23.

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, ami talán kicsit hosszabb lett az átlagosnál, de remélem örültök neki:)
A következő részt minimum 6 komment után fogom felrakni, előbb semmiképp sem:) Szóval csak rajtatok múlik!

Jó olvasást!

23.rész

- Halló!- szóltam bele kómásan a telefonomba, a hátam közepére sem kívántam a beszélgetést
- Szia kicsim!Merre vagy?-hallottam meg Rob aggódó hangját a vonal túlsó végéről
- Az ágyamba-feleltem nemes egyszerűsségel, nem igazán értettem mi ez a nagy aggodalom
- Oh, hát ha beengedsz végre az ajtón, akkor akár én is melletted lehetek…-hallottam ahogy kajánul elneveti magát, én pedig varázsütésszerűen kipattantam az ágyamból, ahogy utolért a megvilágosodás, miszerint megbeszéltük, hogy jön. Ledobtam a mobilom az ágyamra, és már rohantam is az ajtó felé, amit szabályosan „kitéptem” a helyéről, így végre megláthattam Őt. Éppen nagyba „halló”-zott a mobiljába, de amikor meglátott egyből befejezte a „beszélgetését”
- Na mi az? Nem válaszol senki?-vigyorogtam rá, csuda se tudja, hogy mégis mi ütött belém
- Hát..nem. Nem is értem miért-vigyorgott ő is, majd lehajolt hozzám és megcsókolt, mindezt olyan hévvel tette, hogy egy határozatabb mozdulattal berántottam a lakásba, ő pedig berúgta a lábával az ajtót, hogy még véletlenül se keljen elszakadnunk egymástól. Mozdulataink, csókjaink egyre hevesebbé váltak, percről percre jobban vágytunk a másikra, ám Rob mobiljának a csörgése megszakította a vágyainkat. Gyorsan elhúzódtam tőle, ő pedig kelletlenül ugyan, de előhalászta a zsebéből a mobilját:
- Tessék!-szólt bele egy kissé lehangoltan a telefonomba, miközben az ujjával mutatta, hogy csak egy perc és ismét az enyém- De nem úgy volt, hogy még van 1 hét a forgatásig?...Tudom, de nekem már programom volt….Igen, tisztába vagyok vele, hogy a Summit a diktáló fél, de ez így akkor sem oké…Mint mondtam már programom volt…Eltudod te képzelni, hogy mennyi programot mondtam már le, mindazért mert a Summit kitalált valamit?!-lassan már kiabált a telefonba, ami nem sejtetett semmi jóra, főleg, hogy valami programról volt szó, de nem akartam tovább hallgatózni, így inkább kimentem az erkélyre egy kicsit friss levegőt szívni. Pár perc múlva két kar ölelte át a derekamat, tehát véget ért a telefonbeszélgetés:
- Ne haragudj kicsim, Juan volt az…-suttogta a fülembe
- Semmi baj-fordultam felé mosolyogva, de ő csak komoly arccal nézett rám- Vagy talán mégis van valami baj?-húztam fel a szemöldökömet, mire ő először csak sóhajtott egyet, majd megfogta a kezemet és beljebb húzott a szobába:
- Gyere beszélgessünk egy kicsit-ült le a kanapéra és maga mellé húzott engem is
- Oké, mondd csak…
- Azt se tudom, hogy hol kezdjem…Eredetileg is szerettem volna veled beszélni valamiről, de közbe jött még valami, amit muszáj elmondanom neked…
- Nyugi, Rob, ráérünk, hallgatlak!
- Jó..akkor kezdem az eredeti témával…
- Ahogy gondolod-bólintottam
- Szeretnék neked elmondani valamit, ami megmagyarázhat néhány dolgot, de előre szólok, hogy mindez a múltban történt..-azt hiszem sejtem miről van szó, ezért először úgy gondoltam, hogy leállítom, de mivel annyira elszánt volt, így inkább ráhagytam a dolgot és érdeklődve ránéztem
- Gondolom sokat olvastál az állítólagos románcról köztem és Kristen között-bólintottam egyet, jelezvén neki, hogy így van- nos, egy darabig csak újságírói koholmányok voltak a cikkek, de aztán történt valami, amitől igazzá váltak egy bizonyos értelemben…
- Rob, várj egy kicsit!-szakítottam félbe- Semmi közöm a múltadhoz, mármint ehhez a Kristenes dologhoz, nem szükséges, hogy elmeséld….-simogattam meg az arcát
- De én el szeretném mondani, hogy ebből később ne legyenek problémák, ráadásul meg is magyarázok ezzel dolgokat…
- Oké, akkor hallgatlak…
- Tehát elkezdtem vonzódni Krishez a sok együtt töltött idő után és ezzel valahogy ő is így volt, de egyikünk sem mert lépni, mert nagyon jó barátok voltunk. Azonban egyik este egy stáb buli alkalmával mind a ketten túl lőttünk a célon, már ami az italmennyiséget illeti és a szobámban kötöttünk ki, onnan pedig nem volt megállás…
- Értem-suttogtam, fogalmam nem volt, hogy mégis mit tehetnék. Sejtettem, hogy ezt fogja mondani, főleg miután Peter is elmondta a maga kis teóriáját, de most mégsem fogadtam annyira nyugodtam Robtól immár a tényt, de ezt próbáltam a lehető legkomolyabban palástolni.- Most már minden világos…Kristen féltékeny rám, igaz?
- Hát megpróbáltuk együtt, de nem igazán működött a dolog, így hamar vége is lett, ő pedig úgy tűnt, hogy tovább lépett rajtam, de azután a kis jelenet után már nem vagyok ebben annyira biztos…
- Oké…köszönöm, hogy elmondtad nekem…
- Ennyi?Nem akadsz ki, hogy miért nem mondtam ezt el előbb vagy mit tudom én?-nézett rám meglepődve
- Nem-húztam meg a vállam-Mint már te is mondtad, ez a múlt…De mégis mit hittél, hogy toporzékolni és hisztizni fogok?Az nem az én stílusom…
- Ezt jó tudni-csókolt meg lágyan
- És mi a másik dolog?-érdeklődtem szelíden
- Hát mivel a Kristenes dolgot ilyen meglepően jól fogadtad, így könnyebben elmondom neked a száraz tényt. Nem tudunk elmenni Krétára-hajtotta le a fejét- A hétvégén már Vancouverbe kell lennem valami promós izén…
- Igaz csak félig hallottam a telefonálásodat, de sejtettem, hogy ezt fogod mondani…
- Most nagyon haragszol rám, igaz?De hidd el, hogy nem tehetek róla…
- Egyáltalán nem haragszom, neked ez a munkád, tudom, hogy nem a te hibád…Azt nem mondom, hogy nem vagyok szomorú az út miatt, mert akkor hazudnék, de semmiképp sem haragszom rád ez miatt…
- Egy tündér vagy!-ölelt át- Megígérem, hogy amint lehet bepótoljuk az utat, rendben?
- Rendben-adtam egy puszit a tarkójára
- Viszont van egy ötletem…
- Micsoda?
- Gyere velem Vancouverbe!-csillantak fel a szemei, de én egy pillanat alatt rávágtam a válaszomat:
- Nem!