a fejemet viccesen hitetlenkedve- Erre nagyon kíváncsi leszek…
- Csak nem???-csillantak fel Ash szemei
- Csak de!Sarah elkísér Vancouverbe…-válaszolta helyettem boldogan a párom
- Ez szuper!!!-örvendezett Alice megformálója- Legalább jobban megismerheted a Cullen családot!!
- Hé, Ash, tudod Sarah elsősorban miattam jön…-vetette közbe Rob
- Igen?És ezt ki mondta neked?-szóltam közbe galádul mosolyogva, mire értetlenül meredt rám
- Hát ezt jól megkaptad, kedves Robert!-öltötte ki a rá nyelvét a kolleganője
- Jól van lányok, ha gondoljátok én vissza is mehetek és akkor nyugodtan megtervezhetitek a vancouveri shoppingtúrátokat!-látszólag sikerült megbántanom őt, pedig nem ez volt a célom, de az arcát elnézve nem eshetett neki túl jól a kis viccem. Én nem merte a szemébe nézni, így jobb híján Ashley próbálta kiengesztelni:
- Jajj Rob, ne már!Ne húzd fel az orrod, hallod?!Csak vicceltünk!-bökte játékosan oldalba- Nézz rá szegény barátnődre, rád se mer nézni!-oké, ezt talán mégse kellett volna neki mondania, így is eléggé kellemetlenül érzem már magamat. Éreztem ahogy Rob rám néz, majd huppant egyet a lift, jelezvén, hogy megérkeztünk a földszintre, az ajtó kinyílt, amin legnagyobb megrökönyödésemre Robert egyből kiviharzott. Kétségbeesetten néztem Ash-re, aki látszólag ugyanúgy meglepődött a történteken, mint én, na de akkor mégis most mit csináljak???
- Csak nyugi Sarah!Rob elszív egy cigit, aztán szépen visszajön és nem lesz semmi baj, na gyere!- mosolygott rám bátorítóan és kirángatott a liftből, hogy az étterem felé vegyük az irányt. Szinte azonnal kiszúrtam az igen népes társaságot, vagyis Petert, Jacksont, Kellant, Taylort, Nikkit, Elizabethet és …Kristent, aki épp a rendezővel folytatott igen érdekesnek tűnő eszmecserét.
- Hé, nézzétek kit hoztam!- mutatott rám színpadiasan, mintha valaki hú de nagy ember lennék, de tagadhatatlanul jól esett, ahogy láttam a többiek arcán az örömet
- Hello Sarah!-pattant fel szinte azonnal és egyszerre Kellan és Peter, hogy megölelhessenek
- Sziasztok!-köszöntem mindenkinek, majd egy kisebb fajta huzavona után a srácok megegyeztek abban, hogy Kellan mellé ülhetek le, mivel így mellettem lesz még egy üres szék Robnak, ha esetleg betévedne. Én persze nem vettem ilyen könnyen, hogy minden valószínűség szerint haragszik rám, mivel éppen hogy csak kibékültünk, na de mégiscsak ők ismerik jobban. Ha szerintük bejön, akkor én már csak reménykedhetek abban, hogy így is lesz. Furi, mert még Kristen is kedvesen próbált nyugtatni, miszerint Rob már csak ilyen, de majd megbékél. Ezt a viselkedését nem igazán tudtam hova tenni, mivel mihelyt jobban is elgondolkozhattam volna rajta, az emlegetett személy már felénk is tartott. Köszönés helyett azonban egyből rám nézett:
- Azt hiszem beszélnünk kellene!-a hangjából szigorúság tükröződött, így jobbnak láttam engedelmesen felállni és kisétálni vele. Láttam Ashley-n, hogy szíve szerint mondana ugyan valamit, de Kellan fejrázására inkább visszanyelte a mondandóját. Így hát zavartalanul kisétáltunk az étteremből.

Nagy kérés

Sziasztok!

Egy nagy kéréssel fordulok most Hozzátok: A jövőben szeretnék Sarahról és Robról "közös" képeket, valamint egyéb képeket is felrakni 1-1 részhez, mivel sajnos tudjuk, hogy a paparazziknak mekkora szerepe lesz/van mind Rob, mind pedig az általam kitalált életükben... Ehhez szeretnék segítséget kérni Tőletek, ugyanis én sajnos nem igazán értek a képszerkesztéshez, eddigi próbálkozásaim mind kudarcba fulladtak:( Nagyon megköszönném ha Valaki segítene ebben nekem:)
Ha esetleg úgy érzitek, hogy besegítenétek, akkor jelezzétek ezt nekem:)
Ha úgy gondoljátok, hogy nincs szükség ilyen képekre, akkor azt is írjátok meg nyugodtan:)
Készítettem egy mail postafiókot, direkt arra a célre, ha véleményeiteket vagy egyéb velem megosztani kívánt dolgaitokat nem szeretnétek nyilvánosan kifejteni: sarahandrobfanfiction@citromail.hu Bátran írhattok ezentúl ide is nekem:)

Előre is köszönöm!!!!

Puszi!!!

Meré

u.i.: Folyti késő este felé várható, de meggyőzhető vagyok:)

28

Sziasztok!

Meghoztam az új részt és ha jó sokan kifejezitek igényeteket, akkor holnap is hozok egyet:) Betegségem alatt ráérek gondolkozni:P

Puszi!!

Meré

28.rész

Beléptünk a szobájába, ahol nem a legnagyobb rend fogadott, de ez mit sem számított tekintve az okot és a tényt, amiért most itt vagyunk.
- Foglalj helyet!-mutatott a kanapé felé Rob, én meg élve a lehetősséggel leültem a fehér bőr kanapéra
- Sarah, most lefuthatnánk az udvariassági köröket, hogy hozhatok-e valamit, de tudom, hogy nem ezért vagyunk itt…-ült le velem szembe egy fotelba teljes komolysággal az arcán, talán nem véletlen. Pontosan tisztában voltunk mindketten azzal, hogy itt és most sok mindennek el kell dőlnie és el is fog dőlni, vagy így, vagy úgy..
- Így van és amúgy sem kérnék semmit…-bólintottam feszülten, majd egy olyan „kezd te inkább gyorsan” nézéssel próbáltam ösztökélni arra, hogy bele kezdjen a beszélgetésbe
- Oké…akkor hát nem is tudom, hogy hogyan kérhetnék még tőled bocsánatot a viselkedésemért-nézett rám szomorúan- Egy bar…
- Várj Rob!Még mielőtt bármit is mondanál, én is szeretnék bocsánatot kérni...Pocsék lehetett neked, hogy még csak el sem gondolkoztam az ajánlatodon, nem kellett volna csípőből elutasítanom az utazást. Nem tudom miért gondoltam bűnnek, hogy velem akarsz lenni …-szóltam közbe, egyszerűen tudatni akartam vele, hogy nem egyedül az ő hibája minden
- Teljesen jogosan gondoltad annak...Én nem gondoltam bele abba, hogy mekkora teher szakadna rád és már szakadt így is miattam...Önző voltam, amit nagyon sajnálok-nyúlt a kezemért, amit én készségesen oda adtam neki, hogy összekulcsolhassa az ujjainkat
- Én is sajnálom Rob, hogy hülyén viselkedtem...De szeretném helyre hozni…- néztem rá az „eggyé olvadt” kezeinkre
- Nem kell semmit sem helyre hoznod, mert amint már lent is mondtam, szeretlek és ezen nem változtathat sem egy ilyen vita, sem pedig egy félre értés sem- mondta mosolyogva és egy puszit nyomott a kezünkre
- Komolyan mondod?-kérdeztem csodálkozva, képtelen voltam felfogni egyelőre, hogy szeret????
- Hát persze!De ha akarod, kimondom mégegyszer: Sarah szerelmes vagyok beléd és ez ellen nem tehetsz semmit!Ígérem ezentúl mindig meghallgatlak…-nézett mélyen a szemeimbe
- Én is szeretlek Robert!-felkeltem, hogy át tudjak ülni az ölébe- De elmondhatod még vagy ezerszer, jah és nem kell mindig meghallgatnod…például a fürdőszobai koncertemnél jobb ha befogod a füleidet-vigyorogtam rá
- Oh, hát olyat is szoktál?-nevette el magát- Egyszer szívesen meghallgatnám…
- Nem, az teljességgel ki van zárva…Még a végén megutálnál…-ráztam erőteljesen a fejemet
- Téged?A-a, az elvi síkon képtelenség lenne...kicsim…- rázta meg most ő a fejét vadul- Ugye hívhatlak így?Mármint tudod hogy hogyan gondolom?
- Tudom..De még mielőtt válaszolnék…-álltam fel és sétáltam el az ablakig-kérdezhetek valamit?
- Öhm..persze..-felelte bizonytalansággal a hangjában
- Áll még az ajánlatod?-fordultam felé mosolyogva- Még mindig szeretnéd, hogy veled menjek Kanadába?
- Semmit sem szeretnék jobban- közeledett felém- de én is kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan…- bíztattam
- Tényleg szeretnél velem jönni, vagy csak azért akarsz utazni, hogy minden rendben legyen közöttünk?Mert részemről így is minden rendben, nem kell bizonyítanod semmit sem…
- Jajj te-simogattam meg az arcát- mondták már neked, hogy egy nagy szamár vagy?Ha nem akarnék veled menni, akkor nem is mennék…Én csak minél több időt szeretnék veled lenni, és ha ezzel az kell, hogy Kanadába utazzak, akkor oda utazok…
- El se hiszed mennyire örülök, hogy így döntöttél... De nem félsz a fotósoktól vagy a rajongóktól?-húzott közelebb magához
- Nem Rob…Egyetlen egy dolog van, amitől félek az út miatt…-sütöttem le a szememet
- És mi lenne az?-emelte fel az államat aggódó pillantások közepette
- Félek a repüléstől…-motyogtam
- Hát..-nevetett-mellettem nem kell félned…
- Hé, ne nevess ki!-csaptam egy finomat a mellkasára- Nem vicces…
- Dehogyisnem, édes kicsi csacsim!-egyre jobban nevetett
- Hogy mit mondtál???-háborodtam fel viccesen
- Jól hallottad, ha én szamár vagyok, akkor te egy kis csacsi…-koppintott az orromra
- Na megállj!Ezért bünti jár!!!
- Igen?-húzta fel a szemöldökét
- Igen, ilyet nem mondhatunk ám egy hölgynek…
- De mint mondtam, te egy kis csacsi vagy-csókolt meg hirtelen, ám mégis puhán. Egy ideig csak az ajkaimat kényeztette, majd nyelve is megtalálta az enyémet, amik mágnesként vonzották egymást. Nem bírtunk betelni egymás ajkaival, hosszú ideig folytattuk az édes csókunkat, ám egyszercsak elhúzódott:
- Valamiféle büntit emlegettél…- ült ki kaján mosoly az arcára, amit azonban nem láthattam sokáig, ugyanis már a vállamat hintette be apró puszikkal a következő másodpercben, amibe beleremegett a testem
- Majd később megkapod…-ziháltam, miközben a kezem felfedező útra indult a felsője alatt. Nem sokkal később lekerültek rólunk a felsőink, majd a nadrágjaink is. Óvatosan ledöntött a kanapéra, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a kényeztetésemet. A testem már szinte perzselt minden egyes érintésétől, őrülten vágytam rá, de még mielőtt eggyé válhattunk volna, kopogásra lettünk figyelmesek….